sutniribalröküT - Stacy Westford meséje

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:25.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Végignézel rajtuk, s szemközt találod magad a dühös pillantásokkal. Viszont szólni senki nem szól hozzád.

Vetközni kezdesz. A fedetlen kebled bimbaja ágaskodni kezd ahogy a hűs légfuvallat elér, s szinte beleborzongasz a kellemes érzésbe. Leveszed a szoknyád is. Felakasztod, majd leülsz, s a dresszed kezded húzni. A nevetés ekkor tör ki. Előbb csak egy lányka kunncog fel, majd páran azonnal csatlakoznak hozzá. S végül mindenki rajtad nevet, újjal mutogatva rád.
- Gertrud felül, te alul vérzel. Jól egymásra találtatok! – rikkantja ez egyikük, de a nevetéstől nem tudod kivenni ki tette a megjegyzést. Aztán hozzád végnak valamit. Egy becsomagolt intim betétet. Majd mégegyet, s néhány tampon is eltalál. Rajtad, és körötted csupa nehezebb napokra való kellék.
- Kislány, ha nem bírod megjegyezni mikor fog rádtörni, akkor írd fel – javasolja a klikkes lányok „vezére” Helga. – Vagy használj gumibugyit állandóra! – nevet feléd lesajnálóan, s mindenki vele nevet ismét.
- Láááányok!? – nyit be aztán az öltözőbe Mr.Hughes, azaz Jonathan. Tengermély hangja sürgetőn, de mégis kedvesen szól – Sorakozó! – s illemet tartva nem lép be a helységbe.
A lányok felpattanank és nevetgélve sikkangatva iramodnak meg kifelé.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:25.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Szegény... szegény kis Stacy... ahogy térdre hull a padlón, háttal a tanárnak. Fejét lehajtja, hogy még hajával is takarja magát. Kezeivel átfogja melleit, és háta meggörnyed... Körülötte szétszórt intim betétek és tamponok hevernek a padlón.

De a kis Stacy nem dühös. Kihúzza magát és hátranéz a válla fölött.

- Elnézést tanárúr! - mosolyog a férfira. - Volt egy kis balesetem. De a többiek - emel fel egy tampont a földről - kisegítettek. Pár perc és bent leszek!

Oh, nem. A düh az enyém. Azt én érzem... Én akarom kitépni Helga haját. Vagy a fanszőrzetét. Milyen sűrű, fekete kuszaság takarhatja annak a nőnek a mocskát! Fájni fog neki, ezt megígérem, és én, ÉN fogok nevetni!

A kis Stacy csak feláll, és a tanár felé fordul. Még mindig takargatva magát. De nem azért, mert fél a tanár pillantásától... Egyszerűen azért, mert így illendő.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:30.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

- Rendben Stacy – mosolyog rád a tanár biztatón, de látod hogy a szemöldökét összevonja.
- Odabent leszünk, nem kell kapkodnod – mondja még, majd rádcsukja az ajtót.

Ám nem sokáig maradsz egyedül, csupán néhány pillanat. Gertrude érkezik nagy zihálva. Wc illatosító és kézmosó illatát hozva magával. Mikor meglát körbevéve az intim kellékekkel részvéttel sóhajt fel.
- Ooopsz – szalad ki a száján. Kicsit tétován jön beljebb.
- Van tartalékod? – kérdezi feléd intve a fejével, egyértelműen a bugyikádra céloz.
- Nekem van egy. - mondja s máris belenyúl a táskájába - Még nem használtam - és feléd nyújt egy bontatlan celofánba csomagolt fehér konzervatív formátumu darabot.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:30.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

"És te, dagadék! Mit képzelsz magadról?! Stacy ezerszer olyan nő, mint te, és csak így elhessegeted a jó tanácsát!"

- Oh, ez igazán kedves tőled - válaszolom, és átveszem tőle. Széles mosollyal fizetek. - Jaj, milyen bugris hiba! Megtanulhatnám már.

"Hol lennél nélküle?! Széttéptek volna, ha te lépsz be először! Te tudtad, hogy várnak rátok!"

- Szerencse, hogy a többiek ilyen segítőkészek.

"Nélküle nem mosolyoghatnál így!"

- Siess, már mindenki bent van a teremben!

Át kell öltöznöm gyorsan... Egy kicsit megszédülök, le kell ülnöm. Valahogy... nosztalgikus érzés tör rám, de fogalmam sincs, honnan érkezett. Mit is akartam? Kábán - félig azt sem tudom, hol vagyok - lehúzom a bugyit, hogy kicseréljem.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Gertrude legyint
- Majd belejössz – mondja kis mosollyal a pótbugyira célozva.

Aztán elfintorodik hogy segítőkésznek titulálod a többieket
- El tudom képzelni mennyire lehettek azok – ingat fejet lepillogva a földre hullott dolgokra.

Figyelmezteted hogy sietni kellene, és lehuppan az egyik üres helyre. Megreccsen alatta a sanyargatott bútor
- Mióta jön meg a mensid? – kiváncsiskodik s kapkodva vetkőzik neki. Érdekes mód előtted nem szégyenlős.
Ám árgus szemekkel les mikor lehúzod a bugyid hogy felvedd a másikat. Szőrtelenséged meglátva pironkodva fordul el, de tekintete újra és újra visszatér hozzád, azaz pontosan a kis háromszögre, mely fedetlen épp.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

- Mióta? - a hajamba túrok. Mintha csak hallanám a saját hangom. Távolba révedek...

Mióta is? Megrázom a fejem, finoman megcsapkodom az arcomat. A bizsergésre kezd visszatérni a vérkeringésem.

- Ez talán a harmadik hónap - bököm ki végre. - Még nagyon új ez az egész.

A hűvösre összerezzenek. Csak most jövök rá, hogy teljesen meztelen vagyok! Ijedten zárom össze a lábaim és Gertrude-ra nézek.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Gertrude már nem az öled, arcod fürkészi fura pillantással
- Jól vagy? – kérdezi majdnem kedvesen, miközben magára rángatja a fekete dresszt, mely rásimulva elővarázsolja a hurkákat.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Felhúzom a bugyit, mielőtt válaszolnék - de ezúttal már betétestül.

- Persze! Mi bajom lenne?

Felveszem a dresszt is - a mellbimbóim élesen átütnek rajta, remélem bent melegebb lesz -, aztán a tornacipőt.

- Köszönöm a bugyit, holnap veszek egyet cserébe! Kész vagy?

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

- Hát.. nem is tudom.. – feleli Gertrude vállat rántva, végül nem forszírozza a dolgot. Annyira azért nem vállal közösséget senkivel, még veled sem hogy komolyan érdekelje a másik.

- Készen – bólint és beköti a cipőt még. Majd feláll és bólint is.

A tornaterem a folyosó vége felől megközelíthető. Nagy dupla ajtaja van, mely tárva nyitva. Bentről labdapattogás és dobogás hallatszik.
A lányok mindegyikénél labda, s körbe futnak a teremben pattogtatva a labdákat. Jonathan mikor meglát titeket a sarokban elhelyezett labratartó felé mutat.
- Vegyetek egy labdát, és beállni a körbe – vezényel máris nektek. Gertrude morcogva indul meg labdát választani. A lányok a közeeltekbe érnek, s Helga labdája elszabadul a pattogtatója kezéből. Gertrude alá gurul, aki nem tudja már kikerülni. Rálép, s ahogy ez várható a lány elbotlik. Hason terül el, fájdalmasan felkiáltva. Jonathan a sípjába fúj megállítva a futást, és Gertrude-hoz siet. Tekintete villámokat szór Helga felé, de nem szól. Inkább a földön felkvő lánykát faggatja, aki igyekszik elhárítani a dolog súlyosságát. Fel is áll viszonylag délcegen mosolyogva bizonygatja hogy semmi baja. Térdein persze szivárgó horzsolás, akárcsak a könyökén.
Jonathan körbepillant és rád néz.
- Stacy kisérd fel az orvosiba légy oly kedves! - kér a tanár és feléd iránytja Gertrude sántikálását.
- Helga az ellenörződ! - szól aztán szigorúan a fekete lányhoz, aki vonallá húzott ajkakkal indul meg kifelé, s nem mellettetek, köztetek halad el, szinte félrelökve titeket.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:35.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Elfintorodok Helga gyerekességén. Sajnálom őt, de rajta nem tudok segíteni. Megfogom Gertrude kezét.

- Gyere, menjünk!

Nem nézek Helga felé. Nem kerülöm el a pillantásommal, egyszerűen csak nem érdekel. Gertrude az imént mentett meg, viszonoznom kell neki!

- Fáj? Nem vérzik annyira, szerencsére... A nővér nagyot fog nevetni, hogy vissza is értünk! - kuncogok Gertrude felé.

Helga meg...

"e.y b.dö. k..."

... Helga.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:45.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Gertrude már szinte pajtásként fogja meg a kezed és megy veled.
Kérdésedre elfintorodik. Ajkát beharapja, s csak bólint. Látod rajta ha meg kellene szólalnia tán elbőgné magát.

Felmentek az orvosiba, Gertrude sántikálva, lassan halad melletted. Szinte kapaszkodik a kezedbe. A nővér mikor meglát titeket elmosolyodik, de le is hervad a mosolya mikor meglátja Gertrude vérző lábát.
- Mi történt? – kérdezi és azonnal betámogatja a lányt, felfekteti az asztalra.

A válaszért inkább feléd pislog, de azonnal Gertrude-t kezdi ellátni. Gumkesztyűt húz, sebet tisztít, feltőtlenít és bekötöz. Majd belediktál Gertrude-ba egy fájdalomcsillapítót is.
- Maradjatok itt – mondja aztán végezve, s magatokra hagy.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 15:45.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Mikor rákérdez, csak annyit mondok.

- Egy osztálytársunk lányhoz méltatlanul viselkedett. - A tisztesség ennél többet nem enged meg. Ha Gertrude segítséget akar kérni Helga ellen, azt neki kell megtennie.

Türelmesen várok, amíg Gertrude-ot ellátják. Amikor a nővér elmegy, leülök Gertrude mellé, és megszorítom a kezét.

- Jobb?

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:00.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

A nővérke kérdőn pislog várja a folytatást, de hogy nem szólsz többet Gertrunak is felteszi a kérdést. A lányka nayfizva végül előadja hogy mi történt. A nővérke fejet csóválva fejezi ki nemtetszését, de közben nem áll meg, sietőst teszi a dolgát.

Gertrude kezét megfogod. A lány elcsigázottan néz rád, s aprót bólint. Majd mély sóhajjal levegőt szív be
- Annyira, de annyira utálok itt lenni – mondja érzelmektől elfúltan. Szeme sarkából könny indul meg a füle felé. Gertrude kollegista, bár könnyített helyzetben van. Csak hétfőtől péntekig bentlakós, hétvégére hazamegy az anyjához, aki egyedül neveli.
Remegő szájszéllel néz rád, némileg irigykedve.
- Jó neked, hogy minden nap otthon lehetsz. – mondja bár nyilván ő is tisztában van vele hogy csak nevelő szülők a „családod”.

Jó negyed óra telik el, mire a nővérke visszajön, méghozzá a kollégium egyik nevelőnőjével.
- Ma már nem kell visszamenned az osztályba – mosolyog rá Gertrude-ra a nővérke. Biztató mosollyal egyetértőn bólogat felé a számodra ismeretlen nevelő is.
- Így van – szólal meg az egészen mély, dohányzástól rekedt hangon.
- Gyere segítek – modnja és felülteti Gertrude-t. Segít neki lelépni a két lépcsős fellépőről. A lányka sziszegve sántikál. Arcán a fájdalomfintorral együtt megkönnyebbülést látsz.
- Köszönöm Ms. Klement. – hálálkodik a nevelőnek. – A cuccaim még lent vannak az öltözőben. – jegyzi meg.
- Sebaj, mejd lemegyek értük, ha felvittelek a hálóba. – nyugtatná meg Klement.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:00.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Jó neked... A mondat visszhangot ver bennem. Jó nekem. Tényleg jó. A szüleim szeretnek. Jó iskolába járatnak. Büszkék rám. A szüleim gyakran beszélnek rólam a barátaiknak. Sokan ismernek így. Erről szól a szeretet, nem? Hogy jó lány vagy, és cserébe büszkék lesznek rád. A szüleid, akiket épp csak pár hónapja ismerek.

Nem szólalok meg, nem tudok mit mondani. Nem is értem, hogy miért. Ez egy olyan egyértelmű kérdés, csak rá kéne vágnom: igen, tényleg jó! De valamiért nem megy. Nem tudom megformálni a szavakat. A kezemben felforrósodik Gertrude keze. Nem, várj: az enyém hűl le. Mikor a nevelőnő megérkezik, végre elengedhetem őt, és vele együtt felállok.

A nevelőnő kikíséri Gertrude-ot. Nem mozdulok, csak figyelek. Kihúzom magam, kéz az ölben összefogva, és úgy figyelem a távozókat. Mikor az ajtó becsukódik mögöttük, kiszalad a számon.

- Könnyű neked, Gertrude. - Hát ezt miért mondtam? - Neked nem kell erősnek lenned.

Hát ez... mi van ma velem? Nem rég még olyan jó kedvem volt... pont itt lett jó kedvem. Mitől is? Oh... dúdoltam valamit. Igen, tényleg, azt a szép dalocskát. Mosolyra húzódik a szám. Egy lány akkor szép, amikor mosolyog.

- Egyesíted szellemeddel, mit zord erkölcs szétszakít...

Az Örömóda. Gyönyörű ez a dal.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:00.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Becsukódik az ajtó utánuk, s te ott maradsz a nővérkével aki sürög forog s tisztába teszi a vizsgálóasztalt.

Szavaidra nem szól, ám néhány percmúlva megkérdi
- Nem mész visza az osztályhoz? – s nem sürget, inkább kedvesen érdeklődik.


….

A tornaterembe belépve zeneszóra tornázó diákok képe fogad. Előttük Jonathan aki vezényli a gyakorlatokat.
A csoporttól külön majdnem a sarokban Helga is tornázik. Éppen helyben fut. Erősen zihál már. Homlokán verítékcseppek híznak. A dressze is nyirkos foltokkal tarkított. Jonahan észrevesz, és int.
- Kocogj egy pár kört Stacy mielőtt beállsz – kér majd visszafordulva az osztály felé máris a következő mozdulatsorra tér át, melyet a többiek vele együtt csinálnak.

Néhány perc múlva Jonathan Helga felé fordul.
- Gugolás! – utasítja a lányt. Helga megáll, és térdére támaszkodva kicsit előre hajol. Mélyeket sóhajtva fujtat néhányat. Végül csak elkezdi a gugolásokat. Látszik rajta már igencsak fáradt.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:00.
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Gyorsan lekörözöm az ízületeimet, hogy kellően bemelegedjek, majd szökkenek egyet jobbra és balra is. Egy jó lánynak ügyelnie kell az egészségére, így egy kis testmozgás számomra igazán nem jelent problémát. Mély lélegzeteket veszek, hogy a véremet megtöltsem oxigénnel, majd futásnak eredek. Kocogni nem szeretek annyira, így egy kényelmes, egyenletes tempót ütök meg.

Nem törődök másokkal, csak a futással. A testem feszült a történtek miatt, és jól esik neki a munka.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:20. - 17:00
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Néhány kör után Jonathan int, hogy állj be a tornázók közé. A zene hol lassabb hogy pergősebb. Jonathan ehhez mérten alakítja a tornagyakorlatokat.
Mire végeztek az óra ezen részével te is izzadt vagy. Aztán a tanár kosarazásra bíztat titeket az osztályt ketté választva, hogy meglegyen a két csapat. Helgát is visszaengedi, bár a lánynak láthatóan erre már se kedve se energiája.
Elkezdődik a meccs. Mindenki élvezettel veti bele magát a játékba.
Jonathan egy padra telepedve a naplót veszi az ölébe, és Helga ellenörzőjét.
A tornaóra további részét már nem zavarja meg semmi. A tanár sípja jelzi a végét. A labda a helyére kerül, s kivonultok az öltözőbe.
Odakint hangos zsezsegéssel vetköznek a lányok, s vonulnak a zuhanyzóba. Egyedül Helga csendes.

Mivel ez volt az utolsó órátok, aki elkészült elköszönve távozik.

Az iskola előtt ott a mikrobusz. Nem kötelező igénybe venni hazamenetelhez, de a legtöbb hazajárós diák túl lusta hogy a tömegközlekedéssel keljen útra. Arról nem is szólva hogy a város nem épp jól ellátott busz, villamos és metróvonalakkal.

Neked szerencséd van, mert a helyi busz a szomszéd utcában áll meg.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 16:20. - 17:00
Detroit – Oak Park – A magániskola falai közt

Szívesen használnám a lábaim a hazaúton is... Sajnos nem tehetem meg. Nem okozhatok problémát a szüleimnek, és megígértem, hogy iskola után mindig egyenesen haza megyek. Ráadásul ez a bugyi kényelmetlenül nagy...

Így hát teszem, amit tennem kell. Gyors zuhanyt veszek testnevelés után - egy lány legyen mindig ápolt, pedáns: szép! -, és átöltözök utcai ruhámba. A táskámban megzördül a gyógyszeres dobozom. Hmm... ennek is ideje lenne. Fél hatkor kellene bevennem, de néha kimegy a fejemből út közben. Fél órával korábban csak nem árt. Na nézzük: az átlátszós kapszula a színes bizékkel, és a két tabletta. Hamm! Lehet, hogy Helgának igaza van, és le kéne jegyeznem, mikor jön meg... rendszertelennek tűnik... És talán a gyógyszer is bezavarhat egy kicsit. Ha meglenne a betegtájékoztató... De a gyógyszereimet Mr-

Mély levegő. Még egyszer.

De a gyógyszereimet apa kezeli. Tulajdonképpen azt sem tudom, mire kell ezeket még szednem. Vagy hogy mik ezek. "Prozac..." Talán majd rájuk keresek a neten... De hamarosan úgyis mennem kell kontrollra, talán akkor megkérdezem a doktort.

Összeszedem a cuccaim, és elindulok a busz felé. Út közben majd megállok venni valahol egy bugyit Gertrude-nak. Csak nehogy a saját méretemben vegyek... Az szomorú lenne.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza - Somerset

A helyi közlekedéssel indulsz hazafelé. Az utadat megszakítod a Somerset plázánál. Itt van patika és fehérneműbolt is.
Mikor leszállsz a buszról, már kezd sötétedni, bár ez a belvárosi fényárban nem annyira észrevehető.
A plázában közepes tömeg. A folyosókon megtalálhatóak a munka utáni őgyelgők, a fiatal szerelmespárok éppúgy mint laza és trendi fiatalok csoportjai.
A fehérneműboltban kézséges hölgy lép oda hozzád, azonnal lerohanva, nem csak szóval, egyenmosolyával is.
- Szép napot! Segíthetek? – kérdi s tekintete máris végigsvenkel rajtad tetőtől talpig.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza - Somerset

A fehérneműbolt a szükséges rossz a világ testén. Amint belépek, elfog az a kényelmetlen érzés, hogy valami illetlen helyen járok... épp csak egy ruhabolt, de a próbababák a csipkés, sokat mutató darabokkal, mintha önmagukat árulnák. Milyen nők hordanak vajon ilyesmit? Senkinek sem lenne szabad! Pironkodva sütöm le a szemem, vagy keresek menedéket a - legalább elegáns - drága fürdőruhák között. Az árukat látva meglepődök - vajon miért fizetnek emberek ennyi pénzt abban a tudatban, hogy mindenki őket fogja vizslatni?!

Az első sokkból fel sem ocsúdok, mikor ez eladónő lecsap rám.

- J... jó napot! - préselek ki magamból egy illedelmes köszönést - Csak egy b... fehérneműt... szeretnék venni. Nagyobb méretben, ha lehet.

Magamban imádkozom, hogy magába nyeljen a padló, faljanak fel a járólap kockái, és senki se lásson többet. Az arcom lángol.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza – Somerset

A nő kedves mosolya le sem hervad arcáról, de arca meglepettséget tükröz szavaid hallva. Kicsit közelebb hajol hozzád
- Ajándékba lesz a fehérnemű? – kérdi halkra véve a szavait, így próbálva enyhíteni a látványos kínodat.
- Jöjjön – hív magával s a falmenti, leghátsó polcsorhoz megy. Szebbnél szebb és csipkésnél csipkésebb fehérneműk fekszenek egymáson szín, fazon és méret szerint csoportosítva a polcokon. Felette, a falon rögzített lyukacsos árukínáló állványon fogasra aggatott bugyik, és kebeltartók kelletik magukat. A Gertrude-éhoz hasonló hagyományos fazonú pamutbugyit itt nem látsz.
- Milyen fazonra gondolt? – mutat körbe s tekintete visszatér hozzád.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza – Somerset

Egyre nehezebben kapok levegőt. Legszívesebben zihálnék, de lenyelem. Lassan - emlékeztetem magam -, orron be, szájon ki! A padlót nézem, és csak lopva merek felpillantani a bugyikra. Szatén, bordó, csipke... Lesütöm a szemem. Mi értelme ilyen díszesre?! Ezt nem azért veszik fel, hogy látszódjon! Ez...

Mi van ha mégis?! Bevillant egy kép. Egy nő bordó szaténban, illetlenül, egy ágy lábánál, ahogy felkínálja magát. Az ágyon egy férfi, cipőben és farmerban... Jonathan... széles vigyorral bámulja.

Nem! - sikkantok fel gondolatba, szívem vad dobogása ránt vissza a valóságba. Zihálok, hatalmas levegőket veszek, az arcom lángol és forog körülöttem a föld. Az alsóneműt bámulom, amit előbb láttam mag-... a nőn... nem én... nem én voltam! Én soha.... Én... A nőnek fekete volt a haja! Csak hasonlít rám, de nem én vagyok! A f...

Letaglóz a hányinger. Az eladónőre pillantok.

- Sajnálom! - kiáltok rá, és elrohanok. Az arcomon csorognak a könnyek, és arcomat szorítom. Hánynom kell!

A legközelebbi WC felé veszem az irányt.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza – Somerset

Az eladónő hátrahőkől ahogy szinte rákiáltasz.
Kifutsz a boltbol. Szádban már a fémes íz a hányinger miatt van, s tudod már csak pár másodperc és a gyomrod elkezdi kiadni a tartalmát.
Nagy szerencséd van a bolt meletti kis „szervízfolyosón” a WC. Berobogsz, arcodra szorított kézzel. A hasad máris görcsösen fáj, ahogy a gyomrod erőlködni kezd… Az előtéren, ahol majd minden csapnál áll valaki átiramodsz. A fülkékhez érsz, s szabadot keresel. Egyetlen egyet találsz csak, melynek ajtaján az egyezményes jel: gyermekwc.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza – Somerset

Nincs időm gondolkodni. Feltépem a fülke ajtaját, és... már út közben megadom magam. Csak abban tudok reménykedni, hogy elég gyorsan a wc fölé hajolok.

2010. Szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:00. – 18:00
Detroit – Úton haza – Somerset

Feltáped a fülke ajtaját. A gyomrod tartalma nyelőcsöveden keresztül utat talál felfelé. Megtölti a szádat, kesernyés ízt és maró érzést okozva ezzel. Ajkaid közül színes folyamként tör elő, végül placcsan a kagyló fehér fajanszán. Még néhány keserves görcs, és kiürül a gyomrod. A hányadék szaga keveredik a légfrissítő és a klórtartalmú wc öblítő szagával. Szerencsédre sem az ülőke, sem a ruhád nem esett áldozatul a kellemetlen momentumnak.
Forró kéz ér a hátadhoz, finoman
- Segíthetek? Hívjak orvost? – hallasz egy kedves öblösebb női hangot, s látóteredbe egy hurkásabb újjú sötétbőrű kéz kerül, melynek barnás-rózsaszín tenyerén néhány zsebkendő.

Ha hátranézel egy veled egymagas gömbölyded néger asszonyt látsz, aggódó tekintettel s vigasztaló mosollyal. Színes, nagymintás blúzféle, és egy bordóslila szoknya feszül testére.