Illúzió - Red Hand meséje

Elfintorodok a kérdésre és kedvem lenne elküldeni a kurva anyjába. Fáj, hogy a Királyok ennyire nem törődtek a problémáimmal. Nem én voltam a hülye, mégis nekem kell mosakodnom!
"Hát nekik is a jó kurva anyjukat! És mindenkinek!"
- Épp elszakadóban vagyunk...
"Ők szakadnak, én meg tehetetlen vagyok... Mierde!"
- Saját lakás?... É-Értem.
"Ápoló személyzet? Mindjárt beszarok! Luxuskurvák is lesznek, remélem."
- Rendben. Nincs kérdésem. Egyelőre!

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Elalszol, kimerülten.

Nem tudod mi keltett fel, tán az hogy valaki merőn néz.
S ha felnézel Pikk áll az ágyad mellett a szék mögött, s a széken ott üldögél Willey.
- Örvendek újra Mr. Deleon! – biccent a férfi komoly arccal.
- Nos ahogy hallom talán készen áll kiszakadni a családjából? – kérdezi inkább mint mondja
- Szeretem amikor nem hezitálnak sokat az embereim. – s mintha elégerdettséget hallanál ki a hangjából
- Egy órán belül érkezik önért a kocsi amely hazaviszi. – mondja majd fejet inget – Nem, nem a családjához.
- A saját lakásába. - bólint
- Mr. Ragland – int a háta mögé Pikkre – majd segít önnek elredezkedni. – bólint
- Az orvosom és az ápoló személyzet gondoskodik az ellátásáról. – mondja
- Ha van kérdése most felteheti, vagy később a lakásán is beszélgethetünk. –ajánlja, jelzi hogy tán hosszabb ideig is a közeledben lesz tán

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

- Ciao chicas! (Sziasztok lányok!) - köszönök vissza én is kedvesen és mivel mást úgy sem tehetek, hát szemrevételezem a felhozatalt. A kiszolgálás önmagában is felvidít, egész addig a pontig,míg újra rá nem ébredek az előmeredő csövekre és saját tehetetlenségemre, mert ekkor elmegy a kedvem az egésztől. Egy hosszú sóhajjal hagyom, hogy folytassák a dolgukat, majd persze segédkezem a fordulásnál.
"Már nem kell sok, hogy újra önmagam legyek és ne egy rongy... Azok a mocskos fekák a saját vérükben fognak megfulladni, amiért mindezen keresztül megyek!"

Mikor vége a mosdatásnak, egy már erőltetett mosollyal köszönök el tőlük, de persze igyekszem kedves maradni, a rendes csirkéknek kijár a mosoly. Aztán amikor magamra maradok mozgolódok még egy keveset, persze sehogy sem kényelmes, de mégis próbálok egy alvó pozíciót találni, amíg Pikk vissza nem tér. A gondolataim meg pörögnek, amíg végre el nem sötétül a világ.
"Pikk is kap még a pofájára... a beképzelt zsaroló Willey, meg titkos családja... Meg a jó kurva anyját, hogy besároztak a familia előtt!..."

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Nem sokáig töprengsz magadban. Három fiatalabb nővérke jön be. Egyikük gurulós kocsit tol maga előtt, amin egy lavor, s néhány eszköz van a felső poldon, s alul egy kupac fehér ágyruha. Kedvesen köszönnek, majd egyikük elsuhan a lavórral a kezében a szbádból nyíló mosdóba. A másik az ablakon s az ajtó ablakán lévő reluxát fordítja átláthatatlan állásba. Majd az ágyadhoz lépnek két oldalról.
- Megfürdetjük Mr. Deleon. – mondja egyikük. A másik visszajön a lavorral. A kiskocsit az ágyad melé tolja, s a gőzőgő edénnyel a tetején. Kesztyűt húznak mindanynian. A lavórba szivacs kerül, s egyikük kitakarva tejesen mosdatni kezd. A másik addig a paplanodat húzza át, tiszta huzatba.
A meleg vizbe mártogatott szivaccsal előbb arcod mossák meg, majd nyakadótól lefelé haladnak akkurátus gondoskodó mozdulatokkal. A derekadig érve tested eeljén a szivacsokat letéve megtörölgetnek, alapos dörgöléssel. Csupán a fájó részeken finomkodnak. Aztán folytatják a mosdatást deréktól efelé, s nem kerülik el a öledet, s a nemesb részeid sem. A lábaddal is végezve újra megtörölnek. Aztán a harmadik lányka vizet cserél. A jobb oldaladon álló nővér arra kér hogy fordulj a segítségével felé. Ő az ágy mellett áll szorosan s óvón tszi a tenyerét rád éreztetve veled nem fogsz leesni az ágyról.
A tiszta vizzel a hátad kezdik el lemodni, majd újra megtörölnek, s aztán alsó felfed is sorrakerül alaposan a kényes részeket is tisztára mosva. Újra átdörgölnek aztán, immár száraz vagy. A hátadhjoz aztán érzed hogy felgyűrik az ágyneműt, s az ágy másik felén tisztát raknak. Végül amásik odlalra fordítva ezen ldalon lehúzzák a régit, majd elsimítják a tisutát. Végül hanyatt fordítanak, s betakarnak a tiszta takaróval.
A vizet kiöntik, s szennyest összeszedik, s végül elhagyják a szobát, a reluxát újra átlátszó állásba csavarva.
El is fáradtál eléggé, úgy érzed….

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Hagyom, hogy Willey letegye a kagylót, nincs több mondanivalóm. Bizonyára több mint eleget fogom még hallgatni a pofázását élőben.
"Intézkedsz? Királyság. Ezt el tudnám viselni egész életemben. Willey, a csicska, lesi az óhajom."
Igyekszem a familia miatt érzett feszültséget eloszlatni magamban. A Királyok ezek szerint dühösek rám. Természetesen mert át lettek baszva a palánkon, de majd megoldom. Mindent rendbe teszek, ők is rájönnek majd, hogy idióták voltak. Egyelőre minden egyenesben van. Még az is lehet, hogy tényleg valami jó üzletet ajánl ez a Willey csávó, végülis Pikk sem hülye. Annyira rossz nem lehet. Még a Királyok is örülni fognak ha én leszek a kapcsolatuk egy rakás pénzes köcsöggel. Végre megbecsülnek majd úgy, ahogy azt megérdemlem...

...

Alisha mosolyára megnyugszom, hogy jó volt a válasz.
"A jég szép lassan megtörik, Mi Amor. Nemsokára kikerülök és nem egy félholt terminátor fog kerülgetni, hanem egy Király. Ha meg Willey nem vetített, akkor egy gazdag Király, nem egy csóró utcakölyök. Meglátjuk akkor mennyire lesz távolságtartó a bige!"

Pikk érkezéséig nyugisan pihizek.. vagyis legalábbis a fürdetésig. Na a fürdetéssel még vannak problémáim így belegondolva. Az királyság, hogy csajok fognak kényeztetni, de nem vagyok hozzászokva, hogy csak tehetetlenül feküdjek és bámuljam.
"Milyen szar már, hogy csövek állnak ki belőlem, mint egy kurva elfekvőben! Máris nem érzem magam férfinek sem. Ami nagyobb baj, hogy ők sem annak fognak venni. Mekkora szopás már úgy bekerülni a csajok közé, hogy egy bútordarabnak néznek!"

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Magadban fortyogsz, kérdezel, tippelsz és értetlenkedsz, fogadkozol és esküdözül. S végül a magaddal vívott meccs eredményeként telefonra kapsz és Willey számát tárcsázod.
- Üdvözlöm újra, Mr. Deleon! – szól bele a kedélyesen nyugodt hang.
S te szinte azonnal rövidre zárod a dolgot a beleegyezős szavaiddal. Willey felnevet halkan, és elégedetten.
- Örülök, hogy megjött a jobbik esze, ifjú barátom! – mondja
- Intézkedek a további sorsa felől. – igéri
- Így nemsokára személyesen is találkozunk. Addig is minden jót! – s bontaná a vonalat érzed..

…
Alisha kiváncsian és kérdőn néz rád, mikor a segítségére igen mondasz. Majd észbe kapva mégis meggondolod magad. Alisha felkuncog, és bólint egyet.
- Rendben Mr. Deleon. – és a mappáját fogva kimegy.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Elfintorodok.
"Az én dolgom? Mierda! De mégis mi a szent szar számít nektek bizonyítéknak? Hogy bizonyíthatnám be egyedül, főleg itt fekve, hogy valaki odatette azokat a kurva rendszámokat? Miért kell ezt egyáltalán bizonyítani? Én biztos a te asztalodra tettem volna, Huan, nem a sajátomra, bassza meg! Meg kell tudjam, hogy mi és miért történt. Ezt pedig csak Pikk... áh, még ő sem. Akkor csak az a köcsög Willey tudja. Ő pedig biztos nem fogja csak úgy elmondani. Magától nem, de ha eljátszom, hogy kiegyezünk... Aztán megszerzem a bizonyítékokat. Vagy pofán szarom Huant, amiért nem hisz nekem, amennyiben Willey valóban olyat kínál, hogy megérje. Fogtok is ti szopatni engem... Elegem van abból, hogy mindenki velem szórakozik, legyen az fehér néger, vagy hispán. Mi a fasznak néznek ezek engem?"

Komoly elhatározással előkapom a telefont, megpörgetem a tenyeremen - én már ilyet is tudok - és felhívom Willeyt. Ezúttal nem fogom sokáig húzni az idejét no és az én idegeimet. Ha beleszól, akkor rögtön rövidre is zárom a történetet.
- Benne vagyok.

Majd elteszem a telefont, de úgy hogy kezem ügyében legyen, kényelmesen elfekszem és sóhajtok egy nagyot. Feladat megoldva, köcsögök lerendezve, ideje pihenni. Mára már csak egy feladat van, beszaratni Pikket. Na ez ágyból nehéz ügy lesz. Első körben elég eljutni odáig, hogy mit tud az "amigo".

Sajna Alisha előbb érkezik, de dolgom végeztével én már jókedvű vagyok.
- Határozottan jobban, valahányszor beragyogod ezt a szobát! - mosolygok vissza rá.
"Hú, bennem aztán tényleg elveszett egy költő. Valahol a tököm tájékán..."
Engedem a hőmérést természetesen, ő legfeljebb fokozhatja a kedvem, elrontani semmiképp nem fogja tudni.
"Lányok fürdetnek? Az nem rossz, bár nekem elég lenne, ha te fürdetnél, Mi Amor..."
- Segíteni? Hát igen...
"Egész sok mindenben segíthetnél éppenséggel.."
Gyorsan észbe kapok, nem a bandás csajokat szívatom épp, a helyi csirkék érzékenyebbek.
- Vagyis.. nem, köszike. Minden fasza.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Huan kifelé ment szól vissza
- Ez már a te gondod Vicente! – s a továbbiakban meg nem állva kimegy, és az ajtót is becsukja.

Egyedül maradsz. A percek lassan telnek, csak a monitor egyhangú csipogása töri meg a csendet.

Alisha ékezik valamikor, és kis mosollyal néz rád.
- Remélem jobban van? – kérdezi majd elelnőrzi a monitort, és újra felvéve a lázmérőt lerázza azt.
- Visszamérjük a lázát. – mondja és ajkaid közé tenné az eszközt, s közben homklokod is megéritni, mintegy elelnőrzsóésként. A karodra vérnyomásmérő kerül aztán és me gis méreti a készülékkel. Az értéket a lapra írja, és rád néz levéve a mandzsettát.
- Lassan alakul ez. – mondja és az idő lejártával elcseni a lázmérőt.
- Még nem ment le a láza, de nem baj, mert nemsokára megfürdetik, és majd szólok a lányoknak hogy kicsit hűvösebb vízzel tegyék. – biztatna.
- Esetleg valamiben tudok segíteni? – kérdezi mielőtt kfielé indulna.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Huan szavaiba elkeseredetten belekapaszkodok! Van még remény! Mint egy vadászeb ugrok a lehetőségre.
- Hogyan? Hogy tudom bebizonyítani?
Azt, hogy mennie kell, most leszarom. Tudnom kell, hogy hogyan juthatok ki a szarból. És ha végre tisztázom a nevem, kiderítem, hogy ki akart bemocskolni és levadásszuk kegyetlenül. Willeyvel megetetjük a buzi képeit, aztán szépen kilyuggatjuk a drága bőrét! Aztán irány a tó! Lesz ideje a vízben gondolkozni, hogy kivel baszakodott. És nagyon remélem, hogy Pikk nincs benne, különben őt is kiheréljük. Ha elárult, akkor nincs kegyelem!... De csak nem tenne ilyet... pont Ő... Őszintén reménykedek benne, hogy Pikk csak belekeveredett és nem vett aktívan részt a lejáratásomban és a Királyok elleni hadjáratban sem. Ha akarnám se tudnám megmenteni a seggét. De minden ki fog derülni, amikor visszatér. Vagy legkésőbb amikor a végére járunk a dolognak. Jobb lesz neki, ha köp és segít nekünk, mintha megvárja, amíg elkapjuk. Mert úgy is elkapjuk előbb vagy utóbb.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Huan cseppet sem hatódik meg a szavaidtól, csak fejet ingat nemtetszően.
- Vicente, apádra való tekintettel megadom a lehetőséget neked, hogy tisztára mosd magad. – szólal meg némi hallgatás után.
- Ha nem sikerül, nem tehetek semmit. – tárja szét a kezét kicsit
- Nem áll hatalmamban… - töri félbe a mondatot a telefonjának a felcsipogása. Előveszi, és a kijelzőre pillantva kis sóhajjal emeli a füléhez.
- Huan. – vakkant bele rosszkedvűen. Ahogy hallgatja a beszélőt tekintete ha lehet még jobban elborul.
- Mennem kell… - veti oda neked, és a a füléhez tartott telefonnal sietősen kifelé indul. Az emberével együtt mennek aztán tovább, és tűnnek el a szemed elől.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Kezemmel idegesen dörzsölöm az arcomat, aztán a rövidre nyírt tüsi hajamat, de ez nem nyugtat meg. Pörög az agyam, de csak nincs jó válasz.

"A pénz mellett? Hogy került oda a rendszám?! Pikk tette volna?! NEM! Pikk ebbe kurvára nyakig benne van, hisz az ő istenverte ismerőse ez a Willey köcsög, de ha a pénz mellé odateszi a rendszámokat, az feltűnt volna! Az nagyobb és kemény és nehéz. Kizárt! Utólag valaki... De ki és miért? És honnan tudott az egészről?! Csak Pikk tudhatja a választ! Az a barom! Most jól kibaszott velem és nem érdekel, hogy ezt így akarta-e... kinyírat az idióta! Mierda!"

- Várj! Ez... Ez átverés! Rám akarják kenni, nem látod? Megtámadtak minket és valaki keveri a szart, hogy még egymást is nyírjuk ki! Csak azért éltem túl, mert az a köcsög rendőr időben beért és leszedte őket rólam! De ezzel nem számoltak! Ha nem élem túl, akkor nyugodtan rám kenhettek volna mindent. De ez nem sikerült, hát most elásnak előttetek! És pont veletek végzik el a piszkos munkát! Este a rendszámok még nem voltak ott! Valaki oda tette! Ne nézz már ekkora baromnak, hazavinném a bizonyítékot és kitenném az asztalra? Szerinted nem dobtam volna ki az első kukába félúton?!

"Nem adom fel, valahogy kimászom ebből, hisz nem tettem semmit. De ha nem sikerül... Akkor muszáj lesz Willeyvel szövetkezni. És talán pont ezt akarta. De nem fér bele a hülye fejembe, hogy miért! Egy senki vagyok, kinek érne meg ennyi szenvedést? Nem. Én itt csak egy kis paraszt vagyok és valami sokkal nagyobb dologról szólhat a tegnap este. De hogyhogy pont Huan nem látja ezt át?"

Sóhajtok egy nagyot, de még ezután is remegek az idegességtől.

"Ha Pikk mindent tud, csak rá kell uszítani Huant, ő majd kiszedi belőle, hogy mi ez az egész! De ő sem tudhat mindent, ráadásul vagy nekem, vagy neki nem fogja elhinni, hogy mi van. Vagy Pikk a saját "családja" érdekében vetít majd valami baromságot, amitől én még nagyobb szarban leszek. Nem. Ebből egyedül kell kimászni és aztán, ha végre kikászálódtam az ágyból, akkor jól rálépni az amigo tökeire, amiért ekkora szart kavart körém!"

- Ha ott volt az asztalon, akkor valaki benn járt és odatette. Éjjel!

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

- Még te kérdezed hogy ez mi? – néz rád komoran, és felszalad a szemöldöke. - A trailer igazi rendszámai. – teszi még hozzá.
- Úgyhogy ne add itt az ártatlant! – csóvál fejet nemtetszően.
- Cupák ment el anyádhoz szólni, hogy baj van – int feléd fejével. – Az anyád meg tőle kérdezte meg, hogy emiatt kerültél-e bajba. Azt mondta a konyhaasztalon taláta egy nagy rakás pénzzel együtt. – húzza össze a szemét
Aztán vállat von, a felvetésedre
- Tudom én hogy megy ez. Bevarnak, alibiből, kicsit megdolgoznak, és utána eltüntetnek a balfenéken, egy másik államban lehetőelg jó messze innen. – mondja
- Szerinted ha egy magadfajtát összezárnak egy rakás Crips-esel akkor mennyi az esélye annak hogy nem zsákban hoznak ki? Hmmm??
- Úgyhogy Vicente fiam elástad magad. – bólint. – És hiába jössz azzal hogy tőlem kértél segítséget, hiszen már nem volt mit tennem. Se óvadékra nem volt szükség, se a börtönbe nem várnak vissza. – sorolja.
- De magadnak akartad ezt. A család nem tűrheti meg az árulókat, ezt te is tudod! – ráz fejet.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Kezembe veszem a rendszámokat, mindkét kezembe egyet-egyet és bámulom őket elölről, hátulról. És nem értem, hogy ez mi. Agyalok rajta, hogy milyen rendszámok lehetnek, milyen lehetőséggel bírhatnak, de már csak azt sem értem, hogy hogyan kerültek anyámhoz. Az óvadékot letették, értem, jó előre elintézték. Ez igazán kedves volt attól a fura ipsétől, de most csak még nagyobb bajba kerülök miatta. Na de egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk!

- Ez mi? - Kérdezem a rendszámokra bökve a fejemmel. - Melyik minek a rendszáma? - a képemen totál értetlenség. - És egyáltalán mi közöm hozzá?

De persze van még kérdésem, mert magyarázatom az nincs. Talán ha lenne olyan szíves és elmagyarázná, hogy mi baja van velem...

- Gondolod... hogy tőled kértem volna volna segítséget az előbb, ha már lenne ilyen... kiegyezés vagy mi a fene? Gondolod, hogy nem lépek olajra, ha arra készülnék, hogy beköpjem a családom?

A szavaim most elég nyugodtnak tűnnek, pedig nem azok. Pusztán csak az értetlenség miatt nem jutottam el odáig, hogy megint ordítani kezdjek. Nem áll össze a kép... Még.

- Hát hülye vagyok én, hogy összeveressem magam? Ha én kiegyezem azzal a mittomén ügyésszel, szerinted bekerülök a Cripsesek közé, hogy összeverjenek? Hát én nem tudom hogy működik ez, de az tuti, hogy Európáig menekültem volna... Ugyan már Huan! Legalább azt mond meg, hogy mik ezek a rendszámok...

Aztán egész véletlenül beugrik valami.
"Trailer. Annak a rendszáma lehet az egyik. Kitérő, azt mondta. Le volt cserélve a rendszám? Ki? Miért?..."
Még mindig nem értem, de arra már van tippem, hogy miért hoztak be az 5.0-ások.
- A trailer? Más rendszáma volt? De hogy?... És hogy került ez anyámhoz?... - kezdek izzadni már megint és a hangom kezd megint feszültté válni, habár még nem ordítok.
"Ez egy kurva nagy összeesküvés és én vagyok a csali! De miért?... Lehetséges, hogy mindezt az a buzi Willey szervezte meg? Ennyire nem lehetek fontos, én egy senki vagyok!"

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Huan kilép az ajtón, és valamit elvesz az emberétől, majd visszlép az ágyadhoz. A hasadra dobja a viszonylag nehéz csomagot, ami fémesen koccan.
- Ha nem volt kitérő, és ha nem egyezkedtél senkivel, ezt hogyan magyarázod? – kérdezi villámló szemekkel.
És a papírba csomagolt cucc szétcsúszik és két rendszámtábla figyel elő.
- Anyád adta oda. – mondja, és vissza leül a székre.
- Az emberem pedig azt mondja, letették érted az óvadékot is. – folytatja
- Sőt olyasmit rebesgetnek hogy bevettek valami programba. Gondolom tanúvédelem vagy mi. – találgat komor tekintettel méregetve
- Sorra razziáznak nálunk, és már vagy tucatnyian a kóterban figyelnek. Te pedig itt heverkélsz édesdeden, és sehol egy rendőr. Ne etess hogy visszavárnak a börtönbe! – ingat fejet nemleg
- Tehát? Hallgatlak! – mondja és az elfojtott indulattól ütemesen feszülnek meg állkapcsának izmai.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Nyugodt. Túl nyugodt. Ennek valahol örülnöm kéne, de rossz előérzetem támad. Dühösnek kéne lennie, hisz az én agyam is elszállt és beszóltam neki, az ilyet meg a beképzelt pöcsök nem bírják.
- Kimagyarázni? Hát ezt meg... - értetlenkedek.
"Letette. Miből kellene magam kimagyarázni és ki előtt? Bizonyára a lopott kocsi és a fegyver. Na de azt majd Huan elintézi... remélem."
És mintha csak meghallotta volna a nevét, már meg is érkezik. Gyors volt. Baromi gyors. És őszintén remélem, hogy jó hírrel érkezett, mert ha nem, akkor nem lesz más út... De bíznom kell benne, ha valamit ő nem tud megoldani, akkor senki, így nyugalmat erőltetek magamra és a helyzethez mérten vidáman köszöntöm. Még egy mosolyt is mellékelek a köszöntéshez.
- Ciao Huan!
Aztán a mosoly lehervad az arcomról. Feszült. Valami gáz van. Még hozzá kurva nagy gáz. Nem tudta elintézni. Vagy el tudta, de még többen haltak meg. Vagy talán még mindig folyik az utcán a harc. Ezernyi válasz lehet, én pedig nem akarok találgatni, de nem is hagy rá időt. Csak elképedve hallgatom, hogy velem van baja. De az meg hogy lehet? Én itt döglök már mióta!
- Keresztbe? Én? Milyen kitérő? Nem volt semmilyen kitérő! - válaszolom ijedten. Hát Isten és az összes szent a tanúm rá, hogy én aztán kurva odaadó voltam. Nehogy már rám kenjék a balhét! - Senkivel nem egyezkedtem! Mi a halál történt?! - váltok csendes félelemből riadt ordításba.

Ha Huan nem válaszol, akkor ordítok utána! Ha már futni nem tudok. Tudnom kell, hogy mi történt, én nem tettem semmit! És bár semmit nem tehetek az ellen, hogy elmenjen, ordítani azt még tudok.
- Nem csináltam semmit! Esküszöm! Mindig hű voltam! Mi a kurva élet történt már megint?!

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Felhörrensz és nem épp kultúráltan ömleszted rá a mondanivalód, s szinte látod magad előtt amint a férfi neheztelő arccal tartja el kissé a fülétől a készüléket. Fröcsögésed hangerejét lehet hogy későn észbekapva fogod vissza, de már nincs visszaút. Vissza hanyalasz aztán a párnára. Homlokodon vaskosra hízott izzadtságcsceppek araszolnak, míg le nem törlöd őket. A férfi némi csend után szólal meg.
- Ahogy gondolja Mr. Deleon. - s hangja továbbra is kimért, és nyugodt.
- Ez esetben lesz néhány keserves helyzet, amiből nem biztos hogy ki tudja magyarázni magát. – vetíti előre.
- Ha mégis meggondolná a dolgot, hívhat még éjfélig. – és bontja a vonalat. S neked úgy néz ki valóban csak a család marad. S mintha időzítve lenne, vagy a jótündér szánt volna meg, Huan-t és a fullajtárját látod elhaladni a folyosói ablak előtt. Huan jön csak be. Arca komoly, testartása belső feszültségről uralkodik, tekintete villámokat szór. A székre letelepedik ismét lovaglóülésbe és rádnéz. Tekintete átható, és szigorú, mélyén ott a visszafogott düh.
- Gyerünk kisfiam – kezd beszélni – halljuk, hogyan is volt az a kis kitérő? – kérdez ám nem hagy időt válaszolni.
- Azt hittem megbízhatunk benned! – húzza résnyire a szemét.
- Ezzel szemben te, keresztbe teszel nekünk. Mond csak melyiktek ötlete volt?!
- És már kezdem érteni, miért nem látok zsarut egyet sem idebent! – int kifelé
- Kivel kötöttél alkut? Az ügyéssszel? – hanzik el az újabb felháborodott kérdés.
- Ne hidd hogy ezt megúszod Vicente! A család megadja mindenkinek ami jár! – és a fenyegetés érezhetően a levegőben marad.
- Senki nem marad adósunk! – és feláll. Rád mutat
- Te sem! – és dühös léptekkel kifelé indul.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

- Hogy mit? Kilépni? Te tudod miről beszélsz? Ez nem vidámpark, bazzeg! Nincs kilépés! Persze... idővel, ha már megszolgáltad... De az még odébb van! Figyu, erről nem volt szó! Nem tudok kilépni, itt csak az lép ki, aki megdöglik, érted? Én meg most ezt próbálnám elkerülni! Egyébként is mi a fasz bajod van a Királyokkal?
Kiakadok és innentől nincs semmi kontroll, mondom, ami eszembe jut. És az bizony nem gazdag buzik fülének való.
"Ez a puhapöcs nem is ebben a világban él! Bizonyára egy golfklubból kisétálhat, de a királynak lenni egy életmód! Hit! Nem egy kibaszott golfklub!"
- Figyelj. Akár akarod, akár nem, a bandával még egy ideig számolnod kell. Szeretet! Tisztelet! Áldozat! Becsület! Engedelmesség! Érted?!
Veszek végre egy nagy levegőt, mert elfogyott. És lejjebb veszem a hangerőt, mert félő, hogy az egész folyosó hallotta a végét a beszélgetésnek. De hát mi a fenét képzelt ez?
- Nincs kilépés. Odamehetsz hozzájuk és előadhatod magad, meg a lét is lebegtetheted, de pofán vernek és kidobnak. Ez más világ.
Letörlöm az izzadtságcseppet a homlokomról, mert az tuti, hogy most leizzadtam. Ez a beképzelt bohóc most majd szépen elköszön, hogy akkor mégsem, én pedig továbbra is itt ülök a szarban nyakig... De... De a hűségem nem véletlen. Ha ő nem segít, akkor segít a familia. Majd Huan megoldja.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

A férfi felsóhajt a telefon másik felén.
- Rendben Mr. Deleon. Már csak egy dolga van mielőtt önért küldetek.
- Kérem rendezze le, hogy a kis bandája elfogadja hogy kilép a soraikból. Addig én intézkedek, hogy az igazi családjának át tudja adni a kicsiny búcsúajándékát, útban hozzám.
- Addig is minden jót Mr. Deleon. – búcsúzkodik

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

"Hogy nem telefonon kéne a részleteket megvitatni? Te kis szemét köcsög! Leléptél, mielőtt kérdezhettem volna élőben! Most meg azt várod, hogy ne érdekeljenek a részletek? Hát ez kurva büdös."
Dühömben először elküldeném vissza abba a ribancba, ahonnan előmászott, de gyorsan rájövök, hogy a segítségére szükség van. A szitkokat visszafogom de a választ még így sem tudom azonnal megadni.
"Nos, ha túl sokat kér, akkor majd felállok és megköszönöm a segítséget. Mit tesz, beperel? Vagy szívózik a Latin királyokkal? Hát lehet próbálkozni, faszfej!"
A döntés eddig sem volt kétséges, de néhány lélegzetvételnyi gondolkozás után a válasz is megszületik.
- Elfogadom.
"De ha szívózol lenyomom a festékpatront a torkodon! Úgy is nagy műkedvelő vagy."
- Vigyen ki és lezsírozzuk a részleteket! - toldom meg én is a választ.
Aztán már nyugodtabban visszahanyatlok az ágyba és várom a reakciót. Bizonyára nagyon elégedett lesz a pofa...

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Alisha bágyadt mosollal néz rád, majd megy ki végül.

Gondolkozni kezdesz mit is mondjál Willey-nek, és néhány verziót elvetsz, de végül eldöntös melyik lenne a legcélravezetőbb, számodra, és az idegennek is. Aztán telefonra kapsz.
…

Némileg megakadsz mondandód közben, de Willey türelmesen vár a vonal túlvégén. Végül torokköszörülés után magabiztos hangon folytatod.
Nyersen, mindenféle szépítés nélkül teszed fel a téged érdeklő kérdést, és nyugtatod meg hogy nem szándékozod húzni az idejét. A telefonból néhány pillanat múlve felhangzik Willey hangja.
- Nos, Mr. Deleon úgy vélem nem telefonon kell megvitatnunk az üzlet részleteit. De biztosíthatom, hogy nem fogja megbánni ha igent mond az ajánlatomra. Bízzon bennem fiatalember! – s kissé mintha neheztelővé válna a hangja.
- Amennyiben meghozza a döntését, intézkedem, hogy elhagyhassa a kórházat, azonnal. – toldja meg a dolgot mégegy aprósággal.
- Tehát? – kérdezi azán

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Magamban káromkodva megjegyzem, hogy a csirkevadászatot át kell tenni reggelre, amikor még Alisha friss. Most kár a gőzért. Őszintén reménykedem benne, hogy miután kialussza magát még találkozunk. Ez ugyan ellentétes azzal a reményemmel, hogy nagyon gyorsan elpárolgok innen nagyjából egészségesen. De néhány napot még biztos kell rohadnom, így hát mindkettő teljesülhet is akár. Mostanra már nem marad más, csak az együttérzés. Ez még bejövős szokott lenni.
- Nem fárasztalak tovább biztos rohadt hosszú napod volt sok seggfejjel. Bocs. - ezzel a szabadkozással és egy együtt érző mosollyal eresztem útjára.

Na de amint magamra maradok, pici ütődött agyammal a telefonálásra kezdek koncentrálni. Hogy is kellene megfogalmazni a kérdést, hogy az pontos legyen, de ne sértő?
"Mr. Willey elfelejtett tájékoztatni a hátrányokról. Mert hogy nem vagyok hülye, az mindig van."
A kezdet jó, de a végét elvetem. Diplomatikusan kell. Ez az ürge nem bandatag.
"Mr Willey, szeretném megismerni az ajánlata árnyoldalait is."
Ez jó, rohadt hivatalos, meg olyan bizniszelős duma. Ez fasza lesz. Na persze nem megismerni akarom, hanem talán hogy elmondja, mielőtt magam jövök rá. Na szóval még mindig nem királyos.
"Mr. Willey, kérem ismertesse az ajánlata hátulütőit is."
Még kell egy jó estét az elejére és perfecto.

Miután minden megvan és a kajával is végeztem, meg is ejtem azt a telefont.
- Jó estét Mr Willey! Dönteni? Hát lenne...
Beszélgetés közben akaratlanul is felidézem azt a nyomasztó pofát és a tehetetlenséget és egy pillanatra elbizonytalanodok. Na de én Király vagyok, ez meg lehet, hogy sík gazdag, de mégis csak egy nyeszlett pöcs! Megköszörülöm a torkom és keményre váltok.
- Az ajánlat hátulütőit is tudni akarom...
Közben leesik, hogy a kitalált mondat nem így szólt, ez megint a nyers verzió. De már baszhatom, ez lesz és kész.
- Tudnom kell, hogy mit vállalok. Ne féljen, utána egy percet sem... "húzom az idejét".

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Alisha valahogy nincsen viccelődős kedvében, inkább bágyadt mosollyal fogadja szavaidat, mintsem jókedvvel.

A gyógyszer ízére tett megjegyzésedre fáradtan sóhajt.
- Nyújts be petíciót, hogy gyártsák vaniliás aromával – vált tegezésre, s érzed ez nem a bizalmaskodás jele. Talán elege lehet már a mai napból.

Magadra maradsz és enni kezdesz, miközben a gondolataid rendezgeted, és mire végzel az evéssel a döntesz is.

Némi fájdalom árán megszerzed a kártyát, majd a telefonod is megtalálod a fiókban. A számot bepötyögöd, és megnyomod a hívás gombot. Kétszer cseng ki, mire Willey hangját hallod meg a túlvégen.
- Tehát döntött Mr. Deleon? – kérdezi köszönés helyett. – Szeretem amikor nem húzzák feleslegesen az időmet. – jegyzi meg szinte elégedetten.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

A kis olcsó bókom után figyelem a reakcióit, de legnagyobb sajnálatomra semmi. Még csak egy félmosoly se.
"Gyerünk már. Lehet ám mosolyogni, az még nem ciki nővérek között sem! A tyúkok amúgy is állandóan röhögcsélnek mindenen. Szóval be kell keményíteni, mi?"
- Nem csoda ez, hanem erős szervezet kérdése! – játszom a macsót és kacsintok Alishára.
- Több helyről is? – lepődök meg. De rögtön követi a magyarázat is. Bár ez nem túl meggyőző.
"Mindenhol ugyanolyan a vérem, mi ez a kábítás? Ennyire nem nézhetek ki agyalágyultnak... Na de ha őt ez szórakoztatja..."
- Csak nyugodtan, maradt még mindenki számára elég. – viccelődöm tovább.
"Előbb-utóbb csak megtörik a jég, azt leereszkedik a kisebbséghez és elereszt egy mosolyt."
Figyelem a műveletet és szorítom ahol kell. Példás beteg vagyok, nem kell félni Mi Amor. A poénok után meg az arcát. Csak idő kérdése, így megy ez kérem.

A lázcsillapító "ízétől" elfintorodok egy kicsit és rögtön eszembe jut, egy javító ötlet.
- Málnás ízben nincs? Na nem azért, csak ha már íze van, akkor érted... – vonom meg a vállamat, de persze ezt se gondoltam komolyan. Valahogy fel kell dobni ezt a keserű helyet és nyakig szar helyzetet...
A vacsorát széles mosollyal köszönöm meg:
- Igazán köszönöm és alig várom.
"... hogy visszatérj persze."
Addig meg lesz miről agyalni. A kaját egykedvűen rágicsálom, iszogatok hozzá, de oda se figyelek rá. Közben újra lepörgetem a beszélgetést Diabloval. Ha lázálom volt, a kártya akkor is valóságos. És miért lett volna álom? Mindenki tudja, hogy az igazán sötét alakok nem a csóró bandatagok. És akármit is kínál, az kecsegtető. No meg a másik lehetőségem, hogy egy Cripses seggbekúr mielőtt átvágja a torkom a sitten, mert az 5.0-ások barmok. Mintha nem szóltam volna előre, hogy ki akarnak nyírni. De ki nem szarja le a hispán kölyköt, nem igaz?

Mire végzek a kajával, az elhatározás meg is születik. Beleegyezem az ajánlatba, csak tudni akarom a részleteket, nem tűnhetek komolytalannak.
"Kikérdezem, aztán jóóól átgondolom és aztán igent mondok. Mire is? Ja hát a lére meg a csajokra. Az utcán is azért lóg a belem, hogy a családom megéljen, hát itt az alkalom. Kurvára mindegy, hogy hol lőnek pofán, az utcán, vagy egy baszom kastélyban, addig meg szórakoztatom Bonitát."
Tehát újabb fájdalmak keretében elnyújtózom a kártyáért és a telefonomért, aztán felcsörgetem azt a Willey csávót.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Alisha szavaidra összevonja a szemöldökét
- Sajnálom, hogy rémálmok gyötrik – mondja vigasztalóan.

A hőmérést nem úszod meg, ajkaid közé kerül a higanyos üvegcső.
- Remélem valóban csak az álma izzasztotta meg – mondja Alisha, és folytatja a dolgát.

Alisha visszafordul feléd, és az idő letelésével kiveszi a lázmérőt a szádból.
- Sajnos, nem csak az álmától van rosszul. – mondja és elédtartja a lázmérőt.
- Harminchét kilenc. – mondja az eredményt amit le is olvashatsz, végül elrakja az eszközt.
A másik nővérhez fordul
- Hozz kérelek egy vérvételi tálcát bakthoz, rutinhoz és astruphoz, és lázcsillapítót egy ampullát. – mondja és az bólintva ki is megy.
Alisha pedig újra rádnéz
- De ez ilyenkor szokásos – vigasztalna – Amilyen sérülésekkel hozták be, csoda hogy eddig nem volt lázas
- Most a vérnyomása és a pulzusa is magasabb, a láz velejárójaként. – tájékoztat
A másik nővér – a tábláján Bettina név szerepel – visszajön egy tálcával.
- Vért veszek öntől több helyről, néhány vizsgálathoz. – mondja Alisha, elvéve Bettitől a tálcát a szekrényre teszi, majd gumikesztyűt húz.
- Bakteriológia vizsgálathoz két helyről is kell vért vennem – mondja és neki is áll.
Előbb a branülödre illeszt egy steril fecskendőt, lekapcsolva az infúziót addig, és vért szív ki, majd ezt egy aprócska a borospalackokhoz hasonló üvegcsébe fecskendezi bele. Ezután néhány vérvételi csőbe csak úgy belecsepegtet a véredből a baranülön át, majd az infúziót vissza köti. Eztán újabb fecskendőt bont, végére tű kerül. Másik könyöködet fertőtleníti, miközben Betti egy karleszorítót tesz rá. Alisha aztán a vénádba szúrja a tűt, és innen is levesz egy adagot, ami szintén egy másik "borospalackba" kerül, a tű helyére pedig gézbucit ragasztanak.
- Mindjárt készen vagyunk. – mondja – már csak egy szunyogcsípés van hátra.
A kezeden a mutató újjadat fogja meg aztán, újjbegyed letörli fertőtlenítővel, és ádáz mód hirtelen szúrja meg egy tűvel. Az első kibuggyanó vércseppet letörli, majd a következőhöz egy vékony üvegcsövecskét tart oda, amiben szinte végigszalad a véred. Vattát szorít aztán az apró sebre és mosolyogva rád néz.
- Készen is vagyunk. – és hüvelykújjad a bucira helyezve elengedi a kezed.
- Ezt szorítsa. – kér
- Ezt tedd be a gépbe – adja oda Bettinek a kapilláriscsövet, aki elvéve kimegy.
Alisha aztán felveszi a sárgás folyadékkal teli fecskendőt és az infúzió toldalékánál befecskendezi.
- Ez a lázcsillapító – magyarázza. A szer a véredbe érve melegséget okoz, furcsa érzés nagyon. Ajkaid közt a nyál kissé megkeseredik, és még a gyógyszer illatát is érezni véled, ami nem éppen kellemes.
Alisa befejezve a műveletet leveszi a gumikesztyűt, az infúziót újra elindítva.
- Most pedig vacsorázzon. – mondja és elpakolva a tálcát eléd tolja az ágyasztalt.
- Egy óra múlva visszamérjük a lázát. Addigra az eredményei is meglesznek. – bólint
- Jó étvágyat – kedveskedik mosolyogva, majd a felszerelést összeszedve kimegy.

A tálcán vacsora gyanánt három zsemle, felvágott, vaj, sajt és két pohár gyümölcsjoghurt van, természetesen az evőeszköz és a szalvéta sem hiányzik.

2010 december 19. vasárnap este valamikor....
Detroit – A kórházban.

Meggyötört arccal várom Mi Amort. Akarom mondani Alishát, frissítem fel az emlékezetemet a kártyáról. Lehet, hogy nem dobná fel, ha elszólnám magam.
- Rémálmaim voltak, de most, hogy itt vagy, már sokkal jobban. - mosolygok kedvesen.
Segédkezem a vizsgálatok elvégzésében, igyekszem a jó oldalamat mutatni. A lázmérést azért próbálom megúszni egy mondattal, de tudom, hogy úgy sem sikerülhet. Pedig igazán semmi értelme, már legutóbb sem volt lázam, ha meg a rémálomtól feljebb ment, hát az no para.
- Nincs lázam, csak álmomban sprinteltem egy jót, ha már itt ágyhoz vagyok kötve. A kergető niggerek is csak a teljesítményemet növelték. – próbálom nyugtatgatni, nem mintha nem esne jól, hogy aggódik értem...
"Vajon mindenkiért aggódik, vagy bejövős vagyok? Áh, biztos legalább 100 köcsög megfordul itt havonta, mindenkiért nem lehet aggódni. Bejövős vagyok, természetesen!"
Ezzel már el is döntöttem, hogy megéri próbálkozni nála és időben el kell kezdeni, hogy megpuhuljon mire lépek. Persze nem lesz könnyű, túl sokan császkálnak erre feleslegesen. Átpillantok a másik nővérre. Amíg az ott van, aligha kapok Alishától egy megértő pillantásnál többet. De nem baj, kezdetnek megteszi.
"Mire lábra állok leveszem a lábáról. Sima ügy!"