Altriuzmus - Önzetlenség - Önfeláldozás - Benedict Flock meséje

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délelőtt 11:00 – 12:00
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Öszesen negyvehét dollárod van. Fizetést, mármint az előző havit, azt ötödikén kapsz. Ezen felül majd ha Erica fizet este. Már ha fizet és ki tudja mennyit.
A diktafont húsz és hetven dollár közt van. Szalagos már nem nagyon van. Belső memóriás akad csak.
Netem is keresel autós iskolát. Az árak hasonlóak. Az az olcsóbb ami nem ennyire gyorsított.

Hugo nem veszi fel a telefont. Az órára nézel Lehet hogy ő még alszik. Neked is még kéne szunyálni, mert nem pihented túlsgosan ki magad. A lenti felújítás zajai továbbra is felhallatszódnak hozzátok. Anyád még mindig nem kerül elő. Jól bekómázhatott reggelre…

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délelőtt 11:00 – 12:00
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Átkozom azt a nyamvadt kapitalista világot, hogy mindennek annyira drágának kell lennie. De hamar túlteszem magam rajta, nem ez az első dolog, amiről le kell modanom. Azért nem feledkezem el róla, még jól jöhet egy hangfelvétel Erica ellen.

A telefon kincsöngése közben pillantok az órára és hirtelen rájövök, hogy Hugo tényleg alhat, nem csak durcás. Aztán az is tudatosul bennem, hogy én sem pihentem ki magam. Egy pillanatra elgondolkook, hogy benézek Anyához, de nagyon gyorsan leteszek róla. Inkább hagyom aludni, nem akarom felébreszteni. Meg azt se, hogy megint elkezdjen ordibálni. El is teszem magam későbbre. Beállítom az ébresztőórát fél hatra, aztán bevágom a szunyát.

Felkelés után gyorsan lezuhanyzom. Nem is értem, hogy tudtam kétszer is lefeküdni meló után koszosan. Közben mosolygok a testéveimre, ha találkozok velük és remélem, hogy Anya nem fog előkerülni még egy darabig. Addig csendes az élet, amíg alszik. Ezután megint megpróbálnám felhívni Hugót.

Ja, és majd' kiment a fejemből: szólok a testvéreimnek, hogy a műszakom megváltozott - szállítani fogok és megváltozott a munkaidőm is. Korábban kell bemennem és nem tudom, mikorra végzek. Ezt nem túl nagy lelkesedéssel mesélem, ami részben igaz is. De ha a több meló több pénzt hoz, akkor legyen. Ha csak egyik testvéremet találom otthon, azt is megemlítem, hogy mondja el a többieknek.

Munkába indulás előtt gyorsan bekapok egy ebéd-uzsonnát, elkészítem a szokásos 4 szenyót a műszakra, aztán irány a Transit. Nagyon lelkes vagyok. És még én magam sem tudom, hogy ez most szarkasztikus volt-e.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Az órád kegyetlen jelzi hogy eljött az idő a felkelésre. Kikómázol a szobádból. Odakint a konyhában Lilly az asztalnál ül, és leckét ír. Mikor meglát felnevetve huppan le a székről. De nem feléd lép, a konyhapulthoz s onnan felkap egy papírzacskót. Josht nem látod.
- Jóreggelt! – köszön és feléd nyújtja a két karját.
Ha felveszed szájon csókol, majd eléd tartja a zacskót.
- Hoztam neked fánkot! – újságolja jókedvűen, felettébb csillogó szemmel.
- A bélyegpénzből van! – mondja s a zacskó száját nyitja ki – Nézd! - mutatja feléd máris.
A zacskóban három csokoládéval leöntött fánk kornyadozik, a műanyag „szalvétában” megelőzendő a máz szétfolyását.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Ehh, semmi kedvem felkelni, de ami muszáj, az muszáj. Még tudatában sem vagyok teljesen, hogy a konyhában vagyok, de máris Lilly mosolygós arcát látom magam felé száguldani.
- Jó reggelt - dörmögöm álomittas hangon és futtából felkapom és körbepördülök vele. Majdnem elvesztem az egyensúlyomat, de azért időben sikerül biztos talajt találnom.
Belenézek a zacskóba és még jobban vigyorgok.
- Köszönöm szépen - és megpuszilom az arcát. A bélyegpénz kicsit összezavar, nem értem, miről beszél.
- Miféle bélyegpénzből?

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

- Amint anyutól kaptam zsebpénznek– súgja neked – De ne áruld el, jó? – kérleli halkan.
- Megmutassam a bélyegeim? – kérdezi lelkesen s máris mászna le az öledből Az asztal melletti táskája mellé huppan a földre, s beletur. Nem sokat keresgél, s előcvesz egy nagyon vékony talán 3-4 lapos kis füzet méretű valamit. Házilag gyártottnak tűnik a csálésan beletűzött lapokkal.
- Nézd meg! – nyújtja feléd kinyitva. A belső oldalán is látszik hogy nem nyomdai kreálmány. A kis kockák ugyan nyomtatottak, de a sorok és oszlopok közt rapszódikus a helykihagyás mértéke.
S a kis kockákban négy bélyeg, melyen elnagyolt de közismert mesefigurák. Van ott Simpson, Garfield, Flinstones, a negyediket nem ismered fel. Tán rossz oldalon nyalta meg a lány előszőr, amitől a festék összeamóbázódott….

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Ekkor összeáll a kép. Droggal traktálják. Anyu meg le se szarja. Na, szép. Egy józan pillanatában (szép remények...) tényleg el kéne beszélgetni vele. Erélyesen rászólok Lillyre:
- Ne merj venni több ilyen bélyeget. Veszélyes. - Amikor ránézek és megpillantom szeppent arcocskáját, rájövök, hogy talán kicsit túl rideg voltam hozzá. Megpróbálom helyrehozni a hibát.
- Nyugi, nem a te hibád, te nem tudtad. Tudod, ezt gonosz emberek csinálják. Csak pénz kell nekik. Mennyibe kerül egy ilyen bélyeg? - Ekkor tudatosul bennem, hogy én mit is csinálok, de most félreteszem ezeket a gondolatokat. Később lesz még rá időm.
Ha ingyenről egyre nagyobb az összeg, akkor folytatom a magyarázást.
- Most már érted? Először kapsz egyet kevés pénzért. Aztán egyre többet fizetsz érte. De csak lassan, úgy, hogy észre se veszed. Így kér egyre több pénzt. Amíg neki sok pénze lesz, neked pedig kevés. De tudod, mit? Van egy ajánlatom. Ne költsd el a "bélyegpénzedet". Amikor összejön egy csomag matrica árának a fele, tőlem megkapod a másik felét, és vehetsz belőle matricát, rendben?
Remélem, ezzel egy kicsit jobb kedvre tudom deríteni.
Aztán felemelem a mutatóujjamat és folytatom:
- De ehhez még meg kell ígérned, hogy többet nem beszélsz azzal az emberrel, aki bélyegeket árul. Ő csak a pénzedet akarja, más nem érdekli.
Végül elmosolyodok, összeborzolom a haját és ránézek az órára. Úristen, máris ennyi az idő? Fell kell hívnom Hugót.
- Egy pillanat, fel kell hívnom egy barátomat - mondom Lillynek és a telefonhoz lépek, Hugót tárcsázom.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Lilly valóban szeppenten néz rád a majdnem szokatlan erélyességed hallva. Észbe kapsz és vigasztalni kezded, de ettől sem lesz újra mosolygós. Nagy szemekkel néz rád, és előadja neked az emelkedő árfolyamot.
Szeliden próbálod meg rávenni, hagyjon fel a bélyegvásárlással. Matricagyűjtős albumot ajánlasz fel neki cserébe.
Kicsit elgondolkozik, majd felnevet
- Oké! – mondja – Kezet rá! – nyújtja feléd az apró mancsát. S amikor meg akarod fogni elkapja és a kézhátadra csap nevetve.
- Gyorsabb vagyok!!! – kiált fel jókedvűen.

A hajába borzolsz, mikor lerakod, s ezt nem szeeti tudod. Meg is kapod cserébe a szokásos bokarűgást.
- Mondtam már hogy ne borzolj!!! – kiált rád dühöskésen, s néz rád fel gyermeki bosszúsan, de csillogó szemekkel.

Te pedig telefonra kapsz. Lilly visszaül a leckéjéhez.
Hugó mosc hangon szól bele
- Mond!

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Szeppen arcát látva elfog a kétely, hogy kicsit talán túllőttem a célon. Idegességem alábbhagy, amikor beleegyezik az üzletbe és kezet nyújt, de csak akkor múlik el véglegesen, mikor felnevet. Meg is jegyzem magamban, hogy valamikor majd meg kell csikiznem érte.

Úgy teszek, mintha nagyon fájna a bokám, közben "morcosan" nézek rá. Aztán észbe kapok, hogy mennyire elment az idő.
- Na, most pedig futás, fejezd be a házit, én meg lassan indulhatok dolgozni - mondom tettetett buzgalommal.

Hugo még mindig morcos. Lehet hogy havi baja van?
- Helló, Ben vagyok. Most indulok itthonról, nemsokára ott leszek nálad és beviszlek a Fordhoz. Addigra legyél kész.
Remélem, hogy ha megmondom neki, mit csinálok, akkor nem utasít vissza. Majd a kocsiban kitalálok valamit, hogyan oldjam fel egy kicsit a feszültséget. Ha elutasít, akkor vállat vonok és egy "Hát, jó, ahogy akarod" után leteszem a telefont ls elindulok melózni. Ha őt nem is dobja fel a dolog, én kíváncsi vagyok.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Hugo kicsit hallgat a vonal túlfelén, majd végül megadóan sóhajt.
- Oké. – feleli kurtán. – A ház előtt leszek – teszi hozzá.

Leteszed a telefont. Ekkor üti meg a füled a motozás bentebbről. Mélyhangú morcogás jut el hozzád. Anyád felébredt! Nyílik az ajtaja, s hallod a csoszogós közeledő lépteit. Cigarette füstjének szaga szüremlik máris az orrodba. Lilly összevont szemöldökkle fintorog, s látod rajta a riadalom jelét. Anyád durvasága, már őt is kikészíti. Lehet jobban is teszed ha elkotródsz otthonról…

Odalent a kocsi ott áll ahol hagytad. S furcsa mód, nincs összefestve sem, sőt, mégcsak a tükrei sem hiányoznak.
Beleülsz, és elhajtasz. Hugóhoz tíz perc az út nagyjából. A srác hasonló tömbben lakik mint te, annyi a különbség, hogy itt nem csak feketék laknak, mint a te házatokban.
Ha megállsz beül melléd az anyósülésre.
- Helló. – köszön kurtán, s bár kelletlenül de kezet fog veled. Arca fáradt, szemei alatt karikák „feketéllenek”. Láthatóan ő sem kipihent. Elindulsz és előre bámul, kifelé a szélvédőn. Állkapcsának izmai ütemesen feszülnek meg.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:30
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Nem pont a legjobb beszélgetés, de jobb, mint amit reméltem. Leteszem a telefont és hallom, hogy nyílik anya szobájának ajtaja.

Ajjaj. Átfut az agyamon, hogy gyorsan le kéne lépni. Viszont akkor szegény Lillyre zúdul minden. Ha meg én húzom fel és elmegyek, akkor is Lilly kapja meg a magáét. Hát, egy próbát talán megér.

- Jó reggelt - köszönök neki, amikor belép a konyhába. - Hogy aludtál? - És várom hirtelen kitörő indulatokat.

Amikor megállapítom, hogy a kocsinak semmi baja, kicsit megnyugszom. Ha egy hétig kihúzza, utána már csak nem kell féltenem... Hugó nem lakik messze és ilyenkor amúgy is mindenki már hazafele tart vagy otthon van, úgyhogy hamar odaérek.
Beszáll, megvárom, míg becsatolja magát és csak utána indulok el.
- Helló! - próbálok egy vigyort tenni az arcomra, de csak egy mosolyra telik. Annak örülök, hogy legalább kezet fog velem.
- Látom, neked is rövid éjszakád volt - mondom, a karikáira célozva. Ha nem akar velem beszélgetni, félút körül megkérdezem:
- Mondd, mi a bajod velem? Mert ha a meló nem is tetszik neked, attól mi még kijöhetnénk egymással. Ha ez megnyugtat, én sem repesek a boldogságtól, de ez van, visszacsinálni már nem tudjuk.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:40
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Anyád párnától gyűrött fejjel, kócosan kerül elő. Ősz tincsei kusza halmot alkotnak fején, akár egy rendezetlen madárfészek. Rá néz ahogy megszólítód. Lepattogzó vörös lakkos körömben végződó kezável a cigiért nyúl, mi szája sarkában fityeg. Mélyet slukkol belőle, s leszívja a füstöt. Majd kiveszi a szájából a cigit és rád mutat.
- Téged mér’ nem evett már el a fene itthonról? – füstölnek elő ajkai közül a szavak.
- Az ember már aludni sem tud, akkora a zaj! – s beljebb csoszog a konyhába. Lilly éberen szememl tartja a vékony szikár asszonyt. Úgy dönt inkább köszönni sem köszön, csak hogy elkerülje Anyja figyelmét.
A nő a kávéfőző üvegkiöntőjéért nyúl. Szemügyre veszi, az annak alján lötyögő sötét folyadékot. A szekrényből egy bögrét vesz ki és beleönti. A pultra is jut belőle. Nem törődik vele. A poharat a mikróba löki. Ekkor fordul az asztal felé. Lilly halványan mosolyogva néz fel rá, de tekintete továbbra is riadt.
- Hagytunk neked szalámit! – bólogat jókislányosan.
Az anya csak morcosan végignéz rajta.
- Írd a leckét te lány, mer' megcsaplak! – s a fenyegetés hatátsos. A kislány a kinyitott matekfüzet felé fordítja a figyelmét.

…………..

Hugo rádnéz
- Figyelj haver! Belecsöppentem nyakig a szarba, és nem tudom hogy fogok kimászni belőle. De amint lehet letiplizek a cégtől, és kikúszok a szituációból. Nekem nem életcélom másnak a zsebébe lenni! – jelenti ki önérzetesen
- Jobb ha te is ezen agyalsz, és nem azon hogy még mélyebbre merüljün a dzsúzban! – vakkantja feléd összevont szemöldökkel.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Délután 17:30 – 18:40
Detroit – A saját lakásod falai közt.

Na szép, még félig kómás, de a cigi már ott van. A kérdésére inkább nem is válaszolok, hagyom, hogy más vonja el a figyelmét. Pár pillanattal később látom, a munkásoknak és a kávénak sikerül is. Nekem is okosabbnak kellett volna lennem, látszik, Lilly jóval több időt tölt itthon vele, mint én. Sajnálom is érte szegény gyereket. Ekkor eszembe jut, amiket Erica mondott: "a saját anyátokat is eladnátok". Nem is rossz ötlet. Persze nem gondolom komolyan, de eljátszadozok a gondolattal, milyen lenne az élet nélküle.
Aztán amikor anya leszidja Lillyt, nekem máris elegem van belőle. Fel kéne hagynom a reménykedéssel, hogy egyik éjszaka vagy nap majd megváltozik. Ebben a korban már csak rosszab lehet. Kifelé menet futó puszit nyomok lilly arcára és közben odasúgom neki:
- Csak ügyesen, - és már ott sem vagyok. Anyunak nem köszönök, csak intek az ajtóból, meg se nézem, látta-e.

..............

Egy kicsit elgondolkodok Hugo kijelentésén.
- Nekem Erica azt mondta, hogy együtt vagyunk, te és én. vagyis ha te lelépsz, akkor nekem is muszáj lesz. Esetleg mindkettőnkkel történni fog egy "baleset". Amúgy ha már együtt vagyunk a szarban, akkor nehogy egymást toljuk már minél messzebb, hanem oldjuk meg együtt.
- És figyu, én minél többet gondolkodok ezen, annál nagyobb esélynek látom. Három éve itt melózom, az életem pedig ugyanott van. Egy szar raktárban melózok, bármelyik nap kirúghatnak és akkor mit csinálok? Így legalább egy ideig fix állásom van, mert félnek, hogy beköpném őket a zsaruknál, ha elengednek. Egész Detroitban csak annak van lóvéja, aki feketében utazik. Vagy fehér porban. Viccet félretéve, szerintem jobban jártunk, mintha nem történik semmi. A feketepiacon van karrier, rakodómunkásként vagy biztonsági őrként már milliószor ennyit kell güriznek milliomodannyi zsozsóért.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 17:30 – 18:50
Detroit – A saját lakásod falai közt. – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Lilly kis szájhúzással bólint kicsit ahogy bíztatod. A puszidat persze viszonozza.
- Siess haza reggel! – súgja

………..

Hugo végighallgat s csak aztán szólal meg.
- Erről beszélek, hogy ne másszunk bele jobban, inkább úgy csináljuk oghy dobbantani tudjunk. – mondja
- A nyakam rá, hogy hiába futnál a rendőrséghez, ezeknek a zsebébe van a zsaru. – pillant rád meggyőződéssel bólintva.
- Gondolja bele. Ahelyett hogy minket feljelentettek volna – pedig van bizonyítékuk is ellenünk –ehelyett beszipkáznak ki tudja milyen piszkos ügyekbe. Emiatt nem fogsz te sem a rendőrségre menni, mert vaj van a füled mögött. Így van?
- Ha leültetnek, éhenhal a családod, akárcsak az enyém. – szorul ökölbe a keze.

Az út a melóba nem tart soká, hét előtt tíz perccel bent vagytok. A kapun simán beengednek titeket. Új embereket láttok a bódékban. Leparkolsz a tizenhatos előtt. Hugo kiszáll. Befelé indul, de megvár téged. S nem az öltöző felé megy, hanem egyenesen Erica irodája felé. Beláttok az üvegfalu helységbe. Odabent Erica az asztalnál ül. Telefonál az apró készülékkel. Hevesen gesztikulál, s arcán is látható indulatosan beszél a vonal túlfelén lévő valakivel.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 18:50
Detroit – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Én is végighallgatom, és jobban tetszik barátságosabb hangneme.
- Oké, van abban valami, amit mondasz. Pláne abban, hogy a zsaruk valószínűleg kiröhögnének, akár le vannak fizetve akár nem. De hogy képzeled azt a dobbantást? Ha lelépünk, felnyomnak minket, mi meg mondhatunk, amit akarunk, mindenképp sitt lesz belőle.
Ekkor támad egy ötletem.
- Te biztonsági őr vagy. Ahhoz nem tanultál jogot? Mi lenne elég bizonyíték, hogy mi is a markunkban tartsuk őket, ne csak ők minket? Akkor már jóval esélyesebbek vagyunk és akár üzletet is ajánlhatunk Ericának. Ők békén hagynak minket és mi is békén hagyjuk őket.

10 perccel korábban, tökéletes. Pont időben érünk az irodába. A kapunál sem problémáznak, ezen meglepődök egy kicsit. Gyorsan találtak új embereket, akiknek már "be is mutattak" minket. Közvetlenül a bejárat mellett állok meg. Amikor kiszállunk, örömmel tapasztalom, hogy Hugo megvár, nem megy be azonnal. Amikor mellé érek, elmosolyodok, megveregetem a vállát és azt modnom:
- Na, essünk túl rajta.

Furcsa érzés, hogy nem a megszokott irányba kell menni, ha Hugo nem megy előttem, én biztos az öltöző irányába fordulok először. Az irodába menet Erica észreveszem az ablakon keresztül, hogy Erica nincs túl jó kedvében. Ha Hugo nem vette észre, oldalba bököm és az iroda felé biccentek, suttogni kezdek.
- Azt hiszem, rosszul fog kezdődni az előléptetésünk.
Amikor az ajtóhoz érünk, ha Hugo előtt vagyok, bekopogok és megvárom, míg Erica kiszól, csak azután nyitom ki az ajtót. És ha még mindig telefonál, megpróbálom kivenni, miről beszélhet. Ha Hugo van elöl, akkor ráhagyom a bejelentkezést.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 18:50
Detroit – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Hugo rád néz, végighallgatja szavaid
- Persze hogy tanultam jogot, legalábbis valamennyit. De semmire sem megyünk azzal. Bármit is megtudunk a psizkos ügyekről, mindeképp sitt lesz a vége. Hacsak nem jön be az ötleted, hogy megzsaroljuk Erica-t. De azzal is megszívhatjuk. Ha kemény dolgokat tapasztalunk, akkor két ember élete akik piti tolvajok csak, mit ér nekik szerinted? Azonnal kinyirnak minket ahogy kiejeted a szádon a szót hogy zsarolás. – húzza el a száját.
- Most kellene még kiszállni. – mondja ráncolt homlokkal

Hugot hogy meglököd Erica „kalitkája”felé pillant és elhúzza a száját. Szavaid hallva így szól.
- Mos kellene kiszállnunk – súgja visza és eléd áll, hogy háttal legyen a nőnek.
- Kiszámoltam öszesen három és félezer dollárnyi áru az amit kivittél. Ezért alig néhány hónapot kapunk maximum. De ha nincs priuszod, ahogy nekem sincs, felfüggesztett is lehet az ítélet. – próbál meggyőzni
- Munkát meg akárhol találsz. Legfeljebb elmegyünk kukásnak baszki. – mondja s látod rajta semmi kedve bemenni Ericához, nemhogy felvenni az „új” munkát.
- Csak együtt szállhatunk ki! – lövi el az utolsó érvét feléd s feszüléten de reménykedően néz rád.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 18:50
Detroit – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Amint elmondja, hogy nekünk mindenképp szar végünk lesz, kicsit lelohad a kedvem, de azért nem adom fel.
- Pont ez az. Mi már legalább annyit tudunk, hogy csinálnak valamit. Szerinted mennyire lennénk szálka a szemükben, ha csak úgy odébbállnánk? - megvakargatom az államat, elgondolkozva a lehetőségeken.
- A címünket nyilvántartják. Meg tudnak találni, utána már csak rajtuk áll. És nem tudom, te hogy vagy vele, de én nem tudok elköltözni. És ha nem is tudjuk beköpni a céget a zsaruknak, azért egy névtelen füles eléggé megnehezítené a helyzetüket, nem? És kire fognak először gyanakodni? Nem a Máltai Szeretetszolgálatra, az biztos. Túl kis halak vagyunk, hogy csak úgy kiússzunk az árból, nem gondolod? Pláne, hogy cápák is vannak mellettünk.

Három és félezret?! Én ennek a harmadát se kaptam értük, az istenit neki! Ezen már kár rágódni, de legközelebb jobban figyelek. Megvárom, amíg befejezi, majd megpróbálok úgy helyezkedek, hogy Erica ne lássa a szám mozgását és szintén súgva válaszolok.
- Pont ez az a hely, ahol nem nő munka a fákon. Te lehet, hogy könnyen találsz munkát, de én fekete vagyok, egy középiskolával és ennyi. Nincs szakmám. Ahova engem felvennének, oda bárkit felvennének, vagyis nekem a fél várossal kéne versenyezzek. És rosszul gondolod, a kukásoknál sincs állandó üresedés. - Idegesen kinézek, hogy Erica még mindig a telefonon beszél-e. Ha nem, akkor a következő mondat után elindulok az irodája felé.
Ha ki akarsz szállni, jelezd Ericának, de nekem jobb a több fekete pénz, mint a kevés legális.

Nem értem, hogyan lehet ennyire nyápic. Itt csak akkor nem kened le a zsarut, ha nincs rá pénzed. Pénz pedig nincs otthonra, de kell. Bármilyen meló elfogadható, minél jobban jobban fizet, annál jobb. De neki nem kell annyira güriznie, mint nekem, ő ezt nem értheti.
Bekopogok Erica ajtaján, majd benyitok. Ha Hugo mögöttem van, megvárom, míg bejön, cssak utána csukom be. Ideges vagyok, de próbálom nem mutatni. Keresztbe teszem a karom a mellkasom előtt és Ericára nézek, jelezve, hogy kész vagyok "munkába állni".

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:00
Detroit – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Épp befejezed a mondandód, mikor Erica hangját hallod a hátad mögül.
- Meddig szobroznak odakint?! – s érzed nagyon nincs jó kedvében a nő.
Hugo elfintorodik.

Beléptek hozzá az irodába. Hugo végül keleltlen veled megy, de látod rajta hogy pokolba kívánja az egész helyzetet.
A nő nem ül vissza a székébe. Az asztal előtt áll meg, nekitámaszkodva fonja össza karját maga előtt. Végignéz mindkettőtökön, majd rajtad állapodik meg a tekintete.
- Ha hezitálnak csak rontanak a helyeztükön – szól hideg hangon. – Nincs választásuk. Azt hittem van annyi sütnivalójuk hogy erre önmaguktó is rájönnek. – s Hugora csak egy pörke pillantást vet. Az leereszt melletted.
- Teszik a dolgukat mint a kisangyal. Ellenkező esetben nem tudok kezeskedni azért hogy megmaradjon a munkájuk, és a szabadságuk. – mondja de láthatóan nem rázná meg ez a probléma.
Aztán leengedi a kezét és visszamegy az asztala mögé
- Írják alá – tolja elétek a jelenléti ívet.

Hugo is aláírja. A nő eztán kezd újra beszélni.
- A Jefferson dokkba mennek el. A hetvenkettes lerakatnál lerohadt a másik idétlen páros a kocsival.
- Átpakolnak Mr. Froslerék kocsijából, a magukéba, és a lista alapján szertehordják a csomagokat.
- Nincs kérdeződködés, nincs csodálkozás, nincs ugatás. – villan a tekitete szigorral - Ha gond akad, pofát súllyba, bólintanak és eljönnek. S majd nekem lehet panaszkodni. – mondja engedékenyen, s közben egy kis fehér kártyát nyújt feléd. Rajta egyetlen telefonszám. – Ha komolyabb gond akad – bólint feléd.
- Froslerék kocsija a párja a magukénak. – ad ennyni támpontot.
- Induljanak! – int sürgetőn az ajtó felé.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:00
Detroit – A Ford gyárkomplexum 16-os raktárában

Na tessék, anyu se volt jó kedvében, a főnök sincs... Nem lesz jó vége ennek a napnak. De otthon már megszoktam, itt már fel sem veszem az ilyen bánásmódot. Amikor Erica megfordul és bemegy, Hugo felé nézek, felvonom a szemöldököm és elhúzom a számat, jelezve, hogy ez van. Ezután belpek én is, nem lévén más választásom.

Az irodában nem megyek túl messze az ajtótól, Hugonak éppcsak van helye, hogy becsukja maga mögött. Ericát nézem. Azon gondolkodom, mennyire lehet benne a katyvaszban és hogy az iménti telefon alatt miért volt annyira ideges. Talán valami nem jött össze. Nem kommentálom a mondanivalóját, mert nagyrész igazat mond; az ő kezükben vagyunk, akárkik is legyenek azok az "ők".

Amikor felszólít, odasétálok az íróasztalhoz és alárom a jelenlétimet. Meg is nézem, hogy van kitöltve, már ha ki van. Amikor visszamegyek a helyemre, Hugot egy kicsit megtaszítom. Úgy látszik, ő nincs hozzászokva ahhoz, hogy nincs választása.

Mivel Hugo nem indul a cetliért, nekem kell átvennem. Megnézem, aztán a farzsebembe csúsztatom. Az ukáz kiadása után a homlokomhoz érintem két ujjamat, jelezve, hogy értettem, aztán kimasírozok az irodából. Minél rövidebb időt töltök Erica társaságában, annál jobb. Mintha csak második anyám lenne. Elmosolyodok az irónián. Kint beülök a kocsiba, megvárom, amíg Hugo is beszáll, aztán elindulok a Jefferson dokkba. Nem szabálytalankodok, betartom a sebességhatárokat. Nem akarom felhívni a zsaruk figyelmét, a végén még használni kellene azt a bizonyos telefonszámot.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:30
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

A jelenléti teljesen szabályosnak tűnik neked. Hugo is aláírja.

Erica kis szemvillanással néz rád, hogy a mozdulatot meglátja mivel jelzed hogy vetted az adást.

Hugo beül a kocsiba melléd szó nélkül. Rosszkedve állandósult.

Elindultok a dokkok felé. Ebben a városrészben nem sokszor volt dolgod, így nehezebben találod meg a helyet. Végül mégis sikerül odaérni a hetvenketteshez. Meglátjátok a kocsit, ami valóban ugyan olyan mint a tietek. A motorházban matat egy férfi. A sötét kezeslábas felett dzsekit visel, mely határozottan „kitömöttnek” tűnik Egy másikat az anyósülésen láttok. Rajta is hasonló szerelés van, baseballsapkával kiegészítve. A sapka alól rövödre nyírt skandinávszőke haj kandikál ki
Mikor leparkoltok az kiszáll a kocsiból. Felétek indul. Aki a motort piszkálja csak felnéz, és int. Majd újra a motornak szenteli a figyelmét.
A sapkás mellétek érve rád néz. Világoskék szemei kutatón mustrálnak végig. Arca fehér bőrén szeplők díszlenek. Nálad fiatalabbnak tűnik. Arca simára borotválva.
Kezet nyújt.
- Frosler – mondja s ha megfogod a kezét határozottan rázza meg. Hugoval si hasonlóan jár el. Annak kedvetlenségével nem foglalkozik.
- Fordulj meg, és úgy parkolj le hogy tolass rá a kocsira nyitott ajóval. – mondja és visszaindul a lerobbant járgányhoz. Kinyitja annak az ajtaját, s fellép a magasított raktérbe.
Hugo visszaül az anyósülésre. Mintha ki akarná húzni magát mindenből.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:30
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

Nem zavartatom magam Erica nemtetszése miatt, szinte azonnal hátat fordítok és elhagyom a helyet.

Amint Hugo ledobja magát az anyósülésre, meg akarok próbálni beszélni a fejével. Aztán meggondolom magam és csak egyszerűen kiengedem a beszívott levegőt, mintha csak sóhajtani akartam volna. Különben sem érek rá beszélgetni, inkább arra koncentrálok, hogy minél több helyen a jó irányba kanyarodjak. Így is jó fél órába telik odaérni, pedig éjszaka nincs akkora forgalom.

A dokkban, mikor végre megvan a járgány, közvetlenül mögötte állítom le a mienket. Kiszállok és a másik kocsi hátsó részénél várom meg a baseballsapkás srácot. Az emlékezetemben elraktározom az arcát, lehet, hogy többször is össze fogunk futni. Megrázom kinyújtott kezét, ugyanolyan határozottan és erővel, mint ahogy ő az enyémet és én is bemutatkozok neki.
- Benedict Flock.
- Oké, de még nem vezettem ilyen járgányt. Lehet, hogy navigálnod kell - figyelmeztetem.
Úgy próbálok rátolatni a másik kocsira, hogy egy ember oldalazva még pont beférjen közéjük. Aztán behúzom a kéziféket, leállítom a motort és hátramegyek segíteni átpakolni a cuccot, bármi legyen is az.
Miután végeztünk, elkérem a listát is, hogy mit hova kell leszállítani. Gyorsan átolvasom, ha esetleg valami érthetetlen módon van jelölve bármiféle csomag, megkérdezem, hogy mi micsoda.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:30
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

Frosler bólint kérésedre. S hogy a kocsiba ülsz, odavakaknt a másik srácnak, aki a kezét ronygba törölgetve lép a kocsi mellé, és a tükrön keresztül integetve neked segít rendesen betolatnod.

Hátramész, s Frosler elkezdi adogatni neked át a cuccokat. A kicsiny – bombonosdoboz – méretűtől kezdve terjedelmes csomagig minden van. Még hűtőládák, és rekeszek is. A lista szerint dolgozik, méghozzá visszafelé.
- Szállítási sorrendben pakolj be mindig – ad tanácsot, s mutat végig a listán is.
- Így nem kell keresgélni, nagyjából mindig kézügyben lesz a következő cucc – int fejével a csomagokra.
Jó fél órát eltöltötök a pakolással.
- Kicsit gurulj előre – mondja s a listát még nem adja oda.

Ha megteszed, leugrik a raktérből, s becsukja az üres kocsit, majd a tiedet is. Végül előre sétál, és Hugo mellett kinyitja az ajtót.
- Szállj ki! – utasítja Hugot.
- Itt maradsz Fred-el. Én kisérem Benedict-et. – közli
Hugo felhören
- Erről nem volt szó! – mondja s nem igen akarózik kiszállni.
Frosler szemöldöke felszalad, s vállat ránt.
- Beszéld meg a bánatod Erica-val. – közli szárazon.
Hugo rád néz kérdőn.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 19:30
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

Pakolás közben nagyon kíváncsivá válok, vajon mi lehet a nagy dobozokban? De ellen kell állnom a kísértésnek, nem akarom már az első napomat elcseszni. A tanácsra rábólintok és meg is fogom fogadni, teljesen logikus. Amikor készen vagyunk és Frosler szól, beülök a mi kocsinkba és előrébb megyek, hogy be lehessen csukni az ajtókat.
Már épp szállnék kifelé a szállítópapírért, amikor Frosler kinyitja Hugo ajtaját és ki akarja tessékelni. Amikor Hugo hozzám fordul tanácsért, én csak vállat vonok.
- Erica azt mondta, ne kérdezzünk. Kinézem belőle, hogy direkt nem szólt nekünk erről - húzom a szám.
Titkon azonban örülök, hogy így alakulnak a dolgok. Hugo morózus hangulata már kezd az agyamra menni. És Frosler talán többet is mondhat erről az új megbízatásról.

Ezen gondolatmenetet követve nem is szeretném Hugót győzködni a maradásról. Amikor Frosler beszáll, lassan elindulok, ott hagyom Hugót Freddel. Csak miután már nem hallják a hangunkat a motortór, kérdezem meg Froslert kicsit vidámabb hangon:
- Na, hova is megyünk először?

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 20:00
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

A dobozok lezártak. Sokon csak szám van feltüntetve ráragasztott etikettcetlin, semmi egyéb. A hűtőládákat ahogy pakolod, határozottan érzed bennük a lötyögést. Mintha folyadék lenne bennük. Ezek plombával zártak. A rekeszekben, melyek átlátszó ipari fóliával vannak áttekerve, üvegeket látsz. Jelöletlen sötét, majdnem fekete üvegeket, melyek csattal záródnak.

Hugo arca paprika vörösre vált. Nem szól, s tán jobb is. Kiszáll, s direkt löki meg vállal Frosler-t. Az felmorran, de nem megy bele a játszmába. Felszáll melléd és becsapja az ajtót.
- Majd rájön… - mondja kuncogva.

Aztán előpre hajol s a műszerfalon lévő tartóba helyezi a csiptetős táblát.
- Tessék. – int fejével a papírok felé. – Nézd meg.

Az első cím rubrikájában csak ennyit olvasol: Testosteron.

2010. szeptember 30. Csütörtök. Este 20:00
Detroit – Jefferson dokk 72-es lerakat

A dobozok tartalmát se ma fogom megtudni, az biztos. Hát ez van, majdcsak eljön az ideje. Ha nem, szerintem akkor se fogok belehalni.

Nem tetszik, ahogy Hugo viselkedik, de békén hagyom. Talán Fred bele tud verni egy kis lelket. Aztán megszólal Frosler.
- Mire jön rá?
Van egy olyan érzésem, hogy van valami, amiről nekünk elfelejtettek szólni...

Odahajolok a listához, hogy jobban lássak. Testosteron.
- Ez meg milyen hely? Bennem is van elég, akkor megkapom én a cuccot? - kérdezem viccelődve. Végigfutom a rubrikákon, hogy mindegyik címet így álcázták-e. Lesz mit tanulnom, úgy tűnik.