A tápláléklánc csúcsán - Randall "Shark" McDovell meséje

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – A parkban


Vérzek... véreztem. Nem lehetek túl jól. Fájdalom hasít a fejembe és a világ szeretne elfolyni, de nem engedem neki.
Megtámadtak, majdnem, majdnem rajtavesztem, de túléltem. Túléltem! Elkövették a hibát, életben hagytak!
Kegyetlenül meg fognak fizetni érte!

De most Alberthez kúszok és megállapítom, hogy szerencsére él. Nem értek az elsősegélyhez, de úgy néz ki megmarad, marad az azonnali tárcsázás.
- Üdvözlöm! Mentőt és rendőrt kell azonnal hívni. - Közlöm a park pontos nevét és a helyet hova. - Egy banda megtámadott engem és egy barátomat, kiraboltak minket és halántékon vertek. A barátom ájult, sürgős ellátás kell. Megadom azonnal az adataimat, platina egészség biztosításom van, így kérem sürgősségivel jöjjön a mentő és - ismerem az ügyintéző fajtáját - nem lennék hálátlan ha a lehető legjobban intézné el. - Jelzem, most kereshet ha segít, és ezután bediktálom pontosan az adatokat és megkérem, jöjjön gyorsan a mentő és a helyszínelés. Addig.. a pokrocot, vagy bármit tekernék Albert köré.

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – A parkban


Elveszik a pénzt tőled is és úgy tűnik ennyivel megúszhatjátok a dolgot, viszonylag könnyen. Ám Albert lehajol, s nincs időd figyelmeztetni. Felbekólintják, ahogyan aztán téged is.

Feleszmélsz, s nehezen jössz rá hol vagy és ki is vagy valójában. Végül összerakod magad és a gondolataid is.
Fájni csak a fejed fáj de az nagyon. Halántékodon sebhely, a lefolyókázott véred rászáradst az arcodra több helyen is. Magadat ávizsgálod máshol nem sérültél meg, és a telcsid megvan szerencsére.
Albert is lélegzik. Fejbőre csúnyán felrepedve, s tán a vérzés annak köszönehetően állt el hogy a hóesés lehűsítette a seb környékét is.

A 911-et tárcsázod. Nyugodt, barátságos és segítőkész hangú diszpécsernő szól bele.
- Itt a 911, miben segíthetünk? – kérdezi s várja hogy felelj.

2010. December 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Valaki ezért nagyon mélységesen fizetni fog. Soha nem éreztem még magam kiszolgáltatottnak és ma már nem először kellett megtapasztalnom milyen ez az érzés. Dühít, és nagyon keserű az érzés, emellett, nem tudom nem elfelejteni, hogy szerencsések leszünk, ha nem ölnek meg minket. Nincs más opcióm, mint remélni, hogy nem lesznek olyan hülyék, hogy gyilkossággal körözzék őket. Reménykedni…
NEM!
Nincs külső erő, fény ami segítene, sosem volt, a világ a rátermettség alapján választ. Nincs vakszerencse, sosem hittem benne, nincs külső remény, csak én… én akinek az egyetlen lehetősége adni a hülyét, a rémült csóringer sportbuzit , és túlélni. Túlélni, aztán kegyetlenül megfizet ez a néhány féreg ezért.
Félek…
Belül, félek. Nem is olyan nehéz a remegőt adni. Rájöttem, milyen közel vagyok a halálhoz. Én, nem akarok meghalni, nem fogok néhány zsebestől meghalni, nem végződhet ilyen szánalmasan az életem! SOHA! Ki kell tartanom, ki kell tartanom, KI FOGOK tartani! MUSZÁJ!
S holnap, s holnap a rendőrfönöknek 15 000 dollárt ajánlok fel, ha elkapja ezeket a férgeket egy héten belül és még tízezret, ha megnyomorítva kapja el őket! Velem, nem lehet packázni! SOHA!
Igen, igen, ez az. Csak túl kell élni, eljutni a rendőrségig és mindennek vége lesz, fel fogok bérelni testőrt is innentől, nincs mese! Hát vigyétek a gyűrött dollárt, jól van, úgy tűnik csak a pénzt akarják, talán nem is lesz akkora baj, talán végre… de…
„LE NE HAJOLJ!” – üvölteném Albertnek, de már hang nem jön ki a torkomon, lehet csak egy fájdalmas ordítás, és a sötétség, kihúny minden, a tudatom üvöltve, hogy nem, nem így akar távozni, ez nem lehet igaz, NEEEEEEEM…. üvölti, de én némán összecsuklom.
Lehet mégis eljött a halál… dícstelenül, szégyenteljesen, elbuktam…

…nem ne nem… nem!…
… én… vagyok… a cápa…
… nem… bukok… el…
… soha…

Iszonyatos hasogató fájdalom csap elém, miközben öntudatlanul nyöszörgök, és didergek… lassan.. tudatosul.. a fájdalom ellenére, hogy élek.. nem is.. értem egy pillanatra mi történt, csak.. hideg van.. fáj a fejem, húzódik a bőr.. lehet sokkos is vagyok. De.. valami hideget érzek, pokróc? Pad…? mi a fene..? Fapad? Hol.. mi?

Végtelennek tűnő kábulat után lassan rájövök mi történt, ahogy megpillantom Albertet.
Te úristen…
A férgek…
Túléltem..
még…
Azonnal.. megtapogatnám magam.. mit hagytak nálam.

Ha itt a mobil, felhívom azonnal a 911-et, ide rendőrség de még gyorsabban mentő kell, azonnal.
Utána, vagy ha nincs meg a mobilom, akkor azonnal, magamat tapogatnám végig, hogy vagyok, mennyire véres, mit hagytak rajtam és utána, hogy van Albert. Nincsenek gondolataim, a valóság fáj, nehéz, és örülök ha arra tudok koncentrálni.

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


A sárga kabátos fószer is közelebb lép, de oldalra is, így Albertet és téged is lát rendesen. A fegyvert rátok is fogja.
A boxeres csávó hozzád lépdel közelebb, szintén kissé oldalra.
A halefes marad középen, s Albertet figyeli amint az lassan végre előhúzza a kezét a belső zsebéből. Lestrapált kopott bőr tárcát ejt halefes markába, aki azonnal hátrébb lép, s kinyitva a készpénzt veszi ki belőle, mással nem is foglalkozik ami benne van. A bankókat zsebre gyűri. A tárcát pedig ledobja Albert lába elé, de a bőr megcsúszva a havon kissé beljebb szánkázik a pad alá. Aztán feléd fordul s a gyűrött dollárokat meglátva felcsillan a szeme éhesen. Szinte kimarja a kezedből a pénzt. Majd hirtelen több dolog is történik egyszerre.
Albert lehajol a tárcájáért, mire a fegyveres csávó a pisztoly markolatával fejére húz egyet. Ugyanekkor a te halántékodra is ütést helyeznek el. A fájdalom beléd hasít keservesen, s még felfogod hogy Albert a padról előrebukva a hóba placcsan, majd tudatod messze röppen tőled.
…

Hasogató fejfájásod csak minimálisan rosszabb a didergésednél. A padra jobbra eldőlve heverkélsz. A ruhával nem fedett testrészeid igencsak fájdalmasan fáznak. Halántékodon húzódik a bőr, s arcod bal felén mintha rászáradó réteg feszülne. Ruhád elején egy kisebb, alattad a pokrócon egy nagyobb, félig hóval fedett vérpaca. Albert a pad előtt a hóban fekszik. Feje hátulján sebet látsz, mi nem lehet vészes, s csak a véres hajba olvadt-tpadt hó elszineződése hívja fel rá a figyelmed.

A környéken sehol senki nem jár…

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


A szemöldököm felszalad.
- Nem szokásom parázni. De rossz szokásom észrevenni az apróságokat. – Nyugodt vagyok mint egy hal, a legtöbbször.
- Nem tagadtam, nagyon jól képzett. – Ez nem is vitás, de akkor is valami gyanús. A szerződés felbontásra elmosolyodom.

- Még jó, egyikünk sem fog menni, majd valakit felbérlünk az ügyre. – Bólintok. – Ne félj, nem kell belépned oda. Látom félted a hátsód. – Persze a Kék Lagúnában ez érthető. Nézem a papírt amit ír. Fáradok már én is, jó lenne megbeszélni ezt és haza fuvarozni. – „Akkor neked kora reggeli időben” – írom a választ, ez még belefér. Tényleg nem akarok sokkal többet megbeszélni, Albert az egész papírt össze fogja csokizni meg lekvározni, itt pedig nincs csap a közelben. Na tessék, igazam is lett.

- Aha, asszem. – Előhalászok egy papírzsebkendőt és nyújtom neki. Ekkor fut ki az őrült macska, nem tudom mi lelte, de most nem is érdekel. Újabb kávé kell, vagy pihentető alvás. Elnyomok egy ásítást és talán ezért nem veszem időben észre a három fura alakot. Csak ez hiányzott, hogy megkoronázza ezt a szar napot. Mi a francért hallgattam én Albertre, hogy leüljünk egy parkba. Várjunk csak? Albert az életbe nem javasolt volna parkot. Lehet én lettem paranoid, de valahol éreztem, valami nem stimmel evvel az ötlettel és most tessék. Vagy csak én vagyok fáradt és mindent ahhoz a nőhöz akarok kötni? Már tényleg nem tudom. De most baj van, és én még nem vásároltam meg a félautomata fegyveremet. Rossz döntés volt, nagyon rossz döntés volt. Semmi esélyünk jelenleg, illetve egyetlen. Albertet nézhetik a főnöknek. Lehet volt előnye az idióta sportcuccoknak is. Itt a legjobb most, amit elérhetünk, hogy nem vernek agyon minket. Kezd nagyon elegem lenni ebből az éjszakából. Nincs bennem félelem, egy csepp sem, de az események láncolata kezd belül nagyon dühíteni. Mélyen dühíteni, és egyre nehezebb nyugodtnak maradnom, most pedig arra van szükség. Albertre pillantok, hogy itt semmi hősködés. Ha túléljük, holnap kilóra megvesszük a szomszéd bandát, akik szétverik ezeket. Most kéne néhány megbízható testőr.

Nálam nincs sok minden. A probléma, hogy nálam a kocsikulcs, de bérelt autó, de a túl készségesség is gyanús. Amikor én jövök, addig erőt veszek magamon és adom a megnémult rémültet, előveszek egy jó adag gyűrött dollárt, pont úgy nézek ki aki, futni jött éjjel, az nem hord sok értéktárgyat magánál. Valaki holnap ezért fizetni fog!

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Pokróccal mented a menthetőt, és végül viszonylag kényelmesen elhelyezkedtek a padon.
Albertet vonod kérdőre, az meg felnevet, könyökével meglök kicsit.
- Ne parázz már Cápa! – mondja
- De azért komolyan, nem semminek kell lennie annak aki az én rendszerembe be tud törni! – húzza ki magát büszkén, csillogó szemekkel.

- Oda, mármint a lagunába a szerződést felbontatni nem én megyek. – ingat fejet
- Az a te bizniszed. – monjda komolyan.
- Én csak a háttérmunkát vállalom. – teszi hozzá.
A határidőre bólint értőn, és a saját papírjára fel is vési ezt.

A papírra aztán újabb sor kerül
„Ez nagyon átlátszó lenne, de majd kitalálok egy kódrendszert.” Aztán elgondolkozik és mégegy sort felír. „És ebédidő az nekem éjfél!” majd a sor után egy mosolygós fejet is odarajzol.
- De megpróbálhatok néhány órával korábban felkelni – mondja vigyorogva nézve rád, s letéve a tollat egy újabb fánkot halász elő. A kívül és belül is csokis étek nem kíméli sem az újjait, sem az ajkát. A töltelék a harapással ellentétes oldalon megrepesztve a fánkot kibuggyan és Albert ruhájára tottyan.
- A franc! – mondja
- Van egy zsepid? – kérdi teli szájjal, s valahonnan mögületek tán egy bokorból macska fut ki, szaporán és nagyokat ugrálva tűnik el a sétaútvonal túloldali bokrai közt. S mire eszmélsz, lépteket hallasz, már egészen közelről. Három alak áll meg előttetek. A középső kezében jókora halef, A sárga ingesnél lőfegyver. A bekötözptt kezűnek a bal kezén boxeren csillan meg a közvilágítás fénye. Albert szájában megáll a falat, és mozdulatlanná merevedik. A fegyver rátok szegeződik.
- Tárcák, lóvé, kocsikulcs, óra! – sorolja a férfi ép fél szemével rátok nézve, és a halefes lép közelebb markát tartva máris.
- Iparkodj öltönyke! – emelinti meg a stukkert sürgetően.
Albert a fánkot az irományos papírra rakva kabátjában kezd el kotorászni
- Csak ésszel, csak ésszel! – hangzik a figyelmeztetés és Albert lassan kezdi elővenni a kezét....

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Nem vágyom rá, hogy havat is takarítsak, de szükség törvényt bont, vékony kesztyűt húzok és lesöpröm. Nem vagyok még elégedett az eredménnyel, a gyorsabban leülő Albert rá is tapint a lényegre.
- Van a csomagtartóban pléd a pótkereket takarni, erre jó lesz. – Vissza is sétálnék érte, és leteríteném a padra, leülni. Egy BMW-ben még ez is jó minőségű anyag, majd kimossák. Addig a srác olvashat és válaszolhat.
- Amíg bele nem fagy a hó, ez jó lesz. – Leterítem, leülök és elolvasom a válaszát, illetve csak olvasnám, mert a srác ábrázata több mint fura.
- Mi van veled? Steve Jobs óta senkit nem istenítettél ennyire. Ne olvadj már el tőlük ennyire! - Lehet én vagyok egyre és egyre paranoidabb de ez nem tetszik. Lehet elkapták még jobban Albertet is? Ajajj.

- Pontosan, nem titkosak, de legyen ütős, amivel kivégezhetem őket. A Kék Lagúnásból kell az eredeti, illetve a szerződését fel kell bontani a jómadárnak avval a bárral. – Sorolom a teendőket, s nézem amiket ír.
- ASAP kell. Amilyen gyorsan csak lehet. Januárban lesz ugye az előléptetés, január végén, addigra bombabiztos pozíciója kell, hogy legyen. – Kezd belejönni a srác. Írok én is közben.
„Sok sikert a beszerzéssel. Biztonságos kommunikáció: Ebédidő a cégnél, új helyek és papír, megegyezünk valami kódban az e-maileknél, hogy a sorok eleje jó, és olvasd össze, vagy valami hasonló. A legjobb ha úgy tudunk információt cserélni hogy ne legyen kamera, és akkor elég írni.„ 

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Albert is kikászálódik a kocsiból, az egyik fánkos szatyrot is felragadva. A parkban találtok kényelmes padot, bár a hulló hó, kissé zavaró, és a padról is le kell sepregetni ami eddig ráhullott. Leülve is hideg a pad, albert fel is hörren.
- Lefagynak a mogyeszek – mondja fészekelődve kicsit.

Írogatni kezdesz, Albert figyelmét neked szentelve olvassa a soraid, és bólogat is. Majd a tolláat megfogva máris válaszol.
„Kétséges lehet az igazán biztonságos csatorna ha ilyen profi csapattal van dolgunk” – írja és arcára ismét kiül az a furcsaféle elragadtatott csodálat(?)
- A riválisok az kétperces melódia – szólal meg aztán. – Ezek az információkl nem titkosak ügyebár – jelzi neked, s ezzel te is tisztában vagy.
- A Kék Lagúnás dolog sem egy nagy kunszt. Bár az eredeti felévételeket megszerezni már körülményesebb lehet. – teszi hozzá.
Majd újra írni kezd
„A beszerzést bízd ide, nem hagyok lekövethető nyomot.” – nyugtatna meg.
„Neked van ötleted valami biztonságos kommunikációra, az irogatáson kívül?” tesz fel most ő kérdést
- Van valami hivatalos határidőd amire meg kell szerezned az infókat az ügyvédről? – hangzik el szóban is egy.

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Érzem a fáradtságot, éppen ezért erőltetem le a kávét. Nem pihenhetek még.
- Egyetlen toll van nálam, nem a saját kocsim. Abból sem ártana pár még. – Bólintok. – Persze, tudom. Kőkorszak. – Legalábbis Albert virtuális-kiberagya számára. Én azért szeretek ilyet is használni.

Túl sok a véletlen ahhoz, hogy Lyz elpaterolását más intézze pont ugyanekkor. Ez egy jól kitalált terv, nincsenek véletlenek. Soha nincsenek véletlenek. Vágyom a bosszúra, vágyom a méltó visszavágásra de nem csak ez mozgat. Ez rám szállt, ha nem teszek valamit, sosem lesz nyugtom tőle, mindenemet tönkre teheti, ezt pedig sosem fogom hagyni neki.

Albert megvette a papírt, tollat is a ruhák mellé, mehetünk. El kell ismernem egész jól fogadta a történetet is. Bár ez az áhítat nem tetszik.
- Valószínűleg egy profi csapatról lehet szó inkább. – mondom kis gondolkodás után – Igen, sok módon lehallgathatták az információkat, ezért kéne egy csatornát kiépíteni, amit nem tudnak. – Magyarázom és bólintok a leírt mondataira.
A park egy érdekes ötlet.
- Miért is ne? – Egy biztonságosabb park felé veszem az irányt, ahol leparkolhatunk, és ahol nem kell tartani lődörgő bandáktól. Le is parkolnék és kiszállván a kocsiból, miután bezártam, irány valami pad, egy eldugottabb helyen, ahova leülhetünk a papírral. Hát, nekem ez már kissé túl gengszteres helyzet, de mit lehet tenni? Jobban szeretem egy nyugodt irodában megbeszélni ezeket.
- Itt jó lesz. – Közben írogatni kezdek: „Kettős kommunikáció. A telefonon intézzük az ügyvédről az adatgyűjtést, és a riválisai bemártását. Lássák csak, hogy morogva, de csináljuk, amit akarnak. Emellé kell a titkos csatorna, a nőről való adatgyűjtésről és a felkészülésről.” – Ez a megszokott módszer, de kihagyhatatlan is.
- A riválisoknak gondolom gyorsan utána tudsz nézni? – mutatom is hogyan kell csinálni a kettős kommunikációt. Közben írok tovább: „Készpénzt használj minden vásárlásnál, semmi céges számla, azt gyorsan követni tudják. Az ár nem akadály, nézd ki a legjobb, legbiztonságosabbat. Mennyi idő kellhet ehhez? Mit javasolsz még?”

A srácra nézek.
- Nem baj, ha látod milyen jók, de azért ne avassuk szentté őket. Mi is jók leszünk. Megesszük őket!

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:30-
Detroit – Úton


Albert feltúrja a másik zacskót, és a kezedbe adja a kért kávét. Borzasztó keserű, és forró, de most ez kell hogy ébren maradj, a fáradtság azért érzed ott ólálkodik körötted.

Kérésedre bólint
- Toll van nálad? – kérdi aztán, és zsebébe turkálva válat von. – Nálam az sincs. Ritkán használok tudod. – mondja teli szájjal.

Míg albert vásárol, és isten tudja mivel húzza még az időt, te elgondolkozol, töprengsz hogy megpróbáld rendezni a ma esti történéseit. Lyz elpaterolását egyértelműen a nő nyakába varrod. Önérzeteden esett csorbát zaftos visszavágással akarod rendezni, és magabiztosan erre szövögetsz terveket, agyalsz ki lehetőségeket.

Albert a csomag fénymásolópapírral és néhány tollal a kezében ül be végül melléd
…

Útnak indulsz a kocsival, míg Albert figyelmesne hallgatja a szavaid, s közben kibontja a csomag papírt is. Kivesz belőle néhány ívet, és csomag tetejére rakja, kezébe felvesz egy tollat is. A lehallgatást említed, és Albert összevont szemöldökkel ingat fejet, kissé hitetlenül pillogva feléd, de nem szólal meg. A papírra írja le kissé kusza betűkkel
„Telefonbeszélgetéseket minimalizálni”
Aztán folytatod a mondandód és elé dugod a cetlit. Elveszi és megnézi. Bólint egyet értőn. Ismét írni kezd:
„Belső biztonságot megerősíteni, külön áramforrás”
Végighallgat aztán, és egy ideig csendben emésztgeti a hallottakat a tollat és a papírcetlit babrálva, néha ki-ki pillantva az ablakon. Majd végül megszólal
- Hallatlan profinak kell lennie az illetőnek! – mondja szinte elismerően, s a cetlit kicsit megemelve jelzi rá gondolol.
- Ha ennyire belemásztak a privát szféránkba, akkor elég nehéz lesz kideríteni hogyan szerezték az információkat. A gépeket én otthon szétkapom seperc, és azonnal látni fogom ha valami külső kütyü közvetíti az adatot. De az is lehet hogy a neten kereszül figyelnek, az pedig akkor bajosabb, mert ezermillió módon megtehetik ezt is. Akár a szolgáltatón keresztül is. – adja elő a gondolatait, egészen fellelkesülten, és némileg dühösen is, bár ez a düh valamiféle áhitattal keveredve jelenik meg arcán.
A városban furikáztok mindeközben, hogy folyamatosan mozgásba maradjatok.
- Nem ülünk le valami parkba? – kérdezi aztán.
- Ott elcseveghetünk hosszasan – paskolja meg a papírköteget a térdén.

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:20
Detroit – Úton


- Nem kösz, de van kávé a másik zacskóban, abból adj egyet. – Kell némi lötty, hogy friss maradjak. Tökéletesen kell, hogy pörögjön az agyam. Az elvett kávét a pohártartóba teszem, és piros lámpáknál, vagy majd a Martnál kimért kortyokkal inni kezdem, mivel nem szorulok rá, hogy sűrűn igyak, jól esik a forrósága és borzalmas a keserű íze, de mindent a cél érdekében.

- Semmi nemzetbiztonság. – Intek nemet. – Írásban, az se rossz ötlet, öngyújtó mindig van. – Bólintok, jó ötletnek tartom. Aztán meglepődve nézek rá.
- Pár rizsszem? Csodás. Az tényleg bárhol lehet. Figyelj, vegyél már akkor néhány ív papírt is, – Az írás egyre logikusabbnak tűnik, csak a kamerák a problémásak utána. – Megvárlak kint, akkor legalább észreveszem, ha valaki piszkálná a kocsit. S így van, ne hozd vissza őket. – Mondom a levetett ruhákra. – Elég ha hazapostáztatod őket. – nyugtatom meg. Nem tudtam bogaras a ruháira.

Amíg elmegy, én hátradőlök a vezető ülésben, a motor halkan jár, a fűtés megy, halk zene szól, valamelyik klasszikus zenét adó rádióról, és próbálnék pihenni, de az agyam folyamatosan zakatol. Próbálja kirakni a puzzlet, hátha legalább bármit megérthet a nagyobb képből, de reménytelenül. Az egyik felem tudja, még keveset tudok, de nehéz ilyenkor feladni. Annál is inkább mert a másik téma, ami újra és újra felüti a fejét, az Lyz. A gépén lehet már. Egyetlen hamis levél és jegy elég volt, ez annyira mesteri húzás, tiszta munka. S most itt vagyok, keserű kávét iszogatva ezen az éjszakán, amelyik a győzelmem napja lehetett volna. A biztos nyugodt jövőm megrendült. Egy játék bontakozik ki, ahol valaki személyesen velem akar játszani, és megvannak az eszközei hozzá, a meglepetés előnye az övé volt, én pedig sokat vesztettem ennek hála. Egyetlen apróság leesik. Elküldeni a nőmet, eltakarítani ez bizony női agyra vall. A nők képesek egymást háromszor megfojtani egy teáskanálnyi vízben. Ez bizony a rejtélyes Colette ötlete. S talán ezért is olyan sikeres. Túl jól felkészült belőlem, túl sokat megtudott rólam, túl sok helyre ültetett be felkészült embereket, ez elárulja, hogy itt nem csak üzlet vezeti. Személyes motivációk vezetik hozzám. De mik? Nem tűnt szerelmesnek, sőt, kétlem egyáltalán képes lenne az érzésre. Ez valami perverz játék? Előrehozott kapuzárási pánik? Vagy van egy megfelelő családtagja, akit be akar mutatni nekem? De egynek sincs értelme, hisz a kapcsolatai sokkal magasabbra vezethetnek. Ez valami bizarr beavatási szertartás valamilyen titkos társaságba? Hallottam én is pletykákat, hogy az unatkozó milliárdosok a legbizarrabb klubokat szervezik meg. Ez felvet egy csúnya lehetőséget. Mi van, ha valójában csak unatkozik és épp engem szemelt ki? Nos ha ez van, csúnyán megbánja ezt, nagyon csúnyán.

Na ezek után tényleg semmi kedvem pihenni. Előveszek egy kis papírcetlit és a következőt firkantom fel rá: „Colette Northman – 30 év körüli üzletasszony, Atheneum Hotelban van saját irodája. Mindent tudni akarok róla, nagyon diszkréten és óvatosan, de mindent. ” – majd Albertnek szánom a megfelelő időben. De ha már eszembe jutott, sokáig tart neki, remélem nem kapták el, de ami valószínűbb, benézett a műszaki osztályra is, sejtem. Úgyse vesz itt semmit, de akkor is körülnéz, jaj.
A kormányon pihentetem a kezeimet, és amint megjön, nyitom a központi zárat. Hát, továbbra sem egy divatdiktátor. Amint beszállt, indítok és megyünk.

- Sejtem. De meglesznek hiánytalanul. – nyugodtan ehet. Én vezetek.
- Üzleti játékról van szó. Belekavartak a levesbe. S olyan jól felkészülten és hatékonyan, hogy muszáj így beszélnünk, hogyan minimalizáljuk a veszteségeket és készüljünk fel a visszacsapásra. Nem fogom tagadni Albert, úgy tűnik rám utaznak, de semmi nemzetbiztonság vagy egyéb. Viszont, az egyértelmű, feltörték a kommunikációnkat és figyeltettek engem is, és téged is.

Volt egy érdekes látogatásom a hotelben, mindegy is, kinél. – Úgy beszélek, mintha ezt nem osztanám meg vele, de odanyújtom neki a papír cetlit, nézze meg, olvassa el. Kis szünet után folytatom.
- Perrce pontosan tudta mire készülünk, és tájékoztatott róla, hogy a buzzancs ügyvédünk, az ő bábja, és nagyon szeretné, ha a helyén maradna, sőt mi több ő lépne elő. Nem untatlak a részletekkel, de lehallgatott mindent, amit beszéltünk, te érdekes módon nem tudtad megtenni, amit kellett volna, szerintem emögött is ő van, és demonstrálta milyen hatékonyan tud szervezni.

Úgyhogy, úgy határoztam időt kell nyerni, és belemegyek a játékába. Minden lehúzó adatot meg kell tudni az ügyvéd riválisáról és minden terhelőt összegyűjteni róluk is, és Hatleyról is, de róla megakadályozni, hogy más bármit megtudjon róla. – S óvatosan a kártyára bökök, az a legfontosabb. – S egyelőre megtesszük ezt, Hatley élhet, még. Mi pedig keresünk egy csomó pénzt és felkészülünk, hogy a következő osztásnál jobb lapjaink legyenek és utána, horgászni megyünk. – A terv ez, Lyz esetéről nem kell tudnia, most még, magabiztosságot sugárzok még ennek ellenére is.

- S ki kell találnunk a biztonságos kommunikációt, ahogy csak lehet. Nem szeretem, ha más tudja, hogy mire készülök. Ugye számíthatok rád? Ahogy mondtam, bár tudom a pénz nem minden, mert ez izgalmas is, de azért megkerested az éves fizudat evvel a kis kalanddal. – Igazából össze-vissza járok a város főútjain, teljesen mindegy hova, csak legyünk mozgásban. Félszemmel Albertet nézem, hogy fogadja, és persze mit mond, sok függ a válaszától.

2010. Deceember 18, Szombat este. 2:20
Detroit – Úton



Albert felnevet ahogy titulust adsz a kocsinak, bár a nevtése inkább feszült semmint jókedvű. Majd fogja az egyik tasakot, és beleturva kivesz máris egy dobozt. Felnyitva kivesz előbb magának egy fánkot, beleharap jóízűen, és teli szájjal nyújtja oda neked.
- Kérsz? – kérdi ajkára tapadt kókuszdarabkák hullásának közepette.

Elkomolyodva hallgatja aztán szavaid, és gondterheltten gondolkozik, végigpillantva magán.
- Mibe keveredtél? – kérdezi aztán – Valami nemzetbiztonsági ügybe? – kérdezi aztán két falat közt.
Szerencsére nincs messze az üzlet amit kinéztél, és a forgalom sem túl nagy.
Alfred eltüntetve a fánkot megszólal
- Lehet jobb lenne ha írásban beszélgetnénk – pillant rád
- Vagy jelbeszéddel, de azt én nem tudok. – veti el a következő ötletet.
- Amúgy meg ha lehallgatótól tartasz az bárhol lehet. Akár a fogtömésedben is. – néz rád komolyan. – A legmodernebbeknek, már olyan akkuja van ami nem nagyobb egy rizsszemnél, és mégis évekig bírja, a teljes mérete talán két három rizsszemnyi.

Aztán odaértek a kinézett üzlethez. Leparkolsz. Albert rádnéz.
- Bejössz velem? – kérdi – vagy megvársz idekint?
- És gondolom ne is hozam magammal a levetett ruháim?! – végignéz magán újra
- Dobjam ki őket? – kérdi sajnálkozón.

Albert végül szuszogva kiszáll, és bemegy a boltba. Eltelik vagy fél óra mire kijön. A ruhák semmivel sem állnak rajta jobban, és nem is lett látványosan jólöltözöttebb, bár legalább új az öltözete, ami hosszabb kabátból, egy szövetnadrágból, ingből, pulcsiból, és egy csizmából áll. Fején másik sapka, nyakába kanyarítva egy sál. Odacsámpázik a kocsihoz és beül.
- Nem nagyon néztek hülyének, mikor megkértem őket, hogy vitessék haza a cuccaim – mondja kuncogva, majd már leplezetlen kiváncsisággal folytatja
- Halljuk mi ez az összeesküvés elmélet? – és máris keze között van a megkezdett fánkos doboz.

2010. Deceember 18, Szombat este. 23:45 - 1:54
Detroit – Úton


Csoda, nem kérdezett semmit előre. Ez is szokatlan tőle, de most nem baj. Leparkolok a háza elég és a legközelebbi éjjel-nappali Wallmart-ot vagy hasonlót nézem ki a térképen, amíg Albert meg nem érkezik. Amikor felnézek és látom őt, csak megcsóválom a fejem, komikusan néz ki, kattan a központi zárt és beszállhat. Amint bent van, kattan a zár és indulok is.
- Hello! Így van, ez egy kölcsönzött kocsi. – Gázt adok közben – A fánkmobil jelenleg - én nem vagyok oda értük annyira, de ha ő ezt szereti, ám legyen.

- Az első úti célunk egy Wallmart, ahol teljesen új ruhát kell vegyél magadnak. Mindent cserélj le, mert bármelyik ruhadarabot poloskázott lehet. A mobilból ki az aksit és ha vannak további ötleteid, hogy beszéljünk úgy, hogy tuti ne tudjanak minket lehallgatni, hallgatom. Ezt a kocsit most béreltem ki véletlenszerűen, a sosem használt ruháimat vettem fel, most te jössz. S igen, nem őrültem meg, ennyire komoly az ügy. – Magyarázom úgy, hogy kétség sem férhet a szándékaim és szavaim komolyságához.

Remélem, megérti, addig semmi komolyról nem eshet szó. Vezetek tovább az üzlet felé.

2010. Deceember 18, Szombat este. 23:45 – 1:54
Detroit – Úton


Kissé szomorúan hagyod el a bált, és ülsz autóba. Hazafelé veszed az irányt, hangulatodnak megfelelő busongós dalalmokat hallgatva. A taxit útközben megrendeled. Hazaérve a taxi már ott is áll a házad előtt…

Berobogsz és átöltözöl. A tárcád sem viszed, csupán némi kézpénzt és egy kisebb kártyát. A kulcsaidat felkapva aztán kocsiba vágod magad, és elviteted magad a fánkoshoz é sbevásárolsz Albertnek. Onna egy kölcsönzőig viteted magad, és a taxit kifizetve útnak ereszted. Kocsit bérelsz, egy napra, ennek az elintézése sem tart tovább negyed óránál.

Beülve a BMW-be aztán Alberthez mész, de mielőtt odaérnál felhívod.
- Rendben, lent leszek. – mondja kérésed hallva, bár éezd a hangján hogy sajnálja hogy megfoyztatod őt a számítógépétől.

Odaérsz a házhoz amiben lakik, s a ház előtt ott áll, a vastag és hosszú télikabátjában, homlokába húzott sapkában, kesztyűben. A sálja csak hanyagul lóg a teste előtt és mögött ahogy egyszer tekerte a nyakára csak.

Megállsz mellette, és beül az anyósülésre. Mélyen felsóhajt
- Fánkoázis! – és rájössz az illatkavalkádot szippantotta be, ami a kocsiban uralkodik a sok fánk miatt.
Csak eztán nyújt neked kezet.
- Üdv! – mondja és tekintete fürkészőn néz rád.
- Ez nem a te kocsid. – állapítja meg, de tudod az igazi hírekre lenne máris kiváncsi

2010. Deceember 18, Szombat este. 23:45 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Elkéstem. Ha éjfélkor megy a gép, már régen a váróban ül. Kisétáltatták az életemből, az én nevemben, csúnya elválással. Na ezt nem fogom annyiban hagyni. Fegyvert megnéztem, de majd szerzek inkább máskor, az engedéllyel nincs feltétlenül baj, de ebbe túl hamar ugranék fejet. Akármilyen dühös is vagyok, akárhogy rohannék fel és lelőném azt a mocskot odafent, ha ezt előkészítette, nincs esélyem. Információt kell gyűjteni, méghozzá úgy, hogy ne tudja, meg mit tudok. Fel kell készülnöm és pár napon belül kopogtatni nála és megkövetelni a válaszokat.

Nem tűröm az életemmel így játszatok, igen most megleptetek, de a játék csak most kezdődik. S nagyon rossz kártyákkal nyitottatok. Az ajtó viszont nyílik, és nem folytathatom itt. Jön a házsártos szervező.
- Természetesen, további kellemes estét önöknek hölgyeim! – Még egy utolsó pillantást vetek a helyre, és elönt valami nagyon rossz érzés, valami szomorúság, amit nem is gondoltam volna, érezhetek. – „Viszlát cica! Sajnálom ilyenbe keveredtél! – S kiballagok. Nem mutatom, de lassan leesik, ez megviselt némileg. S most, kisétált az életemből úgy, hogy nehezen érhetem el, Londonba most nem tudok csak úgy elugrani. Ezt a szívást, komolyan.

Irány a kocsim, nincs több maradásom itt most. Hazafelé veszem az irányt, és közben rendelek egy taxit otthonra. Furán hangzik igen, de a lényeg, hogy a saját kocsimban most nem bízhatom. Klasszikus zenét rakok be, valami szomorúbb tételt. Így egyedül maradva picit kimutathatom mennyire is pocsék ez a nap. De nincs vége, nem lesz vége!

A tervem a következő. Hazahajtani, letenni a kocsit, vár egy átöltözés, ahol a legkevésbé hordott ruháimat veszem fel, ami nálam most a nagyon drága, de igencsak ritkán használt sport cuccokat jelenti, póló, jogging cucc, így se láttak még és amennyire tökéletesnek kell lenni még az alsómat is átcserélem, a pénztárcámból felmarkolok egy köteg pénzt, és egy kisebb hitelkártyát, meg a kulcsaimat rakom zsebre, és így megyek és átszállok a Taxiba. A taxival elvitetni magam a fánkoshoz és beszerezni két nagy zsák fánkot, sok félét, csomagoltatni Albertnek, de még utána nem rögtön hozzá indulok, hanem egy non-stop autókölcsönzőhöz, olyanhoz, amit még nem használtam, itt kölcsönöznék 1 napra egy középkategóriás Bmw-t , és avval hajtanék Alberthez. Felhívom pár perccel érkezés előtt.

- Üdv! 10 perc múlva ott vagyok, gyere le, kocsikázunk egy picit. A notidat hagyd fent, elmondom itt, miért van erre szükség. Addigra lent lennél? Hoztam két szatyor fánkot is. – A tervem egyszerű, ezt az autót nem poloskázhatták tele, és ha gyorsan hajtok, akkor nem fogják tudni lehallgatni. A mobilból ki fogom szedni az aksit és Albertet is erre fogom kérni. Muszáj ilyen óvintézkedéseket tenni. Ideje elkezdeni az ellenlépéseket.

2010. Deceember 18, Szombat este. 23:45 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Az órád háromnegyed éjfelet mutat.

A nő betűzi a számla sorszámot ahogy kéred.
- Önnek is Jó éjt Mr. Randall – jön a viszont udvariaskodás és bontod a vonalat.

A telódon kereszül kérdőre vonod a reptér oldalát a Londoni járatokat illetően. A legközelebbi járat éjfélkor megy, amit már képtelenség hogy elérj – mivel a szállótól a reptér minimum fél óra - a következő pedig reggel hatkor. Az sem valószínű hogy Lyz addig a reptéren ülne…

A fegyverboltok után keresgetsz, és az egyetlen éjjel is nyitva tartó plázában a Sommersetben találsz csak olyat amiben most is be tudsz szerezni egyet. Persze azzal tisztában vagy, hogy van amihez csak engedéllyel juthatsz hozzá…. a másik megoldás hogy felhívod Taylort...

Aztán nyílik az ajtó és az a nő torpan meg meglepetten és mered rád aitől az információkat megszerezted.
- Bocsánat, megtenné hogy elhagyja a szobát? – kérdezi udvariasan de távolságtartóan. S mögötte meglász egy – vélhetően – modell lányt is, meg egy másik nőt, akinek a kezében fogasok vannak mindenféle ruhákkal. A nő aztán félreáll az ajtóból hogy kimehess.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Adom a türelmest, egy ideig. Igen fontosak az információk, amiket várok. Szóval 22:38kor? Az órámra pillanatok mennyi is most az idő? A lakás és a repülőtér, ez nem hangzik jól.
- Betűzze kérem. - kérem meg a számlaszámra, mert nem lenne hiteles ha valaki ezt elsőre le tudná írni.
- Köszönöm a segítéségét, ennyi lett volna. További jó éjszakát! - Bontom a vonalat, és a telefonomon azonnal kezdem keresni hánykor van induló Londoni járat, meg megbecsülöm innen mennyi a repülőtér, hogy lenne-e még esélyem időben odaérni.

Érzem, hogy ezt úgy megszervezték, hogy ne legyen sok esélyem, és csúsznak ki a lehetőségek a kezemből, ez pedig nagyon nagyon nem tetszik. Honnan szerzett repülőjegyet? Aztán eszembe jut, a levélben küldték neki... az én nevemben. Ki az a féreg aki ezt így előre megszervezte és MIÉRT? De most akkor ez a két adat kell, a londoni gépek indulása és az út oda.

Aztán ha nem érek oda, akkor a legközelebbi fegyverbolt helye.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


A diszpécser azonosít, és máris felveszi a nyájas modort.
- Örvendek Mr. Mc. Dovell. Miben segíthetek? – kérdezi és te előadod neki a kérésed.
- Egy kis türelmet kérek – mondja és néhány perc gépzene hallatszik majd újra megszólal.
- Ms. Shepherd ma 22:38-kor ült be a tizenegy-nyolcvanas kocsiba, az Atheneum hotelnél, és onnan kis kitérővel – s elhangzik Lyz lakásának címe is – a reptérre vitette magát. Negyvenhat dollár és huszonnégy cent a számla végösszege, a sorszáma pedig: JKD5413687 – mondja
- Még valamiben segíthetek? – kérdezi továbbra is segítőkészen.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Fájdalom. Rég éreztem, rég kellett szembesülnöm vele. Komor tekintettel megnézem az öklömet és ha van mosdó a szobában, az alapozások eltávolításához csak van, ott hideg vizet folyatnék rá, hogy utána egy zsebkendőt tartsak oda, kezdetleges ragtapaszként. Kemény fal, nem valami gipszkarton utánzat. Most kellett valami hasonló.

Mostmár nyugodtan tudom fogadni azt is, hogy Lyz nem veszi fel, és utána a Taxi társaságnál is totojáznak, mert ki kell derítetnem a mihaszna londinerekkel, hogy melyikkel ment el. De végre megvan, hívom is:
-Jóestét kívánok! Randall McDovell vagyok, kiemelt ügyfél az ügyfélkódom: 143234642 – Megvárom, végezzen az azonosítással, és hogy felvegye a kevéssé fásult modorát, vagy kapcsoljon a kiemelt ügyfelekkel foglalkozókkal. Közben a tálcámból előkeresem az adatokat. Na ekkor rákezdek, nyugodt hangon, közepes tempóval, és egyszerű kijelentésekkel mit várok el. A legtöbb ember, ha beosztottként kezelik, úgyis fog viselkedni, és ha valaki a főnökükként viselkedik, úgyis fogják kezelni. – Érdeklődnék a társügyfelemről, akinek a száma 151455151 és én nyitottam meg a kódját, pontosan ebben az évben, február 22-én, hogy ma, amikor igénybe vette az önök szolgáltatásait, milyen úticélt adott meg, pontosan mennyit fizetett és mi a számlájának a sorszáma? Köszönöm, hogy előkeresi, adóhatósági átvilágításhoz kell! - Még egy trükköt bedobtam, a rossz mumus adóhatóságot, avval nem akarnak kekeckedni.

Valahol azért apró szerencse én intéztem el sokmindent Lyznek.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Dühöd az egekig csap, és indulatod a szemetesen és az öklödön töltöd ki. A fal megdübben ütésed nyomán, és karodon át az agyadig cikkan a fájdalom, apró vörös szikrákat hintve a szemeid elé. Fájdalmas levezetése a döóühödnek állapítod meg, és kezed öklének bütykei fel is repedtek szépen, apró vérspricet hagyva a falon is. Bőrödre szivárog a többi, a ráncok közé is szétfutva. A szemed is szinte könnybe lábad a fájdalomtól.

Telfonra kapsz és Lyzt- hívod: „A szám jelenleg nem kapcsolható! Kérjük ismételje meg hívását később!” felel az egykedvű automata…

Viszont egyelőre fogalmad sincs milyen taxit hívott Lyz.

Végül találkonyan kideríted,és feltárcsázod a taxitársaságot.
- Igen tessék! – szól bele udvarias fásultsággal a diszpécser.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Már nem sok figyelmet szentelek a távozó nőnek. Én pontosan tudom, hogy megtehette volna, ha akarja. Mint nő igazán ismernie kéne a megfelelő módszereket. Szánalmas.

Én pedig igencsak feszült vagyok és széthajtogatom ezt a levelet. Nem kellett nagy jóstehetség hozzá, megtippeltem a tartalmát. De a profizmus, a hatékony szervezés igazán ledöbbent. S a döbbenet után a dühé a főszerep. Valaki belenyúlt a teljes életembe és kedvére bábozik vele. Ismeri a barátaimat, ismeri a barátnőmet és szabadon játszik velük.

Ez a nő, aztán biztosra ment. De belementem az üzletébe, miért? MIÉRT csinálja ezt? Mit akarnak ezek velem. Hogy merik venni a pofátlan bátorságot ehhez. Na innentől nincs több kedvesség. Többet nem fognak így szórakozni velem. Soha többet. Soha, soha többet. Nagyon óvatosnak kell lennem, mert veszélyesek, de ez minden határt felülmúlóan POFÁTLAN volt. S egyetlen fontos dolog kiderült, ez nem csak az üzletről szólt. Ezek rám utaznak. Nem értem miért, nem értem mi a francot akarnak, de én nem leszek senki bábja, akinek szórakozni lehet az életével! SOHA! Élvezetes, izgalmas, mi? Most megenném a saját szavaimat, visszaszívnám őket. Mit tervez az a nő még? Még hova dugja be a láthatatlan csápjait és próbál játszani az életemmel?

Beleöklözöm a falba. Ez olyan mértékben dühítő, hogy felrúgom a szemetes kukát és beleöklözöm a falba. A fájdalom fókuszt ad, nekem pedig most le kell higgadnom. Alberttel változni fog a terv, és már tudom is hogyan fogunk tudni úgy beszélni, hogy tuti ne hallgassanak le minket. Váratlan dolgokat kell lépjek. Nem tudom mi ez a játék, de én fogok győzni. El fog jönni a pillanat, amikor kiszállok a liftből, terhelő adatokkal az egyik kezemben és megtöltött félautomata fegyverrel a másik kezemben és elbeszélgetek a drága kis femme-fatale-al az élet dolgairól. Az üzlet egy dolog, az érdek másik, de ha ilyen lépésre szánta el magát, viselni kell a következményeit. Nem mutathatom magam gyengének, soha.

Már csak egyetlen kérdés maradt, mit tegyek evvel az üggyel, tényleg el fog utazni Londonba, egyszerű lenne hagyni az egészet. Na meg a nagy francokat! Nem fognak ilyen egyszerűen győzni!

Felhívom Lyzt, nem biztos, hogy felveszi, de ha igen, akkor itt beszélnék vele. Ha nem veszi fel, be fogok telefonálni a taxis társasághoz aki, itt teljesít szolgálatot, és mint elsőrangú ügyfelük, igazán nem titok, ha elmondják hova ment a barátnőm.

Nem tudom, mit fogok még mondani, ha felveszi, és azt sem mit fogok tenni ebben az ügyben, de egy biztos, ha valakinek fontos volt ilyen undorító lépéseket tegyen, hogy elvegye tőlem, akkor van oka, hogy fontos legyen, hogy mellettem maradjon, vagy hogy ezt tisztázzuk.

Ne elég legyen. Hisz zokog és kiakadt. Én sem vagyok kőből, hogy ne érezzem át ez mekkora gáz!

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


- Nem láncolhatom ide, ha menni akar. – jegyzi meg a nő szavaidra válaszul.
- Taxival távozott, és nem mondta meg hova megy – teszi még hozzá, majd magadra hagy..

Felveszed az összegyűrt papírgalacsint és szét hajtod. Egy boríték és egy levéke az, amiben ez áll:

"Lyz!

Az együtt töltött hónapok csodálatos időszak volt az életemben, és tudom hogy neked is szép emlék marad.
Gratulálok a Londoni szerződésedhez!
Nem kérem tőled hogy tégy fogadalmat, ahogy én sem igérem hogy magányosan fogom tölteni a szabad estéimet, éjszakáimat.
Ismersz, nem szeretek hosszasan búcsúzkodni. Kérlek fogadd szeretettel a repülőjegyet.

Randall. "

S mindez a te kézírásoddal áll a kicsiny kisérőlevél-papírján. A borítékon csak egy "Lyz" felirat

2010. December 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


„De érzékeny lett ma.” – Tűnődöm még el Alberten magamban. Na persze számára az online gépezés az függőség, és most kihúzták a dugót egy ideig. Nem csoda frusztrált. Na majd a fánkok lenyugtatják. Én pedig folytatom az utamat és végre célba is érek. A diszkréció olyan dolog, amit mindenki megért, én pedig mivel nem látom Lyzt, rögtön a szervezőhöz lépek, tekintve a káoszban felesleges kutatni, ha van itt valaki, aki átlátja.

- Randall McDovell vagyok, üdvözlöm és Lyzt keresem.
„Déjá vu! Déjá écuter!” – Ez a nő is érzékeny ma. Ma úgy tűnik mindenki érzékeny, túlreagál mindent. Hamar leesik, hogy egy oka van arra, hogy morcos legyen, engem hibáztat. A legrosszabb az egészben, hogy én nem tettem most semmit. Viszont innentől Lyz „Nem” ingatása már sokkal érdekesebb. Valami konkrétra célzott.

- Elhagyta a bemutatót? Hova? – Próbálok minden információhoz hozzájutni és közben átnézem az öltözőjét*
- Sírt? Az én nevemet? – S ez a nő ezért engem okol. Mi az őrület folyik itt? Mi a fene folyik itt? Kedvem lenne megmondani a nőnek, hogy ha ilyen silány munkát végez, akkor repülni kéne. Elengedte sírva ilyenkor így? Nálam már azonnal ki lenne rúgva egy ilyen után. Minden modell egy mimóza lélek belül, akiket pátyolgatni kell! - S elengedte ezek után? Értem. Köszönöm, minden kérdésemre megfelelt.

Köszönök el ezután, udvarias hangnemet megütve, többet ez a nő nem fog tudni segíteni, de talán a szoba igen. S persze megvan Lyz száma is. Fel is hívom, amint itt végeztem. Ott a parfümje, ezt én vettem neki és… - „Hát ez meg?” – hogy kerül ide a virágbolt emblémája, amikor nem kapta meg a virágokat, amiket én hozattam neki? Azonnal felveszem azt a papírt és kigörgetem, el akarom olvasni mi áll rajta! Még a végén az áll rajta, hogy így kérem meg a kezét, vagy így akarok szakítani vele, és akkor ez már háború.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


Albert szinte felhörren.
- Randall, meg sem hallottam ezt a mondatod! – mondja s valahogy nincs kedve viccelődni, úgy érzed.

- Rendben, várlak Cápa! – köszön el ő is és leteszitek a telefont.

Végre elindulsz a sejthetően az öltözőt, vagy öltözőket rejtő folyosó felé, ahol hallod is a lányok izgatott zsezsegését, és az öltöztetők utasító vagy épp riadt szavait, megjegyzéseit. Két jó kiállású öltönyös úriember áll őrt, és udvariasan meg is kérdezik mi járatban arra. Te diszkréciót kérve várnál bebocsáttatást, mire végül beengednek, és még lefizetned sem kellett őket.
Belépsz de a nagy zűrzavarban nem leled Lyzt, így megkérdezel valakit, aki egy nőhöz irányít. A nő épp a következő színpadra lépőt ellenőrzi, hogy minden rendben van-e majd útjára bocsájtja.
Te megkörnyékezed és Lyz után érdeklődsz. Az összehúzott szemmel néz rád.
- Kihez van szerencsém? –kérdezi majd miután elárulod a neved kissé hűvösebebn folytatja.
- Lyz elhagyta a bemutatót. – mondja és odébb sétál az egyik kisebb szobába nyit be. A szoba egy aprócska öltöző, benne tükrös fésülködőasztal, székkel, és gurulós fogasálvánnyal.
- Nem ecsetelte mi lelte – hajtja be magatok után az ajtót – láttam rajta hogy sírt, de nem tudtam kiszedni belőle mi a baja. – ingat fejet és tekintete nyiltan vádlóvá válik.
- Mindenesetre az Ön nevét emlegette nem épp úrinős szófordulattal. – fonja karba a kezét.
- Remélem megkapta a választ amit akart. – mondja és kifelé indul.
- Elnézést, de mennem kell – mondja és elsiet.
A kis helységben körbenézve ott látod az asztalon Lyz kedvenc parfümjét, amit épp nemrégiben vettél neki. Az asztal alatti aprócska szemetes mellett pedig egy összegyűrt papírgombóc, s furcsán ismerős…. A virágbolt emblémáját veszed észre rajta…..

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


- Fizeted ugye rendben a számlákat? - Próbálom elütni egy viccel, belül érzem, hogy ez nem véletlen. Nem csak hogy érzem, tudom. Nem elég le tud hallgatni, de még ilyet is képes előidézni. Mikkel dolgozik ez a nő? Ma ez lesz a kedvenc kérdésem. Még mire képes ez a nő? Milyen üzlet az, amit ilyen módszerekkel kell biztosítani? Valami hatalmasba keveredtem bele. Hatalmasat veszthetek de még többet nyerhetek, de ez az egész nem tetszik.

- Nem, ezek után nem baj. - Ismétlem meg a szavait.
- Oké, útba ejtem a Dollyt. - Ez a legkevesebb. - Most nincs más, majd élőben a többit, lesz még mit. Na akkor találkozunk nálad! Hello addig.

Elköszönnék és bontanám a kapcsolatot. igen nagy szükségét érezném most egy megnyugtató hírnek is. Elrakom a mobil telefonomat és elindulnék végre tényleg az öltözők felé, Lyzhez. A gyanúm nagy, hogy vele is spontán rossz dolgok történtek. Logikus lenne, hogy ő a végső biztosíték ahhoz, meggyőzzenek, hogy tegyek úgy ahogy ők akarják.

Csak tudjam meg kik ezek, akkor utána az én szabályaim szerint fogunk horgászni. Erősebb lapjaim lesznek. Egy dolog milyen furcsa dolgok történtek, még egy az újdonság izgalma, de egy igazán harmadik ha személyesen zsarolni vagy támadni akarnak. Ott nincs kegyelem!