A tápláléklánc csúcsán - Randall "Shark" McDovell meséje

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:30 - 21:30
Detroit külvárosa – Úton.


A megengedett sebesség több mint kétszeresével mentem. Világkatasztrófa lesz, én gonosz. Majd kiragasztom a többi mellé. Fajankók. Béna kezdő fajankók.
Szórakoztatom magam tovább a történettel, és kell is, mert az örök érvényű mondás most is igaz: "Leesik pár szem hó és megbénul a város". Komolyan, minek ül kocsiba, ha nem tud vezetni vagy ha csak szánkózgat vele? Ezt kéne büntetni, nem azt aki halad! A sok tötymörgő idióta sokkal több balesetet okoz az utakon, mint aki tud vezetni és hajt! Nem is tudom melyik közülük a legidegesítőbb: a felpakolt visító gyerekes totyogó családok? Vagy a majd elalvó és autópályán is 30-al menő vén rokkant kriptaszökevények? vagy az idióta asszonyok, akik sűrűn tették szét a lábukat azért, hogy alájuk toljanak egy olyan kocsit, amit vezetni nem tudnak, de van benne elég tükör, hogy bármikor kirúzsozzák magukat? Katasztrófa!

"Meg ne karcold, mert mehetsz adósrabszolgának te alkesz!" - Néha muszáj hangosan is kommentálnom a remek próbálkozásokat, úgy sem hallja más rajtam kívül.
végre odaérek, és már nagyon ideje volt. Ahogy haladok a lejárón lefelé, szinte érzem ahogy hálásán távolodik tőlem a tötymörgő vesztesek lassú, béna civilizációja! Itt ahol a nyertesek és szerencsések élnek, finom luxusba burkolt élettel. Itt, ahova most örömmel tartozom, még ha tudom is sokszor, ez nem elég. De most, hálásan tölt el a makulátlan parkolóhely, a velencei-üveg a liftben, ajtónyitó londinerek és dögös cicababa minden női alkalmazott. Egy szentélybe jöttem most, a nyertesek szentélyébe, ez a bál pedig egy igazi mise lesz, mise nekünk, és nekem. Diadalút a barátnőmnek és ki tudja milyen fényes lehetőséget hoz a jövő! Ez az a rövid pillanat amikor nem hiányoznak a barátaim és jó érzéssel tölt el a távolság a város többi gyászos részétől. Alig van itt, szinte nincs is fekete, maximum a modellek közt, itt a legapróbb dolgokat is karátban számolják. Minden márkának itt súlya van, varázsa van, egyedi illata van. Nagyot kortyolok a dekadens pénzhalmozó luxus elegancia mértéktelen halmozásának illatából és megnyugtat, mert ez az ami jár! Meritokrácia, aki tud, annak jár, hülye aki mást hisz.

Senki nem születik egyenlőnek, ez a királyok útja amit járok! Nyújtom a meghívom a szőke mosolygó bútordarabnak!

- Szép jóestét csodálatos hölgyem!

Majd a formalitások után a nyertesek utánozhatatlan járásával besétálok és szemügyre veszem a kínálatot. Az egyik arra lejtő pincér tálcájáról leemelek egy aperitif-et és minden rámtekintőnek magabiztos mosollyal biccentek. Akár a ragadozók, lassú sétával mérem fel a terepet, a társaságokat, az ismerős arcokat és természetesen a legmenőbb ifjú hölgyeket, kell gondoskodni a következő cicusról is, ha már ez elmegy a nagy esős Angliába. A szerződés persze szép dolog, de ha át kellene gondolnom, inkább az amerikai nyertesek mint az időjárásról beszélő karótnyelt britek, semmi izgalmas nincs bennük. Mindkét helyiséget végigjárom, sejtettem sokakról hogy megjelennek. Elvégre ez az az este amit épeszű nyertes, vagy törekvő nem hagyna ki.

A bor vörös akár nyakkendőm, édes akár a győzelem, szinte költőnek érzem magam ma. Ez a kifutó pedig ma az én diadalutam is lesz, sápadhatnak, irigykedhetnek. Nem eszem most még, arra ráérünk, hisz tökéletes kifogás akkor, ha el akarok szakadni egy nem tetsző társaságtól. S nincsenek illúzióim, ilyenek sűrűn lesznek.
De most még, a beszálldosó "pillangoké" a tekintetem. A hölgyeké akik szeretnek keveset takarni ruhával, és annál többet plasztikai sebésszel és sminkkel. De ki ne értené meg, a test is csak egy eszköz, egy nyertes számára fontos a jó test. Nekem ez is megadatott.

Udvariasan mosolygok ahogy kell, ez a díszlet, és már azt fontolgatom kit is keressek meg, amikor a balsors megkeres, méghozzá a hátam mögül alattomosan támadva, ahogy én is tenném. Megfordulok, látszólag vidámabb mosollyal, és ahogy az illem tartja, kis meghajlással kézcsókot adok de az ajkaim nem érintik a kézfejét.

- Felicia, jóestét!

Hogy a macska rúgja meg ezt a becsontosodott üzletasszonyt. Mindenki közül miért pont engem ver meg evvel a sors. A mosolyom kitart, de a belső jókedvem olvadóban. Egyszer őt is ki fogom rúgni. Hogy egész éjjel őt kísérgessem, háááát persze, majd pont rá fogom pazarolni az értékes időmet. Na persze egy-két órát igen, mert mégiscsak jól jön nekem is, úgyhogy illedelmesen bólintok és kis mosollyal folytatom:

- Ez csak természetes. Merre kezdjük? A svédasztalt bentre terítették. Ó .. az estére!

Két pohár pezsgőt leveszek az egyik tálcáról is nyújtom felé az egyiket, tudjunk koccintani

- Még van bőven időnk a kezdésig

Én pedig szándékozom valóban kísérgetni, be-be mutatni csoportoknak és amíg közös beszélgetés van, addig is lefoglalják. Természetesen olyan csoportokat választanék ki, akikkel lehet is közös témája

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:30 - 21:30
Detroit külvárosa – Úton.


A papíroson a lényeg: a megengedett sebesség majd kétszeresével hajtottál. Ezen felül az adataid, és a tett helyszínének adatai szerepelnek, s persze az intézkedők adatai. Aláírod, s elteszed a saját példányod.

Elhajtanak, s te eljátszol a gondolattal, hogy visszaelőzöd őket, végül győz a józan ész. Így normál tempóban a forgalomba sorolsz, ami a városhoz közeledve egyre sürübb. A rádión meghallgatod a közlekedési híreket, de csak a szokásos dugókról számol be, ami neked már nem újdonság.

A belvárosba érve érezhető az a kis hó ami eddig leesett. Az utakon mindenhol araszolnak, óvatoskodnak. Néha a híres hhidegvéred is majdnem odalesz, amikor némelyik mazsola bénázása a kocsid épségét veszélyezteti a csúszkálással. A hó még csak latyakként jelentkezik, de az időjárásjelentő hőmérsékletcsökkenésre figyelmeztet, és akár húsz-harminc centi hóra is, az elkövetkező napokra. A kocsidban persze a kinti hidegből mit sem érzel. A fűtés hang nélkül ontja a meleget a kocsid beldejébe.

A hotel közelébe érve már látsz néhány puccosabb kocsit, ami vélhetően szintén a bálra fuvarozza utasait. Limók, és a tiedhez hasonló sportkocsik, luxusjárgányok kanyarodnak le a mélygarázsba. Odalent öltönybe öltözött alakok irányítják a kocsikat. Téged a mínusz elsőre küldenek. Leérve már kiválaszthatod hova állj meg. Letéve a kocsit bezárod, s a lifthez mész. Öltönyös liftes visz fel a hotel aulájába, ami a bálhoz méltóan feldíszített, és harsányan kivilágított. Mintha minden és mindenki ünnepre készülne, s nem biztos hogy a karácsonyira.

A parádé helyszíne, a bálterem felé veszed az irányt. Kedves mosolyú hölgyek és udvarias urak irányítják a vendégeket, és ellenőrzik a meghívókat. Hozzád egy szolid sminkkel és százkarátos mosollyal felszerelkezett csillogó szőke hajú hölgy lép oda, s kéri el a meghívódat. Átadva belepillant, majd visszaadva kellemes szórakozást kívánva beenged a vörös bársonyfüggönnyel takart boltíves ajtón.

Odabent egy köztes térbe lépsz mi egyfajta hatalmas szalonnak tetszik. Mindenhol kényelmes szófák, kerevetek, pusmogósarkok, s persze oldalt a ruhatár, ahol már megannyi állatszőr bunda sorakozik, egyszerű fekete vagy szürke férfikabátok társaságában. Egy nem túl feltűnő piktogramm a mosdók helyét is megmutatja. Az érkezők némelyike már itt kis csoportokba verődik, s lázas izgalommal cseverésznek. Persze lerí az arcokról, hogy csupán a „látni és látszani” elv miatt elegyednek társalkodásba. Néhány pillantás téged is szemügyre vesz. Unalmas nagyasszonyok nyalják meg ajkukat végignézve rajtad, van aki szégyenlősen el is mosolyodik.

Az előtér túlsó végében nyílik a tulajdonképpeni bálterem, mi boltíves átjárásokkal elválasztott ikerhelység. Az egyikben lenyűgőző asztaldíszektől roskadozó, megterített hatalmas – hat, nyolc, vagy tizenkétszemélyes – kör alakú asztalok sorakoznak. Minden asztal minden terítékénél ültetőkártya is van. Akad olyan asztal ahol már üldögélnek néhányan, bár csupán italukat fogyasszák kedélyes beszélgetésbe merülve. A sarokban apró pódiumon zenekar, mi halk a beszélgetéseket nem zavaró zenét játszik. A léptek zaját szőnyeg nyeli el, mi az egész helységet átéri. A csillárok fényárja a csillogó poharakról is visszaszikrázik, s a fényes evőeszközök is ezt tükrözik vissza. A virágpompák átható illatba öltöztetik a termet.

A másik helység díszes márványnal borított, s a szélein kényelmes karszékek, fotelek, kanapék soarkoznak. Itt is helyet kapott egy kisebb pódium s ezen is zenekar játszik, egyenlőre nem túl hangosan, s inkább tánchoz kellő zeneműveket, bár táncolni még senki nem fog jó ideig, ezt sejted. Főleg mivel a terem egy részét elfoglalja egy kifutó, aminek vége egy függönnyel takart boltív alatt tűnik el. A kifutó mentén is ülőalkalmatosságok sorakoznak. Az emberek itt is gyűlnek, s meg is pillantasz jónéhány ismerős arcot, hiszen nem egy partyn megfordulsz gyakorta. A plafonon a csiláárok közt – amik itt is száz és száz vattnyi fénnyel szikráznak - felfedezel néhány reflektort is.

A vendégeket itallal megrakott tálcákról kínálják a fehérbe öltözött pincérek. Pezsgők halovány sárgájában sorjáznak felfelé apró buborékok, zamatos és szinte sürü vörösbor tűnik rubinnak. De akad az egyik fal mentén hosszú svédasztal, ínycsiklandó finomságokat kínálva, s mellette italbár, ahol udvarias kiszolgálás is folyik, ha valakinek egyéb kívánsága akad.

A meghívottak egyre csak gyűlnek és gyűlnek. A nők tarka felvonulással ünneplik a bált, nyilvánvalóan mindegyik a saját ruháját tartja az est legszebbjének. Akad itt konzervatív ruhaköltemény éppúgy, mint a legújabb divat szerinti felkapott stílusu, vagy olyan ami már-már a jóízlést sértően túl mélyen dekoltált, vagy túl magasan felvágott. A nyakakban fel-fel szikrázó nyakékek csalják a pillantásokat. Nincs lakkozatlan köröm, vagy sminkmentes mosoly. Az urak a hagyományos öltönyben, vagy szmokingban tetszelegnek, lerí róluk, a kényelmetlen érzet, bár az udvarias „diszlet” mosoly ugyanúgy az öltözékük része mint a hölgyeké.

S már itallal a kezedben lépegetsz mikor egy kedves hangot hallasz mögüled.
- Randall! – s ezer közül is felismernéd a főnöknődet, Feliciát.

A munkájának élő karrierista nő, ahogy már megszokhatta tőle mindenki egyedül érkezett, s öltözéke sem a jóltartott úrihölgyeké. Elegáns és márkás nadrág-kosztüm van rajta. Magassarkújában szinte magasabb nálad egy-két centivel. Haja a szokásos jólfésült és komoly frizurában, sminkje is szolid, komoly. Rádmosolyog, és kezét nyújtja
- Remélem elvállalod a kisérgetésemet ma éjjel? – kérdezi kedvesen, s tudod nincs kecmec…

2010. Deceember 18, Szombat este 20:30
Detroit külvárosa – Úton.


”Vigyázz avval a tetővel, többet ér az évi bérednél!” – Morgom magamba, de ettől az apró bosszúságtól eltekintve remekül szórakozom. Ekkora bénákat!
Megvárom, hogy megírja a tömböt, elpakolom az irataimat és gyorsan átfutom mit firkantott. Kezdeményezhet feljelentést, ez valójában csak egy szabálysértés, van ügyvédem, ha kell. Aláfirkantom, és búcsúzóan intek nekik.

- Önöknek is! Kellemes ünnepeket!

Kicsivel az ő elindulásuk után én is indulok. Átsuhan a gondolat bennem, visszaelőzzem-e őket, de most nem kísértem őket tovább. Inkább átváltok a rádión a helyi közlekedési hírekre. Jobb kedvűen, nyugodtabb tempóban folytatom tovább az utamat. Ki tudja, lehet a városban is dugó lesz. Irány a bál helyszíne! Összerakom akkor a két bumburnyák hekus sztoriját a fejemben, hogy tényleg vicces is legyen.

2010. Deceember 18, Szombat este 20:30
Detroit külvárosa – Úton.


Az asszonnyal takarózó mentegetőzésedre nem igen reagál, tán egy apró szájhúzást ha látsz az ajka sarkán.

A két rendőr a kocsid hátuljához megy, és nem zavartatva magukat fel is nyitják azt. A tökörből ragyogóan látod az egyiket, akinek az arcán meglepettség, majd hirtelenkélt zavar suhan át. Le is csapja a motorháztetőt, a kelleténél tán erőtelejsebben. Majd visszafelé indul.
- Köszönöm Uram! – mondja mint ha mi sem történt volna, melléd érve. A zsebéből előveszi a tömbjét és irogatni kezd. Végül az irataidat visszaadja és a tömböt is eléd teszi
- Itt írja alá kérem – x-eli meg a kis vonal elejét. Az egész egy jegyzőkönyvféleség, feljelentés kezdeményezéséről a sebességtúllépésért. Ha aláírod egy példányt odaad, a tömbjét és tollát elteszi.
- További jó utat! – köszön el aztán kissé sietősen és a társával együtt visszaülnek a kocsiba.

A rendőrautó kikerülve téged elhajt az országúton, a város felé.

Még mindig van fél órád a bál kezdetéig, s tíz percnél több idő már nem kell hogy odaérj.

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:25
Detroit külvárosa – Úton.

Komolyan, ezek olyanok, mint az olcsó komédiából előlépett bohócok, akik fogják az övüket, le ne csússzon a gatyájuk. Persze tudom, a fegyverükön a kezük, de nem tudom mit várnak? Egy rohadt terrorista sem Lamborghini-vel volt, amikor valami rosszra készült. A tekintetem nyugodt, hosszú évek rutinjával vágom a laza arcot, nem tenyérbe mászóan, hanem azt a fajtát, aki nem egy gazdag hólyag, hanem aki mindenkivel nyitott. Ha tudnák, hogy a zsebpénzemből megvehetném őket kilóra…, de nem tudják.

- Uraim.

Bólintok, sajnálkozóan széttárom a kezeimet, meg sem próbálom tagadni, azt utálják a legjobban, meg sem próbálom játszani, hogy megbántam, ki hinnél azt el?

- Késésben voltam, és az asszony türelmetlen fajta! Tudják, hogy van ez.

Ők is ismerhetik ezt a dilemmát. Sajnálkozva összecsapom a kezeimet, majd odanyújtom az iratokat. Mindkettő jó és érvényes. Le is ellenőrizhetik, néhány bírság, semmi extra.

- Tessék. Itt vannak.

Szemmel tartom azért őket, nem bízom bennük.
„A csomagtartót hátul? Mekkora palimadarak és én még izgultam! Hát ez kész.” – Röhögnöm kell rajtuk és belül meg is teszem. Ezt egész éjjel mesélni fogom a bálban. Már eszembe is jut, hogy színezem ki a történetet, hogy írom le részletesen a meglepett arcukat.

- Nyitom.

Egy gombnyomás és kinyílik a hátsó „csomagtartó”, ami valójában a kocsi motortere, mert az ilyeneknél a motor a kocsi teljes hátulját elfoglalja, ezért nincs ezekben hátsó ülés sem. Ha kérik, kiszállok, és felnyitom nekik, vagy megtehetik ők is azt. Nem megyek oda ha nem muszáj, úgy nincs szemtanúja az arcvesztésüknek.

Lényeg, ami a lényeg, amikor már emelik fel, kapcsolódik a belső világítás és szemezhetnek a gyönyörű, utolérhetetlen 12 hengeres motorral, ami hátul van. Akár ellenőrizhetik van-e elég hűtőfolyadékom is, van. Nem nézem őket látványosan, de megfigyelem az arcukat. Erre egy jó szó van: priceless!

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:25
Detroit külvárosa – Úton.


A rendőrautó mögéd áll meg. Mindkét rendőr – mindeketten férfiak - kiszáll. A vezető a vezetőoldali ajtód mellé, míg a másik a túloldalra sétál. Kezük az övükön nyugszik.
- Jó estét Uram! – köszön a rend őre is nyugodt hangon.
- Kicsit túllépte a megengedett sebességhatárt Uram! – mondja rosszallóan.
- Az iratait legyen szives. Jogosítvány, forgalmi. – pontosítja
Mindeközben a másik csak benéz a túloldalról, majd tovább sétál előre, és kissé oldaltabb megállva a vállára erősített adóvevőn kezd el társalogni, vélhetően a diszpécserrel.
Ha átadod az irataidat, a pasi megnézi azokat, elemlámpát kattintva. Majd rádnéz.
- Kérem nyissa ki a csomagtartót – kéri az irataidat még a kezében tartva, és int hátra felé. El is indul arra. A másik is hátrafelé indul, a kocsi túloldalán.

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:18
Detroit külvárosa – Úton.


Imádom az érzést, amikor a gyorsulás belesüppeszt, a személyesen az én formámra tervezett, csúcs-szuper bőrülésembe. A motor bőg, a gondolataim eltűnnek, mert a növekvő gyorsaság érzettel együtt tudom, hogy most minden figyelmem a vezetésé. S élvezem, semmi hátsó gondolat, semmi töprengés, felszabadult száguldás! Akár sólyom a tunya galambokat, úgy hagyom le a lassú középszerű tragacsokat, cikázok köztük, mindegyik elé kerülve! Örülhet, amelyik meglátta mi előzte meg és mesélheti ő vagy a gyerekeik a másnapi ebéden, milyen fasza kocsit láthattak tegnap az úton!
A reflektoraim világítanak, az ablaktörő vad táncot jár, a zene dübörög, egy vagyok most evvel a csodálatos gépezettel, dübörög az adneralin is bennem, egy újabb gyönyörű előzés, egy újabb kigyorsítás, egy újabb elhagyott csoport és…

”Basszátok már meg… miért nem a balesetet biztosítjátok?” – Dühödt mozdulattal lassítok és félrehúzódom az út szélére. Jobban szeretem, ha egy kamera kap el a városban, azok csak postán küldik a csekket. Nem szállok ki a kocsiból, öv marad bekapcsolva, kezeim a kormányon, jogsi a kesztyűtartóban. Lehalkított zenével várom Fánk tizedest és szorgalmas segédjét, hogy előadják a szokásos szentbeszédüket. Egy apró pillanatig azt fogják éreztetni ők az urak. Annyira nevetséges. Ideadhatnák csak a csekket egyszerűen. A kocsi minden ajtaja zárva, a vezetőülésnél az ablak lehúzva.

- Jó estét!

2010. Deceember 18, Szombat este. 20:18
Detroit külvárosa – Úton.


Hangulatkeltő

Végre a tumultus megszűnik az országúton. Kitágul a tér körötted. A zenát mogalmasabbra cseréled, s a lábad tövig nyomja a gázpedált. Az országút mindösszes sávját felhasználod a haladásra, amkor beéred az előtted haladók apró kupackáit. Kürtszó és fékcsikorgás harsan ténykedésed nyomán. De téged nem érdekel a környezet, csak nyomod a gázt ezerrel, és élvezed a száguldás mámorát.

A szemközti sávban rendőrautó mellett húzol el, ami felvijjogó szirénákkal, csikorgó gumikal fordul meg utánad. A nyomodban halad, villógói kék-vörös fénybe vonják a kocsid belső terét, és fénnyszóróit is villogtatva próbál meg rávenni hogy lassíts. Kihangosított mikrofonjukból is felszólítás harsan fel
- Húzódjon le!

2010. Deceember 18, Szombat este. 19:38 – 20:03
Detroit külvárosa – Úton.

Néha becsúsznak apró hibák a tökéletes gépezetbe is. Most például az első fékezésnél, amit nem követhet újabb gyorsítás. Ó persze, a karácsonyi vásárlási láz, mindenki rohan ilyenkor a boltokba. Nyugtatóbb zenére kapcsolok, bizonyára mindjárt lehet haladni is, de nem, teljesen le kell fékezni, szinte araszolunk. Ennek a gyönyörű tökéletes erőgépnek a megszégyenítése ez a lassú tötymörgés! Évezredeknek telik mire meglátom, hogy mi okozta ezt az egészet.

”Szarháziak! Tudtatok volna máshol egymásba hajtani, idióták!” – Kurva mérges vagyok rájuk. Azért mert képtelenek voltak vezetni pazarolják az időmet, és rengeteg más ember idejét is! Úgy tűnik nagy ütközés volt, jó kérdés melyik volt az okos, aki miatt történt az egész. De lerázva a hangulatot, amint a tűzoltó autó mellett is elhaladtam, gázt adok, padlógázt, ha a fényszóróim előtt végre szabad az út! Most hogy kiértem a lassú vánszorgásból, még gyorsabb akarok lenni!
A zenét újra tempósabb dallamokra kapcsolom.

2010. Deceember 18, Szombat este. 19:38 – 20:02
Detroit külvárosa – Úton.


A mobilod üzenete alapján ma is nyertél, de ez is lassan megszokássá válik, és már nem is tölt el akkora izgalommal mint régebben. Egyszerűen tied az egész világ, és hiba soha sehol nem csúszhat be. Legalábbis most így érzed.

A virágok miatt felhívod a város egyik legdrágább és a te köreidet kiszolgáló virágüzletét, ahol az ismerős hang biztosít róla, hogy a virágkosarak megrendelése jó kezekben van. Ajánlod is neki. Ezt a dolgot is letudva aztán befejezed az öltözködést és elégedetten állsz meg a tükör előtt. Igen ez vagy te. Randall „Shark” McDovell. A ragadozó.

A garázsban fényár ömlik szét. A fekete szépség egykedvűen áll a helyén. Bepatansz, s a motort túráztatva várod hogy a garázskapu kinyitódjon. Füstnyomot hagyva magad után kitépsz vele az éjszakába. A kocsi automatikája érzékeli a hópelyheket és bekapcsol az elektromos ablaktörlő. A kerekek meg sem érzik hogy néhol csúszóss á válik az úttest. Elhagyod a csendes lakóövezetet és az első felhajtónál rákanyarodsz az országútra. Mivel a hóesés itt fokozottabb, a forgalom kicsit beállt, mind a város felé, mind az ellenkező irányba. Így száguldani jelenleg nem nagyon tudsz. Néhány mérföld után aztán rá is jössz az igazi okra. Kamion fekszik keresztben a két belső sávban, s mellette vagy három másik összetört autót is látsz. Kék fénnyel villogó mentőket és piroskékkel villogó rendőrautókat is látsz. Egy kissé hátrébb tűzoltóautót is megpillantasz. Aztán elhagyva a baleset körzetét végre kiürül a pálya és nincs akadálya immár, hogy gázt adj…

2010. Deceember 18, Szombat este. 19:38
Detroit külvárosa – Otthon, édes otthon.

Az elektronikus borotvám egyenletes zúgással, lassan és alaposan dolgozik, nem sietem el. Minden egyes apró lenyírt arcfelületemet alaposan megvizsgálom, hogy véletlenül se maradjon ki egyetlen szőrszál sem. Néha meg-megállok és ilyenkor a saját tekintetem mélyét kutatom. Fáradtság jeleit keresem a szemöldököm alatt, nem örülnék, ha az elmúlt időszak rekord elbocsájtási hulláma nyomot hagyna az arcomon. Na nem mintha olyan nehéz lenne rendet tenni annyi dilettáns közt akiket a céghez engednek. Tehetségtelen tervezők, egész nap a fiacskájuk életét rendező menedzserkék, kiöregedett vén szarok, könnyű megmondani melyik a haszontalan. Büszke vagyok magamra, mert egyiknél sem kellett kirúgást adminisztrálni hivatalosan, mind kölcsönös megegyezéssel zárult, a céges mikuláscsomag pedig a marketing-osztálynak is jó karácsonyt hozott. A fásultság ellenére apró elégedett vigyort csal az arcomra, ahogy végiggondolom az arcokat, amiket vágtak a kritikus pillanatban. Mindegyikre tökéletesen emlékszem.

Egy kirúgás, különösen így decemberben, nem csak egyszerű kötelesség, hanem ceremónia is. Akár azok a ferde szeműek, talán a japánok, képesek egy több órás szertartást végigcsinálni, hogy egyetlen pohár keserű ízetlen löttyöt elkortyolgassanak! S ami a legcsodálatosabb, hogy működik! Hogy a hosszú, előkészített, elnyújtott bonyolult ceremónia hatására a keserű lé utolsó cseppje már-már édessé válik, finommá, hisz felmagasztosult és az ember örömmel hagyja ott az egészet, és szabadnak érzi magát utána! Valahogy így vannak az én dilettánsaim is! Van ceremónia, elvégre jó látványosan, előre meghirdetve jönnek be az irodámba, ahonnan kevesen távoztak úgy, hogy a cégnél maradtak! Vannak rituális elemek, a helyszínre siető biztonságiak, akik lezárják a munkaállomást és csak az ő beleegyezésükkel másolhat fel bármilyen fájlt a kirúgott illető! Azt is tudhatja, zárolt gépről ő már nem törölhet, minden egyes mocskos állománya ellene szóló bizonyítékként ott sorakozik! Vannak bevált forgató könyvek: szitkozódás, zokogás, sokkolódás, könyörgés, alkudozás, a növekvő feszültség, végül a teljes bizonytalanság. Ez pedig zakatolva halad a katarzis felé, amikor a meggyötört, fájdalmas arcok kiisszák az utolsó „keserű” cseppet és rájönnek, nincs tovább, szabadok lettek! Mehetnek, jó eséllyel nem vár rájuk visszafizetendő összeg, jó eséllyel tiszta ajánlásokkal távozhatnak a konkurenciához, ahol az ő termelékenységüket rontják, és a végén, a teljes megtisztulásként, egy kézfogással búcsúzunk egymástól, hiszen ebben a korrekt világban, a korrekt cég, a makulátlan hírnevével még a legutolsó kis pénzpazarló munkatársat is emberszámba veszi! Ezek nem tartanak három óráig, de ugyanúgy, ez egy művészet! Zárt ajtós előadással, egy szimfónia a maga nevében!

Tagadhatatlan, élvezem, jó látni minden egyes rezdülésüket! De az is tagadhatatlan, ennyi kirúgás elég volt, azon morfondírozom, miért ne vegyek ki jövő hétre pár nap szabit? Aztán eszembe jut valami, mégpedig már bezárt 2 órája a tőzsde és én még nem néztem meg, bejött-e a shortolási opcióm! Az utolsó simítások után jöhet az aftershave, majd egy kevés bőrhidratáló, parfüm és elővadászom a márványpolcról a mobilomat, és a bejövő üzeneteimet futom át!

”Itt van! ” – Megtaláltam és elvigyorodom, amikor kiderült ügyes shortolással nyertem ötvenezer dollárt csak ma, jobban meggondolva, ennyi az egész éves fizetése az egyik nyegle telephely őrzőnek, aki könyörgött tegnap nekem. Hát ez a különbség kettőnk közt, na meg azt, hogy én mivel ismerem a céges jelentést, ami hétfőn lát napvilágot, hétfőn ugyanennyit nyerek még az emelkedő részvényeken. Üsse kő, ma száguldozni fogok, a bírság sosem több rongyos ezer dollárnál, 50 napra eleget nyertem zsebpénzként.

Irány a gardrób szoba, ahol rövid gondolkodás után ma még a hivatalos elegáns és jól bevált márkát választom, Gucci, és teljes repertoárja! Rutinos mozdulatokkal kötöm meg a nyakkendőt, igazítom el az öltönyt, egy gyors fésűmozdulat hogy casual-nak tűnjek, az illő selyem-zsebkendő a helyén, csillogó villogó dollár ezreket érő mobil is, a fő női erogén zóna, fekete hitelkártya bevetésre készen, most a fekete hívogató, vadító kocsi kulcsot akasztom le, és megállok az előszobám egész alakos tükre előtt. Néhány láthatatlan porszem távozik a ruhámról, miliméteres igazítások, egy magabiztos mosoly, és máris elégedett vagyok a tökéletes látvánnyal! A világ a lábaim előtt hevem, jövök, látok és győzni fogok! Na nem mintha nem ezt tettem volna eddig is? Lesznek ajánlatok, lesznek kapcsolatok, lesznek sztorizások, de ami a legfontosabb, enyém lesz a legdögösebb csaj is a kifutón! Kevesen tudják micsoda egy boszorkány is az ágyban! Eszembe jut, a formaságokhoz hozzátartózik, hogy most felhívjak egy virágost és három nagy kosár virágot rendeltessek neki: Vörös rózsa, mert az örök klasszikus, egy jázmin kosár, mert az a kedvence és egy hibrid tulipán kosár, mert mostanában az a menő köreinkben. Leadom a rendelést, szigorúan megparancsolva mikorra hozzák be, milyen csomagolásban és mi legyen írva a gratuláló kártyákra, de azért szöget üt a fejembe, mekkora hülyeség, hogy azokat a nevetséges tulipánokat is meg kell rendelnem, különben nem vagyok elég menő, néhány szál virágról beszélünk, könyörgöm.

Tényleg hosszú volt a hét és kedvem lenne valami újhoz. Valami érdekeshez, valami tartalmashoz. Lehet, ha Lyz sincs elhavazva elugorhatnánk Hawaii-ra karácsonyozni, vagy a két ünnep közt. A borongós esős Londonhoz képest maga a paradicsom. Van egy remek Hotel nem messze Honolulutól, és a víz mindig segít jobb kedvre derülni!

Irány a kedvenc garázsom! A felgyulladó fényekben megcsodálom a fekete doromboló kedvencemet, a tökéletesen krómozott 500 lóerős csodámat, és beleülök. Megsimogatom a kormányt, beszippantom a friss illatát, felgyújtom a fényszórókat, és ha felnyíltak a kapuk, padlógázzal indítok! Felüvölt a motor, én pedig a bál előtt az országútra megyek, még van idő, kihúzatni a picikét. Megbírságolnak? Hol érdekel? Legyen jó karácsonya a járőrnek! Dübörgő vad zenét kapcsolok, és irány az országút! Irány a száguldás, a szabadság! S persze a flancos, nagyarc megérkezés. Összetörnék? Ellopnák? Ugyan, van biztosítás, kit érdekel, senki nem választ el a kicsikémtől!

2010. Deceember 18, Szombat este. 19:38
Detroit külvárosa – Otthon, édes otthon.

Hosszú volt a heted és még nincs vége. Kicsit megfásodtál, sőt mintha a munkádban végzettek az utóbbi hetekben kicsit rányomták volna a bélyegét a hangulatodra is. Bár az is lehet hogy csak a karácsony teszi. Élvezed a munkád, nem erről van szó, de azért tényleg geciség tucatnyi embert így karácsony előtt szélnek ereszteni. Ám te is tudod a Ford, ahogy szinte minden más cég alapos regresszióban van, s nem engedhet meg magának silány munkaerőt, akiknek fizetni kell. Így kíméletlen teszed a dolgod, és igyekszel a munkahelyi dolgokat nem magaddal hozni haza. Ez mostanság nehezebben megy.

De végre hétvége, és milyen kitűnő ígérkezik. Szereted összekötni a kellemest a hasznossal, és reményeid szerint a mai este ennek bővében leszel. A szokásos év végi puccos rongyrázásra készülvén borotválkozol épp a nagy ház földszintjének egyik fürdőszobai tükre előtt állva. Arcod makulátlan és vastagbőrű. Persze, sokak átkozódását, fenyegetését kell kibírnia, és rezzenéstelenül bocsátani el őket. A főnök pedig hálás, ahogyan mindig. Bankkártyád duzzadozik a millióktól, félnivalód nincs mitől. De ennek ellenére valami másra, valami újra vágysz.

Ezért is fontos hogy ott légy a mai – a város krémjét szinte teljes egészében felvonultató – bálon. Muszáj megmutanod magad, hátha valahonnan, valaki előáll egy újabb, vagy másfajta felkéréssel feléd. No persze szinte naponta érkeznek megkereséssel, de eddig egyik munka sem jelentett volna új kihívást, mint az eddigiek. Így szépen sorban mindet el is utasítottad. Ezzel persze nem azt érted el, amit egy náladnál kevéssé felkapottabb ficsur, hogy igen gyorsan közösségileg mellőzni kezdik, hanem szinte versengenek érted. Te pedig széles vigyorral az arcodon várhatod hogy ki lesz a következő ajánlattevő.

A mai este még egy okból kifolyólag tartogat kellemes élményeket számodra. Lyz – jelen párod, akinek épp a héten skerült aláírnia a tavaszi idényre a szerződést Williamsonnal, az angol divattervezővel – részt vesz a bálra időzített idei utolsó divatbemutatón, ami elengedhetetlen kelléke az újgazdagok sznob szórakozásának. Bár jobb szerettél volna vele az oldaladon mutatkozni, az sem rossz élmény mikor az első sorban ülve irigykedve figyel mindenki amikor nőd – az épp aktuálisan ráadott – ruhákban végiglépdel a kifutón. Irigykedők elismerő pillantásait mindig is szeretted bezsebelni. Persze azt talán mindenki sejti hogy a kis Lyz is előbb utóbb csak egy "ex" lesz a táncrendedben, sőt ő maga is tisztában van vele, de a hölgy elég éretten és lazán fogja fel az életet. Az aláírt szerződés is megkonnyítheti számodra az elkerülhetetlen szakítást is, hiszen januártól kénytelen Londonba költözni.

Már csak azt kell eldöntened végezve a borotválkozással, és kellően beillatosítva magad a kedvenc arcszeszeddel, hogy mit veszel fel, és hogy arcoskodva a fekete halkan doromboló járműveddel, vagy bérelt limóval érkezz-e meg, az Atheneum Hotelhez, ahol a bál megrendezésre kerül. Még van majd másfél órád minderre.

Tápláléklánc
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szárazföldi és vízi tápláléklánc

A tápláléklánc, vagy más néven táplálékháló vagy trofikus szociális háló, az egy adott ökoszisztémán belül élő fajok közti táplálkozási kapcsolatokat írja le. Az egyes szervezeteket az általuk elfogyasztottakkal egy olyan vonal köti össze, ami jelzi a szervezetek, illetve az energia átvitelének irányát. Emellett azt is megmutatják, hogy az energia hogyan adódik át a fogyasztónak. A tápláléklánc vagy táplálékháló általában egy diagramhoz kötődik, amely csak a kapcsolatokat rögzíti, míg a táplálékháló vagy ökoszisztéma háló egy olyan hálózatra utal, ahol a kapcsolatoknak súlyt ad az átvitt tápanyag vagy energia mennyisége.
....

Csúcsragadozók
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A csúcsragadozó az a ragadozó állat, amelyik a tápláléklánc csúcsán van. A tápláléklánc csúcsán lévő ragadozónak nincs természetes ellensége.

Szerepük

A csúcsragadozóknak az a szerepe a táplálékláncban, hogy megakadályozzák az alattuk álló fajok elszaporodását, hozzájárulva ezáltal az ökológiai rendszerek stabilitásához