A tápláléklánc csúcsán - Randall "Shark" McDovell meséje

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón


- Nem egészen. – vallja be – Mióta letettük a telefont, azóta hol az áram megy el, hol az internetem, hol pedig a gépeim kapnak hülyét. – sorolja s tudod, valahogy érzed ez nem véletlen…

- De ezek szerint nem is baj hogy nem álltam neki – azaz nem tudtam nekiállni – hogy megfingassam a kis ügyvédet. – állapítja meg aztán.

Kérdezel és válaszol
- Persze fenn leszek, ezek után pláne. – mondja egészen magabiztosan már.
- Néhány fánkért útbaejthetnéd Dolly-t. – mondja kérőn szinte. Dolly a legmenőbb fánkos az egész városban. Éjjel nappal nyitva van, és soha nem üres a boltja. Nagyjából hatvan kölönféle fánkot tart.

- Ne aggódj, mire jössz, amit kértél meglesz. Legalábbis egy része – pontosítja.
- Van még valami? –kérdezi és már hallod amint a billentyűn kopognak az újjai.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón.


Mi a fene? Megdolgozták a srácot?
- Minden oké? - Kérdezem helyből az ilyen ijedt bemutatkozó után. A gyanúm beigazolódni látszik, hogy a srácon is rajta voltak. Nem jó jel, nagyon nem jó jel. Ki ez a nő? Felkészült mindenre, alaposan lecsapott. Nem leszek újra ilyen felkészületlen, soha többé.
- Ez igencsak bonyolult. – Válaszolom a mi történt kérdésre.
- Kitűnő ötlet. Át fogok menni, de csak később. Még haza kell vinnem Lyzt, nincs jó napja. Fenn leszel még? – Sűrű lesz az éjjel és még fogalmam sincs Lyzzel mi van. De most már biztos vagyok benne, a nőnek van benne a keze. Ha viszont ez így van, ha megszervezte ennyire rossz napom legyen, én is fogok neki rossz napot okozni. De lehet, csak túlreagálom. De az én meghívásom, Lyz és Albert furcsasága együtt, nem, ez nem véletlen.
- Igen, itt vagyok még. – Nyugtatom meg. - Szóval, fogunk találkozni, hajnalban legkésőbb, próbálok előbb. Addig csak ez az egy kéne, amit most kértem, a többit élőben. Vigyek valamit?

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
A bál emeletén, az egyik folyosón.


Albert néhány csengés után felveszi.
- Hh-hello Cápa! – mondja és a hangja kicsit fura. Ijedt, vagy ideges, mindenesetre feldúlt az biztos.

Aztán elhadarod neki szinte egy szuszra amit mondani akarsz, és a vonal végén dermedt csönd lesz.
- Veled meg mi történt? –kérdezi kissé ziláltan még mindig. Majd torkot köszörül
- Persze, persze, rendben Randall. – talál a hangjára Albert
- Mindent megoldok, de ha nem telefontéma, akkor nem lenne jobb ha elgurulnál hozzám? – kérdezi, majd valami robajt hallasz, ami kicsit el is távolodik a készüléktől, és ugyancsak távolabbi, vagy fojtott káromkodást hallasz. Aztán újra a füledben:
- Itt vagyok, itt vagy még? – kérdezi kissé lihegve, majd néhány pittyegést is hallasz, tán számítógép adja ki ezt amikor bekapcsolják…

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Én is kortyolok az italból, kíváncsi vagyok az ízére, de ahogy az illem kívánja, ha a hölgy csak belenyal, én is csak pár kortyot fogyasztok belőle, kiélvezhessem az aromáját.
„Különösek a szemei, elveszem bennük, pedig még soha senkiébe nem…” – zavaró gondolataim vannak a pillantására, nem, nem vagyok szerelmes, nem tudom mi ez az érzés. Azok a szemek, ha mesélni tudnának, hidegek kegyetlenek, idegenek és mégis… zavaró gondolataim vannak. Nagyon-nagyon zavaróak, hisz tényleg sürgős dolgaim vannak. Ha már megegyeztünk azonnal telefonálnom kell.
- Igen, persze. Tényleg ketyeg az idő a fórumon. – Erősítem meg a szavait, és kezd járni az agyam további kármentő akciókon. A kártyát automatikusan elteszem, hogy utána meglepődve újra elővegyem. A nevemre van kiállítva, előre gondolt mindenre. Ez egyre bizarrabb.
- Nem… fogom. – Honnan tudta igent fogok mondani? Össze vagyok zavarodva. Végig irányított volna? De nem, nem, biztosan végzett egy pszicho-mókussal ilyen profilvizsgálatot rajtam vagy mi a franc. Azok az agyturkászok azt is meg tudják mondani, hogy anyuja hiányzó sajtos szendvicse miatt ugrott-e le valaki a tízedikről. Még zavartan találgatok tovább, főleg, hogy látom milyen vaskos dossziét szedett rólam össze, és hát olyan sok mindent kellene tudnom, vagy kérdeznem, de, ami teljesen meglep, kényelmetlenül kezdem érezni magam, mint a kezdő gyakornok, akit elküld a főnöke. Mi a fene van velem? Nem tudom. NEM TUDOM.

- Önnek is további kellemes jó éjt! – Köszönök el, és beszállok a liftbe, ahol levisznek az én szintemre és eszembe jut Lyz. Még mindig meg kéne vigasztalni, de előbb a sürgető ügy. De előbb a sürgető ügy, igen, mert sietni kell. Igen, mert sietni és … villámgyorsan hívom Albertet. Ha nem veszi fel, újra hívom, ha akkor sem veszi fel e-mailt írok, hogy telefon és újra és újra hívom amíg fel nem veszi.

Ha sikerült elérnem végre, azonnal tájékoztatom is.
- Hello! Változott a program, és nagyon sürgősen. Később a részleteket, nem telefon téma! De ezen a hétvégén megkeresheted egy egész évi fizudat előre, ha segítesz. – Egy megfelelő mennyiségű összeg meg szokta oldani a problémázást. – Le kell állítani minden anyag terjesztését az ügyvédről! Mindenhonnan eltüntetni, csak nekünk legyen meg összegyűjtve. Se fórum, se e-mail, se semmi, sőt más se találhasson rá. Igen, tudom ez furcsa, de ezt kell tenni. Utána lesznek mások akikről viszont rengeteg mindent össze kell szedni, de előbb ez. Majd mondom, de először ezt, gyorsan, amíg van esélyünk, ne terjedjen ez el. Hosszútávon meg fogja kapni a magáét, de még nem most. – Magyarázom.
- Neki tudsz látni azonnal? Kárpótolva leszel, vastagon. Mennyi idő lenne? Jó lesz, ha visszahívlak egy órán belül a többi részlettel? S Albert, szükségünk lesz jobb titkosításra, de ezt is majd később! Menni fog?

A telefon után Lyzt akarom felkeresni, de ez még nem várhat. Sürgetőnek érzem és csodálkozom mennyire sürgető is a saját hangom. Én teljesen megőrültem ma éjjel, vagy a világ. Nem tudom mi történt, nem tudom, mi történik, de amint rendezem a soraimat, amint megértem mi a helyzet, én leszek az, aki megeszi a többi halat! Minden a helyére fog kerülni, így vagy úgy!

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


A kristály belecseng a csendbe ahogy összeér a két pohár. Ajkadhoz emeled, ahogy a nő is. Belenyal az italba, majd le is teszi azt vissza az asztalra. A rúzsa sem hagyott rajta nyomot.
Feltett kérdésedre elkomolyodik, és szemedbe néz.
- Amint eljön az ideje, megtudja. – felel kurtán és tekinteted is csapdába ejti.
- Azt hiszem most van ennél sürgetőbb gondja is. – és e gondolat akárha a sajátod lenne.
Feláll a kanapéről, majd az asztalhoz sétál. A középső fiókot húzza ki, és kivesz belőle egy kártyát, és az asztal felett nyújtja feléd.
- A költségeire – bólint aprót, s a kártya egy Platina kártya, méghozzá a te nevedre szóló. – Ne felejtse el aláírni – mosolyodik el. Az asztalon a dosszié amit lapozgatott névvel ellátott s a te neved szerepel rajta. Elég vaskosnak tűnik.
- Nem is tartanám fel tovább Mr. McDovell. További jó éjt. – köszön el – Peter elkiséri a lifthez – int az ajtó felé és az ajtó nyílik is
- Uram? – a felszólítás komoly és sürgető mi Peter szájából elhangzik. A nő aztán leül az asztalhoz és ügyet sem vet rád, a dossziédat kezdi el lapozgatni. Te viszont kissé kényelmetlenül kezded itt érezni magad.

Peter a lifthez kisér, ami már ott várakozik. Te beszállsz és leérve kiszállsz a liftből. Körülnézve eszedbe jut, hogy Lyz-ért indultál, hiszen valami nem stimmel vele…..

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Itt jön hát a mindent eldöntő szituáció. A pillantás, amelyik fagyossá válhat vagy éppen vidámmá. S talán a pillanat, amikor többet mond magáról. De…
a remény halt meg utoljára. – „Hihetetlen, ez élvezi ezt!” – Áá dehogy vagyok morcos. Ez itten huncut mosollyal továbbra is felrúg mindent. Imádom az ilyen játékos nőket, az ágyban, de nem egy üzleti tárgyaláson egyenlőtlen esélyekkel.

- Egyáltalán nem könnyíti meg a dolgomat. – válaszolok tartva a mosolyt. Érdekes a helyzet, tartjuk egymás felé a poharakat mosollyal. Nem mondom, egy ilyen nő nagyon izgalmas, vibrál valami körülötte. Ismeretlenség homálya, rejtélyes akár az éjszaka, de ez nem jó nekem ebben az esetben. Versben olvasnék inkább róla.
„De így, vagy úgy, amit lehet meg fogom tudni rólad, különös hölgy!” – A név tényleg olyan, amivel el lehet indulni, és biztos lesz adat róla valahol, de nekem most kellene. Így dönteni, megérzések alapján. Semennyire sem szimpatikus annak a takónypócnak a segítése. Nem, alapból sosem csinálnám meg. De ahogy ide kerültem, ez az egész, azt súgja, itt valami különleges van. Lehet Pandóra szelencéje, lehet Faust esküje, de mégis különleges. Így hát.

- Alea iacta est, drága hölgyem. – Rengeteg fenntartásom van, de mégis, azt az életet enélkül már ismerem, és nyertes vagyok benne, de semmi kihívás. – Koccintsunk hát erre az éjszakára! – Akárha, az ördöggel táncolnék sápadt holdfénynél. – S az új lehetőségekre, a későbbiekben, nagyobb és értékesebb üzletekhez. – Az évjárat elég régi, remélem hibátlan palack ez, koccintásra emelem a poharamat és utána kortyolnék bele.

- De most, hogy megegyeztünk – vetem fel – Talán elmondhatná esetleg pár szóban, mire készül a Fordban, hogy lássam mi az érdeklődésének iránya. – Talán végre, megtaláltam az egyetlen módot, hogy beszéljen.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


A borospalackot megnézve 1961-es évjáratú Chateau Latour –ként azonosítod be a bort….

A nő aprókat bólógat ahogy a pozitívumokat sorolod, arcán elégedettség, és üzleies udvariasság. Aztán felemeled a poharad, és felé fordulva elmosolyodva szólsz újra, megpedzve a hiányosságot.
A nő néhány pillantig a szemedbe néz, majd ő maga is elmosolyodik. Kicsit előrehajol és kecses mozdulattal veszi fel ő is a poharat, majd kényelmesen hátradől. Továbra is mosolyogva néz rád.
- Egészen sokat elárultam magamról. – kezd beszéllni, - Hiszen tudja a nevem. – emelinti meg a szemöldökét.
- Ennél jobban ne várja hogy megkönnyítem a dolgát. – válik a mosolya szinte huncuttá.
Majd kissé feléd nyújtja a poharat.
- Nos? – és kivár. Hideg kék szemei a tekintetedben, akjáról a mosoly nem múlik.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Felvettem a kesztyűt. Felelőtlenség volt lehet, de nem hiszem, engem akarna, ha szolgai behódolást vár. S még ha azt is várna, én egy embernek sem hajtok fejet. Ez a játszma pedig, izgalmas, és mégis, ez az a fajta izgalom, ami segít fókuszálni. Annak ellenére, hogy továbbra sem tudom, hogy kerültem ide, stimulál az ismeretlen.

Bár azt nem tagadom, egy picivel kevesebb ismeretlennek jobban örülnék. Ez a hölgy csupa enigma. A normál módszereim nem működnek nála, semmi felesleges reakció és semmi, ami megingathatná tökéletes magabiztosságában. Hűvös, távolságtartó, de ami a legrosszabb: szófukar. Semmit nem árult el magáról, pedig megkértem rá burkoltan, és nem tudok olvasni arról a gyönyörű arcáról. De a legeslegkülönösebb az az egyetlen pajkos szikra a szemében. Mi volt az? Mit tud? Lehet elkapták Albertet? Mit tud, amit én nem? Vagy tetszett neki, hogy megmutattam az adumat, az időt? Többet kell tudnom, de hogyan? Mennyire merjek kockáztatni további információért?

Lássuk a második kört, amit ismét ő nyit, válaszul a felvetéseimre. Mondanom sem kell, minden idegszálammal rákoncentrálok és próbálom elemezni, amit mondott, észrevenni bármi apróságot, ami segíthet. Továbbra sem hagy kétséget afelől elfogja érni amit akar, talán még nálam is magabiztosabb, továbbra sem mond semmit magáról. Én sem szólok közbe, hisz illetlenség lenne. Belátom, hogy van logika abban, amit mond, egy jól irányítható engedelmes eszköz valóban igencsak hasznos tud lenni és élek a gyanúperrel ennek az egésznek köze van az újranyíló üzemhez is. Mi folyik itt? A Ford habár még mindig hatalmas cég, vannak sokkal nagyobbak is. Mi lehet itt a személyes érdekeltsége? Nem a tipikus részvényes, ó nem az. Sok háttér-információnak kellene utána nézni.

De most ilyen kevéssel a kezemben kell dönteni. Márpedig úgy néz ki, hogy a hölgynek tökéletesen idomított személyzete is van. Tetszik ez a hatékonyság, és érdeklődve meglesem a bor cégérét, kíváncsi vagyok milyen a hölgy ízlése. Biztosan méregdrága és kitűnő évjárat, de érdekel, mert jelenleg ez is beszédesebb lehet az üzletfelemről, mint önmaga.

- Köszönöm, elfogadok egy pohár frissítőt. – bólintok mosolyogva és megvárom, hogy ez a fürge kezű Peter kinyissa a palackot és töltsön, de még én sem nyúlok hozzá, hisz még nem koccintunk. Még nem egyeztünk meg. Eljött az ideje, hogy válaszoljak.
- Biztosíthatom róla, ha egyszer én elvállalok valamit, az teljesítve lesz. – Magammal szemben is elvárom a minőséget.
- S bízom a képességeimben – Bólintok, képesnek tartom magam erre, én vagyok a cápa, minden úgy lesz, ahogy én akarom.
- S be kell valljam igen szokatlan feladat lenne, kíváncsi tesz. Ön pedig biztosított róla, a honoráriummal sem lenne semmi baj. Én pedig szeretem a hosszú és gyümölcsöző együttműködéseket. – folytatom a pozitívumokkal. Jön az all-in!

Felemelem a poharamat. Elbűvölően kedvesen elmosolyodom, ahogy nézem a csillogó pohárban a folyadékot, de még nem koccintanék. Most jön az a bizonyos de.
- De még mindig nem tudok semmit önről, drága hölgyem. – Még mindig nem kortyoltam bele az italba, illetlenség lenne addig, amíg nem koccintunk. –Ön eddig csupa talány volt. Remélem, megérti. – és remélem, legalább minimális dolgot elárul magáról. Hátha. Hátha több kiderül róla. Érdekel is.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


A nő nem javítja ki a megszólítást.

Dicséretére kimondott álszerénységedre egy apró szemöldökemeléssel reagál csupán. Tekintete folyamatosan rajtad, így a meglepettésegdet hamar eltünteted arcodról,bár nem vagy biztos benne hogy észrevétlen maradt-e számára.

Végigérve mondandóján elhallgat s várja hogy felelj. Te pedig eltöprengesz. Gondolatok suhanank át benned, kérdésekkel karöltve, s végül megszólalsz gyors döntést hozva, hogy felveszed a kesztyűt.

A nő figyelmesen hallgat, hogy beszélni kezdesz. Kölcsönös megoldást emlegetsz s felemeli a szemöldökét, várakozóan, de nem szól, kivár.
Hatleyről és a feljebblépéséről ejtett szót, illetve az ezzel számodra igen nagy kockázatról beszélsz, és halovány de mindentudó mosoly jelenik meg az arcán, de még mindig nem szólal meg, hagy beszélni. A gyors megállapodás szükségessét felemlegetve egy bólintást látsz, tekintetében egyetértés, de valami pajkos(?) szikra is.
S végül felveted, hogy jobban szeretnéd ismerni azt akinek dolgozni fogsz, erre is csupán egy apró értő bólintást kapsz. Aztán elhallgatsz és a nő máris megszólal
- Mindketten tudjuk, hogy a feladat amit magára osztok nem könnyű, de ha ez így lenne akkor valószínűleg most nem Ön ülne itt. – s végtelen magabiztossága, és távolságtartó hűvössége mit sem csökkent.
- Nyilvánvaló számomra az is, hogy végeredményben Ön viszi a vásárra a bőrét, mivel én sehol sem fogok szerepelni, mások által tudottan. – pillant rád jelentőségteljesen. – Nem véletlenül kérdeztem meg Öntől, mekkora az az összeg, amiért bevállalja azt hogy akár el is bukhat?
- Bár remélem nem okoz majd ekkora csalódást. – húzza össze kicsit a szemét.
- S bármennyire is hozzá nem értő Hatley, mindenképpen neki kell a jogtanácsosi székbe ülnie a január végi kinevezés után. – bólint komolyan.
- Tudja az embernek könnyebb dolga van bizonyos helyeken és szinteken, egy hozzá nem értővel, mint egy rátermett és szakmailag tökéletessel – billenti kicsit oldalra a fejét elgondolkozón.
- Tehát nem érdekel hogyan oldja meg, hány igazán hozzáértőt alkalmaz azért hogy a Fordnál Hatley teljesíteni tudjon, de minden áron és minden erejével arra kell törekednie, hogy a kinevezést ő kapja meg, méghozzá úgy, hogy mire eljut odáig semmi olyan ne legyen más birtokában, ami letaszíthatná a helyéről! – keményedik meg a hangja.
Aztán összevonja a szemöldökét
- Képesnek érzi magát erre a feladatra? – teszi fel a kérdést.
- Az eddigi pályafutása számomra azt mutatta hogy gyomra van hozzá, a lelkiismeret soha nem akadályozta semmiben. – sorolja
- Az anyagi hátteret természetesen biztosítom, s hogy ezt hogyan és miként használja fel – kicsit megbillenti a fejét oldalra – már önön múlik.
Aztán elmosolyodik
- Egy kis frissítőt? – kérdezi és mintha időzítve lenne egy férfi érkezik, kezében tálcával s rajta egy üveg bor, két pohárral. A tálca a kisasztalra kerül. A bort szinte pillanatok alatt kinyitja a férfi, és mindkét pohárba tölt belőle. Az üveget leteszi.
- Köszönöm Peter! – néz rá a nő elégedetten. A férfi meghajol majd távozik. Az ajtót szinte hangtalan csukja maga után.
- Nos Mr. McDovell? - fordul vissza feléd a nő.
- Koccinthatunk a remélhetően hosszú, sikeres és jövedelmező együttműködésünkre? -kérdezi de nem nyúl a poharakért...

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Nagyon régen volt, hogy ilyen előnytelen helyzetből tárgyaltam, talán nem is volt még egyáltalán. De úgy tűnik a vendéglátóm fontos erénynek tartja a türelmet, így én is össze tudom szedni magam. A megköszönés természetesen csak illem volt, elvégre egy hölgynek illik megköszönni. Ő viszont, úgy tűnik, egészen másfajta etikettel bír, annyira magabiztosnak érzi magát, hogy nem is óhajt válaszolni, sem szólni, amíg ő nem akar valamit. Kétféle ember lehet ilyen típus: vagy a teljesen beképzelt idióták, vagy az igazán nagyon nagyhatalommal rendelkezőek, az igazi szürkeeminenciások, akikről csak suttognak. Rockefellerek, Rotschildok, ekkora halak közé kerültem volna? Megborzongok a lehetőségtől, nem hiszem, ő a felelőtlen idióta lenne. Mibe csöppentem én bele? S miért?

De ha ez tényleg igaz, most megcsinálhatom a szerencsémet vagy örökre elbukhatok csúfosan, kockázat nélkül nincs siker. Már éppen kezdeném magam újra egy csöppet magabiztosnak érezni, amikor kijön a hölgy az asztal mögül és egy pillanatra a lélegzetem is elakad. – „… La femme fatale, gyönyörű, és életveszélyes.” – Na sok mindenre számítottam de erre nem. Ki ez a nő? Ki lehet ez a nő? Észbe kapok időben és nem bámulom meg látványosan, de el kell ismerni, lenyűgöző. Nyújtom a kezemet, és kezet fogunk. Keresem magamban nagyon, hallottam-e már valaha is ezt a nevet?

- Üdvözlöm Ms Northman – Nem tűnik a férjes típusnak, vagy a fene sem tudja. Az én kezem és ápolt, és én is átrendezem az ülő pózomat, hogy némileg felé fordulhassak, és kíváncsian figyeljem. Oké, gyönyörű, de nem felejtettem el hogy is kerültem ide, úgy hogy fogalmam sincs, és az előző gesztusait sem, a gyönyörű külső csak egy újabb hatékony eszköz nála. Erősek a lapjai, nagyon erősek, és az enyémek, hát meglátjuk végre.
- Igazán köszönöm, örülök, ha jó híremet hallotta. Én még hiszek a professzionális munkában. – Álszerénykedem egy picit, ahogy illik, egy apró mosolyt is összehozok. Az első lapomat kiosztották és nem is olyan rossz, hisz tárgyalunk, abban pedig jó vagyok. Ez még csak a felvezetés, megbecsüli a jó tudást, ez jó jel.

A fordulat viszont már nem annyira. Fogalmam sincs ki ez a nő és mivel okozhattam neki fejtörést? Fogalmam sincs, és száz dolog lehet. De ezek szerint vannak érdekeltségei a Fordnál, azaz van, amiben talán megegyeznek az érdekeink, talán, talán. Elemzem az eddigieket tovább, de a folytatás még jobban meglep. Egy pillanatra igazi meglepetés suhan át az arcomon, de aztán eltüntetem az arcomról, de belül teljesen ledöbbentem. Több okból is:
Először is, honnan tud a ma esti műveletről? Nem tudhat máshogy, minthogy lehallgatta a telefonomat, vagy az e-mail fiókomat. Albertnek szólnom kell azonnal, hogy még biztonságosabb cuccok kellenek.
Másodszor is, miért pont Hatley? Komolyan, ő egy proto-exhibicionista-homokos ügyvédet tart kulcspozícióban? Lehetséges lenne ez? Az a semmire kellő bénaság, lehet nem is tudja, mit tesz, lehet lefizették, vagy… kezdem érteni. Vagy épp hogy ők zsarolják evvel, és nem tetszik a hölgynek más is rájött mennyire sebezhető figura. Innen, hát innen fújhat a szél!
De harmadszor, vonjam vissza, gyűjtsek be mindent és léptessem elő? Azt az idiótát? Erre rámegy az én karrierem is. Látványosan rossz munkát végez, nincs az a hülye, aki azt a csődtömeget előléptetné. S erre kér a saját érdekeltségei miatt? Ez vérlázító! Minden porcikám tiltakozik ellene, de nem mutatom!

Ha nem ez lenne a helyet, ami, most csak elmosolyodnék és megdicsérném a kitűnő humorérzékét, de jelen helyzetben ezt nem tartom tanácsosnak meglépni, annál sokkal erősebb a keze. Hogy kerültem ide fel? Szóval ez a lap jön, a Joker, Hatley. Ez az éjszaka nem tud furcsább lenni.

Természetesen végig illedelmesen hallgatom a hölgyet, és biztosítom róla, minden figyelmem az övé. Még meg is akar vásárolni a végén. Ez már-már szemtelen. A Cápát nem lehet csak úgy kilóra megvenni! S sosem használt kérést, vagy lehetőséget, egyértelmű kijelentések hangzottak el mit akar, és mit akar látni. Jelen helyzetben, az ilyen szituációkban két lehetőség van. Az egyik az engedelmes behódolás, ami a biztonsági játék, vagy a kockáztatás.

- Kedves hölgyem, engedje meg, hogy kifejezzem elismerésemet, ön rendkívüli üzletasszony! Elsőre felismerem, ha valaki szintén hisz a professzionális munkában. – Vezetem fel a mondanivalómat, és döntöttem. Kell tőlem valami, újra játékban vagyok, hát akkor kockáztassunk!
- Sajnálattal kell halljam, ilyen sajnálatos érdekütközés áll fenn köztünk. S mivel mindketten üzletemberek vagyunk – tárom szét a kezeimet, most mindent beleadok ebbe a szereplésbe, itt elememben vagyok és nem kell foglalkozni a zavaró tényezőkkel – biztosan találhatunk egy megfelelő kölcsönösen jó megoldást. S hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok kíváncsi az ajánlatára.

Tartok egy apró szünetet, mint aki átgondolja, és folytatnám
- De bizonyára ön is teljesen tisztában van vele, az ön kérése nem a legegyszerűbbek közé tartózik. Tudja Mr. Hatley mindent elkövetett a saját osztályán belül, hogy a lehető legteljesebb mértékben bizonyítsa saját alkalmatlanságát, és ehhez senkinek nem kellett tennie semmit. Megérti ugye, hogy jelenleg ő a legutolsó, akinek az előléptetését várják. Mit gondol, ön szerint képes lehet pozitívabb képet kialakítani magáról Mr Hatley, ha jobban megpróbálja? – Erre igazán kíváncsi is vagyok, mennyire ismeri a saját emberét – S pontosan emiatt, az én kompetenciám és jó hírnevem is sérülhet, ha a legalkalmatlanabbat nemhogy megtartom, de még az előléptetését sem akadályozom meg. Megérti ugye, hogy ez nem túl szerencsés számomra és egy egyszeri összeg nehezen tudná pótolni. – Ezt lehet alkudozásnak is felfogni, de ez a helyzet. Tárgyalás, érdekek, ellen érdekek, megegyezések. Gyenge lapokból ilyet kell játszani, kis magabiztos blöff, egy megnyerő mosollyal vegyítve.

- Illetve, ha ilyen naprakészen tisztában van a lépéseimmel, bizonyára tudja, hogy az interneten gyorsan terjednek a hírek, igen, egy vállalati dolgozó sem kapta még meg, de a fórumokat rengetegen olvassák, így ez óra már ketyeg. Megértem, persze, gyors megegyezést kell így kössünk. – Ez az egy adum van, le kell állítani a robbanás közeli folyamatot. Legalábbis remélem, hogy Albert nem érzett ellenállhatatlan kényszert arra, hogy ne terjessze.

Nagyon izgulok, de a félelem ellenére, van egyfajta varázslat ebben, ez volt az a szikra, amit annyira hiányoltam az életemből régen. Lehet, most picit őrült vagyok, de igen, alkudozni, vesztes pozícióból javítani, sokkal-sokkal érdekesebb, mint magabiztosan mindenkit kirúgni. Az is egy művészet, de ez is az, egy stresszesebb művészet. A hölgyre nézek.
- Megtudhatnék esetleg néhány szót arról, aki fel szeretne bérelni? Szeretek tisztában lenni avval, kinek dolgoznék – Kíváncsivá tett, nagyon is. – Gondolom ismeri az eddigi tiszteletdíjaimat, az ügy kényessége miatt legalább ennek a duplája az, ami úgy gondolom méltányos lehetne, ha megegyezünk.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Cseppet sem vagy nyugodt de igyekszel lefoglalni magad nézelődéssel, majd a hirtelen mozgás – és a nő keze – felé kapod a fejed. A feszültség most másmilyen mint a megszokott munkád során, ez a fajta inkább kellemetlen, és idegörlő.

Az utasításnak szinte engedelmesen eleget teszel, tán magad sem értve magadat, miért?! Elvégre te vagy az – általában – aki parancsokat oszt és akinek engedelmeskednek. Még köszönetet is mondasz a felkínálásra, persze ez a belédrögzült udvariasság.

Leülsz, és próbálsz magabiztosnak és nyugodtank látszani. De az hogy jelen esetben nem nálad van a gyeplő méginkább fokozza a bizonytalanság érzését benned. Megszólalsz a kínosan rátok ereszkedő csendben, ám a várt hatás elmarad. A nő ráérősen lapoz egyet a dossziéban csupán. Te pedig gondolataidban próbálsz rendet tenni, és találgatsz, ki ez a nő és miért is vagy itt, hogy lehetséges mindez? A válaszok viszont váratnak magukra. S mire már valamennyire legalább a magabiztosságodból erőt merítesz, a nő ismét megmozdul. Becsukja a dossziét, majd feláll. Fehér ruhájának körvonalai szinte világítanak a félhomályban ahogy kijön az asztal mögül. Cipőjének nehéz kopogását még a szőnyeg sem tompítja le. Eléd áll és lehajolva néz arcodba. S ahogy a tekinteted felemeled a félhomályból előtűnik az arca is.

Kezét nyújtja feléd, nem kézcsókra.

- Colette Northman – mond ki egy nevet s tekintete a tiedben. Kézfogása határozott, és erős. Keze hűvös, de puha bőrű, ápolt. Aztán elengedi a kezed, és leül melléd, némileg feléd fordulva. Lábait kényelmesen keresztbe teszi egymáson, kezeit ölében nyugtatja.
- Nem kevés számú sikerére igazán büszke lehet – szólal meg s szinte elismerő a hangja, apró bólintást is megejt
– Már vártam mikor okoz nekem is fejtörést. – vált a hang kissé neheztelőre
- S mivel ma este egy kissebbfajta lavinát sikerült elindítania, végül kénytelen vagyok közvetlenül beleavatkozni a dologba.
- Mr Hatley fontos kulcsfigurája egy előkészítés alatt lévő project-nek. Azzal hogy ön tönkreteszi egy tollvonással, nem is érdekelne, de jelenleg ezzel az én érdekeltségi körömbe tolakodik bele. – tekintete továbbra is rezzenetlenül téged fürkész.
- Sajnálatos mód, önnek kell tennie arról, hogy Hatley az állásában megmaradjon, mitöbb hozzásegítse ahhoz hogy egy szinttel feljebb léphessen a Fordnál. Mondanom sem kell hogy mint jogtanácsosra nem vetne túl jó fényt ha kiszivárogna a kettős életvitelének sötét és mocskos része. Így tehát járulékos feladatként, tegyen róla, hogy a szerződése megsemmisítésre kerüljön, illetve arról hogy minden, de minden fellelhető kompromittáló anyagot begyűjtsön, és eltüntessen. Pontosabban szólva, átadjon nekem. – mosolyodik el rókamód.
- Természetesen a fáradozásait nem ingyen kívánom – folytatja
- Nevezze meg az öszeget amiért hajlandó nekem dolgozni, Mr. McDovell. – mosolyodik el és bíztatóan bólint is egy aprót.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Beléptem hát ezen az ismeretlen ajtón. A szívem a torkomban dobog, de kívülre nyugalmat erőltetek magamra, és körbenézek. A helyiség kissé régies stílusban van berendezve, de ez semmit sem von le az itt felhalmozott ritkaságok értékéből. Ez egy vezető szobája, nincs hova leülni csak a kanapéra, és ő pedig félhomályban marad az íróasztala mögött. Ha nem nő lenne, akkor egy maffia vezérre gyanakodnék, de így, nem tudom hova tenni.

Gyorsan összegzem: Ritkaságok gyűjtése, ápolt kéz, egy dosszié, amiben lemerem fogadni, rólam vannak adatok és csönd. Állok az ajtóban, várakozóan és tényleg nem értem most mi lesz, hol vagyok és miért kellett ide jönnöm. Ki ez a nő? S miért kell itt lennem? Miért érzem, hogy helyes, ha itt vagyok? Miért? Miért? S nem merem őket hangosan feltenni. Jobb híján a berendezés alakos vizsgálatával töltöm az időt, és a szemem azonnal a mozduló kézre fókuszál, igen, dolgozik belül a stressz.

A nő megszólal és én szinte automatikusan bólintok és becsukom az ajtót, belülről és elindulok a kanapé felé.
- Köszönöm. – Mondom a helyre, és helyet foglalok, próbálok olyan nyugodt, a szokott módon ülni, de ilyenkor nehéz. Semmit sem értek, nem én irányítok, nem ehhez vagyok szokva! S ez elég frusztráló.

- Azt hiszem, még nem volt szerencsém önt személyesen ismerni. – Egy jól bevált fordulat talán oldja a feszültségemet, de ami fontosabb, hátha válaszhoz is vezet. Még most a saját lapjaimat sem látom ebben a játékban. Besétáltam az ő barlangjában, az ő erős szabályai szerint, teljesen tudatlanul, azt sem értem, hogy kerültem ide, mintha a testem magától jött volna. Hiába, hiába próbálom elemezni logikusan, semmi értelme. Csak annyit tudok összekaparni, hogy hamarosan úgy érzem, valami nehezen visszautasítható ajánlatot fognak adni és ez nem tetszik. Minden egyes információ morzsára szükségem van. Emlékeznem kell, a könyvek címére, talán ebből kiderülhet milyen személy ez a nő, vagy ki áll mögötte, talán. Lehet ez egy színpad, és ő csak az előretolt figura. Túl sok a teória és kevés a konkrétum. Nem jó, nem jó és a félelem most tényleg megölheti a lelket. Koncentrálnom kell! Figyelnem kell! Én vagyok a cápa!

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel
Hetedik emelet, egy csendes szobájában.


Kinyitod az ajtót, ami nesztelen fordul a zsanérjain. Odabent a folyosói fényárhoz képest szinte sötét van. A mögüled beáramló fény, sziluettedet rajzolja a parkettán passzívan terpeszkedő szőnyegre. Szemben hatalmas ablak, melyen át a város éjszakai fényei látszanak. Súlyos függöny ráncolódik két oldalra kötve. Jobbbra az egész falat betöltő polcsor húzódik. Rajta könyvek, katonás rendben, s értő szemeid nem egy ritkaságot is megpillantanak, melyekért a gyűjtők az életüket is odaadnák tán. A polsor előtt kényelmes kanapé, rajta díszpárnák, előtte egy faragott dohányzóasztal.

A másik oldalon vitrin, polcain faragott elefántcsont dísztárgyak, szelencék. Mellette majdnem a sarokban az ablakhoz közel egy íróasztal, minek lámpája ad csak némi fényt, de gondosan csak az íróasztal felületét világítva meg. Hátrébb egy iratszekrény, melyben dossziék állnak tömött sorokban.

Az íróasztalnál, egy alak ül, kinek arca félhomályban marad. Kezei karcsúak, és gondosan ápoltak. Az asztalon egy doszié, ami nyitva. Nem szól, a percek kínos lassúsággal telnek. S te úgy érzed, igen, most itt kell lenned.
Majd megmoccan a kéz és lapoz egyet.
- Jó estét Mr. Mc Dovell. Kérem csukja be az ajtót, belülről, és foglaljon helyet. – a nő hangja kedves, de egyben parancsoló is. Kezével kecses eleganciával int a kanapé felé.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Az üzleti életben senki nem követheti el azt a hibát, hogy nem elég alapos. Meg kell tanulni odafigyelni minden apróságra. Márpedig ez egy olyan váratlan apróság, ami mellett lehetetlen elmenni. Ez nem normális, és túl közel történt hozzám, hogy ne számíthassak támadásra. Egyszerűen tudnom kell, és ha olyan a helyzet, miért is ne védjem meg, a lux cic… befektetésemet!

Nincs szükségem további öngyőzködésre, a blöff telefont is elrakom és irány az öltözőket rejtő folyosó. Most már csak pár lépés és… és…
Az első reakcióm a meglepetés, persze nekem is van intuícióm amit használni is szoktam, de ez… érthetetlen… leírhatatlan, logikátlan. – „Mi a fészkes fenét csinálok én?” – Én gondolom, hogy arra kell mennem, de miért? Nincs semmi dolgom arra, mit akarnék én a lifttel. Lehet csak feszültebb vagyok egy picit, vagy volt valami az italomban, ó igen, ez az! Bizonyára valami könnyed gátlásoldót tettek bele, én pedig nem szoktam ilyennek élni, ezért ilyen szokatlan! Akkor ezt én gondolom, én csinálom, és bármikor megváltozhatom! Mooost például nem szállok be a liftbe, csak másfelé emelem a lábam és…
…
Kezdek enyhén pánikolni. A hetedikre? De hát nincs is olyan em…. de akkor mit csinál a kezelő, hova megyünk, és ha ez egy trip, miért ilyen realista? Ha van annyi kontrollom, egy zsebkendővel megtörölgetném a homlokomat. Nem értem, nem értem ezt az egészet. Aggaszt, nekem most az öltözők felé kéne menni. Mégis… fel akarok menni a nem jelzett hetedik emeletre, ahol ki is szállok és egy igazán elegáns kétszárnyú ajtó előtt állok. Flancos, jó munka, egy… egy főnöki ajtó. Tuti én is ilyet csináltatnék magamnak nagyfőnökként. Kié lehet? Kinek van itt ilyenje? A Hotel tulajdonosé, talán, de akkor miért … miért kopogok magamtól a francba is már? Mi folyik itt? Mi a fene folyik itt? Nagy levegőt veszek, ez nem az én játékom, de egy jó, egy jó kártyajátékos rossz leosztásból is tud játszani. Lehet, hogy most a legjobb esélyem a döntetlen, de azt ki kéne hozni. Valahogy, valahogy nem hiszem ez csak egy egyszerű bad trip lenne.

Összeszedem magam, nem tudom ki ez a nő, de egy nyugodtnak tűnő megjelenés most a minimum kellene, hogy legyen. Természetesnek látszani, amikor semmit sem értek, és magamnak bevallom, félek is. De, nem fogom feladni, nem fogok hülyét csinálni magamból! Én vagyok a Cápa! Én vagyok a kitűnő, én mindenhol tökéletes munkát végeztem, mindenhol sikert sikerre halmoztam! Ha.. be is szívtam, akkor muszáj eljátszanom ez tudatos volt, ha nem ez történt.. akkor a franc tudja mi történt, de tudnom kell. S nincs is más választásom, mintha utas lennék a saját testemben!

Lenyomom a kilincset, mintha én akarnám, magamtól! Igen, én akarom, visszaveszem az irányítást, evvel álltatom magam, az egom pajzsa igen vastag és nagy! Körbetekintenék, és most bármire számítok a medencétől át a kristály-csillárokig a gyönyörű kilátással bezárólag. Valaki, egy nő, egy titokzatos nő az, akit most felkeresek, akihez vezet a sors, igen gyenge a kezem, a blöfföt ritkán használom, de.. élek, semmi bajom! Ez a fontos, én vagyok Randall, aki most rúgott ki egy jogászt, akitől fél az egész cég, aki a jövő nagy reménysége! Elraknám a zsebkendőt és „merészen” kezdeményeznék, amennyire megy most épp nyugodt hangon.

- Jóestét kívánok! – sikerült és már-már határozott hangon is.. máskor egy egész monolog sem okoz problémát, most ehhez a két szóhoz is erőfeszítés kellett, de sikerült! SIKERÜLT! Azt hiszem, ha ezt túlélem, le fogom inni magam. Lehet csak álmodom? Félek, nem.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Lyz-t alaposabban megszemlélve magadban találgatod vajon mi történhetett vele, de a rengeteg dolog ami felvetődik benned egyik sem megnyugtató. Eltöprengsz azon, hogy mintha mi sem történt volna angolosan távozol a pástról, és ejted a nőt, de aztán a józan eszed, pontosabban szólva a benned sosem alvó üzletember, és információéhes ragadozó végül felülkerekedik. A körötted ülők türelmesen kiengednek a sorbol, és te a hátsó front felé veszed az irányt, a blöff telefont elrakva. Ám alig közeledsz a vélhetően az öltözőket rejtő folyosó felé, mikor egy egészen már érzés kerít hatalmába. Úgy érzed a liftek felé kell venned az irányt, és tested máris emngedelmeskedik e gondolatnak. Az öltönyös fickó veled lép be a liftbe és rádnéz kérdőn.
- A hetedikre! – tolul elő ajkadon a szó és a liftes a panelhez nyúl, amin nincs is csak ötödik emeletet jelző gomb. Valamit matat, ám testével kitakarja amit tesz, és a fülke összezárva ajtajait végül elindul. Gongszóra nyílik az ajtó miután lift megáll és te kilépsz. Határozott irányba indulsz a folyosón jobbra, lépteidet szőnyeg nyeli el. Végül egy ajtó előtt megállsz és határozottan kopogsz be.
- Tessék! – hangzik bentről egy női hangú invitálás. Az érzés hogy be kell menned nem múlik…

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Elégedetten indulok a helyemre. A neveket persze elismételtem minden meglegyen, és most a győzelmem színterénél igyekszem helyet foglalni. El is várom, hogy tudják ki vagyok, ez nem lep meg. A hölgy azért ismerhetett, mert tudja kit érdemes ismerni. Az kellemetlenebb nem tudom kik a szomszédjaim, de bizonyára a divattervező berkekből jötte azért nem ismerem őket. Megjegyzem az arcukat, sosem jöhet rosszul, ha tudom, itt már láttam őket. Jöhet a felkonferálás, és alig várom már magát a műsort. Apró bosszúság csak, hogy a virágszállítóim töketlenkednek, de szerencsére meg tudják oldani ezt a rendkívül bonyolult feladatot. Hát, mit is vártam ezektől?

Elhessegetem ezt a kellemetlen apróságot és minden figyelmem a színpadé, ahol sorjázni fognak a gyönyörű csajok, merész, néha fura, de mutatós ruhákban. Mindent a szemnek, mert vakságot senki nem fogadott, meg mást sem. Bíztató és vagány mosoly az arcomon, amikor meglátom másodiknak rögtön Lyzt kijönni és röntgenként pásztázom végig minden négyzetcentijét, milyen az összhatás, na meg hazudnék. ha azt mondanám nem dögös. „Gyerünk cica, nyűgözd le a népet és tedd tökéletessé a mai estémet!” – bíztatom magamban és figyelem közeledni, de valami, valami nehezen meghatározható dolog gyanús rajta. Sose láttam még ilyennek, még nem tudom mi a baj, de megérzem a baj előszelét és már készülök rá, ez az estém mégse lesz tökéletes. Az arcára pillantva gyanakodom. Szívott volna valamit? Nem.. ez inkább olyan mintha sírt volna? Nem? Mit jelent ez a törött nem? Nem jött össze a London? Megdöbbent, amit látok, de próbálom tartani a pókerarcomat. Nem lep meg teljesen, hogy nem jön újra. Megverték volna? Le kellett volna feküdnie egy menedzserrel? Fenyegetés? Ha ilyenek történnek, jobb, ha nem mutatkozom vele többet, és felgyorsítjuk az elválást. Üzletileg nem lenne előnyös és most ez az este már messze nem lesz olyan sikeres számomra, mint vártam.

Vívódom, mert a maga módján azért bírom, a jobb fajta cicák közül való. Keresek racionális indokot lépni és hamar meg is találom, rossz lenne, ha az terjedne el, szívtelen vagyok, és még rosszabb, ha nem jutnék hozzá a létfontosságú információkhoz. S különben is, lehet, nekem akar ártani valaki rajta keresztül. Miután így körülbástyáztam üzleti érdekekkel az aggódásomat, úgy teszek mintha telefont kaptam volna, kiveszem a zakó zsebemből és óvatosan, elnézéseket kérve, diszkréten elmennék a hátsó rész bejárataihoz, ahol megkeresném Lyzt. Nem nagyon állhat most elém biztonsági őr vagy szervező, halkan, úriember módjára, de határozottan közlöm a szándékaimat, megértésüket és diszkréciójukat kérve, mint a hölgy fiúbarátja. Ha kell le is fizetek egy-kettőt, de most Lyz a cél, és senki ne merjen megállítani!

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


- Várj, váááárj! – és hallod amint a billentyű szorgosan kopog.
- Igen, Smith, ….ston … ker. Rendben. Felvéstem a neveket. – mondja.
- A legcsetesebbek mind megkapják a levelecskéjét. – biztosít nevetgélve. A jókedve neki is érezhető.
Aztán fogadást ajánlasz és elhallgat.
- Száz dolcsi? – kérdez vissza – Rendben Cápa! – mondja és kuncog halkan.
- Karácsony előtt jól fog jönni egy kis plussz.
Aztán mentegetőzve elköszönsz és nem tart fel ő sem.
- Hétfőn estefelé. – és bontja a vonalat.

Igazán felemelő hangulatban indulsz befelé, s már ideje is. A székek jó része már elfoglalt, az első sorban alig maradt néhány üresen. Végül egy csinos csupa mosoly hölgy feléd int és mutatja melyik a te helyed. Sejtésed sincs hogy honnan is tudhatná akár a neved akár hogy ott a helyed, mindenesetre leülsz. Jobbról egy nő, balról egy férfi ül melletted, nem igen ismerd őket. Aztán figyelmed a kifutónak szenteled, ami lefüggönyzött végét kinyitják, és bejön rajta egy férfi aki a szokásos sallangos szöveget adja elő, felsorolva a divattervezők neveit, akiknek a modelleit ma a csinosabbnál csinosabb hölgyek és sármosabbnál sármosabb férfiak vonultatják majd fel. Aztán látod, hogy a terem másik végéből két-két emberke által cipeltetve érkezik a három hatalmas virágkosár. Nagy nehezen eljutnak a kifutó szabadon hagyott elejéig és felemelve felteszik rá. A konferanszié mosolyogva de ráncolt homlokkal lép oda hozzájuk, és elegyedik szóba velük. Aztán ráncai kisimulnak, és csak bólint, bár a kosarakat lerakatja a kifutó elé, hogy ne takarják el a kilátást. Egy kis időre aztán eltűnik a boltív alatt, de csupán pár perc és vissza is tér. Elfoglalja a helyét ismét és beszélni kezd, és szavaival együtt a kifutóra lép az első lány, és kezdetét veszi a parádé. Minden modell végigsétál a kifutón, a végén pózolva és mosolyogva fordul körbe majd visszetér a boltív alá s máris előtűnik a következő. Lyz másodikként lép a kifutóra, egy igencsak merész ruhakölteményben. Ajka mosolyog, sminkje tökéletes. Léptei magabiztosak, és megfelelően mutatja magát és persze a ruhát is. Ahogy közeledik hozzád valami furcsa érzés lesz rajtad urrá. Mintha nem stimmelne valami. Újra véginézel rajta, és tekinteted az arcán állapodik meg. A sminkje alatt is sápadtnak tűnik, és a szeme… a máskor olyannyira csillogó szeme, most valahogy más. Olyan élettelennek, és tompának tűnik, de ezzel együtt ide-oda rebbenő, riadt is. S ajka ami mosolyra húzódott, rájössz valójáában valamiféle kínvigyor inkább. Aztán a közeledbe ér, és tekintete rád vetül. Homloka ráncba húzódik és fejével egy aprócska mozdulatot tesz. Egy félbetört nem-et int fejével. Majd pózol és megfordul. A boltív alatt eltűnik aztán. A lányok és fiúk jönnek és mennek, s újra a legelső lány érkezik, már másik ruhában parádézva. S várod hogy Lyz újra kijöjjön, de nem ő jön, s azután sem. A műsor láthatóan nem akadt meg, csupán Lyz nincs sehol…

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Egyre jobban tetszik a megszületett ötletem. Közöm sincs hozzá, a „közösség” ereje pedig elvégzi majd a totális megszégyenítését. Boldog karácsony lesz, és hát a kirúgott jogásznak is, majd táncos mulatságba öli a rossz kedvét! Nem fogják sokan sajnálni, beképzelt volt, fenn hordta az orrát, majd most gyakrabban tárhatja nagyobbra a száját, csak nem nálunk!

- Ez mondhatni tökéletes. – szólalok meg a kellemes gondolatok után, meg fognak dicsérni a gyors intézkedésért.

- Szuper lesz! Csináljuk, tudok pár nevet akik mindent világgá kürtölnek így is: E. J. Smith, R. Houston, C. Parker. Ők legyenek mindenképpen benne, de még mások is, hogy szép terítés legyen hétfő délelőttre amikor bemegyek! – Halkan nevetek, igazán jó kedvem támadt.

- Van rá 100 dollárom, hogy még önként felmond délután háromig. Állod? – szeretek fogadni – Gratulálok ehhez a fogáshoz, nem tagadom, valami ilyen hírre vártam egész nap! – Meghallom közben a beszédet a gyanúsan elhallgató zene után és rájövök, mi a helyzet.

- Bocs, kezdődik közben a divat-show, de ahogy ígértem, megkapod a legjobb felvételt, ha még érdekel, de most be kéne bennem. Jó hogy hívtál haver, sikeres vadászatot a neten tovább! Ha előbb nem, hétfőn beszéljünk, amikor már megtörtént az eset! – Ha nincs más akkor elköszönés után visszasüllyesztem a telefont a zsebembe, és határozott léptekkel elindulok előre az egyik legjobb hely felé, amit remélhetőleg nekem tartottak fenn. Útközben egy frissítő italt még leveszek a tálcáról, és kezdődhet a bemutató. A virágcsokraimnak már itt kell lennie, hamarosan behozzák őket, és az én cicám fog a legjobban ragyogni ma!

Jó érzés, ha működnek a dolgok, ha a siker sikert fial, és ha a szerencse kísér! Elvigyorodom egy pillanatra, igazi cápamosollyal.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Albert robbantja a bombát, amitől máris gonosz gondolatok uralkodnak el rajtad. Neked kimondottan kellemes karácsony ígérkezik, nem úgy az áldozatodnak. Kajánságod egy részét meg is osztod Alberttel, aki ismét rágásokba és nyelésbe, de szaporán kopogó billenytűzetbe feledkezik. Majd hosszú percek múlva szólal meg, még félig tele szájjal.
- Hát kedvesem, amit a cégtől alegtöbben néznek – méghozzá munkaidőben – az az intimchat, és a love4you. – mondja, majd lenyeli végre a falatot.
- Parádés könnyen felregelhetem Mr. Hatleyt, és küldhetek is a nevében néhány kedves sort jópár díványszukának nálatok. – mondja és úgy érzed máris füstölhet a billenytűzet nála.
- Aztán ha rákattintanak a lapjára, ott lesz néhány igazán gusztustalan meglepetés. – fejezi be terve előadását, a jóváhagyásodra várva tán.
Mindeközben meghallod, hogy a kifutóval ellátott teremben elhallgat a zene, és egy férfi kér figyelmet. A szavait nem hallod tisztán de annyi eljut hozzád, hogy lassan kezdetét veszi a divatbemutató, és ennek a megtekintéséhez kván jó szórakozást….

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Ez a srác egy jelenség. Annyira a saját gépidejének megszállottja, hogy csak akkor eszik szinte, ha közben mást is kell csinálnia, hogy minél maradjon gépezni. Így most hallgathatom a rágását, de ez legyen a legkevesebb.

- Tudjuk nagy ász vagy benne! Ne csigázz, mit szedtél róla össze? – bíztatom tovább, mondja el
- Oké, megnézem az anyagot amint tudom. – erre mérget vehet, de a rá következő nagyon meglep, nem is fojtom vissza. - Mi van? Ez komoly? Azt a büdös perverz mindenit neki. – Hát ez undorító, de tökéletes anyag, royal-flush a kezemben. - Ez magától ilyen szerződést aláírt? Teljesen kész. – Magamban elvigyorodom- Már semmi, ez maga a tökéj. Barátom, ez tökéletes hozzá. – Dicsérem, meg is érdemli. Az én agyam már kattog, hogyan is használjam fel. Egyszerűen csak elé tolni a felmondási papír mellé nem lenne elég stílusos. Eszembe jut, hogy néhány jobban sikerült szóló és talán csoportos képet körbeküldenék, persze nem a saját e-mail címmel az egész cégen belül és önként jelentkezne távozni. Ez a cég professzionális arculatának súlyos megsértése, vitának helye nincs. Esetleg a jogász kamara is kaphat belőle. Sok a lehetőség, vicces mottókat is lehetne gyártani.

- Ms. Hettienek kemény hétfője lesz. Szívni fog nappal és mint kiderült, éjjel is. Szép ez a karácsony. – Nevetek picit, ördögi ötletem támad.
- Mond csak, melyik az a fórum, amit a legtöbben olvasnak. Tudod a 4chan, vagy hasonló? Ahova véletlenül el lehet a képeit küldeni és magától elterjedne a cégben?

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


- Ühüm.. – csámcsogja s újabb perc telik el szinte csendben. Csak a rágást, és a billentyűk kopogását hallod. Majd végre nyel egy nagyot és szólal meg újra.
- Van, hát persze! Ha nekem nem lenne bárkiről valamim, akkor az nincs is! – mondja játszi felháborodással, és érezhető büszkeséggel.
- Már ott is van a fiókodban. – mondja
- Mr. Hatley, vagy ahogy a bárban szólítják Ms. Hettie nem ám pasizni jár a bárba. Vagy legalábbis nem csak…. – és még mindig húzza az időt.
- Ő a legújabb üdvöskéje a tulajnak. Féléves szerződéssel biztosította hogy Hatley minden éjjel táncos-erotikus műsort ad. – böki ki végül nem feszítve tobább a húrt. - És mondanom sem kell hogy nem csak pénzzel szokták betömni a száját. – merülne bele a piszkosabb részeletekbe. Szavai magyarázzák a jogász majd mindennapos késéseit, az elmaradozását a munkában, és a karikás szemeket, a fáradtságtól tompának tűnő tekintetet.
- Tekintélyes anyagot szedtem róla össze. Fotók, videók, a szerződés példánya. – sorolja – a telefonjának a híváslistája, a postafiókjának a hanganyagai. – s roppant elégedetnek tűnik a teljesítményével.
- Kell még valami róla? – kérdezi tettrekészen s hallod amint ismét az italába kortyol.

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Nem szégyen az, ha próbálkoznak utánam érni, szinte természetes. Ahogy az is, hogy nem könnyítem meg nekik, ha alkalmasak, majd teljesítenek, addig pedig lényegtelenek. A pletykák persze érdekesek, azt leszűröm, hogy valami nagyon nagy fejesnek fontos az a sziget, ha eddig nem tudták nyélbe ütni a nyereséges üzletet. Vannak néha szentimentális döntések, egy bizonyos szintű vagyon fölött az is belefér, vagy vannak üzleti játékok, ellenérdekek és ezért nem sikerült megkötni az üzletet, vagy és ez a legizgalmasabb, valami ismeretlen fontos dolog rejtőzik ott. Valamilyen földalatti létesítmény a vidámpark álcája alatt, ez nem lehetetlen, sőt. Alkalomadtán remélem, kiderül, sokat érne ez az információ.

„Ezek hülyék?” – Kommentálom a Ford döntését. Nem értem miért akarnak most terjeszkedni, amikor a gépkocsigyártás mély recesszióban van. Teljesen értelmetlen, de lehetőség nekem, hogy majd a következő létszámcsökkentésnél ismét rendet tegyek. Azt kéne igazából kirúgni, aki a bővítést javasolta, de páros lábbal.
Az hogy ajánlgatnak, már sokkal-sokkal jobban tetszik, csak tegyék, ha valaki én gatyába rázom bármelyik cégcsoportot. Jó, ha forog a nevem!

De most a telefonra összpontosítom a figyelmem.

- Csupa fül vagyok! - A lelkes hangból tudom, valami jót talált!
- Na! Ez a nap jó híre! Mesélj, mivel tölti a szabadidejét Mr. Szarrágónk? - Ha valakire, rá igazán ráhúznám a vizes lepedőt.
- Óóó hát ez jó, testhezálló neki, mondhatni! Az lenne az igazán passzoló, ha valami kínos kép is lenne erről. – Albertet ismerve ez sem lehetetlen. Naná várnám, hogy folytassa, de eszik. Méghozzá nem túl civilizáltan, de nála ez belefér. Szándékosan húzza az időt, érzem.
- Jó étvágyat a reggelihez! – Sejtem még ott tart.
- De van még valami róla igaz? – Kérdem várakozóan, had robbantsa a „bombát”!

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


A pletykákat hinted ahogy a port is. Ma itt mindenki sármos, és királyi, akárcsak te. Akad jónéhány náladnál kevésbé felkapott, de veled egyívású és a nyomodba kapaszkodni vágyó pózőr is, akiket elegánsan veszel semmibe, bármennyire is nyomják neked a rizsát. Néhány érdekes hírt is hallasz azért, amik felkeltik a kiváncsiságod. Az egyik ilyen hogy a város közigatgatásához tartozó szigetet, ahol a romos és évtizedek óta bezárt vidámpark áll, ismét nem használják fel a már sokak által megálmodott lakóparkdzsungel felépítésére. Nem is érted a városi tanács hogyan nem tud egy ilyen – minden befektetőnek csakis hasznot hozó – projektet végre megvalósítani. A Fordról is hallasz olyat amitől majdnem félrenyeled az italod. Mégpedig azt hogy újra megnyitja a nemrégiben bezárt hatos szerelőüzemet, s ezzel együtt máris munkaerőtoborzásba kezdett. Lesz itt még munka neked is, hiszen a silányokat folyton neked kell kiszűrnöd. S meghallod azt is amint egy férfi – akit hirtelen nem is tudsz hova tenni – azon kesereg, hogy nincs egy igazán tökös ember, akire egy új cégcsoport felfuttatását rá lehetne bízni. S ahogy odébb lépsz még azt is látod, hogy Felicia elrablója épp ezzel az emberrel kezd el beszélgetni, s elkapod a feléd irányuló elismerő pillantásokat is.

Végül elhagyod a nyüzsgő termeket, és egy csendes folyosóra lépdelve felveszed a telefont.
- Helló Cápa! Nagyra nyisd a füled! – hallod a féligmeddig teleszájú Albert fellelkesült hangját.
- Minden a kezemben van a Humános jogászról. – s fel is kuncog gonosz mód.
- Éjjel az asszonyt csalja, de nem ám akárhogy. A Kék Lagúna bárba jár – s felrémlik előtted a füleld és hirhedt buzibár. – Ezzel aztán végképp megakaszthatod a halat, hogyha rángatni kezdené a damilod. – s érezd van még valami a tarsolyban. Hiszen a homoszekszualitás, már nem annyira nagy cucc, és egy jóltartott asszonyka nem is kezdeményez emiatt vállást sem a mai világban.
A telefonban hallod amint Albert nagyokat kortyol valami italból, majd egy parádésan megkomponált böfögés is elhagyja a torkát.
- Bocs. – nyammogja aztán, és további csend keletkezik, illetve valami szöszmötölést hallasz, s rájössz rág a drága....

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


Körültekintően „vadászok” és választok, ki lehetne a jó utódja. Mint abban a bizonyos viccben: „De már köhög”, én is így vagyok vele. Logikus lesz az elválás után pár hétig még „tartani a lelket” magamban és utána megjelenni az új választottal, aki segített túlélni a „magányt” és a „szomorú időszakot”. Természetesen, extravagáns lesz, vagy kinézetre, vagy státuszban, ahogy azt illik. Azért sajnálom annyira kiszámítható ez. Semmi érdekesség nincs benne, semmi izgalmas olyan, mint új öltönyt venni, leszámítva megtudni melyik milyen virgonc az ágyban, nem mintha olyan specialistákat nem lehetne rendelni. A húspiac, ahogy néhányan hívni szokták, és a legszebb színhús sem érdekes, ha tonna számra látod. Valahogy így vagyok most én is, talán nagyobb szünetet tartok, meglátom majd.

Az biztos, öröm lesz nem mosolyogni a party után. Rutinosan kezdek beszélgetéseket, hintek el finom pletykákat, látszólag érdeklődve hallgatom másokét, ki tudja, mit tudhatok meg, de nem számítok semmi nagyra. Feliciá-nak is gondját viselem, egy rossz szava ne lehessen, de azért nagyon-nagyon örülök, amikor végre elrabolják tőlem. Megdolgoztam ma is a fizetésemért.
Elindulok, először egy kis friss levegőt szívni, kell feltöltődni, hogy teljes erővel pöröghessek tovább utána. A rezgő mobilom sem akadályoz meg ebben, de csodálkozom, ki kereshet ilyenkor? Aki számít, az itt van ezen a bálon. Albert, egy kellemes meglepetés…

”Nocsak, már reggel van nálad is?” - Elmosolyodom, üdítő lesz beszélni vele az itteniek után. Ki tudja, talán Feliciáról is mondhat valamit. Amikor végre kiérek egy nyugodt terembe vagy folyosóra, felveszem a telefont.

- Szép jó reggelt! Mi újság a hírcsatornán?

2010. Deceember 18, Szombat este. 21:30 -
Detroit – Atheneum Hotel – A bál


A lassú felmérő körsétád alatt nem egy szóba jöhető dögös nőt is látsz, akik megfelelőek lehetnek majd a távozó hölgyed helyett. Némelyik persze mással fut jelenleg, de ezekben a körökben a pillangók „virágról virágra” szálldosnak, s tudod csakis a megfeleő alaklomra kell várnod, hogy megmutathasd a végül ksizem,eltnek hogy veled sokakl jobban jár. A statisztika pedig már eddig is bebizonyította, hogy soha nem kell túl sokáig kerülgetned a megfelelőt, s az hamar a te karodon sétálgatva mosolyog majd. Azon idpszakok amikor nem volt partnewred, nem az érdeklődők hiánya miatt volt, csakis hogy „egészséges” szünetet tarts a hölhgyek közt. No persze az is előfordul nálad, amikor nem csak egy vasat edzzel abban a bizonyos tűzben. Sose lehet tudni alapon, s persze azért is mert ez is jár neked, ahogy szinte minden ebben a földi paradicsomban.

Felicia kedvesen fogadja a kézcsókodat, s kecses mozdulattal veszi el a felé nyújtott pezsgőt. A kristálypoharak csilingelése beelvész az est fogatagába. Anő belekortyol az italba, ami hűs balzsamos, és szinte minden egyes szőlőszem külö kiérezhető belőle, aminek nedűje átlátszóvá érve reezeg a poharatokban.

A nő aztán belédkarol, és semmitmondó témákról cseverészve jártok csoportról csoportra. Mindenhol ugyanazok a kellékmosolyok villannak fel, s az udvariaskodástól ami szirupos, a hideg futkos a hátadon. De te is kénytelen vagy ugyanazt tenni, ahogy a társalkodópartnereitek is, mert egy eféle sznob partyn ez a megkövetelt. Komoly, vagy üzleti dolgokról szó sem esik. Akad viszont ugratás, kedveskedés, fenéknyalás épúgy ahogyan pletyka és szóbeszéd is.

A szerencse aztán melléd szegődik, amikor a Ford egyik részvényese elrabolja mellőled Feliciát. A nőtől megszabadulva végre a saját kedvedre is bolyonghatsz az egyre nagyobb tömegben. A lassan hangzavarrá váló forgatagban alig érzékeled a mobilod finom rezgését a zakód belső zsebében. Képtelenség ebben a zajban talán még telefonálni is. A kijelzőn a kedvenc adat és információ fel-, és elhajtód: Albert neve villog….