Szabadesés - Lasandra Yount meséje

Valahol - valamikor, később.

- Gondoltam ha már vendégül láttok bemutatkoztok. - folytatom nem kérdő stílusban.
- Nem jókedvetekben béklyóztatok össze a mellettem fekvőt sem ecélból vertétek kaláccsá. A nevünk tudjátok, hálás lennék ha néven nevezhetném az elrablóimat. Jobban szeretek fotelben üldögélve beszélgetni. S nem emlékszem hogy befizettem volna mostanában egy extrém túrára. Valakivel összekevertetek...- próbálom őket szóra bírni ésszel.

Valahol - valamikor, később.


Szavaid végighallgatják, s egymásra nézve felnevetnek. A férfi hajol le hozzád.
- Ez nem az a hely ahol neked választásod lesz. – közli nevetgélve.
– De hogy emlékezz kikhez kell könyörögnöd – s a vigyora felettébb gonoszdi – Ő Tessa – int fejével a csajszi felé
- A vakegér – s megint röhög egy keveset – jobb szereti ha Foyl-nak hívják
- Akit megmartál, ő Milton.
- Én pedig Pete vagyok. – ér végig a névsoron.
- Gyakorolj szorgalmasan, mert mindjárt megérkezünk – borzol a hajadba akárha egy rossz gyerek lennél, akivel elnézően bánnak a nevelői.. még… Aztán ő is visszadől kényelmesen.
Az autó alattad megbillen, s rájössz lefelé mentek. Helyzetedben kicsit dülöngélsz is, jobbra-balra. Majd újra lefelé irány jön. S megint némi ingadozás mire a kocsi egyenesbe kerül. A mögüled jövő fény is elsötétül, hogy újra kivilágosodjon, de másfajta forrásból származó fénnyel. S motorhang üti meg a füled ezzel együtt.
Aztán az autó végül megáll, s leállítják a motort is. A sofőr kiszáll. A nő és a férfi az oldalsó ajtón száll ki. Nyitvahagyják azt. Ha kinézel linóval terített oszlopos teremgarázsba látsz be…
A lépteik eltávolodnak a kocsitól, s hallod amint halkan – számodra érthetelenül halkan – fecserészni kezdenek.

Valahol - valamikor, később.

Eszembe vésem a neveket. A hajamba borzol s csak elhúzom a fejem.
Majd felnézek rájuk kis mosollyal.
- Tessa..Pete..örvendek. - biccentek kedvesen.

Majd elfekszem a padlón s hogy a kocsi le fel halad megpróbálok az oldalamra dőlni s felfogni a billegés okozta kényelmetlenséget.
Megérkezünk s csodálkozva pillantok ki. Linózott garázs. Hova kerültem? Erőst visszafogom az agresszív lényem. Ez itt valami elitebb társaság. Jó lesz meghúzni magam míg ki nem derül mi ez az egész.

Erőst fülelek..minden kis információ csak segíthet.

Valahol - valamikor, később.


Köszöntésedre csak nevetgélnek, s fejcsóválva pillognak feléd.

Hallod hogy beszélgetnek, de amit mondanak nem nyer értelmet számodra.

Aztán elhallgatnak, s lépteket hallasz közeledni. A hátsó ajtó nyílik ki, s a kinti világítás majdnem bántón vág a szemedbe.
Egy férfi áll a kocsi végén. Arca borostás, s itt ott duzzadt zúzódások, s karmolások ékítik. Egy hang nélkül nyúl érted. A tarkódnál fogva ránt magához. Majd bal a vállára vesz. Mágpedig úgy hogy befordul alád háttal, így a fejed előre kerül. Csípőd a vállára, s a két combod a hátán simul lefelé. Fogást is vált rajtad. Keze mely hatalmasnak tűnik, a nyakadra fog alulról. S bár fogás nem fájdalmas mégis érzed benne az erőt.
- Nem ajánlom hogy bármivel próbálkozz szépségem – szólal meg karcos hangján, s elindul veled. A kocsi mellett meglátod Bruce motorját, leparkolva. Az ülésén ott a bukó is.
Egy lifthez lép mely ott ácsorog. Belépve megnyom egy gombot. Az ajtó összezár, és lefelé indul a fülke.
Odalent egy fehérre festett falu folyosó közepére érkeztek. Jobbra és balra is elnyúlik. S egész végig nehéz ajtók sora, nagyjából egymástól 4-5 méterre. Balra fordul veled, s nem is megy sokat. Csippanást hallasz, majd benyit egy ajtón.
Egy helyes kis egyszemélyes cella képe tárul eléd. Lehajtható priccs, a sarokban egy wccsésze, mellette apró csap. Kicsiny asztal rozoga székkel. A padló, okkerszín linóleum, mely a közepén elhelyezett lefolyó felé lejt.
A férfi lehatja a fekvőhelyet, mely kattan és úgy marad. Fogást vált rajtad. Jobb keze a mellkasod felső része alá kerül, s bal kezének felkarjára csúsztatja le a csípőd. S viszonylag óvatosan fektet az ágyra.
- Választhatsz. – mondja eztán, kicsit oldralra billentve a tested , hogy felnézhess.
- Vagy nyugton maradsz, és eloldozlak, de ha faszolni kezdesz, annak te iszod meg a levét. Vagy így hagylak, és akkor nem okozol sem nekem, sem magadnak gondot. – adja meg a lehetősget neked. S a háta mögött a bejárati falon a plafon alatti sarkokban meglátsz két kamerát.

Valahol - valamikor, később.

Az érkező belém akaztja alevegőt s hogy arcán ott van a köszönésem most némiképp lelkiismeretfurdalást okoz.

Felkap s nem durvul pedig rá vagyok készülve a bosszúra.
- Ebben az állapotban nehéz is lenne bármin töprengenem. - jegyzem meg halkan épp csak tárgyilagosan.

Figyelem merre hurcol s meglep hogy Bruce motorja itt van mindenestől. Kezdek aggódni.
A cella ahova bevisz majdhogynem kényelmes. Nem vagyok luxushoz szokva bár egy zuhany nem esne rosszul. Viszont pisilnem kell s a toalet látványa igencsak csábító.

Lerak s nem dob ez újfent elgondolkodtat.
Végig hallgatom s aszemébe nézek kérőn.
- Engedj el Milton..nem fogok faszolni. Ez nem az a helyzet. - mondom higgadtan. Próbálok nyugodt maradni. Úgy látszik nem fognak önkényesen bántalmazni s mivel ez nem az én terepem nincs is kedvem kiharcolni hogy megverjenek.

Valahol - valamikor, később.


- Helyes. – mondja – Reméletem hogy eszednél maradsz. – mondja némileg megkönnyebbülten. Elenged, hogy újra hason feküdj. A hátához nyúl, s egy halefet húz elő. Az arasznyinál hosszabb pengén megcsillan a menyezeti neonok fénye.
- Ne moccanj! – kér nyogodt hangon.
Érzed ahogy megtámasztja a csuklód, és a bokád is egy kézzel. Majd a pengével odanyul, s hallod a hangot amint a műanyagba vág a penge. Egy pillanat az egész s melléd esik le a két, hüvelyknyi vastag átvágott gyorskötő. Ekkor engedi el előbb a kezed, miközben a kést visszadugja a háthoz valahova.
A lábadra fog, és szite kíméletesen nyújtja ki.
- Majd hoznak kaját valamikor. – szólal meg újra és hátralép egyet.
- Ne csinálj ostobaságot – hívja fel a figyelmed mégegyszer a dologra.
- Cerberus nem dijjazza az esztelen hősködést. – s nem fenyeget, tényt közöl.
Ezzel hátat fordít és az ajtó felé indul…

Valahol - valamikor, később.

Nem moccanok s hogy segít kinyújtózni csak hálásan sóhajtok fel.
- Köszönöm.
S hogy hátralép csak annyit moccanok s azt is lassan hogy a méltatlan hasonfekvő helyzetből ülőre váltsak.

A kajára tesz utalást s csak biccentek.
Távozna s nyugodt hangon szólok utána.
- Milton!
S ha megfordul akkor finoman biccentek felé.
- Köszönöm hogy nem bosszultad meg a kis bemutatkozásomat.. - érintem meg az arcom ott ahol őt megkarmoltam.

Ha távozott akkor a kameráktól zavartatva bár de pisilek végre. Kezet mosok s jót húzok a hidegvízből. Megmosom az arcom hogy lehűtsem magam kissé.
Majd elnyúlok a lehajtott fekhelyen s lehunyt szemmel pihenek. Arnettre gondolok. Felidézem a vele töltött perceket. Mennyire meg fog lepődni hogy itthon ébred fel. Vajh értünk jön majd?

Valahol - valamikor, később.


Feléd fordul, hogy utána szólsz. Mintha mosolyogna, néz rád.
- Lesz még alkalom törleszteni – mondja majd kacsint és felkuncog. Kilép a cellából. Az ajtó becsukódik, és hangosan kattan.

Elvégzed a dogod. Megkönnyebbülsz. Felfrissíted magad, illetve lehűtöd.
Majd leheversz, s Arnetten jár az eszed. Visszaidézed a vele töltött perceket. Érzéseket lobbant meg, vágyad lángol fel, s a sóvárgásod is, hogy vele, nála, a közelében légy. Felzaklatódsz. Csak nagy nehezen nyugszol meg újra, s bár nem tervezted, talán elszundikáltál.
Nem tudod, mindenesetre csippanásra riadsz fel, s nyílik az ajtó. Egy magas, atlétát és farmert viselő, kopasz, kigyúrt izomzattal díszes fekete férfi lép be. Kezében egy tálca. Rajta egy tányéron főzelékféle, rajta két jókora fasirt, és egy dobozos coca-cola. Az asztalhoz lép vele, és lerakja.Evősezköz csörren meg. Majd eztán fordul feléd, s hozzád is lép. Barna, majdnem fekete szemei komoran csillannak rád.
- Gyere velem – kér s a karodra fogva – erővel, de nem fájdalmasan – indulna meg kifelé veled…

Valahol - valamikor, később.

Érzékeim felé nyúlnak s úgy érzem nem ő lesz az aki oktalan megüt majd. Pete től tartok inkább.

Fájdalmas érzetek keringenek bennem melyek elveszik az erőm. Akarattal vonulok vissza tudatom s lelkem mélyére. A szendergés el is mélyül talán mert csippantásra riadok. Nem moccanok csak a szemem nyitom ki. S hogy vacsorát hoznak tán mert az ebéd már messze járhat érzetem szerint, feltámaszkodom s lassan felülök. Úgy viselkedem mint a vadak közé tévedt idegen. Semmi ingerlő hirtelen mozdulat. Óvatoskodom és megfigyelek.

A férfi egy kigyúrt kredenc. Először lefognak két fegyver irányul rám, majd megkötöznek gúzsba, s most meg ez az alak. Veszélyes lennék? Töprengek kis szemöldök ráncolással.

Lerakja a kaját s a gyomrom szinte csikorogva utasít hogy máris fogjak hozzá. Azonban a férfi felkaromra fog. Meglep az érintés. Utasít és csak bólintok. Majd hogy húzni kezd, ugyan hagyom de picit megtorpanva kényszerítem hogy rám nézzen.
- Engedj el! - nyomom meg a hangot épp csak - ...kérlek! - teszem hozzá barátibban.
- Miltonnak megígértem hogy nem faszolok..tartom a szavam. - adok magyarázatot rögtön.

Valahol - valamikor, később.


A kredenc megáll hogy megtorpansz, s mikor lenézve feléd fordul, máris látod a lobbanást a szemében, ami egyértelművé teszi számodra, hogy ő, nem cicózna veled sokat. De hogy rájön végül, hogy nem ellenkezni akarsz, összehúzza a szemét, s arcod figyeli néhány másodpercig. Aztán komor csendben bólint, s az ajtó felé int.
Nem nyit neked ajtót, s ha kimész utánad lép. Az ajtó kattan ahogy becsukódik.
A folyosón a fejével int a lifttől távolodó irányba, s ha elindulsz indul ő is. Melletted-mögötted elhelyezkedve.
Néhány ajtót elhagyva növekednek az ajtók közti távolságok. Végül az egyiknél kicsit megszaporázza hogy megkerüljön, s belöki azt. Szintén csak int a fejével.

Belépve tőled jobbra tágul ki a tér, s egy nagyobbacska helység tárul a szemed elé. Itt is okker linóval fedett a padló, s több padlólefolyót is látsz. A mennyezeten neonok sápadoznak, s köztük csigákat látsz több helyen is. A fal csempéhez hasonló borítású, vagy csak jó utánzat. Mindenesetre mosható felület. Itt is akad egy lecsavarozott asztal, néhány székkel. Két széken ülnek. Az egyik alakban Pete-t ismered fel. A másik ülő személyt nem láttad. S az asztaltól kicsit távolabb a falnak támaszkodva még ketten, idegenek. Mind feléd fordulnak.

A kredenc becsukja mögöttetek az ajtót, ami itt is kattan. S nem lép ki mögüled.
S hátrébb, majdnem a falnál ott látod Bruce-t. Egyetlen ruhadarab mi fedi testét az egy fekete boxeralsó. S bár bőre barna, így is látod a feldagadt zúzódott ökölnyomokat, melyek tarkítják mellkas szerte. Arca sem különb bár a szeme mostmár nincs bedagadva. Ajka viszont majdnem kétszeresére duzzadt, s több helyen felrepedt. Két keze a feje felett, s a csuklójára kapcsolt pántokból lánc vezet az egyik menyezeti csigába. A lába ugyan leér a földre, de mégis a bilincsein lóg. Alatta már apró tócsába gyűlt az ajkából szivárgó vére.
A falnál három fémvödör, mind vízzel teli.

Pete áll fel a székről és lép feléd. A válladra teszi a kezét, szinte finoman, és az asztalhoz vezet. Erővel nyom le az egyik székbe.
- Játszunk egy kicsit. – mondja és az asztalon, illetve a széked támláján támaszkodnik le.
- A játék neve: kérdezz – felelek. Mi kérdezünk, te felelesz. – bólint aprót.
- Első kérdés: Ki bérelt fel, hogy elhelyezd a kis játékszereket? – kérdezi

Valahol - valamikor, később.

Örömmel tapasztalom hogy kísérőm beszéli a nyelvet s a felfogása is hellyel közzel működőképes.
Nem rohanok el s nem is hátráltatom. Figyelem a lépteit s az irányítását. Ajtókon ki folyosókon végig. Automatikusan jegyzem az útvonalat. Hogy minek nem tudom de talán ösztönös.
Majd egy ajtónál megállunk s betessékel. Lám megint hárman óvatoskodnak köröttem. Elhúzoma szám mikor meglátom Pete-t nem vágytam a találkozást. S hogy megpillantom Brucet a szívem újra belesajdul a látványba s az érzetbe. Hiányzik Arnet. Átfut rajtam ha engedelmesebb lettem volna ma hajnalban akkor vajh ottalhattam volna e.
De nincs időm végigrágni az önmarcangoló gondolatsort mert Pete feláll és a még ki sem hült helyére ültet.
Fellengzősen kérdez s tudom látom ennek csak rossz vége lehet. Akaratlan is körbepillantok vajh melyik lánc "M" es méret.

Kérdez s felnézek rá. Keresztbe vetem a lábaim s hátradőlve a karjaim is összefonom lazán.
- Etikettből megbuknál de legalább a szék nem hideg..köszi. - mosolygok rá.
Majd ártatlan szemekkel folytatom.
- Nem tudom ki a megbízóm..- s mielőtt ütne felemelem a praclim hogy még nem fejeztem be.
- A megbízások borítékban érkeztek az aláírás Ms M. Gondolom mint megbízó. A fizettség másnap érkezik, talán ma már vár is odahaza. Elugranék érte ha akarod. - vigyorintok rá kedvesen.

Valahol - valamikor, később.


Viszonlag türelmesen hallgatja végig Pete a mondanivalód. S még minkor felemeled a kezed sem állítod meg a mozdulatát. Ugyanis nem mozdul, csak merőn bámul.
- Rossz válasz – közli, és int a falnál állóknak.

Azok megmozdulnak. Az egyik odalép a falnál sorakozó vödrök egyikéhez, s felemelve azt, Bruce-ra zúdítja.
Bruce lánca megrándul. Prszkölve kapkod levegőért, s nehezen de lábára áll. A zavaró vizet arcának felkarjához való dörgöléssel próbálja meg szemeiből eltüntetni. Arca fájdalmas grimaszba húzódik. S hunyorogva kinyitja a szemét.
Meglát, s nem leplezi elég gyorsan az irántad felcsapó érzelmeit. Végül aztán sikerül moderálnia magát A közelébe állongó két fickóra pislog kiköpve a padlóra.
- Remélem én is kapok a haszonból amit a néző fizet a műsorért. - int fejével feléd. – Riszáljam a csípőm? – kérdi s mutatja is a mozdulatot, mely fájdalmas lehet, mert arcán megrándul néhány izom.
A két fickó végül megelégeli a szövegelését, s kérdezés náélkül lépnek hozzá, és kezdik el boxzsáknak használni. Bruce hősiesen állja az ütéseket, vagy legalábbis úgy tesz. Aztán az egyik eltallálja valahol vesetájékon, s a lábai megrogynak. A bilincsek akadályozzák meg, hogy a földig vigye a lendület. Arcán még a barna bőre sem fedi el a fájdalomba sápadását.
Pete mindekzöben a nyakadra fogva fordítja oda a fejed, s kényszerít hogy nézd ami történik.
- Ki bérelt fel hogy elhelyezd a játékszereit? – teszi fel ugyanazt a kérdést.

Valahol - valamikor, később.

- Ha tudod a jó választ akkor minek a felhajtás. Hagyj visszamennem vár a vacsi! Tök megdermed! - nézek rá rosszallón.
S hogy a faltól ellendül két figura s vödröt ragadnak már sejtem a folytatást.
Szeretnék jelet kapni Brucetól hogy mit tegyek. S lám játszik, vagyis nem tört meg. S bár a fájdalom átjár azért se mutatom. Pajszer és Barack jut az eszembe. Ők sokkal kevesebbért haltak meg. Értem. Arnett elmondta hogy az éjszaka világa ahova beléptetett kegyetlen.
Bruce elájul s ha tudom akkor Petere nézek. Összehúzott szemmel gyűjtöm össze a nyálam s köpném az arcába.
- Gyávák vagytok, csak zsarolni mertek! Köss ki nyugodtan de bármit teszel nem fogsz kiszedni többet belőlem mert ez van..boríték ..munka..boríték ..fizettség. - tartok ki a mesém mellett.
- Én raktam fel a küttyöket s tudod mit? Nem is bánom hogy az a lepukkant lebuj egy ideig nem rongálja aközizlést! - fejtem ki a véleményem.

Valahol - valamikor, később.


A vacsorádat illetően kifejtett véleményedre gúnyos kuncogás kiséretében megejtett vállvonást kapsz.
- Tőled függ mikor mehetsz innen ki. – mondja – Az is tudsz-e utána mivel enni. – teszi hozzá.

Elenged mikor felé akarsz fordulni, arcán látod arra számít máris jobb belátásra bírt a röpke előadás. Így a felé indított köpeted, toccsanva taláal célba, beterítve a jobb arcfelét. Bőven jut a szemébe is belőle. Felkapja a fejét, és azonmód törli le ingjének újjába a csulát. Ezalatt kiejted még a két mondatot, mielőtt a viszonzásul kapott pofontól megkezded a röppályádat. Székestől borulsz fel, s a lendület csak téged visz tovább. A linóleumra hátazol, s azon is tovacsúszol még egy méternyit. Gerinced s bordáid minden csontját érzed hol van. A sajngás jelzi neked a helyzetüket.
Pete utánad lép és a hajadnál fogva ránt fel.
- Eddig voltam türelmes ribanc! – sziszegi a fogai közt.
- Engedd le – vakkant oda a Bruce-hoz legközelebb eső lánc alá lépve veled, az asztalnál ülő figuráhnak, aki távszabályzó szerű ketyerét vesz elő zsebéből, s nyomkod rajta gombokat. A csiga elkezd lefelé ereszkedni..

Valahol - valamikor, később.

Csak egy fintort kap válaszul az esetleges foghiányaimra. Tudom hogy nem fog kesztyűskézzel bánni velem. Bruce nem beszélt hát most én jövök.
A csula betalálása némi elégtétellel tölt el s a szövegem is célba ér hiszen a válasz egy mindent elsöprő füles. A fülem csilingel a fogaim koccannak s a hátam piszkosul fáj, hogy az arcomról ne is beszéljek. A nyelvem automatikusan rohan körbe. Fémes íz telíti érzékeit s még valami egy mozgó örlő fog. Eddig jutok a kárfelméréssel mikor felsegítés gyanánt hajamba tép. Az indulat velem együtt áll fel. S hogy a talpamon vagyok felé lendülve iszonyat dühvel küldeném le öklöm a torkán. míg másik kezem a szeme felé kap s az sem érdekel ha csarnokvízben mosok kezet vacsi előtt. ezzel együtt a térdem is lendül. Egyet tudok..halott nőt fog felcsigázni oda arra a leereszkedő láncra.
Gyilkos düh lángol fel s a Biblia Ne ölj! parancsa kitörlődik elmémből. Kitaposott belekkel akarom látni!!!

Valahol - valamikor, később.


Pete felfelé pillant s te ezt kihasználva támadsz neki. Nem törődsz azzal, hogy hajad jó része a markában van. Öklöd eltalálja ajkát. Kézfejed bütykei fogához paszírozzák a húst, azonnali vérzést eindítva kívül, és belül is. Felhörren-szisszen, s csak kis hijja hogy másik kezed körmei nem a szemét találják el. Arcánaj jobb felén hasítasz végig, szeme alól álláig tartó vérző nyomot hagyva ténykedésed nyomán. Hajadba cibál, hogy jobb belátásra térítsen, s a kezében marad egy jó maroknyi belőle. A térded már nem ér célt. Combjáról csúszik le, ahogy kifordul előled. Ezzel együtt öklével lefelé üt, s a külső térded találja el. Fájón reccsen valami, s nem tudsz ráálni mikor visszahúzod. Egyensúlyod vesztve kezdesz hátra zuhanni. Lánccsörgés ér el hozzád, s fájó nyögések, melyek nem Bruce-tól jönnek.
Pete utánad nyúl, mégpedig szemmel követhetetlen sebességgel kapja el a pulcsid elejét, s ránt fel. Homloka homlokodba robban, s már csak a távolodó tudatoddal érzékeled ahogy Bruce felüvölt.
- Sandraaaaaaaaaaaaaaaa!!!

Valahol - valamikor, később.



Gyilkos ösztönöm nem lel kielégülésre. Öklöm sebződik s karmaim is csak felületi sérülést okoznak, holott legalább egy szemre vágytam volna trófeaként. S hogy atérdem is csak azért emelkedik hogy öklével találkozva reccsenjen ez végképp elkeserít. Felhúzom a jobb lábam minthogy a ráállás nem megy írtózatos fájdalom nélkül. Dőlni kezdek s elkap. Már épp megnyugodnék valamelyest hogy nem a padlón kötök ki mikor a homloka az arcomba rombol s szikrákat csihol tekintetem elébe. A koccanás fájdalma fellángol de a jótékony sötét magába fogad ismét szinte köszöntve jöttömet. Immáron elmondhatom hogy hazatértem.
Bruce hangja ér el, pillanatnyi bosszúságot okozva hisz így elárulja kettősünk gyöngeségét.

Valahol - valamikor, később.


Ismét fejfájósan, egy ágyon térsz magadhoz. Hanyatt fekszel. Fölötted neon szórja vakító fényét. Mozdulnál, ám béklyók tartanak fogva. Karod a tested mellé kényszerítve, két helyen bőrszijjal körbefogva rögzítik az ágyhoz. Lábadon is pántok feszülnek. A bokáidon körben érzed őket. Ezen felül vastag szivaccsal bélelt hevederek fekszenek rajtad keresztbe. Egy térd alatt, egy a combodon, egy a csípődön, s egy-egy a kebleid alatt és felett is. A kebled feletti a karod alá húzva.
S nem csak fejed fáj. Ornyerged is sajog, ajkad is lüktet, fogad is jelzi nem esett jól neki Pete inzultálása. Hátadban is mintha izomgörcs lenne, s a térded is emlékszik a történtekre.
Szádban fémes-féle ízt érzel. Vért. Egyértelműen.
S nem vagy egyedül. A melletted lévő ágyon is hasonlóképp lerögzítve fekszik Bruce. Továbbra is csupán a boxeralsó minden ruhája. Testszerte felrepedt zúzódások borítják. Arca is kalácstésztaszerűen feldagadva.
Szeme csukva, s légzése bár szaggatott – talán fájdalmai lehetnek – mégis egyenletesnek mondható.

A fal itt is mosható felülettel takart, s az ágyakkal szemközt egy ajtó nyílik.
Kitárul, s ketten lépnek be rajta. Az egyik Milton, a másik egy középkorú nő. Mikor észreveszik hogy magadnál vagy a nő az ágyad mellé lép. Arca némileg aggodalmas.
- Heló. – köszön – Jessica vagyok. Orvos. – s felemeli a kezét.
- Ne beszélj, spórolj az erőddel. – s a hangja szinte kedves-kérő.
- Megvizsgáltalak, már korábban, s jöttem ellenőrizni az állapotod. – mondja s nem mosolyodik el egyszer sem. Tekintete komoly, de cseppet sem nyugodt.
A melletted lévő szekrénykéhez nyúl.
- Igyál egy pár kortyot – mondja s egy poharat emel ajkad elé. Citrom illata csapja meg orrodat. – Limonádé. Kicsit csípni fogja a szádat, de jobb mint a csapvíz. – biztat kis bólintással, hogy igyál. Fejed alá nyúl, s megemel amennyire a pántok ezt lehetővé teszik. Tulajdonképpen csak a fejed emelkedik fel.
Milton nem jön sokkal közelebb. A falnál támaszkodik. Arca komoly, komor.

Valahol - valamikor, később.



Felébredek s a sötét után nem esik jól a vakítás. Vissza is csukom a szemem s csak apránként nyitogatom ki. Közben érzékelem hogy igencsak le lettem kötözve. Pont mint a diliház zárt osztálya..jut eszembe. Bár ahogy indult a szabad életem a suli után nem is csodálom hogy ott lennék.
Fáj mindenem. Halkan felnyögök ahogy hátam próbálom kiegyenesíteni vagy legalább megfeszíteni a görcs nem oldódik. S az arcom meghúzó fájdalma sfintor csak újabb fájdalmat hoz a szájam szélétől a homlokomig.
Sandra a kripli s még így is kikötöznek.. s csak a fájdalom az mi nem engedi hogy mosolyra fakadjak.

Bruce mellettem fekszik s rossz állapotban van. A szerencsétlen...fut át bennem a sajnálat. Ám tudom nem adta ki Arnettet..nem tehette ő nem!
Tisztelem a kitartásáért.

Látogatók érkeznek. Milton s ge ynő . Doktornak mondja magát. Egy orvos nem kötözteti le a betegét. Újra moccanok ellenőrizendő hogy mennyire szorosak a pántok.
Fájdalom lobban mindenemben újra. S ezzel együtt düh is.
Itatna s a citrom illata nyálat futtat de csak nemet intek.
- Hagyjon békén! – nézek rá dühösen s amennyire tudom óvatosan elfordítom a fejem. Lehunyom a szemem s próbálok hazatérni, oda ahol semmi sem fáj...

Valahol - valamikor, később.


A nő óvatosan leengedi a fejed, s nagyot sóhajtva leteszi a poharat is.
Eztuán fordul vissza hozzád.
- Ezzel nem segít magán – mondja ő is áttérve a távolságtartóbb formulára, s ellépve az ágyadtól Bruce-hoz lép. Óvatosan teszi tenyerét a férfi homlokára, s látod amint kicsit elhúzza a száját. Majd egyik kezével a csuklót fogja meg, s a karóráját figyeli közben. Majd egy perc telik el, s csak eztán engedi el, és lép el az ágytól. Visszelép a tied mellé.
- Nincs bennetek tartalék, hogy rendbehozzátok magatokat. – kezd beszélni s ha nem fordulsz vissza felé akkor is folytatja
- Addig ki kell tartanotok, míg felébred a gazdátok. – s a hangja reménykedően szól.
- Innod kell egy keveset. – érinti meg a vállad s nem erőszakodkodik inkább kérlel.

Valahol - valamikor, később.



- Ez a hely nem a segítségről szól..- mondom rekedten de még mindig ellenszenvesen dacolva.

Összehúzott szemmel nézek rá miután lassan visszafordulok.
- Milyen tartalék? Milyen gazda? – kérdezem értetlenül. Az első szót valóban nem értem a másodikról meg nem akarok s nem is fogok szót ejteni.
- Ha összetörnek, vagy ha kedvesen próbálkoznak sem tudok mást mondani...nem tudom ki a megbízó! S mehet mert nem mondok többet. Viszlát! – fordulok be újra s próbálok meg ismét elmenekülni a kellemetlen kínzó érzetek elől.
Félelem reszkettet meg s fájó álkapcsom is összekoccan. Idehozták volna a védtelen Arnettet??? Az nem lehet ez csak újabb kísérlet hogy valljak. Szinte szeretnék Bruce helyében lenni. Lám őt nem faggatják hagyják békén szenvedni....

Valahol - valamikor, később.


A nő felsóhajt s ellép az ágytól, szomorúan fejet csóválva. Elhagyja a szobát. Milton marad. Az ágyad mellé lép, arra az oldalra amerre a fejed fordítva.
Az ágy alól kis puff szerű széket húz elő, és lehuppan rá.
- Már felesleges tenned a hülyét. – kezd beszélni halkan. – Tudjuk ki a gazdátok. – bólint aprót.
- Ha vissza akar titeket kapni, el fog jönni. – mondja, s az órájára néz.
- Már csak húsz perc és nyugszik a nap. – mondja tényszerűen.

Valahol - valamikor, később.



- Remek, bejöttem az alagútba de nem láttam a fehér nyulat. Milyen bolygóra pottyantam hogy ugyan percekben számoltok de a napnyugtához viszonyítotok. Mi lenne ha rendesen közölnéd mennyi az idő? Óra perc másodperc.. – nézek rá kérőn s lenyalom az újfent felrepedt ajkam vércseppjét.
- Nincs gazdám..jó esetben is megbízóm van ..- nézek rá kutakodva.
- S hogy eljön értem valaki..kétséges. Soha nem jött értem senki ha bajba kerültem. A felkérések mission impossibile zajlottak. – húzom óvatosan mosolyra a szám.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:06
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


- Itt maximum a pokol kutyájával futhatsz össze, nem a fehér nyullal – mondja aggodalmasnak tűnőn, mégis valamiféle áhitattal a hangjában.
- Isten hozott a való világban. – mondja.
- Október elseje van, és délután öt óra, hat perc. – közli
Aztán fejet csóvál.
- Fotók vannak rólad. Rólad és Arnettről. Tegnap ott jáértatok együtt a Roncsderbiben. Te pedig előtte néhány órával egyedül is beugrottál. Végiglátogattad mind a három szintet. A lelépésben a haverod segített. – int a háta mögé Bruce felé a fejével
- Bruce Arnett szolgája. – bólint – Nyilván te is az vagy. – s meggyőződéssel szólnak a szavai.
- Különben nem nevezett volna pártfogoltjának. – ráz fejet.
- Ha mégsem jön értetek, akkor az azt jelenti pótolhatóak vagytok. – bólint. Aztán felsóhajt.
- Az is meglehet persze, hogy nem miattaok köt alkut, hanem amiatt hogy őt ne nyirassa ki Cerberus. – emelinti meg a szemöldökét. Aztán feláll és betolja a széket.
- Limcsi? – kérdezi

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:06
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



- Kerberos..a pokol kapujának kétfejű őre...ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel...- nézek rá összetörten s lekötözött csuklóm nem engedi de ujjaim felé mozdulnak. Ösztönösen érinteném.
- A remény már oda s nem is fogok belépni ha jól látom..előbb nyirat ki a főnökötök...nem tarthat minket okra ha bérencekkel kérdeztet ki . Minek kötöztetek le?Valszeg eltört a térdem fája kezem a hátam görcs húzza, a fogam kilazult az arcom dagadozik s afejemről jobb nem is szót ejteni. Engedj el hadd lazítsam ki legalább a hátam! ...nem fogok faszolni! Veled nem! Értelmes emberekkel értelmesen is lehet. Pete egy barom! Ha én élni fogok ő meghal! – villan rá a tekintetem. Szavaim őszinték s nem fenyegetőek csak az igazat mondom el neki csak neki.

Limonádét kínál s nem értem a tettet.
- Minek pátyolgatsz ha úgyis meghalunk? Senki sem fog értünk jönni! Mr Arnett jóbarát semmi több! Pártfogoltjának nevezett. És? Nem feküdtem le vele nem lehetek a szeretője. Nem kérte meg a kezem a menyasszonya sem lehetek. Sőt a barátnője sem! Blikkfangosan hangzott a titulus ennyi nem több. Amúgy igen valóban a mentorom is lehetne akár. Ő fizette a sulit a különórákat ennyi pénzt pincérlányként nem szedhetek össze..Hálás vagyok neki hogy azzá lettem ami vagyok. Névtelen segítő volt s hogy lediplomáztam lám elhívott bulizni hogy megünnepeljük. Nem értem mi a gond ezzel. A megbízás valóban borítékban érkezett. Megtettem ami ott le volt írva. Ennyi.- nézek rá nyugodtan. S magamban lázasan kapcsolgatom szét a szálakat s máshogy össze.
Ha odakínálja apoharat akkor szivacs módjára hörpölöm ki az egészet.
- Itt maradsz? Kb öt perc múlva pisilnem is kell majd! – vetítem előre a tényt.