Szabadesés - Lasandra Yount meséje

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:06
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Felé mozduló újjaid látva felszalad a szemöldöke.
- Kamerák – mondja halkan
- A térded nem tört el, csak a térdaklácsod ugrott ki a helyéből. – mondja tényközlő hangon. – És lekötözve nem a szökés miatt vagytok. Innen lehetetlen megszökni.
- Arra nem kaptok lehetőséget hogy megöljétek magatokat. Cerbeus gondoskodik róla hogy legyen tárgyalási alapja. – mondja
Aztán felkuncog és megrázza a fejét
- Ahhoz nagyon sok kell hogy te kinyird Pete-et. – mondja – Bár nem lehetetlen, csak majdnem. – kacsint rád.

Aztán rosszallóan néz rád szavaid hallva.
- Figyelj már rám. – mutat magára – Épp az előbb mondtad normálisnak tartasz. Miért vetítesz még mindig? – kérdi homlokráncolva.
- Bruce elmondta hogy te is Arnett szolgája vagy. – mondja, s valahogy érzed hogy nem hazudik.
- S mint ilyen belefér ha iskoláztat, tanittat, vagy tanít. – s elakad egy kicsit – Náluk már csak így szokás. – s nem részletezi mire gondol.
- Azt is elmondta a társad, hogy Arnett bízott meg a feladattal. – bólint - Nem tehetett mást. – pillant Bruce felé.
- Van olyan fájdalom amit már nem bírunk ki mi sem. – mondja apró részvéttel hangjában.
S közben megkerüli az ágyat és fejed felemelve megitat a limonádéval. Az ital kellemesen édes, és hűs. A citrom ugyan marja a szád belülről.
Leteszi a fejed, majd a poharat is. Kérdésedre felnevet, s fölédhajol. Két térdére támaszkodik, s a szemedbe néz.
- Látsz a homlokomon „nővér” feliratot? – kérdi s szemei elárulják neked mókakedvét.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:06
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



- mhm- dünnyögöm hálásan s nem biccentek felé s nem is nézek a kis távszemekre. Sejtésem szerint fülük nincs.

- Jobb szeretek ésszel tárgyalni mint megkínozva lenni! Ha szavam adom hogy nem faszolok – mosolyodom el – akkor kioldozol? Szívesen segítenék magamon ha valóban csak kiugrott a térdem. Szeretek élni s jelen helyzetem nem elkeserítő hanem egyenesen kihívás! Nem szoktam meghátrálni... – nézek rá kérőn.

- Amúgy ki szedett ki Pete kezei közül? Azt hittem a láncon végzem egy vödör vízzel leöntve...s kezdi előlről az élvezkedést... – húzom ela szám ám a mozdulat megtörik hogy a fájdalom eljut agyamig.
- Üzenem a főnöködnek hogy a vsaoráért úgy is kár lett volna mert nem igazán eszem húst. Ha meg akart volna valóban kínozni akkor egy szelet sajtot s egy fürt szőlőt rakott volna ki elém! – árulom el Miltonnak az egyik gyengém.

- Nem sietek állítólag élünk még egy darabig neki ez valamivel rövidebb lesz. S boztosra fogok menni, leginkább akkor mikor majd nem számít rá.. – mondom ki a tervem bizalmasan, de az sem érdekel ha tovább adja Petenek.

Elgondolkodva nézek rá. S mérlegelek egy darabig.
Majd kis sóhajjal szólalok meg.
- Mennyivel kevesebb tollat látsz a hátadon ha azt mondom hogy cirka öt hat órát töltöttem vele eddigi életemben? Nem tudom kicsoda. A szerinted alapvető dolgokon kívül nem tudok semmit..ha keresztre feszítetek sem mondhatok többet. S amúgy meg minek gyötörtök olyasmivel amit kicsikartok s igaznak hangzik vagy annak véltek? – kérdezem halkan s elfordulva akameráktól hogy ne tudjanak szájról se olvasni.

- Ahha! – bólintok komolyan a feliratra utaló kérdésére – mást se! – teszem hozzá játszin felvont szemöldökkel.
S csak reménykedhetek benne hogy eloldoz végre.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:16
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


- Csak a térded miatt nem oldozlak ki. – ingat fejet.
- Miattatok nem fogom agyonveretni magam – komolyodik el.

- Bruce jobb belátásra tért, és beszélni kezdett. Így Pete is elállt a szándékától – meséli, elboruló tekintettel, s nem részletezi a dolgot.
- A főnökömet nem érdekli mire vagy ínyenc. – mondja aztán, s vállat ránt – Néhány óra és szerintem kedvedre eheted amit akarsz, már otthon. – tippeli meg a jövőt.

Milton összeráncolja a homlokát.
- Kevésbé fogsz rá haragudni ha tudod hogy Pete is parancsot teljesít? – kérdezi érdeklődve.
- Gyilkos indulataid voltak velem szemben is mikor elkaptalak. Én is tettem amit tennem kellett. – von párhuzamot.

Összehúzza a szemét, és úgy néz rád percekig.
- Hát ez jó – mondja aztán.
- Ennyire friss hús vagy? - kérdezi de igazán választ sem vár, viszont az arca elfelhősödik. Ismét eltelik néhány perc s elhúzza a száját.
- Amit eddig láttam tőled, csak egyet tanácsolhatok. Ne hősködj. Semmiképpen ne. – s szavai nagyon komolyak, de kérők is egyben. – Nem tudom te így mennyire vagy értékes Arnettnek. Lehet csak érte fog tenni valamit, - int fejével Bruce felé - és téged pedig veszni hagy. – mondja ki amit gondol.
- Ha így lesz.... – s elharapja a mondatot.
- Ne hvíd fel a figyelmet magadra. – tanácsolja újra. – Még mindig jobb meghalni, mint Cerberusnál rabszolgázni. – közli hansúlyosan, s zárva a témát.
Majd még valami eszébe jut.
- Cerberus a „főnököm” a gazdám. Ahogy neked Arnett– néz a szemedbe – Arnett és ő évtizedek óta meccselnek.
- Már tucatnyian rajtavesztettek a dolgon.

Felkuncog, s megingatja a fejét. Tekintetében valamiféle furcsa csillanást látsz. Majd felsóhajt és felegyenesedik.
- Szólok Jessica-nak – mondja, s elindulna az ajtó felé....

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:15
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



- Mi kellene ahhoz hogy megtedd? – kérdezem higgadtan.
- Akkor is megverődsz ha kikötözöl bármi történjék is az ágyon maradok fekve? Amúgy sincs kedvem ugrálni.. – nézek rá komoran.

Nem részletez bennem viszont kíváncsiság lobban.
- Mi az amitől Bruce nyelve megoldódott? – nézek rá későn s bíztatón.
- Tudni akarom. – teszem hozzá komolyan.

Meglepnek a szavai s bár pokolian fáj a hátam mégis megnevettet.
- Parancsba kapsz valamit s azt lehet élvezettel cifrázva teljesíteni vagy finomítani s kényszeredetten megtenni. Ő élvezte!!!!!! – szisszenem dühösen.

Figyelmesen nézek rá. Nem reagálom le a kérdést hogy vajh mennyire is vagyok értékes.
Viszont az ugrálásra a hősködésre már újra csak rámosolygok fejet ingatva.
- Késő barátom...Pete arca beszél helyettem! Gondolom a kínterem se kamerázatlan. – sóhajtok megadóan.ű
- Tagadjam meg magam s legyek szende s szundikáljak békésen? – nézek rá kérdőn.
- Annyit én is tudok hogy a vér szükséges az új életformához! Ha Arnettnek nem kellek...akkor kinek? Én szeretek élni Milton!!! Ha itt kell maradnom ki fogom bírni..ha másért nem akkor magamért az életért. Megtanítasz mindenre s akkor menni fog – nézek rá kedves kérőn.
- Nem fogok faszolni – mosolygok rá puhítólag.

- Ez a sötétség világa s vannak kivételek – mondom halkan elszántan.

Majd hogy megy még utána szólok.
- Milton! Ha már nem találkoznánk többet...akkor ...köszönöm.. – nézek rá szeretettel.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:25
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


- Értsd meg. Jelenleg rabok vagytok. – mondja – A szabály az szabály. – teszi hozzá.

- Nem akarod tudni – mondja s látod rajta nem fog válaszolni.

Rád néz s ő nem nevet.
- Én is élvezem. Bizonyos keretek közt. Annyi a különbség hogy Pete nem tudja levetkőzni a vérszomjasságát. – mondja

Milton a hajába túr.
- Nem! – közli – Felejtsd el! – s látod hogy hirtelen lesz urrá valami kimondhatatlan düh.
- Verd ki a fejedből! Felejts el! – s érzed olyasmibe tenyereltél ami tán fájó lehet neki. Nehezen lesz urrá a zaklatottságán.
- Nem foglak pátyolgatni! Semmi közünk egymáshoz! – s konok arckifejezéssel zárja a témát.

Utána szólsz, s csak az ajtónál fordul vissza. Ő nem szól, csak fejet ingatva kimegy.

Nem sokat maradsz egyedül, nyílik újra az ajtó. Jessica jön be, s egy idegen fickó. S mintha tenyésztve lennének ezek, a férfi jól izmolt, szinte tökéletesen felépített testtel büszkélkedhet. Fején se haj, s arcán sem látsz egy pihét sem. Atlétában van, s farmerban. Lábán surranó, melybe a farmer szára bele van tűrve. Tekintete sötétzöld, bőre napbarnított.
Jessica kezében egy üveg kancsó, melyben limonádét látsz. Lerakja az asztalodra. A férfi az ágyadhoz lép, s elkezdi a hevedereket levenni rólad. Fentről halad lefelé, s végre mindegyik lekerül rólad.
- A celládba viszlek, hogy elvégezd a dolgod – mondja Jessica, és segít felülni. S ahogy mozdulsz a térded ugyan fájdalmas, de azt is érzed ha ki is ugrott a térdkalácsod, valaki visszatehette.
Úgy áll melléd mikor felállsz hogy vállára veszi az egyik kezed, s a hátad mögött átnyúlva ellenoldali csípődre fog. Eképp támogatva indul kifelé veled. A fickó ajtót nyit, és kisér titeket. Caak három ajtóval mentek odébb. Az csippan és a figura megint kinyitja nektek. Kint marad.
Odabent Jessica kézségesen segít neked amiben igényled.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:25
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Csak sóhajtok beletörődőn.

- Ez nem Jedi képző...de rendben akkor tudatlan fogom megölni...ezek szerint alátámaszthatóan rászolgált..- hagyom helyben a témát.

- Nos valóban elhanyagolható a különbség ..a kínzó felől nézve! – nézek rá szúrósan s a hangom gunyorossá válik.

Megrettenek a hirtelen kitörésén.
- Rendben akkor kínnal vérrel verejtékkel küzdöm fel magam s végignézheted! – szisszenem felé.
- S ha itt kell maradnom.. véletlenül se esegíts! Nehogy az élvezeted csorbát szenvedjen. – mondom neki keserűen.

- Titeket klónoznak? – kérdezem meg kedves érdeklődéssel semmi éllel.
S hogy a nővérke az akire támaszkodhatok meglep.
- A kiképzés nem tartalmazza a segítségnyújtás tanrendi pontot vagy direkt kihagytad ezt az órát? Mennyivel könnyebben jutnék a WC re ha terád támaszkodhatnék? Még nem mondtak ítéletet felettem! Megillett az ártatlanság vélelme! Ebből az intézményből kiveszett az udvariasság? Persze a kőbunkó azért kő mert attól kemény! – szólok utána s próbálok a lehető legkevésbé Jessicára támaszkodni.

A cellámba érve kedvesen bólintok a nő felé s elengedve őt megpróbálom néhány mozdulattal kilazítani fájó hátizmomat. Ki tudja mikor lesz rá legközelebb alkalmam.
S már nem zavarnak a kamerák s a kint állongó mamlasz. Nyugodtan könnyítek magamon, bár a leülés kissé nehézkes ha nem akaródzik behajlítania lábam.
Csak finoman terhelem a jobb lábam. Dolgom végezve kezetmosok s ha visszakerülök az ágyba akkor kis türelmet jelzést adom le a kezemmel s megkísérelek önállóan inni., majd engedelmesen hagyom hogy leszíjjazzon újra.
- Köszönöm Jessica! . mosolygok a nőre. Megpróbálok szundikálni kicsit, hátha az alvás pihentető ereje nekem is juttat valamicskét s addig se fáj semmim....

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


- Ide figyelj te esztelen fruska! – fakad ki Milton
- Azt hiszed a hosszú élet az fenékig tejfel? Hogy MINDENt megér az hogy sose halj meg? Hogy egyáltalán VALAMIT megér? – s látod rjta kevéssé sikerül neki megőriznie már a hidegvérét
- Tudatlan vagy. Megcsillantottak előtted talán valamit a jövődről, amiről rózsás leányálmaid lehetnek.
- De látod, a magad bőrén is tapasztaltad ma hogy ebben a világban senkinek semmi sem szent. Nincs senki akinek az élete, léte garantálva van, és nem hogy évtizedekig, évekig, még egy napig sem!
- Hiába akarsz küzdeni, rá fogsz jönni, nincs MIÉRT.
- Amikor pedig rájöttél erre, fel sem fogod fogni, mert semmi nem marad belőled abból ami most vagy.
- Nem lesz lelkiismereted, akaratod, és életed sem. – fúj dühöset
- Ha megteheted keveredj ki innen, és szökj el. Tűnj el minél messzebbre, minél hamarabb. – tanácsolja
- És akármennyire is kaparod a falat a narkód után, ne engedj a csábításnak. Köttesd ki magad, vagy láncoltasd le magad. Zárasd be ha másképp nem megy. Csak vesd le magadról a vérük láncát, hogy újra visszetérhess az emberek közé.
- Ott a helyed, nem itt! – s látod dühét tán kiadta magából teljesen.

Jessica csitítani próbál. A nagydarab pedig konkrétan nem foglalkozik veled. Vagy legalábbis semmi jelét nem mutatja hogy szavaid bármiféle hatást kiváltanának belőle.

Végül visszavisz a doktornő a szobába, segít inni, majd lefektet. Pulzust számol, és a homlokod is megérinti a tenerével. Tlán a lázadra kiváncsi. A nagydarab férfi pedig visszateszi rád a béklyózó pántokat.
Jesica még Bruce-t is leellenőrzi ismét, s végül magadra hagynak.

Lehunyod a szemed s szundikálni próbálsz. Bizonyára meglep az álom, s ezen semmi ürességbe robbanak bele Arnett érzései. Értetlenség, düh, aggodalom. Az érzés aztán ahogy jött el is tűnik, viszont éberré tesz...
Bruce a másik ágyon megmozdul. Felnyög, s arcát fintorba facsarja a kín. Moccan, s rájön nincs nagy mozgástere. Hunyorogva pislog párat, s azonnal szitkok hagyják el ajkát.
- A jó kurva anyátok!
Csak eztán néz körbe, s pillant meg téged. Tekintetében megkönnyebbülést látsz.
- Jól vagy? – kérdezi aggódón.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Pillogva hallgatom a kifakadását.
Majd csak egyetlen szóval válaszolok érezve most nem ez az alkalom ahol vitázni lehetne vele.
- Jó! – egyezem bele a kérésébe. Aztán majd később meglátom mi lesz itt még.
Tudom hogy Arnett értem fog jönni, hiszen fontos vagyok neki s ebben semmi sem ingathat meg.

Hogy a tohonya semmi jelzést nem ad csak kis mosollyal biccentek Jessica felé majd a tekintetem a benga hátra mutat s finoman megrázom a fejem. Jelezve hiszen semmi eredménye szavaimnak, nem kell aggódnia.
Tán nem is érti a nyelvünket...

Hálásan sóhajtok Jessica aggódásáért s kis mosollyal közönöm meg a törődést.
Arnett felébredt..ezt pontosan érzem. Értünk fog jönni... A bizakodásba csap bele Bruce káromkodása.
Kérdésére elmosolyodom.
- Nos én ha akarnám se tudnám olyan ingerlőn riszálni a formás kis seggem ahogy te! A körülményekhez képest remekül..- nyugtatnám meg.
- Az álommanók azt suttogták megmentetted az életem...köszönöm! – mondom ki amit gondolok.
- Sajnálom ha bajba sodortalak! – nézek rá bűnbánón.
- Azt mondják téged biztosan kivált...ha én maradok ne legyen lelkiismeretfurdalásod, te mindent megtettél! Jó lett volna együtt maradni! – mosolygok rá.
- Oh és ha van erőd moccanni s kicsit szabadon lélegeznél akkor kéretőzz ki pisilni, nekem bevált! – villantom ráa tekintetem. Direkt nem kérdezem meg hogy van hiszen pontosan tudom neki sem fájhat kevésbé mint nekem ...sőt!

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Bruce akaratlan kuncog fel szavaid hallva, s azonmód fintorba torzul arca. Köhögni kezd, s ettől méginkább fájdalom ül ki vonásaira. Percek telnek el, s csak a köhögése hallatszik. Szája sarkán vér buggyan ki, s ajkai közt buborék keletkezik, vérből. Szenvedése szinte kézzel fogható.
S nyílik az ajtó. Jessica rohan be, mögötte a tohonyával. A férfi Jessica utasítására kioldja Bruce mellkasának öveit, s Az orvos felülteti Bruce-t. Ettől csillapodik a köhögőroham lassacskán. A doktornő a zsebébe nyúl, és egy zsebkendőt vesz elő, azzal törli le Bruce ajkáról a vért. S hogy társad megnyugszik a mellette lévő szekrényről ugyanolyan poharat vesz fel, amiből te is ittál. Bruce iszik néhány kortyot. Ez is megerőltető számára. Ahogyan az ülés is.
Jessica visszefekteti.
- Maradj nyugton, mielőtt nagyobb bajod ne lesz. – inti nyugalomra. Bruce csak bólint erőtlenül. Aztán fejét elfordítja Jessica-tól, és rád néz
- Kedves hála hogy megmentettem a segged. – mondja
- Legközelebb a szivembe lőjj, kevesebbet szenvedek. – s bár állapota egyértelműen siralmas mégis tekintetébe visszatér a fény, a csillogás. Ellenben Jessicára ügyet sem vet a továbbiakban.
A nő ezt észrevéve lassan elhagyja a szobát. A tohonya is távozik.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 17:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Hogy Bruce fuldokolni ezd a rémület lesz úrrá rajtam. Dühösen rántom meg a szíjakat.
- Jessicaaaa! Jesssicaaaaa kérem! – üvöltöm kínnal s nem törődöm az álkapcsom fájdalmával sem.
S hogy erre vagy másra de rohanvást jön s kitekeredve figyelem mit tesz vele. Csak lassan nyugszom meg hogy látom iszik valamennyit s már könnyebben szedi a levegőt.

Tréfálkozik s pont ugyanazon a hullámhosszon vagyunk. Mosolyogva csóválom meg a fejem.
- Bocsáss meg! Majd legközelebb nem rájuk fogom a fegyvered hanem veled végzek hogy kíméletesnek gondolhass! – fintoodom el majd a fájdalom is húz egyet a mimikán.
- A pokol kapuját is kuncogva lépjük majd át. Állítólag már valamelyik bugyorban vagyunk. – sóhajtok. Majd mintha csak kényelmesebb pózt keresnék úgy fordítom a fejem ha tudom hogy szájról se tudjanak olvasni.
- A kamera nem hall csak lát, próbálj kevésbé leolvashatóan beszélni. – msolyintok rá.
- Úgy fest a dolog hogy lehet engem nem váltanak vissza..- nézek rá komolyan.
- Ha így lesz nem fogok nagyon elkeseredni. Itt maradok s majd kiszedtek valahogy...bízom benned...testvér – nézek rá kedvesen.
- Ha fel mered áldozni magad értem akkor én öllek meg! Megértettél? Ha te kikerülsz akkor odakint van rád szükségem! Én nem tudnék tenni érted sokat..még nem! Te vagy az okos tapasztalt bátyó...legyen majd eszed! – kérem s érzem lassan valóban kétségbeesek....
„William hol vagy? Hadd tudjam az ítéletet!” könyörgöm magamban egyre morzsolgatósabb hangulatba kerülve.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Bruce feléd fordul, s tán intésed miatt kissé kevésbé nyitja ki a száját ahogy beszélni kezd.
- Teljesen hülye vagy, nem csak félig – közli meggyőződéssel.
- Ez itt nem a csere áruk lerakata. – mondja
- Értünk jönnek, és kikerülünk innen. Mind a ketten. – bólint fájdalmas fintorral. – Ha pedig nem, akkor mindketten itt döglünk. – és a tekintetében valami megmagyarázhatatlan rémületet látsz egy pillanatra felvillanni.
- És ne hidd hogy miattad áldozom fel magam. Csakis Ő érte. – próbálja meg eloszlatni a téves elképzelésed.
- És ne nevezz báttyónak! – teszi még hozzá.
Nyílik az ajtó aztán megint. Milton dugja be rajta a fejét s nem jön beljebb, újját ajka elé teszi mutatva az egyezményes jelet, s felfelé mutat.
- Ne nézz ide! – közli
Bruce azonnal érti a jelzést, s bár Milton felé fordul, máris fordítja tovább fejét mintha csak körbepillantana a helyégben, s aztán vissza is fordul feléd.
– Megjött Arnett. – mondja Milton s máris távozik.
- Csak idő kérdése és húzúnk innen a francba. – mondja bizonyossággal a szavaiban Bruce.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Mosolyogva hallgatom. Fel van háborodva. Ez jó. Ha el lenne keserdeve az engem is kétségbeejtene.
Mire felelhetnék Milton lép a kamerák alá és a mozgás odavonzza a tekintetem de a jel rögtön további tettekre sarkal. Nyújtózkodom kissé s megmozgatom tagjaim a béklyókban.
Majd felsiklatom rá a tekintetem s máris fordulok Bruce felé fájdalom fintorral.
- Köszönjük a hírt.. – szűröm a fogaim közt Milton felé de Brucera nézek s el is mosolyodom felé.

- Most jöttél rá hogy nem vagyok normális? – kérdezem rácsodálkozón.
- Állítólag követsz megfigyelsz egy ideje.- szisszenem felé alig mozdítva ajkam. S ha mozdítom is akkor is fájdalmas fintorral hogy lássák fáj a beszéd s ezért nem alakítgatom ajkammal a hangokat rendesen.
- Nam az a döglős fajta vagy. Pete viszont annál inkább. Ha Ő itthagy akkor ez lesz az életcélom. Megölni de legalábbis kiherélni a fickót! – mosolyintok rá.
- A bátyó az bátyó de legközelebb csak gondolom majd..jóóóóó? – játszom a kistestvért.
- Most hunyok egyet hogy azt higgyék nyugi van idebent...- s lehunyom a szemem. Arnettre összpontosítok, legszívesebben idehúznám a szobánkba.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:25
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


- Nem, én már rég tudom. Csak Arnett nem hisz nekem. – replikázik Bruce. – Na nem baj, hazavisz, és bajlódhat veled eleget ahhoz hogy belássa végre, igazam van. – mondja önérzetesen.
- És ne reménykedj hogy kandisznót herélhetsz, Arnett nem hagy itt. Ez olyan biztos minthogy kilazult az összes fogtömésem – állatja ismét, konokul ragaszkodva a dologhoz.
A báttyós szavaidra, csak rosszallón fintorog egyet.
- Jobb is lesz, addig sem jár a szád – egyezik bele s ő maga is behunyja a szemét. – és én is tudok pihenni.
Arnettre gondolsz, de érzékeid nem találnak utat hozzá.

Nem tudod mennyi idő telhet el, újra nyílik az ajtó.
S nem más lép be rajta mint Arnett. Mögötte még hárman jönnek. Az egyik a három közül még ismerős. Ő nyitotta meg a Roncsderbit, s vezette körbe a vendégeket. Az akkorihoz képest szinte szakadt öltözékben van. Khaki szín póló, és bőrmellény, alulról bőrnadrág feszül testén. Lábán csizma, ami még a linón is kopog. Sejthetően vasalt példány lehet. A két kisérő az ajtó két oldalán áll meg.
Arnett a kettőtök ágya közé lép, s arcáról leolvasható az aggodalom. Tekintete mélyén dühöt látsz, és sajnálkozást is. Szólni nem szól, viszont csuklóját felmetszve Bruce szájához tartaná. A megnyitós figura viszont mellé lép, és erővel fog rá Arnett kezére, és húzza el a fiú ajkától.
- Ezt felejtsd el barátom! – szól gúnyosan
- Eressz el! – perdül felé Arnett s tépné ki a kezét a vasmarokból. Sikertelenül. Sőt amaz még fel is nevet.
- Ne próbálkozz, rám nem hat – mondja és Arnettet majdhogynem kipenderíti a két ágy közül.
- A játékaid szenvedni fognak míg meg nem egyezünk! – közli, nektek háttal fordulva.
Arnett kitáguló orrlikakkal fordul vissza felétek, azaz a másik férfi felé.
- Halljam mit akarsz? – kérdi Arnett
- Csak lassan, lassan. – hűtené le a másik. - Itt én diktálok! – s karbafonja a kezét. Kivár. Arnett láthatóan türelmetlen.
- Lássuk csak... – kezd végül beszlni a Roncsderbis.
- Cirka kétszáz-ötvenezer kárt okoztál a garázsban. Tönkrement ezen felül nyolc autó, az több mint fél milla. – sorolgat – A pánikolós tömeg menekülés közben tönkretett ezt-azt, felszámítom negyedmillióba. – bólogat aprót
- Ez eddig egymillió – összegzi
- Nálam van két szolgád. – pillant hátra előbb Bruce-ra, aztán rád is vet egy pillantást.
- Ennek az ára – int Bruce ágya felé – négyszáz ötven
- Már egyszer fizettem neked érte!! – dörren Arnett hangja
A roncsderbis vállat von
- Ha vissza akarod kapni, újra fizetned kell érte! – közli, szinte morranón.
- A másik – int hátra, de inkább legyintve – azt nem kapod vissza.
- Pont egy ilyenre van szükségem a lányos szekcióban. – közli – Ragyogóan fog mutatni a ringekben.
- Nem! – közli Arnett. – Mindkettőt visszavásárolom!Bármenynibe is kerül! – teszi hozzá.
A mellényes felnevet.
- Nincs lehetőséged megvenni barátom!
- Ha ezen erősködsz mégis, nem fogom tudni megakadályozni hogy a dolog ne jusson jó Hercegünk fülébe – tárja szét a kezét, s sóhajt sajnálkozón, de szinpadiasan.
- És ebben az esetben, tudod mi a sorsa. Nem csak neki, neked is. – s bár nem tudod csak sejtheted mire céloz, de Arnett arca elborul. Állkapcsa táncot jár a visszafojtott indulattól.... Láthatóan lázasan kutat gondolatai közt valami megoldást keresve.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:25
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Szeretettel nézek Brucera s nem kommentálom a szavait.

Elalszoms a fájdalom az álmok közé nem kísér el. Zajra ébredek s szerelmem lép be. Csak a tekintetem ragyog fel a fájó ajkam beharapom s megfeszült izmokkal figyelem őt. Tekintetem falja de hangom nincs hogy köszöntsem. Nem tudom mi a jó mit kéne tennem hogy mihamarabb hazakerüljek.
Brucet itatná ám a másik férfi kirántja őt közülünk. Hördülnék de torkom olyannyira összeszorul hogy a levegő sem jut le szinte. Figyelem a szavakat az indulatokat.

Rémülten fogom fel hogy az elképzelt zord jövő valósággá válik. Indulatok gyűlnek bennem. Féltem Arnettet s tudom nem kerülhet a Herceg elé. Amit tettünk tán épp nagy bűn ezek közt. Kegyetlen a zsarolás s hogy én vagyok a tárgya megalázó is egyben, hisz pontosan tudom nem kellek Cerberusnak csak ütni akar Williamen.

Elhatározás születik bennem. Hogy létezhessen le kell hogy mondjak róla. Mélyet roppant mélyet sóhajtok. Remegve gyűjtök erőt hisz a szavak mit ki kell ejtenem a jövőm lesz immáron.
Brucera nézek s keményen pillantok rá.
Csak ajkam formázza a szavakat felé.
- Menj haza!!!! – parancsolom neki szinte.
Majd hangosan keményen szólalok meg s nem is nézek rájuk.

- Engedd el őket Cerberus! Tudom mire megy ki a játék. Semmit sem jelentek neked Mr Arnetten akarsz ütni! Megtetted! Érd be ennyivel! Adj biztosítékot számára arról hogy elfelejted ezt a kis incidenst, mivel a károd megtéríti s szavamat adom hogy se meg nem szököm se kárt nem teszek új vagyontárgyadban. Belépek a ringedbe és idővel végigmegyek a labirintusodon is ha vállalod a kiképzésemet! Ha nincs biztosíték akkor már most berakhatsz egy cellába és akár ki is köthetsz mert vagy megszököm vagy megoldom hogy ne sokáig örülhess jelenlétemnek. Pete szívesen kitörné a nyakam s el is érem nála ezt legközelebb! Vagy akármelyik emberednél! – mondom eltökélten.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Bruce villanó tekintettel reagálja le ajkaddal formált szavaid.

Aztán megszólalsz. A levegő mintha apró jégszilánkokká hülne köröttetek. Arnett tekintete fellobban szavaid hallva. Cerberus pedig lassan, mintha egy kikockázott jelenetet látnál fordul feléd. A szemöldöke magasan a sötét haja alatt állt meg a csodálkozástól. Eltelik egy perc is tán, hogy nem mozdul tovább csak néz azokkal a hideg zöld szemeivel. Aztán felnevet. Nem mosolyog, vagy kuncog, nevetni kezd. Kitörő és szívből jövő vígsággal. Arnett felnyög.
Aztán Cerberus elkomorodik, és hirtelen lesz ismét csend. Ekkor szólal meg.
- Úgy érzed bármiféle szavad is lehet a jövőt tekintve?! – kérdez
- Vagy esetleg olyan adu van a kezedben amit én nem tudok űberelni?! – s közelebb lép az ágyadhoz.
Megingatja a fejét.
- Semmid nincs. Semmid. Se vagyon, se tudás, se hatalom a hátad mögött ahhoz hogy bármit is felajánlhass nekem cserébe egy biztosítékért! – jelenti ki.
- Egy villanással akár már most is megölhetnélek - közli hidegen, majdnem sziszegőn
– HA te ölöd meg magad, vagy az embereimből kényszeríted ki... – billenti félre a fejét - a gazdád ugyancsak a Herceg elé kerül. – mondja szemérmetlen galádsággal hangjában.
- Ezt jól vésd az eszedbe! – s érzed beváltaná a szavát. Majd hátralép egyet és visszafordul Arnett felé. Mellkasa előt keresztbe fonja karjait. Majd hátra fordul ismét és rád néz
- Értéked akkor lesz, ha megmutatod mi lakozik benned. – veti még oda neked.
- A pénz átutalására egy órád van – fordul vissza Arnetthez, aki összetörten bólint.
- Megkapod. – mondja komoran. – Néhány perc az egész.
Cerberus bólint és kifelé int.
Arnett még vet rátok egy egy pillantást, és elhagyja a helységet. Cerberus, és a két kisérő is.
Kettesben maradtok Bruce-al.
Az szinte azonnal felhörrenve szólal meg
- Te teljesen meghülyültél?!?!
- Miért nem tudod egyszer, legalább egyetlen egyszer befogni a csőrödet?! – s s szeme villámokat szór.
- Úristen. Kikezdeni Cerberussal! – s látod rémület fészkeli be magát a tekintetébe. – A francba! – feszül neki indulattal a pántjainak, tán nem bírva uralkodni tehetetlen dühén.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:35
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



Nincs másom csak az akaratom a büszkeségem s az önbecsülésem valóban. Eg yéletem van s ez egy darabig biztonságban lesz, hisz ha ő öl meg akkor elveszti Arnett felé az aduját amivel sakkban tudja tartani. Semmi és senki vagyok pontosan tudom. EGY valakinek érek valamit s ez Arnett. Vissza kell jutnom hozzá Önerőből. Senki sem segíthet..senki! Meg kell szereznem azt az adut amivel kiválthatom magam. Meg fogom találni. Hagyom hogy Cerberus kiképezzen...túl fogom élni. Ha eddig megvoltam eztán is megleszek. Egyedül...
Cerberus szemébe nézek hideg zöld tekintet hideg szív és jéghideg metsző ész. Veszélyes kombináció. Meg fogja kapni amit akar...de én is! Nem ma nem holnap...egyszer!

Megfeszült vérző ajakkal hallgatom végig nem szólok közbe bár igencsak zaklatnak a kikívánkozó gondolatok.
Csak biccentgetek meglátásaira hisze jelen helyzetem tökéletesen látja.
Ám hogy az értékemhez ér nem bírom tovább.
- Ha végeztél velem nem lesz elég nullád hogy a kilences mögé írd! – mondom magabiztos elszántsággal.

Arnett utolsó pillantása komor s ez az ami belőle nekem megmarad..de szeretem s kitartok érte..ki fogok tartani!

Bruce leüvöltése szakít ki az érzetek közül.
Megvárom hogy kifújja a gőzt. Halkan szólok hozzá de erőt sugároznak a szavaim. Elfordítom a fejem a kamerától.

- Idefigyelj bátyó! Cerberus elvett tőletek! Legalább te ne üvöltsd le a fejem! Fogják itt mások eleget azt hiszem. IGEN! Tudom hogy fogalmam sincs az egészről. De én így éltem eddig is! Tudod honnan jöttem! Nem a Pink lelkű Apácák ölelő karjai közül kerültem ki! Életért vívtunk Kajáért fekhelyért kegyekért! A lelkem már az ördögé így is! Tök mindegy a jövő! Nem enegm féltesz tudom! Mr Arnettet! Igazad van féltsd vigyázz rá! Én nem fogom bajba keverni soha! Élni fogok ha ez megmentheti s elviselem ami rám vár! Érte viselem el! Egyszer kimegyek innen! Így vagy úgy de megtalálom a módját! Csak egyet kérek! Ha már nem számít rám ha már nem kellek neki jutass be egy üzenetet! – s ez az a gondolat ami most összefacsarja a szívem.

Könnyek folynak le az arcomon s lehunyom a szemem s igyekszem visszanyerni az önuralmam.
- Vigyázz rá! Havonta egyszer üzenj valahogy! Ti vagytok a családom! Ő és Te! Ne hagyjatok el! – kérem őt suttogva.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Cerberus felszaladó szemöldökkel néz rád, és megingatja a fejét nevetve. Nem kommentálja szavakkal szavaid.

Bruce egyre inkább összevont szemöldökkel hallgatja meg amit mondasz. S mikor meglátja könnyeid szájhúzva sóhajt fel.
- Ne sírj Sandra – szólal meg halkan.
- Kiválasztott téged. Soha, soha nem fog lemondani rólad. – mondja s érzed nem vigasztalni akar, tényként közli a dolgot.
- Ahogy én sem arról, hogy egyszer saját kezemmel fenekellek el, amúgy bátyósan! – mondja játszi komolyan, s a hangszine megváltozik kicsit. Torkot köszörül.
- Vannak itt jó emberek. Milton is az. Vele fogok üzenni. – folytatja.
- És amint lehetőség lesz, amint kiteheted a lábad innen, akár csak rövid időre is, megoldjuk hogy láthassunk – biztatna kedves hangon.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Kedves hangja s hogy végre felvállalja abátyóságot még inkább fájdalommal tölt el. A pokol ég bennem. A kezem húznám csavarnám ki a szíjakból. Megőrjít a lekötözöttség az sem érdekel ha aszíj véresre horzsol. Tudom hogy be fog jönni tudom hogy el fog köszönni mert ő ilyen s hogy nem érinthetem meg az lesz a legtökéletesebb büntetés.
Hullanak a könnyeim. Siratom azt amit nem ismerhettem meg. Átkozom a percet ami megmutatta Williamet s nem maradhatott a fekete boríték Hercege számomra. Gyűlölöm és félem máris Cerberust aki gond nélkül dönthet életek sorsok felett. Milton szegény Milton. A nyakába fogok szakadni. S tudom segítni fog erején felül. S azt is tudom nem fogok megváltozni. Legbelül nem! Nem fogom engedni hogy tönkretegyenek. Megoldom...de most nem megy. A fájdalom elönt s üvöltenék legszívesebben de tudom ez kell a kínzómnak! Végignézné mosolyogva míg végkimerülésig tombolok aztán bejönne és megkérdezné „Befekjezted baba?”
Szinte előttem van a jelenet. Nem fogja megkapni az élményt!
Erőt veszek magamon s könnyes összetört tekintetel nézek Brucera.
- Azt mondod kimenni..hogyan? Hogyan lehet legálisan kijutni? – kérdezem mohón..kapaszkodva a válaszba.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:40
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Bruce látva hogy a szíjjaidat szaggatod, s zokogsz szinte neveden szólítva próbálna lehiggasztani.
- Sandra, Sandra kérlek! Próbálj lehiggadni! Ne adj nekik lehetőséget hogy lássák a fájdalmad, mert mindegyik, aki csak megteheti ezt fogja kihasználni – s szavai szomorú felhanggal szólnak. Tudod tapsztalatából merítve ad tanácsot.

Végül ránézel, s tekintetében látod, ő is legalább annyira megviselt mint te. Kérdésedre aprót bólint.
- Ez a beszéd hugi! – mondja s sóhajt egyet.
- Itt két út van. Az egyik rövid, de anynira nem hogy ne fájjon. – kezdi – a másik hosszabb és még fájdalmasabb. De ez vezet felfelé, és odaki.
- Azok mehetnek ki, akik olyan posztokat töltenek be. Cerberus kutyái, például akik értem jöttek. Vagy akiket testőröknek bérelnek ki tőle. Vagy akiket kiképezve elad. Azok vissznyerik a szabadságukat.
- Neki egy a lényeg. Minél több pénzt hozz neki. És nem érdekli mikor, mert ideje van elég – fintorodik el.
- Neked is lesz időd, hogy felküzdd magad. Arnett várni fog rád, és megfogja találni az utat hogy megtegye amire kiválasztott. – biztat ismét.
- Van benned erő Sandra, ki fogd bírni, bármikor is úgy érzed nincs tovább, és úgy érzed most meghalsz, meglátod, mindig lesz mód hogy mégis tovább és még tovább elviseld ami rád vár. – mondja.
- Minden nappal és minden éjjel csak erősebb leszel – bólint aprót.
- És használd… - s elharapja a mondatot, mert nyílik az ajtó.
Arnett jön be ismét. Az egyik előbbi kisérővel. Tekintete meggyötört, és fájdalmas. Nem néz rád.
A kisérő elkezdi levenni Bruce- ról a hevedereket. Arnett a két ágy közé lép, s felmetszve csuklóját Bruce ajka elé kínálja. A fiú rátapad ajkával, és hosszú nagy kortyokban nyeli mit Arnettől kap. S ha figyeled látod, tesétnek zúzódásai lassanként elkezdenek eltűnni.
A kisérő végül teljesen eloldozza Bruce-t de nem megy ki. A te ágyadhoz lép, és téged is elkezd eloldozni.
- Elég – szól Arnett és Bruce elengedi a csuklóját. A fiú felül, s kicsit megmozgatja tagjait mielőtt feláll.
A kisérő végezve veled kimegy.
Arnett ekkor fordul feléd. Leül az ágyadra.
- Sajnálom Sandra – mondja s a tekintete vörösre vált. – Az én hibám hogy így alakult – s szeméből egy vércsepp buggyan ki, s folyik le jobb arcfelén.
- Cerberus hajthatatlan, de van más mód hogy kiszedjelek a karmai közül. Még nem tudom mikor és hogyan, de bízz bennem, kérlek – s bár nem pislog a másik arcfelén is utat talál magának a vércsepp. Torkot köszörül. A zsebébe nyúl, s egy fehér kendőt vesz elő, és törli le arcát.
- Bízz bennem – mondja újra s föléd hajolva óvatosan ölel át, nem törődve a kamerákkal. Homlokodra csókot ad, majd mégegyszer közvetlen közelről néz a szemedbe.
- Megadom neked a kegyet, ha száz évig is kell várnom rá – s a szavai nem ajkán át peregnek elő. Közvetlen elmédbe szólnak.
S az ajtó szinte durván vágódik ki.
- Vége a láthatásnak! – szólal meg Cerberus a hátatok mögött.
Arnett mégegyszer megszorít és végül elenged. Felegyenesedik, s feláll, végig a szemedbe nézve. Aztán kis mosolyt erőltet arcára, és úgy fordul meg.
- Ne vidd túlzásba! – figyelmezteti Arnett. Cerberus felszaladó szemöldökkel nevet fel gúnyosan, és széles mozdulattal int körbe.
- Ne feledd, ez az én birtokom! – mondja szélesen vigyorogva.
Bruce ezt a kis időt használja ki és hajol le hozzád.
- Használd az eszed Hugi! – súgja a füledbe miközben átölel.
- Ó szent kleofás! Adjak zsebkendőt is?! – gúnyoskodik tovább Cerberus, hogy észreveszi Bruce kis mesterkedését. – Bruce fiam, eléggé lelágyultál mióta nem itt élsz. – jegyzi meg, ahogy Bruce kilép az ágyak közül.
- Lehet kár volt mégis újra eladjalak. – mondja Cerberus töprengőn, amjd legyint – Igaz nem is lenne időm rád. A kisbabával kell foglalkoznom – int feléd.
Arnett eléri az ajtót, és visszafordul.
- Ne feledd, egyszer minden a visszaájára fordul! – veti oda Cerberusnak, s anélkül hogy mégegyszer rád pillantanának mindketten kilépnek a helységból.
- Persze, persze – legyin könnyelműen Cerberus. Aztán feléd fordul…

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:50
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban



- Nem érdekel a fájdalom ha elérhetem a kaltkaajtót..- sóhajtom halkan.
- Ha nem hagytok el ha érzem ..ha érezhetlek benneteket akkor lesz tovább..- nézek fel rá könyörögve.

S nem fejez be egy gondolatot. Valakik jönnek s könnyeimen át meglátom őt. Kinyúlnék felé könyörgőn hogy rám is nézzen hogy csak egyetlen pillantást pazaroljon rám.... De ujjaim nem mozdulnak...”Kamerák..” jut eszembe Milton figyelmeztetése.

Megitatja Brucets az íz az én számban is összegyűlik. Mennyire kívánom a vérét..mennyire kívánom őt.
Meglep hogy kioldoznak. Nem mozdulok azonnal de végül felülnék. Nem fogom feladni. Szabaduló kezemmel törlöm le a könnyeimet.
Mellém ül s tekintetem falja arcát.Homlokon csókol s ez már szinte sok. Hozzá simulok a karjába vágyom.
- Bocsáss meg..bocsáss meg- súgom halkan. S hogy könnye kicsordul meglep a vér látánya de ösztönöm mozdít meg s lecsókolnám a cseppeket. Érezni akarom utoljára. Hiszen az övé vagyok évek óta. Cerberus lám nem ismer...semmit sem tud rólam.

- Hozzád tartozom – lehelem halkan.
Elmémben szól a hang ajka nem mozdul s tudom a titok hármunkké s náluk jó helyen van. Csak aprót bólintok a gyönyörű szemekben merülve el.

Cerberus durván töri meg az idillt.
Arnett feláll és ellép tőlem. Nem nyúlok utána pedig szívem szerint utána rohannék még sérült lábbal is akár.Nem tehetem elvettek tőle durván.
Bruce újra meglep.
- Hiszen tudod hogy nincs..majd küldj egy keveset ha találsz valahol..- mosolygok fel rá s tudom nem fognak elhagyni.

Elmennek s magukkal viszik a szívem. Csak egy darab jég marad a helyén. Könnyeim már nincsenek. Nem lehetnek Cerberus előtt.

Bátran nézek a szemébe az ágy szélébe kapaszkodva.
- S most? Felfalsz szőröstől bőröstől vagy meghámozol előtte? Vigyázz a lényem mérgező! – fenyegetem meg hogy időt nyerjek összeszedni magam.
Egy fokkal alázatosabb leszek mielőtt eltaposna.
- Kérlek tégy teljesértékűvé hogy használhass s kedvedre tehessek! – mosolygok rá a világért ki nem mondva hogy vért kérnék hogy fájdalmam enyhüljön.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:50
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Lecsókolod a vércseppet, s Arnett behunyja a szemét.
- Ohh Sandra – szakad fel belőe a nyögésnek hagnzó sóhaj.
- Ne tetézd a fájdalmam kérlek. – s komoly tekintettel néz a szemedbe. Fejet ingat szomorkás mozdulattal.

Cerberushoz szólsz hogy kettesben maradtok. Megáll, és töprengőn néz rád egy ideig.
- Nő létedre kicsit merész vagy. – mondja ki amit gondol
- Még ha azt is beleveszem hogy már ghoul vagy, is. – bólint
Aztán odalépked melléd, és kihúzza az ágy alatti széket. Lehuppan rá, s kényelmesen hátradől két könyökével Bruce ágyára támaszkodva.
- Elmesélték a mai kis mutatványod is. – s ahogy figyel téged, érzed nem csak felületes a figyelme.
- Meg is tapasztalhattad, itt nálam, nem a kesztyűs kéz a divat – ingat egyszer fejet.
- Mégis újra és újra szemtelen vagy, majdnem pofátlan. – emelinti fel a szemöldökét.
- Mi a célod ezzel? – kérdezi s felfelé emelinti meg a fejét.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 18:50
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Wiliamnek fáj amit teszek. S csak fokozza a kínt bennem hogy lám vannak érzései lám felrúg minden konvenciót s homlokon csókol. Szeretem őt s sejtjeim lángban állnak.Soha nem érzett érzetek ostromolják agyam. Felfoghatatlan a vágy hogy vele lehessek. Bármit megtennék ezért...

Végigmérem leendő „gazdám”.
- Merész lennék? Vagy ilyen vagyok alapból? Nem ismersz..soha nem is láttál! Se akcióban se a magánéletben! Fogadjunk az sem tudod mire tudnál használni?! Láttam a kis ölebeidet a ketrecekben a matracokon! Hát mit ne mondjak lenne mit javítani a mozgásukon! Azt hittem a legjobbakat foglalkoztatod..- mosolygok rá.
- Felmerült bennem a vágy ahogy végigsétáltunk a kéjtermeken hogy jelentkezzem melléd hozzád személyi edzőnek. Vajh mennyit fizetnél? – kérdezem játszi szemtelenséggel.

- S hogy mi a célom? Mint mindőjüknek akik vinnék valamire. Kitűnni, mgmutatni mire vagyok képes! Hogy a gazda észrevegye a különbséget a különcséget s ne csapjon csak úgy hozzá a nyájhoz!!!! Taníts gazda! – hajolok picit előbbre összehúzott szemmel kihívóan.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 19:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol, Cerberusnál


Beszélni kezdesz, s tekintete arcod fürkészi. Ahogy a mondatok előperegnek ajkaid közül, úgy lesz egyre komolyabb. S bár mosolyogva adod elő a gondolataid, az ő ajkai nemtetszőn húzódnak el. Nem vált testhelyzetet, akkor sem mikor előrehajolsz felé. Összehúzott szemekkel csendben szemlél bő egy percig. Aztán vesz levegőt.
- Mindig van, lesz a jelenleginél jobb, és mégjobb. – kezd beszélni.
- Csak idő és türelem kérdése. – mondja – Az előbbiből rengeteggel rendelkezem, az utóbbiból jóval kevesebbel – s a szavai egyfajta figyelmeztető hangnemet ütnek meg.
- Bizonyos helyeken, én is maximalista vagyok. – bólint - De van ahol a befektetett energia, nem hoz jelentős többlethasznot, azaz nem térül meg. – von vállat, és hozzáértő szemmel néz végig rajtad.
- De ha már bírálni merészelted a felhozatalt, kapsz egy esélyt hogy megmutasd, szerinted mit kellene a lányoknak és a fiúcskáknak mutatniuk a ketrecen belül. – emelinti meg a szemöldökét, s bólogat néhányat.
- Átlagosan és fejenként megkersik nekem a három és félezret egy éjszaka alatt. – mondja – Neked három napig ennél jobban kell teljesítened. – hoz döntést, és néz a szemedbe
- Holnap este tízkor kezdesz. Napközben lesz időd felkészülni. A lányok majd beavatnak a részletekbe.
Majd levegője fogytán újat szív be.
- Három nap múlva pedig minden rólad elérhető információ a kezemben lesz, ahhoz hogy eldöntsem érdemes vagy-e arra hogy ne csak egy légy a sok közül.
- És csak hogy lásd, tudd díjazom a szókimondást, az őszinte véleményt, de ha bebizonyosodik, hogy nincs mögötte semmi – s vállat von – hiába kepesztesz majd, nem felfelé, lefelé lépkedhetsz csak a létrán. – bólint s tudod nem fenyeget, bevállható jövőt vetít eléd.
- Ja igen. – kezd más témába.
- Chris Parragh a nevem. De nyugodtan hívj úgy a hogy a többiek. Cerberusnak. – bólint engedékenyen.
- Előbb utóbb neked is lesz gúnyneved. – mosolyointja el magát – A gúnynevek itt eléggé ragadósak. – kuncog fel.
- Vakegér mondjuk nem lelekesedik, hogy te lettél a keresztanyja. Nem lepődj meg ha ezt alkalom adtán szóvá teszi – vigyorodik el.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 19:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Szavai meghökkentenek. Nem üt meg de nem is hagy faképnél. Szemöldököm akaratlan is felszalad jelezve hangulatom.
Nem ijeszt meg azzal hogy a ketrecben kell szolgálnom, bár vannak fentartásaim.
Bólintok a feladatra nem ellenkezem.
Elgondolkodóvá és feladatcentrikussá tesz a jövő mégha csak három napnyi is az.
- A lányok segítenek..- szögezem le mintegy csak magamnak – mi a feladat lényege? Mindent a szemnek semmit a kéznek? Vagy egyfajta élő étlap? Kikérhetnek egy egy numerára? – kérdezem nem túl lelkesen.
- Mit vár el tőlem? – kérdezem s nem támadok pusztán a megszokott részletességgel kidolgozott feladatmegoldás hiányzik.
Jólesik hogy nem máris ma este akar feldobni oda s engedi a felkészülést. Tudom hogy ehhez kell pár dolog. Visszavett udvarias hangnemben folytatom.
- Tudom hogy semmit sem jelentek Önnek. Csak egy talált tárgy vagyok amin se használati utasítás se értékbecslés. Csak annyit kérek adjon esélyt. Adjon esélyt hogy tanuljak aztán hasznosíthassam a tudást. – nézek a szemébe nyugodtan. Két tartó karom próbálom lazítgatni. Nehéz úgy tartani magam ülve hogy a hátizmaim ne húzódjanak a kelleténél jobban. Fájdalom fintor suhan át arcomon de nem érdekel hogy látja e vagy sem. Nyilván tudja mi zajlik bennem. Megpróbálok javítani a helyzetemen új alapokra helyezném kettőnk kapcsolatát.
- Nem tudom hogy jobb vagyok e, talán más..s hogy ez megtérül e..nos nem vagyok profi táncos. Személyi edző vagyok annak minden kifejleszthető tudásával. – mutatkozom be s figyelem mennyire érdeklik szavaim.
- Holnap megmutatom mire gondoltam s ha tetszik...nos szívesen mozgatnám át egy kicsit a társasága tagjait. – bújik ki belőlem a szakember, de immáron segítőkészen s nem kritizálón.
- Rég nem edzettem hiányzik a mozgás. Szeretnék formába jönni..lehet? – nézek rá kérőn.
- A csapata úgy kapott el ahogy egy óvatlant kell. – mondom elismerően – a két pisztolyt a fejemhez nyomni kissé túlzásnak tartottam. Foyl úgy szállt ki a furgonból hogy a napfénymentes homályló szűk utcácskában is napszemüveget viselt s messzire maga elé tartotta a fegyverét bele az arcomba. Olyan érzésem volt hirtelen hogy nem is lát csak hang után tájékozódik...- mosolyodom el.
- Nem mutatkozott be..valahogy szólítanom kellett mielőtt a nagy igyekezetben belémlő... – teszem hozzá s óvatlan rántom meg a vállam. Az eredmény egy fintor és egy fájdalmas szisszenés. Kell pár másodperc hogy visszanyerjem az önuralmam s helyére tegyem a fájdalmat.

Második nap
2010. október 1. Péntek délután 19:10
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Valahol fogságban


Cerberus nem változtat továbbra sem testhelyzetet. Kényelme jelzi, ráérős voltát. Hagy beszélni. Látod rajta hogy érdeklődése cseppet sem lanyhult. S nem csak arcod fürkészi, szemeidbe tekint, hanem a testeden is végig-végig siklik a tekintete nem egyszer. Kicsit oldalra billenti a fejét. Szemöldöke néha megemelkedik kicsit, van hogy bólint egészen aprót, azt jelezve elérik szavaid, s van amikor halkan kuncog is. Aztán elhallgatsz. Látja rajtad a kínod, ez egyértelmű. Mély levegőt vesz
- A lányok nem csak tapogathatóak. – kezd beszélni. – De nem is kurvák. – teszi hozzá.
- Aki nálam lányt, vagy akár fiúcskát kér le a ketrecből, az nem testiségre vágyik. – int nemet fejével.
- Tisztában vagy azzal mik vagyunk – bólint – nekünk a testiség már nem igen jelent túl sok mindent. Nem vetjük meg éppen – billenti oldalra a fejét – de nem részesítjük előnyben. Sokkalta nagyobb és másfajta élvezet az életet magunkba szívni. – s a mélyzöld tekintet mélyén meglobban a vágy egy pillantra.
- Azt is mondhatnám ráhibáztál. – kuncog fel – Élő étlap. – bólint
- Mindegyik más. Nincs köztük két egyforma. A vendégeim különleges izléseit kielégítendő a sokféleség. – magyarázza.
- Ma éjjel, te is részt veszel az orvosi vizsgálaton, ahogy mindenki aki a birtokomba kerül. – közli aztán, s nem mélyed a részletekbe. – Kötelező – teszi hozzá komoly tekintettel.
- A ketrecbe csak így kerülhetsz be. Addigra rendbehozod magad, és felkészülsz. Készülj fel, hogy újként számottevő érdeklődéssel fognak körbevenni a vendégek. A műsornak izgalmasnak, és csábosnak kell lennie. Direkt jól jön, hogy nem átlagos lány vagy. Megmutathatod, hogy edzőként te hogy gondolod a te tudásod belevinni, beleépíteni a lányok hozta szokványba. – mondja kicsit elgondolkozva.
- Arra vigyázz, bármennyire is durva a ketrecbe nyúló kéz, neked el kell viselned! – figyelmeztet nagyon komolyan – Bármit csinál, bárhol érint, te csak táncolsz, sőt méginkább felajzod.
- Ha egyvalaki lekér az neked – ezáltal nekem – az máris két és félezer. – emelinti meg a szemöldökét.
- Egy éjszaka, maximum ketten kérhetnek le – teszi hozzá. – Ha ketten megszívnak, jár egy pihenőnap, azaz másnap nem kell a ketrecbe menned. – bővíti az ismereteid máris.
- A három napod az három éjszaka a ketrecben – jelzi kis vigyorral – mielőtt máshogy kombinálsz.
Aztán hirtelen vált témát.
- Foyl albínó. – mondja. – Érzékeny szemeit még éjjel is sötét szemüveggel védi – magyaráz rövden.
- De ezt majd ő is megmagyarázza neked – mondja bizonyossággal hangjában.
- HA – emeli fel a kezét – ismétlem ha feljebb lépsz, készülj fel itt egy módszer van az előrelépésre. Ha eltaposod aki előtted, vagy feletted van.
- Mindenki félti a helyét. Te is félteni fogod ha már megdolgoztál érte – vetíti előre meggyőződéssel szólva.
- Ha összeugrotok – vállat von – és megsérültök nem én fogok körbejárni, vajon kinek van szüksége a véremre. – emelinti fel a szemöldökét
- Kérni kell. Csak kérni kell, és megkapjátok – s a szemedbe néz jelzésértékűen.