Szabadesés - Lasandra Yount meséje

2010. szeptember 30. Csütrötök Este 23:25
Detroit – Roncsderby

Tekintetem vad és ellenséges mikor látom hogy felém közelít. remélem leül és akkor megsérthetem azzal hogy máris magára hagyom.
Ám cseppet sem udvariasan közli amit Arnett akar.
Meglepve húzom fel a szemöldököm.

- A szavak sosem hibásak, legfeljebb a használójuk. William alább adta az igényeit? Se etikett se illem?! S ha még egyszer a szádra veszed formás testrészemet akkor bizony beépítem a topánom sarkát a szemeden keresztül az agyadba. Csak még eldöntöm melyik topánt melyik szemeden küldöm át! - szisszenem felé halkan de számára érthetően.
Majd kecsesen felállok s Arnetthez lépek.
- Tudja jól Uram hogy mindig állok rendelkezésére, szívesen ellensúlyozom a bunkóságot nem kevés magasröpptűséggel - ülök vissza ahelyemre és veszem kézbe a legkedvesebb mosolyommal kísérve a poharam s apró kortyot iszom belőle.

2010. szeptember 30. Csütrötök Este 23:30
Detroit – 3405/3 Carpenter street

A néger felkuncog a szavaid hallva, s láthatóan nem rázza meg sem a dorongolásod, sem a szisszenő fenyegetésed. Sőt kiválóan mulatozik. A nyomodba szegődik ahogy Arnett felé indulsz, de nem szól sem utánad, sem hozzád.
Felülsz a székre. Arnett tekintete vidoran csillan meg. Szavaid hallva még el is mosolyodik.
- Lesz még idejük nem kevés csörtére. Örülnék ha nem itt folytatnák. - kér szeliden.
– Ez a fickó itt az egyik segítőm. – int fejével a mögéd álló néger felé - Bruce Reed. – mondja ki a néger srác nevét. Ha felé fordulsz az vigyorogva bicent neked.
A lift hangot hallatva érkezik meg ebben a pillanatban. Kinyílik az ajtaja s kilép belőle három férfi. Az első egy majdnem szelid vonású fickó hullámos barna hajjal és kékeszöld szemekkel. Fehér öltöny van rajta. Nyakában halovány zöld nyakkendő és vagy két árnyalattal sötétebb zöld ing. Mögötte egy vele egymagas rövid szőke haju férfi sokzsebes nadrágban, izompolóban. Nyakán hatalmas tetoválás. Arcán furcsa hegek díszlenek. A másik férfi egy testesebb kopasz néger, bőrmellényben, farmeringben és bőrnadrágban.
Mindenki az érkezők felé fordul szinte. A zenét halkabbra veszik, és a beszélgetés moraja is elhalkul.

- Jó estét mindenkinek! – köszön a fehér öltönyös körbepillantva. – Mindenkit üdvözlök a Roncsderby újbóli megnyitásának alkalmából. – s a fura tér bár a fickó nem beszél túl hangosan mégis megfelelően körbeviszi a hangját.
- A fél évvel ezelőtti bezárás óta eltelt időben mindannyain azon dolgoztunk, hogy a hely tartalmas szórakozást nyújthasson, s valóban mindenki megtalálja a kedvére való részleget. – mutat körbe mosolygósan.
- Ha megengedik, gondos házigazgaként körbeviszem önöket. – mondja és a kis folyosó felé int.
- Kérem fáradjanak utánunk. – indul előre, és szép lassan midenki elindul.
- Csatlakozzunk ehhez a szivélyes invitáláshoz – mondja Arnett és aprót bólint.
Megvárja míg leszállsz a székről és a derekadra karolva vonna magával. Bruce mögétek lépve ered a nyomotokba.

2010. szeptember 30. Csütrötök Este 23:30
Detroit – Roncsderby

Arnett nem lesz dühös s ez meglep. Hogy a néger mit reagál nem nagyon érdekel.
Reed..hát ez a neve.
Engedelmesen bólintok Arnett felé.
- Azt hiszem Mr Reed pont azok közé tartozik akiket említett. Láthatóan élvezi a vadmacskákat viszont én nem érzem jól magam a társaságában. Büntetni akart? - kérdezem komolyan - Sikerült. - mondom minden él nélkül.

A Ház tulaja érkezik. Ajkam aprót fintorít mikor meglátom. Gyűlölöm az újgazdagokat akik ennyire nyilvánvalóan teszik közszemlére magukat, s azt a tényt is hogy két beépített szekrénnyel kell szembenéznie annak aki "Jó napot!" - ot kívánna neki.
Fehér öltöny zöld ing s fájdalmasan hozzáillő, gondosan kiválasztott nyakkendő! Bár annak legalább örülhetek hogy nem az Operát készültünk felrobbantani. Meghalnék ha estélyit kellene viselnem.
Már Arnett eleganciája is súrolja a határaimat, de neki mindent megbocsátanék. Tán még egy fehér öltönyt zöld inggel és nyakkendővel is...
Ábrándosan sóhajtok, mikor a tualaj helyére képzelem a megbízómat.

Körbeinvitál. S bár roppant érdekel mi van ott hátul most valahogy elment a kedvem tőle. Minden szórakozási igényt kielégít. Kártyaasztal rulett, vagy vörös fénnyel dekorált buja szobák.

Egyik lehetőség sem vonz.
Arnett hív s nem ellenkezem. Lecsusszanok a bárszékről s karjába simulok engedelmesen.
- Remélem van éttermük is... meghalok egy tál tartalmas kajáért. - dőlök a vállára s közlöm vele halkan szinte ajakmozgás nélkül.

- Sosem szeretnék olyan gazdag lenni hogy kötelezően magam mögé ragasszak egy modern konyhabútor készletet! - sóhajtva mondom ki a véleményem.
majd Arnetthez simulva lesem az újkor csodáit. nagyon kell annak kapaszkodnia aki az én szórakozásomat biztosítani tudná!

Egy kis kerthelyiségre vágyom. "Dedikált" faasztalokra egy korsó sörre, cigeretta füst szagára, halk zsibongásra s nagy röhögésekre! Ebben a palotában ez a feeling hiányzik s éppen ezért értéktelen a hely számomra.

Mosolyt öltök s ábrándos pillantásokkal kísérem a Mentoromat. Nem akarok több problémát kettőnk között.

2010. október 1. Éjjel 0:30
Detroit – Roncsderby

A menet elindul. Arnett átölel, a derekadon nyugtatva a kezét. Ételt vágyó szavaidra elmosolyodik.
- Biztos akad majd valahol egy szendvicsbár is – fintorodik el, s inkább a helynek szól a fintor.
A kredenceket említve Arnett csak számodra hallhatóan felkuncog, szavakkal nem kommentálja a véleményed, de tekintete fura csillanást tartalmaz.

S haladtok a „tömeggel”. A hátsó folyosóra érve annak végén az ajtó egy széles rámpaszerű feljáróra nyílik, mely egy emelettel feljebb visz. S mivel az épület külső ívén fut ez végig ragyogó kilátás nyílik a városra innen fentről.
Felérve duplaszárnyú ajtón haladtok át, s itt egy teljesen másfajta a tér. A különbség azonnal szembetűnik. Itt ugyanis a plafonon nagyjából a kör egyharmadának terjedelmében „lyuk” van. Felnézve még van két emeletet láttok.
Ezen a szinten is kevés a fal, s a berendezés és elrendezés olyasféle mint egy táncos szórakozóhelyé. Apró kör alakú póriumok veszik körbe az oszlopokat. Ezek egy nagyobbacska kávézóasztalnyi felületet adnak, és nagyjából derékmagasságban húzódnak. Némelyik függőleges „rácsokkal” van körbevéve. S mindegyik póduimon táncol valaki. A rácsokkal rendelkezőkön lányok, a rács nélkülieken fiúcskák lejtenek a most halk de mégis fülledtséget keltő zenére, roppant erotizáló táncot. Kicsit odébb négyzet alakú színpad is van, mely hatalmas baldachinos ágyat szombolizál. Itt négy lenge öltözékű fiatal – két fiú és két lány- imitál ágyjelenetet. Távolabb apró négyzet alaku söntések, leengedhető ráccsal. S a helységben szerte elszórva aprócska asztalok is találhatóak, ha valakinek ülni támadna kedve.
A vendégeknek láthatóan tetszik a helység. Áthaladva rajta van aki bizony nem állja meg s végigsimít egy egy alig öltözetű testen, testrészen. S nem csak a lánykákat érik el siító kezek.

Házigazdátok tovább halad, az emelet másik felére. Ide posztóval takart boltíven át lehet bejutni. Odabent apró kaszinó féle. Megtalálható a rulettasztaltól a pókerasztalig szinte minden. Csinosba öltözött krupiék mosolyognak az asztalok meleltt-mögött. Itt is van bár, ahol szintén csokornyakkendős mixerek ténykednek, már most, látványos trükkökkel szórakoztatóan alkotva a rétegesen színes, alkoholos frissítőket. A vezetőtök meg is áll egy pár percre, s kedélyes invitálással kínálja a vendégeknek a tálcára sorakoztatott sokszínű koktélokat. A meghívottak nem röstelnek magukévá tenni, egy-egy csinos poharat.

Majd továbbhaladtok, a következő szintre, szintén íves rámpa jellegű feljárón. Odafent megint más a tér. Akárha „sportcsarnokba” kerülnétek. Ringeket látsz, egyértelműen az agresszívabb sportokhoz valót. Egyik másikban játékos boxmeccs zajlik, cseppet sem durván – egyelőre. A távolabbi részen combköépig érő medencék sorakoznak. Bennük csúszós folyékony masszákban lányok és fiúcskák gyürmölik egymást. Van ahol csokoládé, iszap, olaj, vagy épp méz a közeg, melybe bele-bele hasaltatják az „ellenfelet”.
Természetesen ezen a szinten is helyet kaptak kényelmes székek, fotelek, kanapék, hogy a közönségnek ne feltétlen állva kelljen nézelődnie, és szurkolnia.

Majd mégegy emelet. Itt nincs tl sok látnivaló. Mintha csak egy sima étterembe lépnétek. Kettő – négy – hat vagy többszemélyes asztalok mindenhol. Ízléses terítékekkel díszes abrosszal takartak mind. S az emelt úgy került kialakításra hogy szinte mindegyik asztalról kényelmes rálátás nyílik a lenti küzdőterekre. Mintha hidacskák szelnék a termet át. Ennek az emeltenek a plafonja viszont teli, nem látni feljebb.
Az egyik hidacska teljes hosszában asztalok roskadoznak étkek sokaságától. E mellett vezeti tovább a fehér öltönyös a vendégsereget, s illendően serkenti őket, hogy szedjenek az apró tányérkákra bátran a csemegékből.
Arnett bizattóan blint feléd
- Nézzen valami tartalmasat nyugodt szívvel – mosolyintja el magát.

Csak néhny percet időztök itt is, s a csapóajtón ismét feljebb mentek. De nem egy, hanem két emeltet. Odafent a padló teljesen átlátszó, így lelátni az alatta lévő emeltere, melynek majdnem teljes alapterületét valamiféle furcsa labirintus foglalja el. A labirintus kósza fényekkel megvilágított borzongatós, sötét zegzugokkal teli. S bizony akadályokkal telitűzdelt. Látsz ott hatalmas forgó pengétől elkezdve, rángó fűrészen át, a kifeszített drótkötél alatt vöröslő forróvízen át mindent. Gőz és füstpamacsok teszik méginkább hangulatossá a helyet. S odalent néhány ember halad az akadályok között. Mind férfi. Öltözékük egyforma. Alulról egy vékony vászonnadrágot viselnek, s könnyű cipőt. A felső testükön viszont heveder, mely néha néha megcsillan. Mintha fémből lenne méghozzá fekete fémből, s a hátulsó felén még lakatokat is látni vélsz. Ezen a szinten is zene szól, akárha egy akciófilm zenéjét hallanátok, igaz hogy halk, égis az alant látható küzdfelemhez megfelelő aláfestésnek bizonyul.

Házigazdátok a szerte elhelyezett kényelmes ülőalkalamtosságok feé int, s szólítja fel a tömeget, az elhelyezkedésre, s jó szórakozást kíván, a túra végeztével. De nem vonul el. Az újra csoportokra oszló vendégek közé vegyül, s kedélyes cseverészést folytat.

Arnett az egyik félreesőbb fotelsor felé indul veled…

2010. október 1. Éjjel 0:30
Detroit – Roncsderby

A szendvics hallatán halkan felnyüszítek.
- Nem lehetne a tulajt roston? – kérdezem halkan s akaratlan is megnyalom az ajkam.

A rámpán óvatosan haladok. A tűsarkaknak nem nagyon tetszik a helyzet. S a bokáim sem ujjonganak az ötletért hogy gyalogtúrára indultam rajtuk. Erőst sírnak a bakancsok után, de az edzőcipőmmel is beérnék.
A terem berendezése lenyűgöz. Nullák csilingelnek előttem ahogy felmérem a hely mibekerülését. A sex az orgia nem vonz, bár meg kell hagyni jóalakú sorozatbabák vonaglanak odafent. A koktélokre csak sóhajtok. A tonicom ottmaradt a pulton.
Aztán hogytovábbhaladunk emelkedni kezd az érdeklődési szintem. A ringben való játszadozás valóban csak játék. Meghúzom az ajkam. Sehol egy valódi pofon. A levegőben méz csokoládé s egyéb fűszeres illatok terjengenek, sehol a vér az adrenalin...
Izmaim mégis megfeszülnek s apró akaratlan sóhajok szállnak el ajkamról. Szívesen móresre tanítanám a mézben fetrengő lányokat. A játékuk láttán fájdalmasan nyögök fel.
Fentebb az étel látványa köt le s hogy mások is szednek s Arnett is bíztat így tányért ragadok s most kivételesen nem a zöldség köti le a figyelmem. Talán a harc látványa az mi a vadságom előhozza s az éhségem is alátámasztja hogy megpakoljam a tányért. Sült csirke töltött hús s köretnek szedek csak friss zöldséget. Az egész mellé egy fürt szőlőt fektetek s alátuszkolok egy szelet sajtot. A Zsákmány! Féltőn vigyázom a tányér tartalmát. Ha van akkor elemelek egy üveg gyümölcslevet.
Elégedetten sóhajtva térek vissza Arnett mellé.
- Ez gyors vadászat volt – mosolygok rá.

Mikor meglátom a labirintust hirtelen meglódul a vérnyomásom s tán picit bele is szédülök a látványba. Vágyódón sóhajtok fel s tekintetem mohón tapad az akadályokra. Erőst szurkolok az alant küzdőknek s arcom izmai nem is titkolják az érzéseimet. Észre sem veszem milyen intenzitással rágcsálom szét a bekapott szőlőszemeket.
Szinte húzatom magam mikor Arnett egy félreeső fotelrész felé terelgetne. Halk ám elégedetlen hang tör fel belőlem. Lenyűgöz a látvány s máris azt képzelem én hogyan haladnék át a labirintuson....

Odafigyelés nélkül, ösztönösen eszem a megszerzett vacsorámat miután leültünk.

2010. október 1. Éjjel 0:30
Detroit – Roncsderby

Arnett rádvillantja a tekintetét, s némi nemtetszést(?) ühöt(?) látsz benne.
- Ilyesmivel ezekben a körökben ne mókázzon! – s a hangja is kimért, majdhogynem rednreutasító lesz, bár csak számodra hallható.

Arnett ahogy haladtok el nem enged. A tömegben néhányan oda-oda biccentenek neki, s ő is apró fejbiccentéssel udvariaskodik vissza, néhány hölgy felé akik figyelmüket neki szentelik mélyebb fejhatással bókol.

A tele tányérod meglátva elmosolyodik. Szavaid hallva tekintete is felcsillan.
- Messze ez még az igazi vadászattól – mondja halkan rejtélyeskedő tekintettel.

Arnett felkuncog ahogy a labirintustól nem akarsz eltávolodni.
- Jöjjön, onnan is lelát – kér szeliden, s nem áll meg, elhurcol a fotelig.

S hogy leülsz valóban onnan is remek lelátás nyílik az alant folyó küzdelemre, mely ahogy jobban megszemléled, nem babra megy. A férfiakon igazi vérző vágásokat látsz feltűnni, s ami csak most kelti fel a figyelmed, egymás ellen is megy a küzdelem. Az egy-egy szakaszon való átjutást az ellenfelek egymásnak is megnehezítik. Alattatok pont a „forróvizes” medence van, mely felett három acélkötél feszül. Kettőn lajhármászásban férfi igyekszik átjutni a túloldalra a száraz platformra. Ám amelyik hátrébb van, aljas mód elkapja az előtte húzódzkodó férfi lábát, s elég nagy erővel rántja vissza, maga felé. Az acélhuzal, csúszik az izzadt kezekben. A férfinak esélye sincs megakadályozni az inzultust, sőt a lába lecsúszik a drótról, és a víz felé lendül. Nincs ereje felhúzva tartani, így lábszárközépig merül a vízbe. Némán tátja ki hatalmasra a száját. Sikolya a képzeeltedben ver csak visszhangot…

2010. október 1. Éjjel 0:30
Detroit – Roncsderby

Meglep a dühe, ártatlannak vélt gondolatom ezt okozza. Értetlen pillogok rá, majd aprót vállat vonok. Ha így akarja..
- Bocsánat - mondom minden megbánás nélkül, pusztán az illem kedvéért.

Figyelem a köröttünk haladókat. Alaposabban azokat akikkel kapcsolatot teremt a Mentorom. A nőket is megszemlélem alaposabban vajh melyik tetszhet neki? Melyik stílus külső a zsánere? Már már féltékenység ébred bennem. Aztán még valami eszembe jut. Hiszen az én derekamat fogja át! Akaratlan is kihúzom magam s egy egy bensőségesebb pillantást megpróbálok elűzni egy szemvillanással.
" Ő az enyém közöd nincs hozzá! "

- Lehet eztán el kell lopnom a vacsorámat? - kérdezem halkan izgatottan.

Hagyom hogy győzzőn nem akarok feltűnést. Úgy nézhetek ki mint aki még nem látott ilyet!! S lám valóban!
Mikor a férfi belelóg a vízbe, ösztönösen szisszeek fel s ezáltal sikeresen nyelem félre a falatot. Levegő fogytán próbálok pótolni szakaszos sikerrel. Diszkréten fulladozom a könny ömlik a szememből..

2010. október 1. Éjjel 0:40
Detroit – Roncsderby

Arnett láthatóan nem elégedett a csak illendőség miatt kimondott szavaiddal. Tekintete továbbra is hidegen csillan rád. De nem szól többet. Most nem..

S ahogy az Arnett felé pillantgatókat szemléled meglátsz egy magas szőke férfit. S mellette egy náladnál magasabb szőke nőt, aki Arnettre néz. Udvariasan bókolnak egymás felé. A nő nem átall rád is pillantást vetni, mely érdeklődő, már már tolakodónak is mondható. S te merészen vetsz rá, majdnem ellenséges pillantást. A szöszi szemöldöke felszalad, s ajka gonoszkás mosolyra húzódik. Végül elfordul tőled.

Arnett felkuncog szavaid hallva.
- Nem, én fogom levadászni a saját vacsorámat – mondja egészen halkan, majdnem csak a szájával formálva a szavakat. S tekintete mélyén valmaiféle vadság lobban fel, de egy pillanat múlva tova is tűnik. Ajka továbbra is rejtélyes mosolyra húzott.

Félrenyelsz, s Arnett homlokráncolva fordul feléd, diszkráte lapogatva a hátad, így próbálva könnyíteni rajtad.
- Mozi közben nem tanácsos sem ételt sem italt fogyasztani – mondja komolykodva. S ha végre abbahagyod s fulákolást a tányérodra mutat.
- Lemegyünk és elfogyasztja az étteremben a maradékot – mondja és feláll a derekadra tett kezével téged is felemel magához ölelve. S máris indulna. Ám nem tesztek csak néhány lépést a roppant magas és elegáns szőke férfi, a szöszi nővel mellétek lép.
Arnett megáll, s elenged.
- Jó estét Mr. Northman – szólal meg s hangjából érzed a feltétlen tiszteletet. Fejét picit meghajtja a férfi felé. Az biccent.
- Jó estét Mr. Arnett. – zeng a bariton, s még a te lelkedbe is berágja magát a zönge.
- Ms. Northman! – bókol a férfi a szöszi felé, aki kezet nyújt neki. Arnett megfogja s kézcsókkal illeti a karcsú kezet.
- Örvendek Mr. Arnett! – udvariaskodik a szőke is. S mindketten rád pillatanak. Arnett elmosolyodik
- Engedjélk meg hogy bemutassam Lasandra Yountot, a legifjabb pártfogoltamat. – mutat feléd elegáns mozdulattal.
- Ms. Yount, a hölgy Colette Northman a Sargasso divatház tulajdonosa – mutatja be neked a nőt, aki kezet nyújt neked….

- S az úr, Eric Northman pedig a legravaszabb, és leggazdagabb üzletember akit valah ismertem – nevet fel halkan.
A férfi kékségesen kék szemeivel a tiedbe néz, s tán várja hogy kezet nyújts…

2010. október 1. Éjjel 0:40
Detroit – Roncsderby

Érzem hogy Mentorom nem elégedett. Aligha értem az okot.

A férfi hihetetlen jóképű s valamiért roppant vonzó, ám meg sem közelíti Williamet..s a nő!!?! Pihhha!!! Állom a pillantását s összehúzott szemmel villanok rá a gonoszkás mosolyt látva.

Arnett vadászik..érdekes megközelítése a vacsora kifejezésnek. A vad tekintet csak mégjobban felajz s vágyakkal telít. Hozzá simulok s mélyen beszívom az illatát. Persz emindezt akaratlan és kerülve egyúttal a feltűnést. Zavarba hoz az érzés újra és újra.

Finoman lapogat s jólesik a törődés, bár talán egyedül is helyre tudom hozni a kis malőrt, mégis minden érintése furaféle hálás érzésekkel tölt el.

Már épp tiltakoznék hogy nem számít maradnék, hisz a küzdelem korántsem ért véget, mikor feláll és magával von. Nem ellenkezhetek, mára már épp elég megrovó pillantást kaptam a felét szinte indokolatlanul, de ez nem számít. Egyszer úgyis megtudom a miért okát.

Utunkba akad a férfi és a nő.
"Remek!" gondolom kelletlenül. Arnett tiszteletteljes viselkedése meglep. Hajbókolni a gazdagság előtt??? Vagy beleszületettség vagy szerencse vagy ravaszság mi az embert hozzá juttatja. Egyik sem szimpatikus helyzet számomra.
Figyelem a kis jelenetet, ösztönösen lemaradok fél lépést tőlük, talán tovább mehetünk minden konfrontáció nélkül is..
De nem!
Arnett bemutat. "Pártfogolt" Ez valami olyasmi mint a kitartott barátnő, a megfizett luxus Call Girl! Ajkamon nemtetsző fintor fut át.
De nem tudok mit tenni. Bemutatnak...minek?
Még mindig bennem rezeg a magas szőke férfi okozta izgalmas kis rezgés. A nő felém fordul s kezet nyújt.
Hát legyen! Erőt veszek magamon s előveszem legkedvesebb mosolyom, mely akarva akaratlan kissé rókásra sikeredik.
- Ms Northman..részemről a szerencse! - s finoman fejet hajtok felé, kitudja micsodább még egyszerű dollárlánykánál. A kezére fogok s a kézfogásom kemény határozott. Érezze csak hogyha kell akkor felveszem a kesztyűt bármikor. Rövid gyors parola majd elengedem. Figyelnem kell hogy a vacsorám is épségben maradjon a tányéron. Ciki lenne ha odébb csusszanna néhány falat.
Figyelmem a férfiés akék tekintet jegessége végigborzongat. Kis késéssel nyújtok kezet, másolva a szöszi mozdulatait.
- Mr Northman! - villantok rá egy csábító mosolyt - hódolat a ravaszságnak! - s tekintetem játszi csillanással mélyed az övébe. Ha akarom ha nem a kihívás ott szikrázik benne. Jelezve hogy velem tán többet érne mint a mellette állongó halvérű hókácska szöszivel. Ebben a férfiban ott a tűz a lángolás! A nő meg....!!!!
Majd hogy a bemutatás lezajlott tisztelettel lépek kicsit hátrébb épp csak jelezve hogy nem vagyok a köreik tagja s ne is vegyenek odatartozónak!

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:45
Detroit – Roncsderby

A szőke nő is legalább olyan erővel és határozottsággal fog a kezedre.
- Örülök, hogy megismerhettem Ms. Yount. – mosolyog rád vissza, s bár a mosoly udvarias mégsem szivélyes. A tekintet némileg keményebb is tán. – Remélem Mr. Arnettnek megtérül a befektetése – mondja bizakodón, bár a tekintetében mintha lemondás csillanna.

A férfi megfogja a kezed és eredendő eleganciával csókol kezet. Minden mozdulatából süt a fenségesség.
- A hódolat önt illeti Ms.Yount – mondja baritonján, s elmosolyodik – Részben a bátorságáért… - mondja a tekintete szinte az elmédig hatol
- … s mert máris akadnak akik irigylik Mr. Arnett melletti helyét – s csak eztán engedi el a kezed.
S hogy hátralépsz A két férfi fordul egymás felé.
- Hétfőn elvárom önt, s a kedves pártfogoltját is a Palotába. – mondja Eric Arnettnek.
- Köszönjük Mr. Northman, számíthat a megjelenésünkre. – felelei mentorod kis bólintással.
- További jó szórakozást. – köszön el máris aztán a szőke férfi. – Hölgyem – biccent feléd is.
- Önöknek is – búcsúzik Arnett is.

Aztán a derekadra karol, s majdnem mint aki karót nyel indul tovább veled a lefelé irányuló rámpa felé. Arcán látod a feldúltságot…

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:45
Detroit – Roncsderby

Mosoly kis híján darabokban letöredezve fedi fel a vicsorgást. Ám időben észbekapok s a nő tekintetében mélyedek el.
- Nos remélem hogy a hozzám fűzött reményei nem fognak füstbe menni, de remélem lesz oly szerencsés, mint Mr Northman bár mögöttem sajnos nincs hozomány! - s mélyet tragikusat sóhajtok. De a tekintetem azt sugallja. "Na erre mit lépsz kicsibige?"

Mr Northman mindkét megjegyzése igencsak meglep. Irigylik a helyem? Semmit sem tudnak valódi helyzetemről. Amit irígyelhetnének az nincs jelen kettőnk közt. Apró fájdalom fut át rajtam. Bátor? Mitől kellene félnem? Hisz ők is csak emberek, mégha afelső tízezer tagjai is..s mi veszteni valóm lenne..hacsak nem William. Ez erősen megfogan bennem.

Majd hátralépve figyelem őket nem túl feltűnően.Palota? Miféle Palota? Estély...remek! Mégiscsak több kell majd mint egy farmer. Na nem! Erre felesleges költeni! Én nem vagyok kivagyi dámácska! Majd valamelyik másik segítőjét viheti Arnett! Mulassanak jól! Nem kérek belőle! S máris kézzel lábbal tiltakozik a bennem lakó ellenzék.

A párocska távozik. A férfira villantok egy kedves mosolyt, a nőnek csak egy szemöldökfelhúzás jut.
S hogy Arnett karótnyelt, pontosan érzem a hangulatát. Így a lépteihez igazítom az enyémeket hogy suhanhassunk innen kifele. Az étvágyam is elment így az első adandó pulton vagy asztalon elhagynám a tányért. Majd otthon keresek valamit s nyugalmasan elmajszolom a TV előtt, mert ma már tuti nem fogok aludni napfelkeltéig.

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:45
Detroit – Roncsderby

A szőke mosolya töretlen, ám egy csepp kedélyesség nincs sem a tekintetében, sem a hangjában.
- Tudja Ms.Yount a vagyon, olyan mint a tehettség. Hiába adott, ha akinek a kezében van nem tud vele bánni. Ugyanez vonatkozik a büszke önérzetre is. Ha nincs mögöttes tartalom, a harsányság máza az első alkalommal leolvad, pőrén hagyva a viselőjét, s felfedve minden apró kis hibáját. S a hibák adott esetben sajnos soha nem köszörülhetők helyre. – s a mosoly a végére ingencsak gonosszá válik.
Arnett halkan torkot köszörül hogy a szőke befejezi a gondolatot…

Lefelé haladtok, s átmentek az éttermi részlegen. Akad hely ahol megszabadulj a tányértól. A vendégek közben szétszáledtek a házban. Itt is vannak vacsorázó párocskák.
Arnett nem áll meg veled….

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:45
Detroit – Roncsderby

Csillogó szemmel hallgatom a szöszit. Nocsak nocsak a tűzet mégiscsak sikerült lángra lobbantanom a hidegnek látszó test lehet csak remek álca!
Finom mozdulattal előkelően hajlok meg felé. Immáron nincs bennem gúny. A nőben van önérzet nem kevés.
- Remélem találkozunk még Ms Northman! Mindig szívesen tanulok az arra érdemestől! - s tekintetem kedvesen simít rajta végig. Az érdeklődésem valóban felébredt irányában.

Ám nem átallok egy elismerő pillantást Mr Northman felé küldeni melyben egyetlen szó az üzenet! "Ejha!!!"

A tányértól búcsút véve hallgatagon követem Mentorom lépteit. Nem áll meg s csak remélhetem hogy ugyanezen sebesség kirepít végre bennünket innen. Haza vágyom! Elnyúlni gondolkozni. Arnett és én! Mentor és pártfogolt. Munkatárs és irígység! Kevés híján nevetek fel kínomban! Ha tudnák! Valaki elmondhatná mi irigyelni való akad rajtam....

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:50
Detroit – Roncsderby

A szőke mosolya pengeélesről majdnem kedvesre vált.
- Nos ha jól hallottam hétfőn minden képpen. – bólint feléd ami akár egy paró bóknak is felfogható lenne s tekintete mintha éhesen villanna rád. A témát ezzel zártnak tekinti ő is. A férfiba karol.

Eric a pillantásod látva félmosolyt enged meg magának.

S leértek a másodikra, a táncos lánykák és fiúcskák közé. A vendégsereg itt is tobzódik. A zene hangosabb valamivel, s papírpénzek lifegnek az apró fehérneműk korcában. S nem csak a lányzók, a fiúcskák is imígyen vannak dijazva. Itt áll meg veled Arnett, és a pulthoz cipel. Felültet az egyik bárszékre. Ő is felül miközben lopva az órára les.
- Egy újab tonic? – kérdi tőled majdnem nyugodt hangon, de arca feszültségről árulkodik. Tekintete is komoly.

2010. október 1. Péntek Éjjel 0:50
Detroit – Roncsderby

-Köszönöm a lehetőséget! - bólintok felé kedvesen. A pillantás éhsége megakaszt. Lehet a délceg úr valójában csak álca mellette? Lehet a saját neméhez húz? Na nem! NEM és NEM! Újabb kiváló indok amiért nekem hétfőn sürgősen más dolgom lesz. Holnap szombat, délelőtt felhajtok egy kellemes kis színielőadást hétfő estére! Lehetőleg öt felvonásosat! Ha unalmas legalább alszom egyet! Határozom el gyorsütemben.

S hogy kellemes estét kívánnak csak kedvesen bólintva búcsúzom.

Arnett a bárszékre ültet fel. Tonic? Legyen.
- Igen köszönöm! - mondom kedvesen. Ha megkapom akkor szívószálra kapva szívogatom mint méh a nektárt. Időt húzunk tudom, bár már mennék.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:00
Detroit – Roncsderby

A pult mögötti egyik nő szinte pillanatok alatt teszi eléd a kért italt. Szívószál is kerül a pohárba. Arnett feléd fordul a széken.
- Ne feledje amit mondtam – szólal meg, csak nekd hallhatóan
- Maradjon melletten nehogy elsodorják. Azt tegye amit mondok, bármit lát, bármi is történik! – ismétli az este már hallott utasításokat - Bízzon bennem. – teszi hozzá még

Az italod lassan elkortyolod, s leteszed a poharat. A mély, tompa moraj ekkor ér el hozzátok, mely elhúzódik. Remegések futnak végig az épületen. A teremben egy pillanatra csend lesz. A neonok is elalszanak, de csak egy pislantásnyi ideig, hogy aztán újra felgyulladjanak. A zene is kihagy. Arnett rád néz, ellenőrizendő az állapotod, majd körbefordul, ahogyan mások is a teremben s kérdőn tekinget.
- Mi volt ez? – kérdi tőled s feláll a székről, de egyelőre nem indul semerre.
Aztán észveszejtő vijjogás indul meg. A tűzjelző.
A hatása sem marad el. Nők kezdenek el sikoltani, és férfiak kiáltozni. A vendégek pedig a kijáratok felé tódulnak. Van aki a lifthez áll oda, vanank akik a lépcsőházba robognak s vannak akik a rámpán kezdenek el futni lefelé. Fentről is megindul a vendégek sora lefelé a rámpán. Általános lesz a zürzavar, és a pánik.
Arnett a derekadra karol, s szinte leemel a székről egy kézzel. Szorosan tart maga mellett, és a rámpa felé veszi az irányt. Ott a legkevésbé zsúfolt a tér, lévén meglehetősen széles. A liftnél kisebb csetepaté alakul ki mindenki elsőnek akar beszállni a fülkébe.
S újabb moraj kél valahonnan mélyről. Arnett arca megvonaglik. A rámpán kiláttok az utcára. Fekete füst öleli körbe az épületet..

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:00
Detroit – Roncsderby

Csak finoman biccentek a kérésére. Az épület megrázkódik a neonok pislantanak s automatikusan csap le a kezem s kapaszkodom meg a karjában. Talán attól félek hogy a világítás megadja magát s a sötétben elveszíthetem. Majd hogy leemel csendben s engedelmesen követem, figyelek rá. A fekete füst megrémiszt. Felrémlik bennem hogy ezt mi tettük s keserű elégtétele lesz ittlétünknek hogy velünk együtt omlik alá az épület. Az életösztön rémületté fokozódik. S bár úgy érzem Arnettel biztonságban vagyok, mégis tán inkább futnék amerre látok. Ő átölel én meg belékapaszkodom. Nem szólok nem nyikkanok.Fegyelmezem feltörő érzeteimet.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:00
Detroit – Roncsderby

Előttetek a futó tömeg, s mögétek is felzárkóznak sokan. Arnett is szaporázza a lépteit, hogy megakadályozza a mögöttetek jövők egyre sürgetőbb tolakodását. Karja erősen tart. A sikongatások, és kiáltások megtöltik a teret. Mindenki roppant ideges. Aztán valahonnan mögületek szinte mély morranás kél, s valami láthatatlan erő dönt le titeket a lábatokról a tömeggel együtt fokozva a pánikot. Arnett szitkokat szisszen ajkai közül, s máris felpattan, téged is felrántva a földről, idejében ahhoz hogy a tömeg ne léphessen rátok. Másoknak nincs szerencséje, a tipró lábak alá kerülnek. Eszelős félelemtől torz, vagy épp könnyes arcok mindenfelé. S végre lejjebb juttok egy szintet. Itt valamivel lazább a tömeg, részben mivel páran a földön maradtak odafent, részben mert lefelé is kevesebben haladnak. Arnett átvág a báron és a következő rámpára lép veled. A fal melett halad, úgy hogy téged védjen a fal. Igen csak sietős mostmár neki is. Az iramot is semmi nem szakítja meg. Már csak egy emelet és lent vagytok.
Újabb moraj rázza meg az épületet. A tömeg ismét felnyüszít. Vannak akik szinte szemmel követhetetlenül törnek előre a tömegből, és mindenkit durván féresodornak maguk elől. Csontok reccsenését hallod, s bizony vérző testeket is látsz. Ezenenl nektek szerencsétek van, nem döntenek fel.
S végre elértek a földszintre. A kétszárnyú tele üveg ajtó, mely önmüködő, nem győzi kiengedni az embereket. Itt már füst van, mely kezd sürüsödni.
S végül kijuttok az épület elé. Szirénázó tűzoltó, és mentőkocsi, rendőrautók gyülekeznek. A tömeget elfelé terelik az épülettől. Az uttest lezérva.
Arnett távolodik sietősen az épülettől, téged is továbbra is tartva, szorítva. Az eslő sikátoron beveszi magát, s így átjuttok a párhuzamos főútra. Taxiért int…

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:00
Detroit – Roncsderby

A pánik a tetőfokára hág. Ha Arnett nem lenne biztos beletaposnának a padlóba. Menekülünk. Érzem az idegességét. Kijuttat s meghat a figyelme a védelme. Engem még senki sem gyámolított ennyire. S hiába a belső korholó hang ami a tartást követeli, most jólesik kicsit esetlennek lenni. Utca tűzoltók s itt is pánik és füst! Csak el innen minél messzebbre.

A Taxi megáll s beülök akadékoskodás nélkül.
Elhúzódom tőle. A félelem a rettegés belém ég szinte. Remegve húzom ki magam. Nem láthat gyengének. Szívem szerint hozzá bújnék. Bár ő vitt fel oda, mégiscsak vigyázott rám...

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:15
Detroit – A taxiban

Arnett besegít a taxiba, s ő is utánad ül. Bemond egy címet, s a taxis máris tovahajt veletek. Arnett Feléd fordul, egyfolytában téged szemlél, de nem szól egész úton.
Egy negyed óra múlva áll meg a taxi egy rakott kőfallal körbevett terület előtt, annak a kapujánál. Arnett fizet és kiszáll. Érted nyúl, s a kezedre fogva kisegít.
A derekadra fog, méghozzá úgy hogy szembe is fordul veled. Másik karja a hátad öleli át. Kérdés és gondolkozás nélkül hajol hozzád, és csókol meg. Nyelve ajkad közé furakodik. A taxi elhajt. Arnett akkor szakad el tőled mikor a kocsi már kikerült látótávolságból. Visszatér a megszokott derékkaroláshoz, és elindul veled az utcán.
A kőkerítés véget ér és egy csúcsos „dárdákat” formázó kovácsoltvas kerítés kapujához nyúl. A fali panelen számsort üt be, s kattanva enged a zár. Belöki, s beterelget maga előtt. A kapu kattanva csukódik vissza.
Odabent vaskos törzsű fákkal sürün szegélyezett murvaút vezet, nem túl hosszan. Az út végén egy kissebbecske villa. A bejárat felett falikar ad fényt.
Arnett benyit, s maga elé enged.
- A hajlékom – mondja egyszerűen.
Az előtér nem túl nagy. Két oszlop támasztja a boltívesen hajló plafont. Az oszlopokon falikarok gyúlnak fel, ahogy Arnett kapcsolót érint. Szemben széles lépcső vezet felfelé. A márványon szőnyeg terpeszkedik. Oldalt fogasok, s egy esernyőtartó. A ház csendes és sötét.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:15
Detroit – A taxiban

Nem szól s nem nyúl értem. Tán jobb is így. Képtelen vagyok feldolgozni a történteket. Idegen cím hangzik el. Tán újabb feladat, újabb megmérettetés..merül fel bennem a gondolat. S bár fizikailag nem is inkább érzelmileg és szellemileg vagyok kimerült, mégis mélyet sóhajtva merítenék új erőt a továbbiakhoz.
Nem nézek rá mégis érzem a kutató figyelmét.
Megérkezünk s lám valóban a felső tízezer egy tagja ha a birtok az övé. Kiszállunk fizet s megölelve megcsókol. De hogy! Érzem az erőt az ellenállhattalanságot. Birtokba vesz, kérdezés nélkül. Bokám megroggyan s beleolvadnék a karjába s vágynám a továbbot...
Ám hirtelen szakad meg az érzés s rá kell döbbenjek a pillanat tört része alatt hogy pokoli jó színész. ÁLCA volt semmi más!!!!!!!!! Csak játszik velem! Az eszköze lettem! Teljesítem a feladatait pontosan szépen s most kézzelfoghatóan is HASZNÁL!
HÁT NEM!!!!!
Felemelkedik elenged s körbepillant. Ez az a pillanat mikor a rózsaszín köd vörösre vált. A düh elönt s hátralépve megtámaszkodva meglendítem a kezem és egy irdatlan visszafogatlan pofont kevernék le. Nem törődök a következményekkel.
Még sosem aláztak meg így, még sosem engedtem senkit ily közel! Én ostoba!!!

S ha sikerül az ütés akkor hátrálok kettő lépést s a számban felgyűlt az imént még mézédes ízt mi mostanra keserűvé lett a lába elé köpöm.
- Aljas Szemét!!!! - vágom a szavakat hozzá kirobbanva s hogy ne lássa a düh égő könnyeit megperdülve szaladni kezdek mindegy hová!!!! Csak el tőle messzire.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:20
Detroit – Az utcán, Arnett hajlékánál

Hátralépsz, az összes dühtől forrongó erődet beleviszed az ütésbe, mely telibe találja Arnett arcát, aki épp a taxi után néz. A csattanás visszhangot ver a mellettek húzódó falon, a csendes éjszakában. A férfi foga is összekoccan. Feje egész elfordul a pofon erejétől, s haja is a lendülettel lebben. Ajka felreped, s máris apró vércsík indul meg álla felé belőle. Lassan fordítja vissza feléd a fejét. Tekintete mélyén láng lobban fel.
A nyálad sötét foltot gerjesztve toccsan a cipőjétől alig egy centire. A szétfreccsenő nyúlós folyadékból a cipőjére is jut.
S te sarkon fordulva iramodsz meg, kirobbanó sebességgel. A fal de az utána következő kovácsoltvas kerítés is elmosódik melletted, s a könnybe lábadó szemed csak ront a helyzeten. A magassarkú topánod a jobb lábadról lerepül, s a félrebillent lépésbe a bokád fájdalmasan bicsaklik bele. A föld közeledni kezd hozzád, ahogy egynesúlyod veszted.
Tudatoddal máris felfogod fájdalmas lesz a becsapódás.
Mégsem érsz a földre. Vasmarok szorul a nyakadra hátulról, s ránt talpra. El is enged aztán, de csak hogy átfogjon a felkarodra. Annál fogva ránt magával Arnett. Állán vaskos vércsepp hízik. A lerepült cipőd, sem érdekli. A kapu melletti panelbe számsort pötyög, s türelmetlen vágja ki a kaput amint kattan a zár.
S nem érdekli ha sivalogsz, vagy ellenkezel. Befelé indul veled a murvával felszort úton. Talpadba fájón marnak bele az éles fehér kövek.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:20
Detroit – Az utcán, Arnett hajlékánál

A világ elmosódik s csak egy valami jár az eszemben. hazamenni összekapni a hátzsáknyi motyóm s elrepeszteni kétszázzal legalább.

A cipő újra csak akadály, nem futásra tervezték. S lám fel is adja magam mögött hagyom valahol. Bokám sínyli hiányát. Sikoltanék ha a düh nem szorítaná torkom. Csúfos becsapódás lesz a beton nem parketta.

Nyakamnál ragad meg egy hihetetlen erő s Arnett állít talpra. Ám nincs benne kímélet. Lám az önérzete is sérült nem csak az ajka. Megragad s ez újabb dührommal ajándékoz meg. Szabadulnék de a vasmarok tart. A birtokára cipel és úgy érzem magam mint egy zsákmányállat. A vadászat! villan bennem a szó.
Hát nem! A talpamba élesen mélyednek a kis kövek pokollá téve minden lépést. S el sem enged. Hiába záródik mögöttünk a kapu.
Mégis menekülnék. Próbálok rárúgni a bokáit összeakasztani nem törődöm a talpam hasgató kínnal. Menekülni minden áron.
Szabad kezem körmei a vasmarkú kézfejre marnak s ha tehetném tán harapnék is!

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:20
Detroit – Az utcán, Arnett hajlékánál

Rugdalózól, s első próbálkozásod sikertelen. Számít rá hogy nem adod könnyen magad. De hogy újra próbálkozol, elszámítja magát, ahogy te is. Meztelen bokád kerül lépte alá, s mivel a lendület viszi tovább, rátipor, kegyetlen. Az ő lendülete magával von, s így a már fájós bokád ismét kicsavarodik, újabb fájdalmat okozva ezzel s a murva a másik oldalon szinte beleépül a husodba. Egyet azért mégis elérsz. Elenged, mivel ő is elveszti egynsúlyát. De míg ő sikeresen visszanyeri pár lépés után, te a fehér kavicsokon kötsz ki.
Megáll és visszalép. Föléd magasodik. Nem nyúl érted. Arcán látod az indulatait. Szeme szinte villogni látszik. Állán a vércsík ott piroslik.
- Esztelenségét most még be tudom tudatlanságának. – szólal meg
- Mivel így is van. – bólint aprót
- De minél tovább húzza az időt, annál később fog végre tisztán látni, s annál fájdalmasabb lesz amit hallani fog – jelzi figyelmezőleg.
- Jöjjön, ne makacskodjon tovább – nyújtja érted a kezét. – Bízzon bennem végre! – teszi hozzá.

2010. október 1. Péntek Éjjel 1:20
Detroit – Az utcán, Arnett hajlékánál

Vergődöm s esztelen próbálok szabadulni. Némán harcolok s nem adva fel elérem a célt. Megbotlik de nem esik el. S bár elenged óriási árat fizetek a tettért. A vékony bokámon tapos át s a fájdalom az agyamba hatol. Felüvöltök a kéretlen beépülő kavicsok éreztén. S hogy elenged az esést automatikusan magam elá kapott kezeimmel tompítanám. S az hiszem egy életre megútálom az apró kavicsos ösvényt, s agazdáját is. A tenyerembe fúródó kavicsocskák még elviselhetetlenebbé teszik a perceket. Úgy érzem minél közelebb jutok a házhoz annál rosszabb lesz. Ösztönösen húzom magamhoz a használhatatlanná vált lábam. Felém nyúl s fogalmam sincs melyik kezem fáj kevésbé de hogy ráfogjon nem hiszem hogy újfent elviselném. A ház felé nézek elgyötörten. Felmérem a távolságot s azt saccolgatom vajh eljutok e oda élve s hány baleset érhet még a távon. Lerázom avércseppeket az iszamóssá váló tenyeremről. Nem kérek az érintéséből. Ujjaim hegyét fúrom a kis kövek közé támasz gyanánt s megmaradt ép lábamra támaszkodva állnék fel. Majd újabb távolságfelmérés s tudom nem fog menni. Hátrapillantok a kapu felé. Ám tudom ezzel a lábbal megmászni sem tudnám. Ám lépni se...
Tehetetlen dühvel szorítom ökölbe a két fájó kezem s nem érdekel hogy vöröslő vérem művészi cseppekkel pettyezi a hófehér gyilkos kavicssávot.
- Miért nem hagy elmenni? - kérdezem halkan s állok félszegen féllábon telítve fájdalommal.