Szabadesés - Lasandra Yount meséje

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:20
Detroit – Arnett hajlékában

S bár elhiszem amit mond még mindig döbbenetes az élmény. Hogy ráállok figyelem a visszajelzéseket.
- Lehet jobb mint újkorában...- ütöm el kis tréfával a zavarom.

A fürdőszoba is aranyos tipptopp. Az illat kellemes s rejtett forrást gyanítok de most nem kezdem megkeresni.

Kilépve a házból kis híján felszűkölök. Mire megszerzem a topánom a ruhám lesz csuromvíz.
A füvön szaladok dacolva a szurkálódó cseppekkel.
Az utca nem néptelen lám. Valaki a cipőm felé közeledik. Ösztönösen bújok le a legközelebbi fedezék mögé. Nem akarom hogy Arnettet megszólják, vagy híre terjedjen hogy gyanus alak mászkál a kertjében. Azon fohászkodom hogy az esőkabát túlhaladjon a cipőmön s észrevétlen ki s besuhanhassak majd mögötte...
A lábam fázik s hősiesen ázom az önkéntes rejtőzködés közepette.

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:30
Detroit – Arnett hajlékában

A sárga esőkabát lassan halad el a kapu előtt. Nem néz fel, láthatóan arra koncentrál hogy a lehető legkevesebb esőcsepp érje el az arcát, és a kapucni is a helyén maradjon. A szél bebújik a ruhád alá is. Vacogni kezdesz.
S hogy túlhalad a cipődön te nekiiramodsz, s kifutsz a járdára. S alig teszel egy lépést balról mögötted kutya sikkantós ugatása hoz rád szívbajt. Nem tudni melyiktek ijedt meg jobban a másiktól. A kicsiny fehér jószág félősen, de mégis támadóan ugat feléd. A sárga esőkabát megtorpan, s visszapördül.
- Fifike! – hangzik az ijedt reszkető hang. A szél lecsapja a kapucnit. Örgecske fehér hajú nénike mered rád riadtan. A nyakánál házikabát gallérja látszik. Lábán kockás mamuszka ázik.

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:30
Detroit – Arnett hajlékában

- Isteni!- szisszenem amikor a nyirok eléri a bőröm s a hajmból is a nyakamba zuhan az első jéghideg vízcsepp.
- Menj már..! - szurkolok épp csak lehelve a szót. S alig halad túl az alak, bízva a gyorsaságomban s a mezítelen hangnélküliségemben cipővadászatra lódulok.

Már már sikerélményt érzek mikor egy kis fenevad rikácsolni kezd mögöttem. A nénike is megijed én is megrémülök a kutyi meg alapból idegroncs máris. Csak az eső halálosan nyugodt.

Pillogva nézek egyikről a másikra. Óvatosan nyúlok le a cipőért. Nem szeretnék a mai nap még vagy egy tucat szúrt seb boldogtalan gazdája lenni.
- Nyugi Fifike ez csak Hamupipőke topánja. - nyugtatnám a kutyát kedves hangon.
- Bocsánat hölgyem nem akartam megriasztani a kis ebecskét - mentegetőzök.
- Kellemesebb estét! - biccentek felé s elegánsan majdhogynem peckesen sétálok vissza a még mindig nyílófélben lévő kapuhoz. Megfordulok s kis mosolyt megeresztve intek, miközben megnyomom a piros gombot.

Kezemben a zsákmány s már a hátamon is folyókázik a gleccser. Okozója az eső és Fifike.
Belépek a házba s roppant szerencsétlennek érzem magam. Fázom s sáros nyomokat hagyok magam után. Apró fűszálak heverednek le a nedves kőre talpam után galádul jelezve haladásom irányát.
Nem tudom sírjak e vagy nevessek. Végül a pici fürdőben kötök ki. S a két érzés közti enyhén hisztériás lehetőséget választva a fal mellett csúszom le a padlóra s szükölve nevetek kínomban....

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:30
Detroit – Arnett hajlékában

A nénike csak áll meredten. A kutya ugat. Te lenyúlsz a cipődésr miközben a kutyishoz szólsz, méghozzá a nevét is kimondva. Az ababhagyja az ugatást s fülét hegyezi feléd. A farkát is megbillenti, de nem közelít. Figyel.
A nénikéhez is hozzászólsz, s talán fel sem fogja aszvaidat a riadalamtól. Legalábbis nem szól vissza semmit.
Besurransz a kapun végül, s visszaintesz feléjük. A nénike a kutyushoz tipeg, megkönnyebbülten, nyögve emeli fel a kutyust, aki máris otthonosan fészkelődik le az ölében.
A kapu csukódni kezd. A nénike pedig sietősen fordul el a akputól, és kezdi meg útja további részét. Míg látod a kutyát nem teszi le. A kapu becsukódik. Kattan a zár.

Belépsz a házba. A márvány hűvöse rátesz egy lapáttal a fázékonyságodra. A szőnyegen már valamivel kellemesebb haladnod. Eléred a fürdőszobát, s belépve lecsuszol a fal mentén s érzéseidnek szabat utat engedsz.
Fáradt vagy, már nagyon fáradt. Mind testileg, mind lelkileg megterhelő volt ez a nap. Fázol, szomjas vagy és éhes is. Hólyagod is jelez a kinti hideg miatt, mit lábad közvetített felé, most megszabadulna tartalmától, méghozzá sürgetőn.

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:30
Detroit – Arnett hajlékában

Felemelve arcom szemembe ötlik a lehetőség. Összeszedem maradék erőmet s nadrágom megoldva apró bugyit letolva ülök le, s könnyítek magamon. Az érzés végképp kiveszi minden erőm. A nadrág hidegen tapad lábszáramra s még mindig el elhullat egy egy vízcseppet.
Menekülőre fogom s ültömben bújok ki belőle. Tökéletes kínban és csapdában üldögélve adom meg magam s a tenyrembe hajtom az arcom. Fáradt zsibongás fut szét tagjaimban s ezt az érzést csak erősíti az egyre erősödő vacogás. Forró fürdőre vágynék, de erőmből most csak arra telne hogy bekuporodjak a zuhyan tálcába s magamra engedjem a vizet. A vágy elég erős, de nem élhetek vissza a vágyott férfi türelmével és vendégszeretetével. Valószínűleg megszárogatom magam...valahogy és hazamegyek...
Így s túl soká tartottam fel.
S bár a helyzetem meglehetőst bizarr hirtelen érzem meg hogy sikerült elszunnyadnom kitudja mennyi időre s érzem a fáradtság elfogja oltani tudatom újra másodperceken belül...

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:40
Detroit – Arnett hajlékában

Nem tudod mennyit ülhetsz a kemény ülőkén. Zajra ébredsz, s a neveden szólít Arnett. Fáradtságod tényleg elvont a jelentől. Arnett áll melletted az apró fürdőben. Másik ing van rajta, s most se nyakkendő, se zakó nincs e felett. A nadrág is másik. Nyugodt arccal nyúl feléd, s felkarodra fogva állít fel.
- Húzza fel – kér s ha az apró bugyi a helyén, ölébe vesz. Egy kézzel tart, megeröltetés nélkül. A tartáj gombjára nyom, s a víz hangosan zubogva öblít. Kilép a fürdőből, az ajtót becsukva maga után.
Végigegy a folyosón, s felvisz az emeltere. Odafent kétirányba fut szét a folyosó. Jobbra indul veled. Az első ajtón lép be. A folyosóról bezűrődő fény világlik utánatok. Kedves szobácskát látsz. Egyszemélyes heverő simul a falra hosszában. Erre tesz le, ülve. A fejrésznél lévő szekrényen kapcsol apró lámpácskát. Fénye nem sok, de most ez atlán nem is baj.
- Vetközzön le – kér s ellép az ágytól. A túlfalon ajtó nyílik kettő. Az egyiken belép, s kádba kezd zubogni a víz. Jáccint illat kerül a levegőbe, s mandula keveredik bele. Néhány perc múlva elzárja a vizet, és visszatér hozzád.
Ha levetkőztél megint csak felemel, s a félsötét fürdőben a kádba tesz. A víz kellemes meleg, ámbár alig negyedig van csak a kád. Nem kapcsol villanyt.
Az ingjét feltűri, és egy kerek vastag szivacsot ragad meg. Flakonyból rácsurgat valamit, és dús habot képez vele. Majd feléd hajol, s a szivacsot a vizbe mártogatva mosdatni kezd. Mozdulatai elegánsak, még ekkor is, de kemények is. Nem simogat sokkal inkább dörgöl, dörzsöl. Vérkeringésed serkenti tán. S nem szívbajos mindenhol megmos, intim területeiden is. Majd a szivacsot leteszi, s a tust nyitva ki mosdat tovább, immár a hajad is bevizezve.Kellemes meleg a víz. Sampon kerül rád, s érzed a masszirozó matatását a hajadban. Végül lemossa a habot, és óvatoan elállít. Végigzuhanyoz, leöblítve teljes tested.
Végezve hatalmas fürdőlepedőt kanyarít köréd, s mintha egy nagy hernyő lennél magához szorít és kiesz a kádból. Mire az ágyig ér veled a puha anyag felszívja börödről a vizet. Az ágyra tesz, s hajad is megdörgöli az anyaggal.
Aztn ismét otthagy, s amásik ajtón lép be. Odabent halvány fény gyúl. Belátsz, a gardrobba, ahol ruhák mindenütt. Kezében néhányal jön ki. Puha belül thermo anyagból lévő melegítót ad rád, a csepp bugyi fölé. Polót, majd egy melegító felsőt is rád húz. S mindezt néma csendben teszi. Tekintete elgondolkozó, de a figyelme érzed allandó, s feszült.

2010. október 1. Péntek Éjjel 2:40
Detroit – Arnett hajlékában

S a semmiből szinte ott terem a férfi akire vágyom. A helyzet már több mint elviselhető. Ez az a ahatár amikor a minden mindegy lép életbe.
Teszem amit kér s hogy felemel a vállára dőlök. Félálomban érzékelem hogy az emeletre visz. Mindegy hova csak egy nyugodt pontot szeretnék. Egy fotel is jó vagy egy kisszőnyeg az ágya előtt...futnak bennem az érzések. Letesz s magamra hagy. Kábán nyúlok utána, de a tudatomig jut a kérés. Vetközni kéne.
S eszembe sem jut hogy akár a magáévá is tehetne erővel, bár most ez sem kéne tán.
Megfürdet s az illatok a melegvíz a dörzsölése mely itt bizony nem oly kellemes visszhozzák tudatom.

Meleg puha melegítő kerül rám s már önállóan túrok a hajamba s rázom hátra a fürtjeimet.
- Mondja ki Mr.A. nyugodtan! Meghaltam és oda kerültem ahova vágytam! - nézek fel rá kissé koordinálatlanul de már józanabban.
- Köszönöm a gondoskodást...azt hiszem el kell töprengenem mivel is érdemeltem ki. - mosolyintok fel rá.
- Ha szüksége van még rám akkor szükségét látnám pár falatnak és egy lavórnyi kávénak. Lehet? - kérdezem reménykedőn. gyomrom éhesen facsarodik össze.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:00
Detroit – Arnett hajlékában

Arnett lenéz rád, s felnevet halkan
- Számunkra már nincs menyország – mondja s szava bár vidámnak mondható tekinteté látod, jeletése komoly, s igaz.
Otthagy a gardrobba visszalépve, de máris visszajön, folytatja ismét kis nevetéssel. Kényelmes könnyű sportcipőt ad a lábadra, természetesen a zokni fölé.
- Reméletem hogy megetetnem mégsem nekem kell. – bólint
- Az az egy dolog amit már nem vállaltam volna – s ajka mosolyra húzódik. Tekintetében furcsa csillogást látsz.
- Jöjjön, megmutatom hol a konyha. – kér s figyeli vajon önállóan fel tudsz –e állni vagy segítsen.

S ha a nyomába szegődsz a szobából kilépve melléd lép s a derekadra karol, ahogyan a munka közben is átölelt.
Lefelé visz, s most az ellentétes folyosón indul el, nem amerre a szoba volt hol beszéletett veled.
Boltíven lép át a folyosó közepén, jobb oldalon. Kapcsoló kattan s a fény négyszemélyes asztalt világít meg az étkezőben. Fehér dísztelen terítő takarja. Közepén só és borsszóró áll, üresen.
Nem áll meg, a helységből nyíló ajtóhoz lép. Átterel rajta. Itt is felkapcsolja a lámpát. A négyzet alaku helység Szemközti és oldalso falán pultok, s alattuk bennük, rajtuk gépek. Mosó, mosogatógép jobbra, szemben tűzhely. A köztes helyelken szekrényeké s fiókok. A szemközti pulton kávé és teafőző, mikró. A mosogató gép melletti pultban a mosogató, meleltte edényszárító. Néhány edény szárad raja, ki tudja mióta. Egy tányér, egy kés, egy bögre. A pult felett a falon csak szemben van szekrény.
A helység bal oldalán beugró, s egy nyílás a beugró mellett.
A beugróban a dupla hűtő.
A nyílástól ti felétek pedig magasított asztalka, két szeméyes kicsi, s kétoldalt bárszék jellegű ülőalkalmatosság.
Arnett elenged.
- Érezze magát otthon – mutat körbe finoman, s ő maga letelepszik a hűtőtőlé távolabbi bárszékre.
S ha beljebb lépsz a hűtő melletti nyílás apró ajtóval zárt.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:00
Detroit – Arnett hajlékában

- Azt sem bánom ha a pokolra kerülök ha kísérhetek valakit! - nézek rá kis félmosollyal célzatosan.

A konyhába visz s jólesik az ölelése. A kezére simítom a kezem. Semmi tolakodás csak kapcsolat.
Körbenézek a takaros helyiségben. A hűtőhöz lépve kinyitom s szomjasan taad a tekintetem egy üveg almalére.
Kiemelem s kinyitva rátapadok a szájára s lehunyt szemmel engedem le a torkomon az egyharmadát.

Mélyet lélegzek ahogy elengedem ajkammal az üveget.
- Huuuhhhh már majdnem szomjanhaltam...- nézek rá tán bocsánatkérően a mohóságom miatt.
- Mi dolgom van még ma? - kérdezem kíváncsian de közben a választékot szemlélem a hűtőben.
- Gyors vacsora legyen vagy ráérek? - kérdezem praktikusan.
Ha ez előbbi mellett dönt akkor tej kenyér sajt szalámi, a ráérek akkor összedobok egy rántttát.
Leülök vele szemben és enni kezdek.
Ránézek és elgondolkodom.
- Ön a ház ura de én vagyok a nő, s nekem kéne gondoskodnom Önről. - vélekedek két falat közt.
- Mik az igényei Mr Arnett? - nézek rá csillogó szemmel.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Arnett felsóhajt válaszod hallva.
- Már a pokolban van – mondja elkomolyodva, majd elmosolyodik – Ha megismeri a világunkat, rá fog jönni igazat mondtam – néz rád, s tán e szavaival akarná elkerülni hogy elhamarkodottan ítéld a helyzeted az igazinál jobbnak.

Halkan felnevet hogy mentegetőzöl, s legyint egy aprót.
- Sejtem mit érez – bólint aprót, s ismét furaféle fény csillan szemében.
Kérdésedre az órájára pillant.
- Nagyjából még két óra van hátra ebből az éjszakából. Legalábbis számomra. – fordul vissza feléd.
- Ezt a két órát hasznosan fogjuk eltölteni. Biztosan felmerült önben igen sok kérdés, melyekre választ vár – bólint aprót
- Használja ki az időt – kér kedves mosollyal. – Kérdezzen bátran. – biztat kedvesen.
- Öt órakor fog innen hazaindulni. – mondja még kis mosollyal.

Enni kezdesz, s fejtegetni kezded a gondolataid közben. Halkan felnevet, s félrebillenti a fejét.
- A mi társadalmunkban a nemek lényegében csupán a nevek és a testfelépítés, kinézet tekintetében maradnak meg. Persze a nyilvánosság felé az etikett és az illem megnyilvánulásai változatlanok.
- Az egyéb társadalmi berögződések, s viszonyulások, függőségek és hierarchia egészen mások. – magyaráz
- A káinitáról való gondoskodás a szó valódi értelmében igen nagy felelősséggel jár. – pillant a szemedbe.
- Egyfelől a biztonság kérdését vehetnénk bele e tárgykörbe, másfelől a táplálást. – s érzed figyelme ismét fokozott feléd. – A többi apró lehetésges momentumot most hagyjuk. – mondja.
- Kezdjük a biztonsággal. Minden testvér a nappali órákban magatehetetlenül, kiszolgátatottan, öntudatlanul fekszik. Emiatt megfelelően rejtett és biztonságos helyet választanak maguknak pihenőhelyül. S a biztonság nemcsak annyit tesz, hogy oda bejutni valósággal lehetetlen kell hogy legyen. Azt is, hogy a hely mindenképpen napfénytől óvott, és tűz által is megközelíthetetlen. Ezzel a két dologgal szemben a lényünk majdhogynem védtelen, s végzetes következményekkel jár ránk nézve. – s a hangnem ahogyan beszél tanító jellegű.
- A táplálkozást tekintve az emberek mint potenciális préda jönnek számításba. Véren élünk, s a rendszeres táplálkozás elkerülhetetlen. Bár akadnak olyanok köztünk, akik még lelkiismerit okokból akár megpróbálnak állati véren létezni. – s látod hogy szinte undorral fintorodik el – Az is lehetséges, de az állatok vére hosszú távon nem pótolhatja az emberit. – magyarázza
- Ha egy vámpír mégis saját magát eképp gyötörteti, annak előbb utóbb beláthatatlan, akár végzetes következménye lehet. – s nem megy bele mélyebben az okokba.
- Én emberek vérén élek, de nekem sincs túl könnyű dolgom. – s nem panaszkodik, tényt közöl
- Mi sem vagyunk egyformák. – ingat fejet – A vérünk, származásunk más más átokkal sújt, majd mindegyikünket. Az én átkom az hogy nem mindegy miféle a préda, melyből vért szívok. – magyarázza
- Egyetlen fontos kitétel az én esetemben a vércsoport. De vannak olyanok akiknek ennél sokkal összetettebb a zsákmányválasztás problémája. – s imét nem megy bele részletekbe.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Szavai megborzongatnak s gondolatokat indítanak el, melyek el is merülnek a fáradtság tengerében. Nincs bennem aggodalom, se mfélelem. Ha a pokol ilyen, akkor nem lehet rossz hely, döntöm el magamban.

Két órám van, tehát pár perc alatt összeütök egy rántottát s lefőzök egy adag méregerős kávét. Elébe telepszem, s éhségemnek megfelelően gyorsan falatozom.
Bólintok két falat közt mert bizony tele vagyok kérdésekkel. S míg eszem mesél. Végzek s hogy időt nyerjek tán, mikor befejeztem főzök még egy kávét s elmosogatok. Millió gondolat ostromolja egyre inkább éberdő agyam.
A második kávét is beízesítem s leülök vele szemben vissza.
Merőn nézek rá s próbálom eldönteni mennyire lehetek kíváncsi.

A forró csészét simogatom ujjaimmal miközben töprengek.
- Ön évek óta figyel és feladatokkal látott el. Tesztelt? – kérdezem kíváncsian minden él nélkül.
- Azt mondja Önök kiválasztanak minket. – ellenőrzöm a reakcióiból helyesen gondolom e.
- De mire? Mire kellek annyira hogy magához kötne, felborítva az érzéseimet mű lojalitással béklyózva ellenkezésem és ellenérzéseim? – faggatnám.
- Kezdve ott hogy semmit sem tudok Önről. Jobban mondva pusztán annyit, hogy törődik velem, gondoskodik rólam. Mondhatni anyám helyett anyám. Jólesik és meghat a figyelme, de semmi többet nem tudok– szögezem le újra.
- Ha el is fogadom, mert érteni nem értem..hogy vámpír, káinita, vértestvér. Elfogadom s nem értem miért nem résmiszt és borzaszt hogy véren él, de nem tudom mit csinál hogyan él mik a vágyai a tervei nem ismerem lényét. Mégis szeretnék Önnel maradni, nem akarom elveszíteni. Ledöbbent amire a vére képes. Úgy érzem álmodom. Holnap felébredek tán kényelmetlen pózben elgémberedve a díványomon s ott lesz egy újabb boríték az asztalomon. Feketén illatosan s benne az elegáns markáns sorok. Újabb feladat újabb jóérzés hogy valakinek szüksége van rám, mégha nem is láthatom. Lehet már annyira vágytam Mr. A. után hogy a homályos álmok végre letisztultabbakká váltak. – filozofálgatok a kávéba kortyolva.

- S ha nem álom akkor hogyan tovább? Öt órakkor kilépek innen s többé nem látom?! Nem akarom elhagyni, már nem – nézek rá merészen.
- Nappal védtelen. Ki fogja megvédeni ha itt marad egyedül? – s aggodalmam hirtelen lángol fel aztán egy másik érzés elsöpri. Kínnal nevetek fel.
- Nevessen csak ki! – visszakozom rettenetes zavarban – Hogy is gondolhattam erre? Hiszen évek óta figyel..évek óta váltják az éjszakát a nappalok, gondolom megoldott dolog a védelem. – logikázok s elönt egy furaféle érzés. Kettős kicsengése van. Szeretnék mellette lenni, szeretném, vigyázni óvni, ám az is belejátszik hogy vajh hogy is gondolhatok erre, ki vagyok én hogy ennyire kötődjek vagy kössem magamhoz? A felindultság túl hirtelen mozdulattal téteti le velem a csészét. A kávé mellé löttyen.
- Bocsánat! – pattanok fel idegesen s most valóban nem tudom hova tenni magam. Az egyetlen biztos kézzelfogható tevékenységbe kapaszkodom. A mosogatóhoz sietve törlőrongyot ragadok s felitatom letörlöm a sötétlő foltot.
S csak addig vagyok viszonylag nyugodt míg a tevékenység tart. Visszaülve újra csak a káosz mi körülvesz.
- Tanít magyaráz és elküld? Hol vagyok én az Ön életében? Mire jó ha felborít bennem mindent? Miért teszi ezt velem William? – kérdezem egyre kétségbeesettebben. S közben próbálnám magammal elhitetni, hogy ez nem így van, s ha mégis akkor majd felállok újra s az élet megy tovább. Ám ezek csak szavak. Az élet nélküle már nem megy tovább......

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:15
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Arnett figyelmesen hallgatja szavaid, fejtegetésed. Látja kétségbeesett zavarod, s ajka megrándul itt-ott de nem szakít meg, hagyja hogy gondolataid szertefussanak, sokféle gondolatot felvetve, s újabb kérdések foganjanak meg benned. Mikor végül aztán az asztal is újra tiszta s visszaülsz hogy elhangozzanak utolsó kérdéseid akkor szólal meg.
- Mi testvérek törvényeink és lényünk sajátosságai miatt rejtőzünk az emberek elől. Ha kiderül a kilétünk, ha a halandók megtunánk kik, mifélék vagyunk menthetetlenül elpuszítanának, nemcsak engem az egész társadalmunkat. – mondja szigorral hangjában.
- A hosszú véget nem érő éjszakák, és létünk tervezésre kényszerít, megfontoltságra, átgondoltságra. Hosszútávú előregondolásra.
- Ha valakit kiválasztunk a Nyájból, annak több oka lehet. Mivel bizonyos hátterekre nekünk is szükségünk van – ilyen a pénz, a menedék, a kapcsolatok, és sorolhatnám még – de a nappal számunkra holt időszak, kénytelenek vagyunk segítőket magunk köré gyűjteni, kik értünk, és miattunk, a nevünkben és megbízásunk alapján cselekszenek. Megteremtik a feltételeket ahhoz hogy a létünk biztos alapokon folyhasson.
- A segítő kiválasztása roppant rizikókat rejt. S bár a vérrel megakadályozzuk, hogy ellenünk cselekedjen, mégis ránk nézve hordoz veszélyeket.
- Ahhoz hogy felmérjük mire képes, milyen adottságai, képességei vannak, mire alkalmas, s hova fejlődhet, évekig szemmel tartjuk. Megfigyeljük mire hogyan reagál, kényes, veszélyes, vagy épp elkeserítően kilátástalan helyzetben mit tesz. Képes-e harcolni önmagáért, vagy épp másért. Át tud e lépni, felül tud-e emelkedni az emberi gyarlóságokon, a saját kényelmét, a saját szükségleteit háttérbe tudja-e szorítani más miatt, önzetlenül is akár.
- Ön, Sandra már az árvaházban kiemelkedett a tömegből. Megmutatta hogy nem lehet önt sárba tiporni, ha bele is nyomják, sokkal nagyobb elszánással evickél ki belőle, és vág vissza. Tud küzdeni. Megvan önben az akarat, az erő, az elszánás.
- Ha célja van, képes felülemelkedni a kicsinyes dolgokon, hogy véghezvigye amit eltervez. – bólint s elismerően néz rád
- Ahogy mondtam, hosszú távon gondolkozunk és tervezünk. Egy halandó segítővé tétele történhet úgy hogy ő még csak nem is sejti hogy ki áll a háttérben, ki irányítja akaratán kívül.
- Én nem akartam tovább elrejtőzni ön elől. Ennél sokkal többet érdemel. – bóint aprót kis mosollyal.
- Ezért is tanítom, beszélek a világunkról, magamról.
- Nem elrettenteni megijeszteni akarom.
- Azt akarom, hogy ismerje meg mindazt amivel szembe kerülhet, amiben élni, létezni fog.
Pici szünetet tart, de nincs időd közbekérdezni, máris folytatja.
- Eddig védett környezetben élt. Mostantól bekerült a társadalmunkba, ahol bizony konkrét veszélyekkel kell majd szembenéznie. – mondja komolyan
- A vámpírok alapvetően, bár emberből lesznek vérszívóvá, mégis a lehető legkevesebbre becsülik azokat. Önök a nyáj. Táplálnak, és ellátnak minket. Ahogy már mondtam sok esetben tudtukon kívül, csakis azért élnek, hogy nekünk jobb legyen.
- Egy szolga sincs sokkal magasabb polcon. Az adott vérúrnak persze valamennyivel többet jelent, de nem pótolhatatlan. Senki sem az. Ez alól csak egy kivétel van. Ha az adott halandó olyan képességek, tulajdonságok, esetleg tehettség birtokosa, vagy anyagilag áll magasan az átlag felett, hogy az adott vértestvér gyermeknek szemeli ki.
- S amint ez nyilávnvalóvá válik, kiderül az adott halandó, szolga máris veszélybe kerülhet. Ahogy a halandók társadalmában is, nálunk is midnenkinek vannak ellenségei, rosszakarói. Egy kiszemelt, emiatt sokmindenkinek célpontjává válik. Áttételesen a káinita kerül kellemetlen helyzetbe. Megzsarolhatják, olyasmire kényszeríthetik, amit nem tenne meg. S bár emberöltők állnak a rendelkezésünkre, hogy kiválasszunk valakit, ha a gyermek elpusztul előfordul, hogy évszázadokig nem lesz lehetőség új gyermek teremtésére.
- A nemzés kiváltság, és mint ilyen engedélyhez kötött. Törvényünk szabta kötelesség a kérvényezés, s a társadalmunk helyi vezetőjén múlik enged –e a kérésnek.
- Ebben a városban az uralkodó Mr. Northman – mondja s a szemedbe néz.
- Hatalma megkérdőjelezhetetlen, s bár roppant szigorral uralja a várost, mégis lényéhez, hatalmához és korához képest képes megfelelően úgymond humánus döntéseket hoz.
- Egyelőre, az ön és a saját biztonságom és nyugalmam érdekében nem adtam be a folyamodványt. – adja tudtodra.
- S mindaddig nem is szándékozom, míg ön nincs megfelelően felkészítev arra, hogy - nem azt mondom hogy zökkenőmentesen,- de a lehető legkevesebb kellemetlenséget megélve vállhasson káinitává.
- Ez nem egy nap, hét vagy hónap Sandra. Évekről beszélek, hosszú-hosszú évekről. – mosolyodik el.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:15
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Figyelmesen hallgatom s zaklatottságom csak azért enyhül, hogy aztán újra acsúcsra fusson.
Értem pontosan értem hogy neki fontos a titok. S nekem fontos ő, tehát fel sem merül a gondolat hogy bizonygatnom kéne nem fedem fel őt soha.
Csak bólintok, hogy megértettem mit szeretne.

Megragad a gondolataim közt a „nyáj” szó. Raktározom a kérdést, hisz mesél s iszom szavait.
Szemöldököm összevonódik a szolgák sokrétű felhasználhatóságát tekintve. Érzem hogy logikus amit mond, valahol odabent mégis sértő a gondolat.
Aztán hogy rátér a személyemre és felfogom mióta figyel, a meglepettség megdermeszt. Akaratlan is végiggondolnám mit láthatott, mit tudhat rólam, s ezeket vajh hogyan ítélte meg. Aztán belátom hogy már úgyis mindegy, hisz rég volt, másítani nem lehet, s voltaképpen nem adtam mást mint önmagam...s lám itt vagyok hisz kiválasztott ahogy ezt el is mondta. Most kezd jelentőséggel bírni a szó.
Kérte folyamatosan kérte bízzak benne...s most nem érzek mentséget a tetteimre, még azt sem hogy hisz ő ismer engem s én őt nem...csak egy idegen...volt!

Új érzések kelnek bennem.
Látott a lehető legintimebb, legkínosabb helyzetben. Érintett ott ahol csak kevesen. S nem érzek kínt, nincs bennem szégyen csak...igen...összetartozást. Hiszen hozzá tartozom...hosszú évek óta. Döbbenetes milyen türelme van. Tisztelet ébred bennem iránta s erős önbecsülést kelt az érzés. Kiemelt. Kiemelt onnan ahonnan elvágytam. Meghallgatta az imáimat a sors, s mégha úgy éreztem is hogy süket és vak lám csak rejtezett kit értem küldött.
Oly sok év telt el s acsalódás az elkeseredés most megkönnyebülésként lep meg. Csak nézem őt s nem hiszem el hogy itt van hogy itt lehetek.
Könny gyűlik a le is pereg, de nem sírok fel csak az érzések szabadulnak fel végre. Vége az árvaságnak! Van kihez tartoznom, van kiért tennem, van kiért élnem! Fontos vagyok valakinek!Hála és köszönet szabadul fel a sejtjeimben. Haloványan elmoslyodom s csak halkan rebbenem.
- Köszönöm...
S tán nem is neki szánom csak úgy annak azoknak akikhez fohászkodtam annó s akikben csalódtam mert soha nem küldtek senkit értem...

Gyors mozdulattal törlöm le önnyeimet s megnyugvás költözik belém.
Aprókat bólintok szavaira s tudom nem félek tőle, meglepni biztos megfog, de hogy megijesszen..nem. Ő nem tenne ilyet érzem.

Szavai furcsa irányt vesznek. Egyre inkább úgy érzem, hogy finoman terelget valami felé. S mire befejezi hirtelen áll össze a kép. A döbbenet szavaim veszi s lefagyott mozdulatlanságba taszít. Csak nézek rá és bár étem mit mondott el, aligha hihetem hogy jól hallottam.
Gyermekké tenne! Engem???! Valami félreértés lehet.
Szemem kistányérnyira mered s ajkam elnyílik. Agyam már szinte gőzöl az erőfeszítéstől.

Majd hogy mozdulok a agyott világ is csilingelve szikrázva hullik apró kis szikrákra köröttem.
Szólnék de csak tátogásra futja, torkom kiszáradt s összeszorult. Megcsóválom lassan afejem, mintha amozdulatsor helyrerázhatná bennem a döbbenet okozta leállást.
Az almaléért nyúlok s immáron öntudatlan természetességgel húzom meg. Lehunyt szemmel tüntetve el pár hatalmas kortyot. Koncentrálva teszem le ne lássa a kezem remegését.
Torkot köszörülök.

- Vagyis önmagához hasonlatossá tenne.. – vonom le feleslegesen a következtetést.
- Gyermekként élni tovább...önnel maradok? – kérdezem ami most a legfontosabb érzés bennem.
- Elveszíteném a nappalt..véren kellene élnem...a pokolban – mosolyodom el végül mert kienged a döbbenet és immáron a logika mi visz.
- Hosszú évek múlva tenné meg, de ha jól értem nem öregszem már, ilyen maradok, ön biztosítja a vért számomra havonta..vagyis láthatom. Tanítani fog továbbra is?!- nézek rá bizonytalanul.
- Nappal megteszem amire Ön nem képes. Elintézem amire megkér s vigyázom az álmát...- rakosgatom a tényeket.
- De ha vámpírrá tesz ki fog Önre vigyázni nappal? - nézek rá aggódva s lázasan keresem a megoldást.
Aztán valami más is eszembe jut.
- Segítőnek nevezett...hányan vagyunk? Mindőnket gyermekének szánja? Vagy versenyeztet minket? – nézek rá kihívóan. Érzem lassan magamra találok.
Aztán újabb gondolat s halkan felnevetek lazán hátradőlve.
- Remélem Mr Northman nemcsak roppant szigorű és emberséges de kellőképpen feledékeny is! Különben fújhatja a szép tervét William! – nézek fel rá ragyogó tekintettel s egyáltalán nincs lelkiismeretfurdalásom a Mr Hatalommal folytatott beszélgetésem miatt.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Figyelme a tied miközben beszél is, s látja is a könnyeid, de nem kommentál, nem szakítja meg a gondolatait, s nem is vigasztal.
S hogy befejezi és megdermedsz sem siettet, nem sürget. Hagy neked időt, hogy megemészd mondanivalóját, hogy eltöprenkg, hogy összegezz és logikázz.
Kérdezel aztán, s élénk tekintettel figyel. Halkan felnevet a távoli packázásod hallva az előljáróval. Fejet csóvál, s feddőn néz rád
- Mr. Northman-t megilleti a tisztelet Sandra! – szólal meg
- Ő a város Ura. Életek, és nemlétek felett uralkodik. Döntései mindig megalapozottak, még akkor is ha fájó a következmény. – sóhajt fel.
- Sok, rengeteg ellensége van, de ellenségei talán nem is személyének hanem a rendszernek, és a törvényeknek az ellenségei. Neheztelnek rá, mert következetes, és szigorú. De ezzel együtt tud a viszonyokhoz képest emberséges, és segítőkész is lenni. – s érzed nem elfogultság van Arnett szavai mögött. Jóval inkább tények, és talán személyes tapasztalat, mire e véleményt alapozhatja.
Kivár és figyel vajon megértetted-e szavait.

- Tanítani fogom, éjjel közvetlen, nappal közvetetten. – kezd aztán válaszolni a kérdéseidre. – Hosszú idő mire minden megtanul. S mivel önnek még rendelkezésére áll a nappal is, ki is kell használnia egy részét mindenképpen. – bólint aprót.
-Jelenleg hárman vannak. – mondja. - Bruce-t már ismeri, legalábbis találkozott vele. Henry-t pedig egyenlőre nem fogja megismerni. Nincs szükség további rizikófaktorra. – komolyodik el, majd felsóhajt.
- S nics szükség arr sem hogy rivalizáljanak. – vonja össze a szemöldökét.
- Mindenkinek megvan a maga feladata, a felelősségi köre. Átfedésekkel ugyan de más lesz a dolguk, így ha féltékenek egymásra, vagy versengés miatt akadáloyzzák egymást a dolgukban… - s megingatja a fejét – annak nem fogok örülni. – néz a szemedbe
- Öntől is azt várom el hogy úgy tekintsen rájuk, mintha a testvérük lenne. Bruce és Henry is a hugának tekinti önt. – mosolyodik el.
- Mi vagyunk a családja ezek után Sandra. – néz rád majdnem ellágyuló tekintettel.
- S ha a gyermekemmé teszem, sem fogom elengedni, vagy elhagyni jó ideig. Amíg egy gyermek nem lesz ifjúvá, akit a város társadalma elfogad, s akit az Atyja minden tudással és ismerettel felvértezve a társadalmonba engedhet, addig mindenképpen velem fogja tölteni éjjeit. – bólint megint komolyan
- S mindaddig a felelősség is az enyém minden téren. Ha törvényt szeg, vagy olyan ostobaságot követ el, mely a társadalmunkra nézve veszélyes…. – kis szünetet tart – a saját kezemmel fogom a végső halálba taszítani. – mondja nagyon szigorúan.
- Ha probléma ennél nagyobb mit okozott az ostobasággal, akkor rám is ugyanez vár a törvényeink értelmében. – fejezi be.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában


Mr Hatalomról szól, s egy pillanatra elábrándozom...azok a szemek az a huncutkás mosoly. Valahogy nem tudom elhinni hogy kemény gyilkos lenne...
Aggodalmát azonban pontosan érzem.
- Megjegyeztem, igyekszem észben tartani! Nem fogok vele többet kikezdeni ígérem! – nézek rá megkomolyodva, s csak azt tudom a kedvéért bármit megtennék csak ne legyen haragos.
De nem állhatom meg.
- A kis harcias szőke a felesége? – nézek leendő Atyámra - milyen fura gondolat - csillanó tekintettel.

- Hogy éjjel közvetlen tanít azt értem, hisz most is ezt teszi...de nappal? Iskolába kell majd járnom újra? – s egyáltalán nem tetszik az ötlet.

Úgy szóval hárman vagyunk. Vajh kicsoda Henry? De nem fogja elmondani ezt látom már hát nam faggatom.

Csak bólintok a rivalizálást tekintve.
- Nem fogom akadályozni őket! De Bruce se legyen velem lenéző mert megcsapom! – villan a tekintetem.
- S hogy a testvéremmé fogadjam? Nos ahhoz még jócskán kell pedáloznia! – teszem hozzá kaján vigyorral.
- Ők tudják mire vagyok hivatott? – kérdezem kíváncsian. Már most tudom hogy ez az én s William titka fog maradni bárhogy legyen is.

Biztosít hogy nem fog elhagyni sokáig.
- Helyes! – csúszik ki a számon a gondolat.
A veszélyt emelinti ki s ránézve halkan felnevetek.
- Ön egy hazaradőr Mr Arnett! – s le nem veszem tekintetem a gyönyörű szempárról.
- Mondja csak unatkozik? – kérdezem gyanakodva.
- Mást sem teszek csak törvényeket szegek. Betörés lopás magántulajdon megsértése, terrorista cselekmény.. hogy csak a ma éjjelt említsem komolyabban. Általam akar meghalni? Jobb eszköze nincs erre? – kérdezem némiképp felháborodva.
Hogy halállal fenyeget nem ijeszt meg. Tudom mit csinálok...általában.
Ha az őélete is a tét akkor biztos nem fogok hülyeséget elkövetni...már nem. Szükségem van rá. Végre kötődhetek valakihez s nem is akárkihez!!!!

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Elégedetten bólint az igérő szavaidra a Herceget tekintve, ám hogy a kérdésed felteszed a szőkére vonatkozóan elnéző sóhajtással szólal meg.
- Ms. Northman a külvilág számára a felesége. – bólint – De ő a gyermeke Sandra. A Hercegi gyermek. – magyarázza.
- A hölgy, bár törékenynek és szendének tűnik, - a látszat néha csal - meglehetős hatalommal és erővel bír. S bár ott áll mögötte Atyja, de a saját erejéből küzdötte fel magát a mostani pozicióba. – mondja
- Akik kikezdtek vele, mind megkapták megéremelt büntetésüket.- bólint kicsit

Megingatja a fejét kis mosollyal
- A szó igaz jelentésében nem. – mondja
- Másfajta tanulmányokat fog folytatni. Ismerkedni fog a társadalmunkkal, a világunkkal, megtanulja mit hogyan, miként tud és kell elnitéznie, megoldania, megszereznie.
- Kapcsolatokat fog kiépíteni, és a lehetőségeit felmérni. Rengeteg alkalommal fog a nevemben az ügyemben eljárni, s intézkedni. – vetíti előre.
- Ahogyan holnap is. – bólint
- Bár holnap Bruce-al kell majd csapatot alkotnia, részint azért, hogy megmutassa önnek mit, hol, és hogyan. – mondja. – Ahogy szélesedik az ismeret és tudásanyaga egyre önállóbban kell majd cselekednie.
- De a holnapra visszatérve.
- Üzleti tárgyalásom lesz Canadában. – folytatja
- De mivel az időnk korlátozott, a hasznos időt kimondottan pocsékolás lenne utazásal tölteni. Így engem este fél hatra, mire ébredek Canadába kell hogy szállítsanak. – bólint aprót.
- Magángéppel megyünk. A testem egy napfény és tűzbiztos kapszulában fog utazni. Az utazást kell önöknek levezényelniük. A menedékről való elszállítást, a gépbe való berakodást, az érkezés utáni kirakodást, és a szállodába való megérkezést ind mind kettejüknek kell megoldani. – bólint ismét.
- Bruce délután egykor fog önért menni. Így miután innen hazament, lesz ideje pihenni. – mosolyog rád.

A Bruce-ra utaló szavaidra felnevet fejcsóválva.
- Majd meganulják tolerálni egymást – mondja bizakodón.
Aztán lassan bólint
- Sejtik – feleli kurtán s nem folytatja a téma fejtegetését.

Aztán felnevet ismét
- Beláthatja hogy nekem is szükségem van némi izgalomra néhanap – mondja majdnem jókedvvel. Aztán elkomolyodik
- Amiket véghezvitt, mivel senki nem tudja önre bizonyítani akárha meg sem történtek volna. – mondja
- De ez csak az egyik oldala az érmének. Az emberi törvények szőámunkra mit sem jelentenek. Ha a saját hagyományainkat betartjuk – s vállat von – más irányból szinte kikezdhetetlenek vagyunk. – közli tényként, s igyezne megnyugtatni.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

- Pozíció? Miféle pozícióban van? Hiszen a Herceg az Atyja! Egy divatcég tulajdonosa! Az nem pozíció csak birtokviszony. – vélekedek.
- Könnyű úgy ugrálni hogy hatalom van a hátunk mögött. Nyílván apuci megvédte... – mosolyodom el kajánul majd legyintek. S láthatóan túllépek a problémán, hisz olyannyira felettem állnak...

Holnap feladataim lesznek ez rendben is van...dehogy..micsoda? Kapszula és magángép..Canada és Bruce?!
Csak kapkodom a fejem és valóban kezd ez nekem sok lenni.
- Vagyis holnap Bruce lesz a főnök?! – vonom le a következtetést. Hiszen csak egyet tehetek. Aprólékosan kifaggatni Brucet a dolgomról és megtenni ha logikátlan akkor is. Nem fogok neki keresztbe tenni. Holnap még nem. Ki kell tapasztaljam a világot...a szép új világot. S ha biztosan állok akkor majd megküzdök vele...
Sejtik hogy ki fog emelni, s nem közülük hanem kívülállóként...nagyszerű! „Békés lesz a kezdet” már látom! S a gondolat fintorba húzza arcom.

- Kikezdhetetlenek... – nézek rá mustrálgatón.
- Vagyis eztán az új világ engem is megvéd. Láthatnám a törvénykönyvet? Gondolom itt is igaz a mondás miszerint a törvény nem tudása nem mentesít alóla!!!!?- kérdezem aggódva.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

- A mi világunkban sem minden a pénz és a hatalommal rendelkező Atya. – mondja
- Ezek csak adalékok. Megfelelően használva válnak csak értékessé. – bólint aprót
- S akár hiszi akár nem, egy gyermek ha túl könnyelmű vagy ostoba, még egy Herceget is leránthat a trónjáról. – magyarázza
- A társadalmunk sokkal kegyetlenebb, és körmönfontabb mint a halandók világa. – sóhajt fel
- Létünk alappillére az intrika, a cselszövés. A játszmák nem napok vagy hetek alatt kerülnek végstádiumba. Akár egy egész emberöltőnek is el kell telnie, hogy az apró lépések melyekkel a bábukat mozgatjuk olyan állást kínáljanak a lét nevü táblán, ahol a mi javunkra dől el a meccs. – billenti oldalra a fejét.
- Ehhez türelem, megfontoltság, és sok, nagyon sok esetben komoly áldozatviselés, lemondás szükséges.
- A létünk nem más mint egy hatalmas színjáték. – mosolyodik el.
- Minden szereplő egyszerre szívész és rendező is egy személyben. – bólint
- De ebbe ne menjünk bele mélyebben. Majd apránkén ön is bejárást nyer a színfalak mögé. – zárja le a témát.

- Holnap Bruce fogja irányítani, tanítani ha úgy tetszik. – mondja kis bólintással.

Egy perc telik el tán, hogy újra beszélni kezd
- A létünket a hat hagyományunk fogja keretbe.
- Az első a Maszkabál. Ahogy a neve is jelzi bizonyos fokig álarc mögé kényszerítődünk. Senkinek ki nem tartozik a vérhez soha fel nem fedhető a lényünk valódi mivolta. Ha valaki ezt mégis megszegi, az az egész társadalmunkat sodorja veszélybe. Ha a halandók rájönnének a létezésünkre, írtani, pusztítani kezdenének minket. – fintorodik el.
- A második a Birtok. A birtokán belül a vámpírnak teljes rendelkezései joga van. Ott az ő akarata érvényesül. Szavával soha senki nem szállhat szembe. Én ebben a villában, ugyanolyan rangban állok, mint a városban a Herceg. – von párhuzamot. – A különbség csupán annyi, hogy míg a Herceg a városban valóban életek és nemlétek felelett rendelkezik, azaz megilleti őt a pallosjog, addig én csupán az újszülött vérem felett dönthetek, anélkül hogy a törvény szigora lesúlytana rám.
- A pusztítás hagyománya rendelkezik erről. Más vámpírt csak a pallosjoggal rendelkező taszíthat a végső halálba. Ez alól kevés és ritka kivétel adódik, de erről majd egy másik alkalommal.
- A nemzés, ahogy már említettem szintén törvényleg engedélyhez kötött. – bólint aprót
- Akadnak olyan váérosok – ez is olyan – ahol egy ghoul – azaz szolga teremtésére is engedélyt kell kérni az uralkodótól. - magyarázza
- Ezzel együttjár a felelősség hagyományának tisztelete. A gyermek az Atya felelőssége mindaddig míg a város nem fogadja tagjai közé. Addig az Atya elpusztíthatja, s ebbe senkinek beleszólása nincs. Ha a gyermek olyasmit követ el, az Atya is vele pusztul adott esetben. – teszi hozzá
- Hátra van még a vendégjog, mely arról rendelkezik, hogy az adott birtokra érkezve – Dominiumról – városról beszélek – a helyi uralkodónál köteles bejelentkezni mindenki, és engedélyt kérni az áthaladásra éppúgy mint az időszakos ott-tartózkodásra, vagy a végleges letelepedésre. Ameddig a Herceg erre engedélyt nem ad, addig a káinitának gyakorlatilag semmihez nincs joga. Ha nem tartja be ezt a hagyományt, úgy találja a Herceg előtt magát, hogy már nem a maradás, hanem a nemlétben maradás lesz a tét. – fejezi be a törvények felsorolását.
- Ezen törvények nem csak káinitákra, de természetesen a beavatottakra is vonatkoznak.
- Ezen felül minden városban akadnak még helyi szabályozások, példának okáért a vadászatot is korlátozzák, ennek helyét kijelölik, s sorolhatnám még. Egyelőre ez önt nem fogja értinteni. – mosolyodik el.

2010. október 1. Péntek Éjjel 3:30
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Csak türelmetlenül bólintok. Kezd elegem lenni a szöszike ajnározásából. Egyet tudok...sosem fogok lefeküdni neki! Ő csak egy elkényeztetett úri.....- s nem fejezem be a gondolatot Arnettre nézek és megvonaglik az ajkam.
Inkább azon kezd járni az eszem vajh hogyan csinálta? Hogyan lehet rám ekkora hatáőssal, lám a gondolataim is rögtön cenzura alá kerülnek.
Csak sóhajtok és túllépek a dolgon.

Jól gondoltam Bruce kis segédje leszek...szép kilátások. S hogy elhallgat a kihűlt kávémba kortyolok. Arcomon áthullámzik a keserű és a hideg párosítása okozta vélemény.

Megszólal és szavai lekötnek ismét. Logikus gondolati kapcsolatokkal lebbenti fela fátylat a világukról...a világunkról.

A hagyományt értem és tudom nem fogom felfedni...magunkat, senkinek.
Törvények hagyományok. S valahogy mind mind csak a gyermek elpusztíthatóságáról szól. Felelősség ostobaság hiba pusztulás. Szép kilátások.
S már épp megkönnyebülnék hogy nem tett azzá s „csak” szolga vagyok, mikor lelomboz teljesen a hírrel. Ez a státusz sem kivétel a halál itt is elérhet.
Remek! Fintorodom el és felállok hogy egy forró kávéval tartsam magam ébren.

Könnyedén szólalok meg.
- A gyermek csak játékszer? Ha elromlik akkor kidobható? Ez esetben megmaradnék szolgának ..köszönöm! – mondom eltökélten hátra sem nézve miközben a kávét készítem.

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Hátat fordítasz neki, s hallod hogy mozdul. Mögéd lép. Egészen közel. Baljával a hasad öleli át, jobbjával karod mellett nyúl előre, s veszi ki a kávét a kezedből, és rakja le a pultra.
- Nem különösebben kedvelem a kávé ízét – mondja halkan a füled mellett. Szavai meglibbentik a hajszálakat, csiklandós érzést keltve.
- S nem is tesz jót. Reggel ha hazaér pihennie kell, mert csak délig lesz rá ideje. Ha álmatlan forgolódik ahelyett hogy aludna, akkor figyelmetlen lesz, esetleg türelmetlen, és intoleráns a fáradtsága miatt. – s továbbra is ölelve tartva elvon a pulttól. Kifelé indul veled. A villanyokat lakapcsolgatja sorba, ahogy haladtok visszafelé.
- A gyermek nem játékszer, de akadnak olyanok akik az unalomtól próbálnak meg menekeülni általa – kezd válaszolni kérdésedre
- Az ölelés kegy. Akárcsak az engedély az ölelésre. Egy káinita nem keveset áldoz a kiszemeltjére. S nem csak az időről beszélek, hiszen abból a lehető legtöbb áll a rendelkezésünkre. Szivességeket tesz, lekötelezetté válik, anyagilag is jócska áldozatokat hoz, hogy lehetőséget kapjon arra hogy gyereket teremtsen.
- Ennek fényében ön is rájöhet, ha már gyeremkké tesz egy vámpír valakit, jó esetben a körülményekhez és lehetőségekhez képest legideálisabb jelöltet, mindent elkövet azért, hogy a gyermekbe feketett idő, és energia, az anyagi javak ne pocsékba menjenek.
- A felelős Atya büszke szeretne lenni választottjára. S nem csak a társadalom előtt. A gyermek, utód. Továbbvisz vért, nevet, hatalmat, vagyont. Átadható neki az évtizedek és évszázadok alatt megszerzett tapasztalat, tudás.
- De mindemellett sokat nyom a latban az is, hogy ragadozók vagyunk. Csúcsragadozók. Spártaian szigorú törvényekkel, és követelésrendszerrel. Csak így lehet. Köztünk nincs helye silánynak, vagy olyannak aki képtelen megfelelni a követelményeknek, aki nem bírja az óriási nyomást, a lelki és testi terheket Sandra. – magyaráz mesélve.
Az emeleti lépcső felé indul veled, s egy kényelmes szalonba tér be az agyik ajtón. Még mindig nem enged el.
Leül, téged is magával, maga mellé húzva.

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

S hogy mögém lép s átölel, nem megriaszt hanem biztonságérzetet ad. Hátrébb dőlök testéhez simulok. Fájdalmas érzések lobbannak bennem. Rég nem érintett már senki fia. S a most feltörő vágyat is igyekeznék elnyomni hiszen ha újra félreértem ha visszautasít...halk sóhaj tör fel a kínt enyhítendő. Máskor tán torolnék de most hagyom hogy elvegye éltető mérgem.
Ajka fülem mellett szól s a hajam játékosan csiklandja a fülkagylóm.
- Ne! Kérlek ne..! – törnek fel a szavak bár a bensőm hangos követelőző IGEN! -t kiált. Beharapom az ajkam s reszketve húzódnék el de nem hagyja.
Szavai a mai délelőttöt érintők csak késve jutnak el az értelmemhez. Aludni???! Hogy is gondolhatja. A fáradtságom eltűnt helyét finom izgalom vette át.
De csak engedelmesen bólintok. Követem az emeletre s egyik felem remél a másik menekülne. Menekülne a csalódás elől.

Magával húz s maga mellé ültet. Zavarban vagyok nem igazán merek mozdulni. Valami elkezdődött valami amit ő irányít s ha kezdményezek esetleg megint csak félresiklik a tett...
- Mr Arnett....- rebbenem egész halkan s nem is tudom mit akarok mondani..akarok e szólni egyáltalán. Gondolataim az érintései körül foronak s le sem tagadhatnám...kívánom őt...

A józanság maradék szikrája az mi odébb ültet a közeléből. Nem nem lehet! S reszketeg sóhaj kél ajkaim közt.
- Ha jól értem a gyermekkel csak a gond van. – tiltakoznék mégis.
- Utódlásról csak az beszél aki tudja ideje véges és átörökítené míg tudja az értékeket. De Önök.. öröklétűek??! – nézek rá összehúzott szemmel.
- S különben is mibe kerül egy gyermek?S visszatörlesztendő az ár? – kérdezem egyre idegesebben hisz szeretnék innen elmenni mielőtt túl késő lesz s végképp belegybelyodom...azok a szemek...
Erővel nézek másfelé..NEM! Nem lehet...
- Mennem kéne...még taxit is kell fognom..- kapaszkodom a koholt indokokba.
- Én erre nem vagyok alkalmas.. – vonom le a következtetést hisz máris szédülök a feszültségtől és az összezavarodottságtól. Lelki terhek óriási nyomás..igen ezt érzem máris.

Felpattannék s ha sikerülne is..a szoba máris forog a fülemben dobol a vér s melegem lesz hirtelen meg fázom is egyszerre. A kávé! Villan belém a gondolat.

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Halvány mosollyal szemlél, s hogy odébb ülnél, nem akadályoz. Elenged. Hátradől a kanapén kényelmesen. Egyik lábát a másikon átveti, s karját feléd nyújtóztatja ki a kanapé nyakmagasságban lévő felső peremén.
- A gyermekkel csak gond van – bólint kuncogón – Nézzen csak önmagára – bólint aprót.
- Egy gyermek sokmindennel törleszthet a kegyért. Legfőképpen hálával, figyelemmel, tisztelettel, engedelmességgel. – sorolja

S hogy a taxira hivatkozva máris menekülőre fognád megingatja a fejét.
- Bruce jön önért, pontosan öt órára. – mondja

Aztán felpattansz s valóban megfordul veled a világ. Érzéseid ki és betöltenek, elméd fáradta, tested sem kevésbé. S mire felfogod hogy elhamarkodottan kapkodva mozdulsz, ismét kar fonódik köréd, hátulról ölelőn nyújtva stabilitást.
- Nem kell menekülnie. – súgja s beleborzongsz a hűs fuvallatba mi füled tövét cirógatja.
- Nem fog fájni. – hallod még a szót és elér fájdalom. Ám mire tudatosulna az ellentmondás másfajta érzés ragad el a jelentől. Mintha ezernyien csakis a kedved keresnék, borít el a kéj. Tudatodra lebegős mákony hull.
S hogy eszmélsz a kanapén fekszel. Fejed Arnet ölében pihen. A tiedhez képest hatalmas tenyerével hajad simítja, s játszik a tincseiddel. Csillogó, ellágyult tekintettel néz le rád. Deréktól lefelé vékony pléd terül rád, s érzed nincs rajtad nadrág, csak az aprócska tanga mi a még mindig lüktető öled takarja. S ahogy telnek a percek válik egyértelművé számodra hogy bizony a mámorod nedve hül az apró csipkében….

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:00
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Hogy gyermekkéntutal rám ismét csak dühöskésen fújtatva sóhajtok.
A „törlesztőrészletek” összevonatják a szemöldököm s érzem ez mind mind bennem van felé. Ezzel nem lenne gond...nem ezzel van a baj. Ez az egész...! S újabb sóhaj.

Mennék mert már túl sok mi ma történt velem, szeretnék összekucorodni s összerendezni magamban a dolgot. Felállok s a szoba nemcsak vízszintesen mozdul hanem függőlegesen is hirtelen. Zuhannék vagy fogok is tán a gyomrom felkavarodik s mielőtt baj történne Arnett karjai ölelnek újra. Szavait nem is értem..a zuhanás mégis magával ránt, ámde nem a kellemetlen hanem a kéjes oldal az mi megragadja elmém. Élvezek..élvezem a minden porcikám elborító kéjt s nem tudom meddig tart...s azt sem mi történt. Arnett ölében fekszem s a szédület nem múlik.
Testem zsibong elmém még a foszlányokba kapaszkodva élvezne tovább. Biztonság kényelem gyönyör..mely szavak először eszembe jutnak érzéseim elemezgetve.

Aztán más is eszembe jut..azt mondta nem fog fájni...??? Mi? Mi az istenért? Mi történt velem?
Deréktól lefelé be vagyok takarva s a nadrágom ki tudjamerre jár. Ölem nedves méghozzá kéjnedves s lüktetőn jelzi szeretkeztünk tán. Áma bugyi rajtam van s ő is tökéletesen fel van öltözve. Ennyi nem eshetett ki. Ennyire még sosem szédültem meg senkitől..senki által.
Valami aj van! Villan át rajtam. A szédüléssel mit sem törődve állnék fel újra, tudnom kell..meg kell tudnom mi az ami ennyire felajzott. Ennyire nem kívánhattam őt! Vagyis de igen! Óh te jó ég! Férfi még nem hatott így rám. Képzelegtem volna ? Ostoba tini módjára elképzeltem milyen lenne? Na jó igen! De hogy pont itt, előtte történjen meg! Mennem kell!!! El innen! Ezt a szégyent nem élem túl! Tudtam tudtam hogy elrontom!
A düh könnyeket csal a szemembe s hirtelen ülnék fel....

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:15
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

Arnett tekintete egyfolytában rajtad időz. Szemléli arcod, s tekinteted próbálja elkapni, mely inkább elkerüli mégis az övét. De nem szól, egyelőre nem. Az órára téved a tekinteted s az neged ötöt mutat. Csak negyed óra telt el hogy feljöttetek.
Telnek a percek, s benned fellángol a szégyen. Arcod is barnaságod ellenére vált vörösre, s könnyeid akaratlan kicsordulnak a zaklatottságtól. Felülnél. S tán Arnett számít erre. Válladra fog, s mellkasod kebled alatti részére helyezi másik kezét.
- Ne heveskedjen – kér szeliden. - Ebben az állapotban minden elhamarkodott mozdulat kellemetlen következményekkel járhat. – figyelmeztet
- Jobban szeretném ha menekülés helyett elmondaná miért is akar kiugrani az ölemből? . – engedi el a mellkasod, és simít arcodra. A válladon továbbra is ott nyugszik a másik keze.
- De ha nem akar beszélni, vagy nem bír, elmondom én amit tudnia kell. - nyújt feléd mégis egy kis egérutat

2010. október 1. Péntek Éjjel 4:15
Napkelte: 5:40. Napnyugta: 17:25.
Detroit – Arnett hajlékában

A hangja szelíd ahogy lefog..de lefog!!!! Hát nem elég hogy megszégyenültem még itt is kell hevernem s elviselnem a tekintetét? Testem gyengesége engedett az elmémnek, melyet legyőzött a fáradtság. Nem, EZT nem tudom elviselni.
Kezére fogok s ellökném arcomtól. Még cirógat is! Élvezte tán a kínom?? A könnyek lassan dühből elkeseredésbe váltanak.
- Hagyjon! Hagyjon elmennem! Úristen! – nyüszítem lassan magamonkívül. Szeretnék elmenekülni fizikailag de szellemileg leginkább! Életemben nem zuhantam ekkorát, pedig volt már pár pofon..
Kezének testének feszülnék s az sem érdekel ha a földre zuhanok az ágyról. Az" ebben az állapotban” kifejezés végképp megadja a kegyelemdöfést.
- Mit tett a kávémba? Vagy az almalében volt? Biztosra ment? Mit tett velem? S mit akar még? Miért nem öl meg inkább? Ezt nem bírom! – s menekülnék tőle mindegy milyen áron! S nincs sok erőm érzem de arra elég tán hogy a szobáig addig a szobáig eljussak s magamra zárjam az ajtót!