Illúzió - Red Hand meséje

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

Aki elől áll, továbbra is rajtad tartja a fegyvert, a másik mikor kiszállsz elteszi a magáét, és feléd lépve szinte durván fog rád, és penderít a kocsi elje felé
- Kezeket a motorháztetőre! – mondja és mögéd lépve szinte belepaszíroz a kocsi kasznijába. Térde a lábad közé furakszik s a golyóid is megérzik a tettét, majd a bokád rugja szét kétfelé, hogy mégnagyobb terpeszbe állj. Megmotoz, nem túl finoman. A fegyvered érzed amint kicsusszan a veséd fölül.
- Nem csak a jogosítványáról kell hogy magyarázatot adjon odabent! – mondja a másik.
A melyik mögötted áll aztán nem túl finoman hátracsavarja a kezed, és bilincs kattan a csuklóidon, méghozzá elég szorosra húzva. Aztán a karodra fog és felránt.
- Jogosítvány nélküli vezetésért, illetéktelen fegyverviselésért, lopott autó birtoklásáért letartóztatom. - mondja mindeközben az egyik - Jogában áll hallgatni, de minden amit mond felhasználható Ön ellen! – hadarja a sablon szöveget majd a rendőrautóhoz visz és a fejed lenyomva beültetnek. Az ajtó rádcsapódik és kattan is a zár. A két zsaru visszatér a kocsidhoz és nagyban rádióznak és kutakodnak is. Egy másik járőrautó is odaér, villogó piros-kék fénybe öltöztetve a környéket. A kiszállókkal szót váltanak a téged lekapcsolók, majd a kocsi felé indulnak. Beülnek előre és a kocsi elindul veled. Pár perc múlva a közeli rendőrörs elé értek. Leparkol a vezető majd kiszállnak, téged is kiszedve a kocsiból. Az épületbe visznek, ahol elég nagy a nyüzsi. Ugyancsak bilincsbe vert férfiakat, nőket látsz van akit ép kihallgatni visznek, vagy az előzetesbe. Olyan is akad aki épp az ügyvédjével távozik már. Téged az egyik folyosón leültetnek egy székre. Az egyik zsaru megáll meleltted, a másik pedig bemegy az ajtón ami mellett a széksor áll.

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

Keresgélek, keresgélek...
"Hát itt meg hány éve nem takarítottak ki? Nocsak, még egy fegyver! Mi a kurva életet keres ez itt, hát le akarnak ezek sittelni engem?!"
- Jól van, keresem hombre, csak nagy itt a szemétdomb...
És valóban keresem is, egyre reményvesztettebben. Aztán elszabadul a pokol, a két jelvényes bekattan. Kezem a magasban, mostantól para van, még a végén lepuffantanak!
- Nyugalom, nem csináltam semmit! Ne tartsd már rám azt biztos úr, a szemétdomb nem bűn!
Próbálom a feszültséget oszlatni, de hiába. Halott ember vagyok. Lassan nyúlok az ajtóhoz, nehogy már támadásnak vegyék az idióták, nyitom az ajtót, emelem újra a kezem és lassan szállok kifelé.
- Le ne lőjjetek már! Nincs jogsim, elismerem, de vegyétek már ki a számból a fegyvert!...

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

Kutatni kezdesz a kocsiban, amiben elég nagy a kupleráj. Zsíros hamburgerpapírok, üres, megnyomorított kólás poharak és szertetaposott fánkosdobozok hevernek mindenütt, az összemarkolt sörösdobozok és sosem olvasott reklámújságok társaságában. A kesztyűtartóba nyúlsz, és egy stukker vigyorog rád bentről. Forgalmit nem találsz, sem menetlevelet, vagy bármi most nagyon hasznosnak bizonyuló dolgot. A rendőr unottan de egyre türelmetlenebbül les feléd.
- Mi lesz fiatalember? – hallod is a hangját, majd megreccsen az adóvevő is, de azt nem tudod kivenni milyen hír érkezik azon. Aztán csak azon kapod magad hogy egy fegyverrel nézel szembe.
- Szálljon ki az autóból! A kezét nyújtsa fel hogy jól lássam! – hangzik a pattogós utasítás az ajtótól kicsit elhátráló rendőrtől. A másik is előveszi a fegyverét, a szélvédőn keresztül céloz rád vele…
- Gyerünk! – sürget a közelebbi.

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

- Máris! - vigyorgok töretlen feszültséggel és lassan megjelennek a gyöngyöző izzadtságcseppek is.

Elkezdek kutatni az első ülésen és a kesztyűtartóban és az ülés mögött és mindenhol, ahol esetleg valamiféle papírra lelhetek. Ha találok forgalmit és menetlevelet, akkor elkezdek reménykedni. Csak sikerül valahogy jogsi nélkül is megúszni... Mindig a remény hal meg utoljára. De persze mindig meghal előbb vagy utóbb. Ha találok papírokat, akkor felforgatom a kabátzsebeimet is. Valamennyi pénz kell nálam legyen és azt kész vagyok az 5.0-sra áldozni, hátha eltekint a jogsitól. Persze mindez csak akkor működhet, ha minden más megvan. Vagy még akkor sem.

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

Visszaslisszolsz a lóvéval.

A fakabátokat meglátva gondolatban lejátszol néhány verziót az elkövetkező percekről, de végül engedelmesen megállsz lehúzódva. Az egyik zsaru a kocsid ajtafa felé lép, a másik a kocsid elé, s keze a fegyveren nyugszik.
- Jó estét Uram! Rutinellenőrzés. – felel udvariasan s kicsit fásultan.
- Jogosítványt, forgalmit, és menetlevelet legyen szives! – hangzik a megszokott mondat.
A másik rendőr közben a vállára erősített adóvevőbe hallod amint bemondja a kocsi rendszámát azonosítást kérve rá.

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

Természetesen amint megragadom a trailer ajtaját, eszembe jut, hogy a lóvét nem dobtam ki.
"Hogy lehetek ekkora barom!"
Visszarohanok, a kabátból a konyha-asztal közepére dobom a lét és már ott sem vagyok. Késésben vagyok, egyre nagyobb késésben... Vissza a trailerhez, indítok idegesen és már húzok is Billyhez. Azaz csak Billy felé, mert mikor máskor enné a fene erre a törvény rohadt őreit? Tiszta szerencse, hogy a kocsi már nincs rákötve a hátamra!
"Semmi gond, kikerülöm és megyek tovább, nem vettem észre... Nem jó! Ilyenkor mindig van egy második adag 5.0!"
Lefékezem az utolsó pillanatban és szépen lehúzódok.
"Hát... jogsim nincs, ez a rozsdatenger meg nem az enyém... Tehát bevisznek lopással. Ezzel nincs mit kezdeni, de majd Billyék igazolnak. Jaj a fegyver! El kéne dobni! Késő... Oké! Lelövöm őket és elhúzok innen! Aha, hogyne... Nem. A fegyvert kimagyarázom, kérem szépen veszélyes az élet... Leszarják. Akkor sem fogok lövöldözni ok nélkül! Majd azt mondom, hogy Billyék kértek meg, hogy vigyem el hozzájuk, de nem tudok többet. A kocsi hozzájuk tartozik..."

- Jó estét biztos urak - kényszeredett széles mosollyal köszöntöm a mocskokat, miután leengedtem az ablakot. - Van valami baj?

"...És ha nem is az övék hivatalosan?... Nem. Nem mondok semmit. Bevisznek, basztatnak fegyverviselésért, a többit a familia majd elintézi. Én nem köpöm be őket, ők pedig vigyáznak a fiaikra! Amor de Rey! Ügyvéd nélkül nem beszélek! Igen... hülye hollywoodi filmek..."

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – Otthon – Úton Billyhez.

A tekinteted meglátva a csávók elfordulnak felőled. Tán érzik rajtad hogy mindjárt robbansz is ha nem ezt teszik…

Megtisztálkodsz, és tiszta ruhába bújsz. A szennyest leáztatod, miközben továbbra is csak dühöngsz magadban, s azon agyalsz hogyan is tudnál visszavágni. De egyelőre sem időd, sem ideged nincs kitalálni a megfelelő revansot. Elhagyod aztán a lakást, és szerencsére senki nem ébredt fel.

A kocsinál jut eszedbe hogy a pénzt nem raktad ki…

Bepattansz és elindulsuz visszafelé Billyhez a trélerrel, azon morfondírozva hogyan is add elő a dolgot a többieknek. Befordulsz egy utcába és nem messze tőled fakabátokat látsz az út szélén. Az egyik már int is hogy állj félre…

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – A megrendelőnél.

Válogatott szitkokat szórok morogva végig az úton még a beparkolás után is gyalogosan. Összehúzom magam, mint aki fázik, mert hogy fázom is és nem is igazán szeretnék a figyelem középpontjába kerülni. Arcomat is elrejtem a kapucni alá. Egész addig, míg tekinteteket nem érzek magamon, akkor visszabámulok "meghalsz" tekintettel. Most senki ne szórakozzon velem. Olyan ideges vagyok, hogy képes lennék fegyvert is használni mielőtt eszembe jutna, hogy mit is teszek. Azt hiszem ez a bandában nem túl ritka, de velem ritkán esik meg.
"De most kurvára ki vagyok!!!"

Otthon amennyire lehet csöndben nyitok be és sunnyogok végig a lakáson. Előveszek tiszta ruhát és beásom magam a fürdőbe. Földre vágom a koszosakat és alaposan lecsutakolom magam. Aztán helyet cserélek a koszos ruhákkal. Kádba kerülnek és forró vízbe áztatom őket, én meg megtörölközöm. Végre valahára tiszta göncök kerülnek rám. Mielőtt elhagynám a csatateret, még bámulom egy kicsit a koszos ruhákat. Közben ugyancsak fejben, de tovább folytatom a véletlenszerű szitkok szórását.
"Így még nem szabtak ki velem! Minden értelemben..."
Kicsit állok a gönc felett és megfelelő válaszlépésen gondolkozom. Sajnos nem jut ilyen eszembe, időm pedig nincs. Megelégszem a döntéssel:
"Valamit akkor is tenni kell! Valamikor. Még visszatérek, Bonita!"

Ezzel a megnyugtató gondolattal elhúzok otthonról, ugyancsak teljes kussban. A trailert vissza kell vinni Billyhez, mégpedig azonnal. Az odaúton is szitkozódom még, nem tudok felejteni, de a compadrék előtt nem tűnhetek nagyon dühösnek.
"Végülis megvolt a pénzes szuka, csak sietve kellett távozni."
Ez a rövid verzió... És ezt még én is elhiszem... nagyjából.

2010 december 19. vasárnap éjjel…..
Detroit – A megrendelőnél.

Kóvályogsz bizony, bár lassan jobban érzed magad, ebben sokat segít az is hogy már nem a havon fekszel, s nem ér a kinti hideg sem annyira, hogy beültél a kocsiba. Millió kérdés zakatol benned, és érzéseid is kuszák. Zaklatott vagy és értetlen. A nadrágodon a foltot bizony nem a hó hagyta. Legalábbis elől….
Utálatodba vágyakozó imádat keveredik, és újra és újra megborzongat az érzés amit átéltél. Csupán emlékeid hagynak cserben bárhogy is próbálod őket előcsalogatni.

Csúcsra járatod a fűtést a kocsiban s hogy enged a kezeid gémberedettsége, hazafelé veszed az irányt. A szédületed egy-egy kanyarodásnál elhomályosítja a világot körötted, de nem vészes.
Hazaérsz. A ház előtt találsz parkolóhelyet is ahova félseggel betornázod a trélert. Az utca persze nem üres, ahogy ezt megszokhattad már. Mindig akad néhány éjszakai bagoly akik összeverődve „szemmel tartják” a környéket, így te sem úszod meg az árgus pillantásokat…

Felérve a lakásban minden csendes. Családod itthon lévő tagjai mélyen alszanak már.

2010 december 19. vasárnap hajnalban valamikor
Detroit – A megrendelő kapuja előtt....

- Megharapni? - nevetek fel. - Ilyen nagy lenne az éhezés a St. Claire tó kö...?
"Ez aztán a vad szuka! Kérés nélkül veti rám magát!"
Gyengéden átkarolom és persze lesmárolnám, amikor váratlanul a fejem fura szögbe áll be.
- Hé! Mit?...

...

- Ez aztán nő! De mi a fa...
Először az arcomat dörgölöm, hogy összeszedjem magam. Nem sietek, hisz az is időbe telik, hogy kitaláljam ki vagyok. Meg hogy hol. A miértig el sem jutok első körben. Aztán rájövök, hogy hideg van, de rohadtul. Na ekkor kezdek kóválygós fejjel a trailer felé kúszni, aztán négy-kéz-láb támolyogni. Beugrik, hogy hol vagyok, de hogy hogyan... Megtapogatom a foltot a gatyámon. És a lukas zsebemet is! Két újabb kérdés húz sorszámot.
"Ez a nő tud valamit... de miért nem emlékszem semmire??? Egy ilyen fergeteges kalandra nem emlékszem?! Qué Cabrón! Inkább felejteném el a fél életemet! Pont ez esik ki? Éveken át ezt meséltem volna compadréknak! Persze így is mesélhetem, csak kicsit színezni kell..."
Odaérek végre valahára trailerhez és bevergődök. Becsapom az ajtót magam után dühösen és dörzsölgetem a lefagyott ujjaimat.
"Vissza kell vinni a trailert, de előtte gatyát kell cseréljek. Még sem állíthatok így Huan és Billy elé! Csak hazafutok, pénz letesz, gatya átvesz és már dübörgök is vissza a telepre."
- Micsoda vadállat ez a Bonita!...
Düh, utálat és persze imádat között vergődök, amíg melegszem kicsit. Számon akarom kérni, hogy mi történt, de milyen ciki lenne azzal odaállni elé - vagy bárki más elé - hogy nem tudom mi történt. De persze így kidobni engem! Na ez még cikibb. Ez a másik dolog, amit nem reklámoznék. Utálat és imádat, felváltva! Mikor pedig végre valahára sikerül az elgémberedett ujjaimat rágörbíteni a kormányra, akkor indítok és kíméletlenül meghajtom a tragacsot, hogy minél gyorsabban hazaérjek. Na persze amennyire a tisztuló fejem ezt engedi...

2010 december 19. vasárnap hajnalban valamikor
Detroit – A megrendelő kapuja előtt....

A nő szemöldöke felszalad, majd ajkat húzva lép feléd.
- Ezen a környéken a postást csak megharapni szokták. – mondja s megnyalja az ajkát. Még közelebb lép, majd feléd nyúl. A kapucnit lehúzza a fejedről óvatosan, s két karját a nyakadba fűzi, egyik kezének újjaival a hajadba túr tarkó tájon. Majd érzed amint megmarkolja a hajad fájdalmasan és ezzel egyidőben oldalra rántja a fejed, mindezt nemcsak hogy váratlanul, de egyelen szempillantás alatt. Aztán apró fájdalom hasít beléd, amit azonnal elmos valami eleddig soha nem érzett mámor. Mintha ezer nő kényeztetne egyszerre, olyasféle érzet kerít hatalmába, végül elnyel a feketeség.

Szédületed lassan múlik és kezded el érzékelni előbb magad, majd a környezeted. Fekszel valahol, és szinte fázol. Alattad is hideget érzel, de a ruhádon is. Ha felpislogsz feletted a – nagyon haloványan, de – csillagszikrás ég. A közeledben egy kerírtés, minek kovácsoltvas kapuja ismerős. A piros járgány tőled nem messze áll. Felülsz, és a nedvesség veled együtt moccan. A nadrágod ölén van egy terebélyes folt, s benned még mindig az orgazmus okozta gyönyör zsong. Mást is észreveszel. A nadrágod egyik zsebénél igencsak nagy lyuk tátong. Mintha sniccerrel metszették volna fel a nacid, néggyel egyszerre……

2010 december 19. vasárnap éjjel 4:25
Detroit – A megrendelőnél.

A ponyvát úgy rázom le a kocsiról, mint egy bűvész, de a várt hatás elmarad. Magamban elnyomok egy sóhajt.
"Na persze, a kocsi a kisköcsögé lesz, a csaj csak muszájból veszi át. Ez persze azt is jelenti, hogy szegény magányos."
Behuppanok ismét a kocsiba és túráztatom kicsit a motort, immár csak saját szórakozásomra. Sajnos most már tényleg ez lesz az utolsó alkalom. Két-három pörgetés után szépen legurulok és művészien beállok a két kocsi közé. Lazán kiszállok és becsukom az ajtót. Kezemet zsebre vágom - a kulccsal együtt persze - és ismét széles a mosolyom.
- A kulcsot? És nem jár borravaló a postásnak?
Én nem közelítek, semmi fenyegetőt nem teszek, pusztán kíváncsi vagyok a reakcióra.
"Egy csók igazán jó ár, nemde?"

2010 december 19. vasárnap éjjel 4:25
Detroit – A megrendelőnél.

A nő karbafonja a kezét és úgy figyeli a ténykedésed. Lebontod a ponyvát, és kitakarod a kicsikét. A cicababa szinte unottan pillant csak a járgányra, ami ennél szerinted sokkal több törődést igényelne.
- Oda álljon vele – mutata egy Maserati és egy Ferrari közti helyre.

Leeengeded a tréler hátulját, ami így rámpává sűllyed. Könnyű dolgod van, csak le kell gurulnod a kocsival róla, és beállni a mutatott helyre.

A nőci elégedetten bólint, majd a közeledbe lépkedve a tenyerét tartja a kulcsért.
- Gondolom kitalál! – int a kijárat felé aztán és ő pedig a lift felé tipeg el a kopogós cipedlijében. Hátra sem néz.

A kapu nyitva áll, s csak akkor kezd el lassan csukódni mikor kihajtasz rajta…

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:50- 4:15
Detroit – Billy telepén

"Detroit napfényes kerülete... Ahol mindenki a palotája méretével ellensúlyozza a testi fogyatékosságait. És ahol minden kis pöcsnek saját nemzeti parkja van a háza körül. A kocsi egy garázsba fog kerülni húsz másik olyan mellé, amelyik mindegyike többet ér az életemnél. Az élet szar, semmi kétség... Mindet a tóba kéne fojtani és akkor nekünk is lenne helyünk!"

A környéket már csak dacból sem bámulom és mire a kapu nyílik és gurulok befele, már pontos képet alkottam arról a pöcsről is, aki benn várhat.
"Kb. a vállamig érhet a szemüveges kis köcsög. A napi mozgása valószínűleg az, hogy elszenvedi magát a garázsig és megszámolja, hogy hány olyan kocsija van, amivel még soha nem ment egy kört se. És gondolom a munkája is az, hogy néhány aláírással emberek életét dönti romba. A rendőrök meg persze minket basztatnak helyette..."

Leparkolok a ház elé, kiszállok zsebre vágott kézzel és épp köpni támad kedvem. No meg festeni is, csak nincs nálam flakon. Na majd legközelebb! Aztán kilép a cica és hirtelen elfelejtem megint minden búmat. Jobb kedvre derülök, úgyhogy inkább lenyelem a nyálam és eleresztek egy széles mosolyt.

- Bonita! Micsoda kellemes meglepetés! Gondoltam, hogy egy ilyen takaros alom csak egy dögös cicához tartozhat! Kívánságod számomra parancs.
Mélyen meghajolok miközben visszakacsázik a házba. Aztán visszakászálódok a trailerre, közben a mosoly végérvényesen beleégett a képembe.
"Persze én is vállalnám a gazdag pöcs szerepét egy ilyen Bonitáért! És még be sincs törve!"
Szépen nyugodalmasan begurulok a garázsba, aztán kiszállok és körbenézek. Füttyentek is egyet a sok baszottdrága járgány láttán.
"Na ide vissza lehetne jönni a srácokkal és eladni újra a járgányokat. No meg néhányat megtartani."
Mikor a cica megérkezik, elvesztem az érdeklődésemet, mert hát szépek a kocsik is, de az ülés mégsem ágy... Bár az igazi az lenne, ha beültetném Bonitát a bonitába. Összeillik a két vad.
- Nyugalom Bonita, lesz még időnk megismerni egymást. - Rákacsintok és felpattanok a trailer hátuljára. Elkezdem a ponyvát leoldani a kocsiról, úgy, hogy közben fél szemmel figyelem a csajt.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:50- 4:15
Detroit – Billy telepén

Huan elégedetten nézi amint becsomagoljátok az árut.
- Ésszel Hombre!!! – szól utánad mikor bepattansz a kocsiba.

Bizony ilyen kocsit még nem vezettél, és igencsak furcsa a nagysága, a kiterjedése. Amiatt óvatosan indulsz neki. Már a telepről való kikecmergés is kicsit bajos, de nem vagánykodsz. Most nem. Tudod ha elcseszed, annak a golyóid látják kárát. Végül óvatosan besorolsz a forgalomba, ami ilyen kései, azaz inkább korai órán szinte elhanyagolható.

A címet keresgeted, mert bizony első olvasatra csak nagyjából sejted merre lehet. Ugyanis azon kerületben – lent a St Claire tó partján - van valahol, ahol te, és a hozzád hasonlók nem nagyon járnak. A városi elit lakik arrafelé. A városkép is lassan megváltozik ahogy a kerület felé haladsz. Mögötted maradnak a koszos, ápolatlan utcák, és kopott épületek. Errefelé sem irodák nincsenek, sem gyárak, sem túlzsúfolt lakóparkok, lakótelepek, bérházak. Itt kertes házak sorakoznak, némelyik már nem is ház hanem villa, apró palota. A kertek, parkok gondozottak, a sövények nyírtak, ápoltak. Kovácsoltvas kerítések ölelik körbe a birtokokat, vagy katonásra metszett bokrok alkotnak átláthatatlan falat, és persze akad ahol kőkerítés emelkedik. Kamerákat is látsz néhol, sőt van ahol őrszemélyzetet(?) is megpillantasz. A felhajtókon márkás autók állnak néhol, de leginkább csak több kocsi tárolására is alkalmas garázsokat látsz, vagy enged sejtetni a házak alá befutó széles aszfaltcsíkok.

Végül meglátod az utcát ahova igyekszel. A közvilágítás mindent fényárba borít, így a házszámokat is tökéletesen ki tudod venni mindenhol. Aztán megérkezel az adott címre.

Mikor a kaputelefont megnyomod, halk pittyegés jelzi hogy van élet a készülékben. Az reccsen egyet, ám válasz nem érkezik. A kapu viszont kitárul.

Begurulsz a kocsival, és a házat is meglátod amit eddig a fák kitakartak előled.

Az épület nem éppen kicsiny, s előtte kört tesz meg a térkövekkel kirakott út. Innen nyílik a bejárat, ami boltív alatt bújik meg. Néhány lépcső vezet fel ide. A tér másik felén árkádsoron nyugszik az épület másik szárnya. Mellette valahova hátra vezet tovább az autóút…

Mire megállsz a kocsival a bejárat kinyílik és egy nő jön ki rajta, hajába belekap az időközben feltámadt szél. Aztán rád néz, alaposan végigmér. Tekintete egy cseppet lebecsmérlő, mitőbb mintha undort is felfedeznél benne. Majd lelépdel a lépcsőn és megáll a közeldben.
- Hajtson be hátra, majd le az épület alá. – mondja utasító hangnemben. Ő maga pedig visszamegy az épületbe.

Visszaülsz a kocsiba és az út a ház másik szárnya mellett elkanyarodva alá vezet le.

A garázsban, ami nem épp kicsi is fényár uralkodik és több fakkra osztott terem tulajdonképpen. És persze jócska mennyiségű autó sorakozik midenütt. Ahogy nézed egyik sem egy olcsóság, és vannak igencsak különleges darabok is. A garázs túlsó felében pedig motorok álldogálnak, azok közt is van néhány egyedi. Megpillantasz egy igazán lenyűgöző darabot is.

A terem végében ajtó nyílik ki, ami liftnek tűnik. A nő jelenik meg, és lépdel közelebb hozzád.
- Gyerünk! Pakolja le az árut! – utasít türelmetlenül.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:40
Detroit – Billy telepén

- Máris-máris... csak... Elkapott a dög és nem ereszt!
Kiugrok a kocsiból, csukom az ajtót és ugrok le Huanhoz. Nem szabad húzkodni az alvó oroszlán faszát, mert megesz. De persze felesleges volt úgy sietni, most ugorhatok vissza...
"Fel, le. Fel, le. Joder! Mondtad volna hamarabb, akkor nem ugrok le!"
De nem panaszkodom, ugrok vissza a kocsihoz. Szépen leterítem, becsomagolom, érzéssel, mintha üvegből volna. Végigsimítok még utoljára a tükörsima oldalán, nem lesz rá többet lehetőségem. Kedvem támad csókot lehelni rá, de végül erőt veszek magamon.
"Én vigyem a kocsit?"
Egy pillanatra megdermedek a meglepetéstől. Ez bizony a bizalom jele és persze nagy megbecsülés!
"... vagy csak ennyire szűkén van a segítő kezeknek..."
- Repülök! Adios!
Pattanok is fel a trailerre és indítok. Fellélegzek, hogy Huantól kellő távolságba kerültem. Semmi szükségem extra feszültségre.
"Uhh, ilyen batárt még nem vezettem... Ha elviszek néhány táblát, akkor meg én leszek leszabva..."
Óvatosan indítok és tényleg vigyázok a vezetéssel. Eleinte, amíg bele nem jövök, onnantól meg csak kényelmesen.
"Ó, bonita, ez olyan, mint egy nászút. Csak te meg én. Pénzem is van, lelépünk, és boldogan élünk, mint a filmekben! Amíg meg nem döglök ólommérgezésben... És csak ezután jönne a főcímdal! Me cago en todo lo que se menea! Szar vagyok megtenni, bonita, sajnálom..."
Természetesen vezetek egyenesen a címre. Mindig legfeljebb gondolatban vétkeztem. Nos, gondolatban sokszor. De a familia iránti hűség mindenek felett.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:40
Detroit – Billy telepén

Áttolatsz a gyönyörűséggel mikor észbekapsz hogy nem élvezkedni ültél be a kocsiba. Végül leálítod motort és nem nagyon akarózik kiszállni.
- Vicente! – dörren a hang – Lefagytál, vagy mivan?! – Huan nem épp kedvesen morran rád.

Billy odébb gurul a kamiontól.
- Ponyvázzátok le – szól ujra Huan. Rád és Billyre nézve. Billy elveszi Cupáktól a nagy autóponyvát.
- Te pedig Cupák fiam, vidd vissza a kamiont Bobbyhoz! – jön az újjabb parancs. Cupák szájhúzva csukja be a kamion rakterét, majd indulna előre.
- A tulajnak nem kell megneszelnie túl hamar, hogy eltűnt valamije. – teszi hozzá majd Cupákhoz lép és annak vállára karolva a kamion elejéhez vonulnak, valamiről percekig beszélgetnek.

Billy rádnéz sé vérja hogy segíts neki. Fel kell másznotok két olalt a trélerre hogy leteríthessétek a csodakocsit. Billy hevedereket hoz, amivel a kocsi kerekénél körben rögzíti a ponyvát.
Aztán Huian visszatér, és a kamion motorja felbőg.
- Vicente, vidd el a kocsit a megrendelőnek. – néz rád Huan
- Te pedig menj Cupák után a kocsijával. – dob felé egy kulccsomót. Billy elkapja és máris bevágja magát a járgányba, és indít.

Huan egy szivarra gyújt rá, és élvezettel nézi a felfelé szálló füspamacsokat. A hideg a leálló szél miatt enyhébbnek tűnik… A hó sem esik épp… Huan melléd lép és egy névjegykártyát ad át neked, amin csak egy cím van.
- Becsengetsz és kinyitják a kaput. Leállsz vele ahova mondják, és eljössz. – hangzik a rövid terv mit követned ildomos.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:30
Detroit – Billy telepén

Megadóan emelem a kezem és még teszek is hátra egy lépést.
„Mi van már? Ez a dicséret a jól végzett melóért?”
- Gond nélkül elhoztuk a verdát. Itt van szépen, egyben, időre.
A hangomban egyszerre pendül meg az ijedtség és persze a kiakadás is. De szerencsére Huan lenyugszik.
„Értem én, hogy mindenki feszült, de nem vagyok én boxzsák, vazze.”
Amint megkapom a feladatomat máris elszáll minden problémám.
„Mégis vezethetem! Ha csak egy kicsit is, de kipróbálhatom! Ma Vicente nap van!”
Izgatottan ugrok fel a kamion hátuljára, a kezemmel végigsimítok a kicsike oldalán, amint elsétálok a kocsi mellett. Kinyitom az ajtót és tátva marad a szám. Csak épp a nyálam nem csorog ki. Elég sokáig bámulom, simogatom a kocsi belsejét, csak az ébreszt fel, hogy megérkezik a trailer. Gyorsan beugrok, csukok, indítok, picit túráztatom a motort… „Menten elélvezek!” …majd óvatosan elkezdek kitolatni. Mikor a feladat kész, csak ülök benn tovább és nem tudok betelni a látvánnyal és persze az érzéssel. Szerelem első látásra! Nem akarok kiszállni. Soha többet.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:30
Detroit – Billy telepén

Cupák villogó tekintettel pillant rád. Valahogy nics jókedvében, Huan megjelenésétől.

A felé dobott kulcsot elkapja, mókádra végre egy halvány szájhúsára futja tőle, ami ebben az állapotban simán vigyornak is tekinthető.

Kijelentésed nyomán szikrázni kezd a levegő a lepusztult helységben. Huan kicsit oldalra fordítot fejjel néz rád, tekintete mintha a vesédbe látna. Feláll a felnitoronyról, és felétek moccan lassú léptekkel. Cupák kisiklik a kezed alól.
-Csövelek egyet – mondja és eltűnik valmerre hátul a homályban.
Huan eléd ér, és mivel jó fejjel – ha nem többel magasabb – lenéz rád.
- Azt hiszed ez csak játék Hombre? – kérdi komoly arccal, majd kicsit megingatja a fejét nemtetszően.
Aztán mélyet sóhajt
- Na tegyük át a kicsikét – int kifelé s ő maga is kifelé indul.

Odakint Huan embere máris nyitja a kamiont.
- Tolass rá a trélerrel! – utasítja Billyt aki szó nélkül megindul a piros kocsihoz.
- Te meg gurulj át vele. – szól hozzád
Cupák is előkerül.
- Hozd ki a nagy ponyvát – ad neki is feladatot a „főnök”. Társad is megy és teszi a dolgát.

Bent a kamionban ott a gyönyörű autó. Belenézel, és a kocsiban benne figyel a slusszkulcs is.
Kiynitod az ajtaját, és nem csak kívülről, de belülről is leírhatatlan….

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:20
Detroit – Billy telepén

Szépen leparkolok a kamion mögé és sietősen felzárkózok Cupák mellé.
- Ó dehogy, azért jött, hogy személyesen gratuláljon a két legnagyobb Királynak a tökéletes akcióért! - próbálom felvidítani. Végülis baromi olcsón megúsztuk, nekem még csak elő sem kellett vennem a fegyveremet. Már csak az kell, hogy Bobby "ne emlékezzen" az arcunkra. A kedvem határozottan emelkedőben van, csak Esteban... Megállok egy pillanatra, hogy egy mély sóhajjal tisztelegjek az emléke előtt.
"Mi vida loca... Mind így végezzük, előbb vagy utóbb... De Esteban se panaszkodott soha a sorsára! Mi még élünk és itt pihen mögöttünk a világ legkirályosabb kocsija! Ki nem szarja lesz, hogy mi lesz holnap!"
A kocsikulcsot ívesen Cupák felé röpítem, majd játszott sznobsággal megjegyzem:
- Kérek egy mosást, olajcserét és persze tankold tele. A visszajárót megtarthatod.

Besétálunk lazán. Meg kell mondjam, hogy egy pillanatra elakadok a "bútorzat" megcsodálásában.
"Ez ám a post-modern művészet!"
Huan kérdésére egy széles vigyorral megvonom a vállam, mintha mi sem lenne természetesebb ennél, majd kezemmel Cupák vállára támaszkodom.
- Mikor érkeztünk mi üres kézzel?

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:20
Detroit – Billy telepén

Cupák morgólodva elteszi a stukkert, látod ő sem örül hogy Bobby kikényszerítette hogy használja a fegyvert.
….

- Ajánlom is! – vakkantja oda Cupák, szavaidra válaszul.
….

A kamion lassan, tohonyán de kijut a pályaudvarról. Senki nem foglalkozik veletek. Elengeded a lábad a gázon, és élvezed a gyorsaságot egy kicsit. Majd észbekapva visszakapcsolsz, és felveszed a normál tempót. A kamion is lassan utolér, és együtt hajtotok be a roncstelepre, mindenféle útközbeni inzultustól mentesen.
A hatalmas fényszórók rozsdás fémkupacokat világítanak meg, mik szinte egymagasak a kamionnal. A kupacok sorai egyfajta labirintust alkotnak. Emlékszel mikor előszőr jártál itt úgy érezted szinte lehetetlenség kitalálni az enyészet útvesztőjéből. Mára már tudod merre kell kanyarognod hogy a telep mélyén elhelyezett rozzant épülethez elérjetek, ahol Billi tanyázik. Csak néhány lézengőt láttok, akik mind a telehez tartoznak.
Lefékeztek, és Cupák is kiszáll leállítva a kamiont. Egy kicsivel odébb egy üres tréler áll. És egy másik kocsi, ami Mendoza-é.
- Azt hiszi töketlenek vagyunk?! – morran fel Cupák meglátva a kocsit, majd az épület felé veszi az irányt.
A láncra vert medveölő acsarkodó ugatása megszokott háttérzaj.

Beléptek az épületbe, ami szintén nem mentes a rozsdás kupacoktól, vagy kevésbé rozsdás „valamire még jó lesz” kategóriába eső lomoktól. Az asztal egy kamion fülkéjének teteje, székek gyanánt egymásra halmozott autófelnik szolgálnak. Idebent Billy és Huan kissé komor ábrázattal beszélget. Huan egyik közvetlen embere a sliccét igazgatva jön elő valahonnan hátulról.
Felétek fordulnak, Huan szólal meg felállva az egyik "székről"
- Megvagytok? – hangzik máris a kérdés felétek…

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:00
Detroit – Cupákkal a teherpályaudvaron

"Az lágy szívem fog a sírba vinni, tudtam én!"
Megiramodok Bobby után, de mikor eldördül a lövés én is vetődök. Hasalok egy szépet, nyekkenek is, de legalább nem leszek tűzvonalban. Ilyenkor soha nem lehet tudni, hogy ki lőtt és kire és hogy miért pont engem talál el. Aztán már csak a földön rakom össze a történteket.
- A jó kurva...
"Hát normális ez ez? Még a végén behalok a bandaharc előtt!..."
Persze gyorsan összeszedem magam és miközben állok fel a ruhámat porolva, próbálom tompítani a becsületemen esett csorbát.
- Na ez így már totál hihető lesz, az biztos.
A hangomban van egy kis neheztelés is, mert jól beszaratott, de inkább nem ragozom tovább. Felpakoljuk Bobbyt a székre. Sajnos ilyen löttyedt állapotában Bobby-fiú még kevésbé kooperál, úgyhogy rendesen megizzaszt. Tiszta szerencse, hogy Cupákon némi izom is van jól elrejtve a mutatós zsír alatt. Mikor elindulunk kifelé még mindig a homlokom törölgetem.

- Jó ötlet! Úgy bánok majd vele, mintha volna sajátom! - vigyorgok.
Nyújtom a kezem és röptében elkapom a dobott kulcsot, majd megiramodok a kocsi felé. Kis hátrányból indulok, de nem lesz behozhatatlan.
"Végülis egy kamionnal csak nem lehet úgy száguldozni, hogy ne előzzem le..."
Bepattanok a kocsiba, vigyorogva kényelmesen elhelyezkedek. Gyorsan otthon érzem magam, ebben soha nem volt hiba. Persze a visszapillantón rögtön állítok egy keveset, hogy nekem legyen jó. A szék is túl hátul van, hát hogy érjem el normálisan a pedált így? Végül bevágom az ajtót, felpörgetem a motort és a tervezettnél kissé nagyobb lendülettel meglódulok.
"No para Cupák, olyan őrülten ha akarnék sem tudnék vezetni, mint te!"
Csak az elején hajtom meg egy kicsit, hogy kiélvezzem a ritka pillanatot, aztán visszaváltok öregasszony üzemmódba és minden lúzereknek kitalált szabályt betartva vezetek tovább. Nem lenne vicces, ha leszorítana egy 5.0 Billy felé menet.

2010 december 19. vasárnap éjjel 3:00
Detroit – Cupákkal a teherpályaudvaron

Beszélni kezdesz miközben összeszedegeted amire szükséged van. Bobby egyre jobban begazol. Homlokán kövér verejtékcseppek híznak, majd gurulnak le, hogy orra végén engedjenek a gravitációnak s lepottyanjanak. Visszatérsz hozzájuk, és osztod az észt még mindig, sőt felajánlod a lehetősget Bobbynak hogy rakja el a pénzt. Az bólint és a borítékért nyúl. De sanda pillantása jelzi neked, készül valamire.

Meglódul, és a borítékot hozzátok vágva a kijárat felé iramodik. Cupáknak sem kell több, újja meghúzza a ravaszt. Ám elvéti. Bobby felkiált és fejét behúzva elhasal. Társad máris a hátán terem.
- Meg ne moccanj, mert nem lesz mivel többet megrágnod a kaját – koppan a tarkóján Cupák ökle, miben a fegyver markolata van. Bobby az ütéstől „beszunyad”.

Nagy nehezen a székre tesziktek és odarögzítitek. Szájára is felkerül a széles ragasztószalag csík. Mire végzel Cupák a szerteszórodott pénz nagy részét összeszedi, és a kabátja belső zsebében elsűllyeszti a borítékot.
- Na menjünk a kamionért. – mondja és az irodakonténer kulcsát magához véve kimegy. Odakint nem láttok senkit sem közeledni. Valószínűleg ebben a zajban fel sem tűnt senkinek a lövés. Cupák bezárja az ajtót, majd a kulcsot messzire hajítja a hóban.

A sinen már ott a vonat, rajta a kiállítás összes kamionja. Ami nektek kell, a leghátsó – utolsó – vagonon van. Mögötte ott a rámpa is. Cupák feléd fordul.
- Te hozd a kocsit, én meg a kamiont viszem. Billynél találkozunk.
Majd felmászik a kamion fülkéjébe – ami a megbeszéltek szerint nyitva is van. Kulcsot is találhat mert feldübörög a motor.

2010 december 19. vasárnap éjjel 2:45
Detroit – Cupákkal a teherpályaudvaron

Elkezdek keresgélni, de most hogy már nekikezdtem, nehéz befejezni a pofázást.
- Szerinted enyém lesz a kocsi? Fenét! Valaki sokat fizetett érte és azt kurvára nem érdekli, hogy egy kamion felrobbant, hogy valaki már meghalt miatta. Már nincs visszaút!
A kötegelő pánt tűnik a legjobbnak, így felveszek néhányat és teljes erőből megrántom, hogy bírja-e a gyűrődést. Aztán a ragasztócsík után nyúlok. Az kerül majd Bobby görbe szájára.
"Késem van, a mester készen áll az alkotáshoz!"
- Te pedig nem vagy komplett, hogy az a pénz itt figyelt a fiókodban. Már rég valami svájci bankszámlán kéne legyen. Azt a fiókot törték volna fel először az 5.0-ások! Vagy csak én nézek túl sok filmet?... Tedd el a pénzt, ha tudsz egy jó helyet, különben visszük! Nem azért kaptad, hogy lenyúlják. Ha nem a tied, akkor a familiáé.

Egy pillanatra eljátszadozom a gondolattal, hogy persze eltűnhetne a pénz és biztos tudnánk Cupákkal mire költeni... De az árulás. Azért minket kiherélnének. Nem leszek áruló soha! Fél percet várok, hogy Bobby kezd-e valamit a pénzzel és már így is kurva rendes voltam. Túl rendes. Már most tudom, hogy ezt meg fogom bánni. Aztán pszt, a király alkot! Leültetem, a kezét hátul összekötözöm, a szájára pedig vágok egy szalagot.
- Utolsó szó?
Akár mond még valamit akár nem, leragasztom a száját alaposan.
"Na hombre, ez fájni fog, amikor leszedik. De hát kellett neked erősködni..."
Aztán még a lábát is hozzákötözöm a székhez, hogy ne ugráljon. Egy kis gondolkodás után a lábát és a szék lábát még az asztalhoz is. Így az igazi! Aztán felállok, nyújtózkodom egyet és elégedetten végignézek a remekművön.
"Ismét nagyot alkottam!"
Cupákra pillantok, hogy ő is elégedett-e.

2010 december 19. vasárnap éjjel 2:45
Detroit – Cupákkal a teherpályaudvaron

Bobby felpillant ahogy megszólalsz, megtörik a mozdulata. Ráncolt homlokkal néz rád, majd Cupákra, majd újra vissza rád.
- Hé ember! – szólal meg és lassan emeli ki a kezét a fiókból, amiben egy sárga boríték figyel megtömve. Pont olyan miben hoztátok a pénzt.
- Mondtam, hogy nem! – és ledobja a borítékot az asztalra.
- Vigyétek a pént, és menjetek – int fejével az ajtó felé.
Cupák megmozdul, és felállva a veséje fölül előkapja a fegyvert.
- Kussolj! – förmed rá Bobbyra, aki lesápad, és felemeli a kezét.
- Ne baromkodjatok már – fogja könyörgőre a dolgot megremegő hanggal Bobby.
Társad nem foglalkozik vele. Hozzád intézi szavait Bobbyra szegezett pisztollyal, és a tekintetét is rajta tartja.
- Keress valamit amivel megkötözzük! – adja ki az ukázt.

Az iroda hátsó felében akad kötegelő pánt, egész kicsitől a raklapra valóig, mindenféle. Látsz spárgákat is, különböző vastagságuakat, és széles ragasztócsík-gurigákat is, abból az erős ezüst színűből. Találsz még ipari fóliát, és racsnis feszítővel ellátott hevedereket is.