Illúzió - Red Hand meséje

2010 december 18. szombat éjjel 23:40
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Pikk jókedvűen bólogat szavaid hallva, s csak tekintete követ ahogy Michael fölé hajolva újra nekikezdesz a munkának. A kezed a gép rezgését birja ám egy idő után érzed mintha zsibbadni kezdene. Megállsz és megrázogaod. Újjat ropogtatsz. Pikk időközben a rajztáblájával letelepedett és rajzolni kezdett. Vigyorogva figyeli a szüneteidet. Nem áll fel minduntalan meglesni hol tartasz. Ő sem szólal meg túl gyakran.
Michael szájhúzással honorálja a poénodat, de nem szólal meg. Azt látod rajta egyre inkább hogy nincs ínyére a dolog. Bár nem tudod hogy a poénjaid vagy a tetoválás.
S hiába állsz fel és lazítasz időnként, két óra elteltével úgy érzed a kezed teljesen érzéketlen lett. Annyira átvette a gép zizegését, hogy hiába tetted le a gépet mintha még mindig benne fognád. A koponya még nincs teljesen kész nagyjából háromnegyed része készült el az összes konturnak. Pikk figyelmesen szemlél. Nem szól. Leteszi a rajztáblát, majd feláll és megnézi mit alkottál. Aprót bólint, arca elégedett.
- Na, bírod még? - kérdezi fürkészőn figyelve téged.

2010 december 18. szombat Este 21:40
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

- Zsibongani? Hát az jól fog jönni, ha véletlenül lőni kell az éjjel. Biztass még, por favor.
Az árnyékolást illetően megnyugodok, mintha említette is volna korábban, de hát annyit pofázott most hirtelen, mint előtte három hétig se. Csoda, ha kiesik egy-két lényegtelenebb mondat?
- Én mindig bevallom ha fáradt vagyok, csak még nem volt ilyen. - vonok vállat. - Na de silencio, a király alkot!

Innentől nem igazán beszélek, figyelek, koncentrálok és persze nem hangoztatom, de természetesen megállok időnként, megrázom a karom, megropogtatom az ujjízületeimet, csak mert jól hangzik, aztán folytatom. Tart mindez addig, amíg ki nem körvonalazódik a koponya két szeme, mert hát ez megint egy olyan momentum, amit nem lehet szó nélkül hagyni.
- Te Mikey, ráérsz hálálkodni a végén, de mostantól már hátul is van szemed.
Leteszem ismét a szerszámot, felállok, kinyújtózom és megnézem messzebbről is a még eléggé félkész művet. Alakul.
- Már jobban nézel ki, mint egy három napos hulla.
Megveregetem a vállát szegény önkéntesnek, aztán visszaülök. Újabb csöndes percek (vagy talán órák?) telnek el, valóban figyelek és ez kiszívja minden erőmet. Mikor elkészülök a kontúrral, újból felkelek, járkálok, rázom a kezem, mintha konnektorba nyúltam volna.
- Hijo de las gran mil putas... Ennyi meló néhány kis vonalért. Mostanra a második falat fújnám!
Persze erősen túlzok.
- De, be kell valljam, élvezem, Pikk. Komolyan, ez jó móka. Egy kis alkohollal persze még jobb volna...

2010 december 18. szombat Este 21:40
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Pikk kuncog a mókádon.
- Rendben, de a verést tőlem kapod ha elcseszed – cukkol s fél szemöldökét felemeli, s valahogy érzed csak fele a tréfa része annak amit mond.

Újabb tréfádra felnevet és elengedi a kezed, gondosan ügyelve hogy a készülék a levegőben legyen.
- Nálam nincs biztosabb keze senkinek! – mondja magabiztos büszkeséggel és kinyújtja a tenyerét. Egyáltalán nem tremoros, ezt tisztán ládot ilyen közelről. Majd visszafog a kezedre és befejezi a műveletet.

Elkészülsz a kockák egyeneseivel. Pikk melléd lép és megszemléli a művedet. Michael bőre az inzultálás következményeként a vonalak mellett bepirosodik és duzzadttá lesz. A vérzés nem tart soká, de azért többször is törölnöd kell minden vonalnál.
- A rezgést majd megszokod. – mondja közben Pikk - Mire végzel zsibongani fog az egész karod - vigasztal kuncogva.
- Eddig egészen jó. – dicsér meg megszemlélve amit eddig készítettél.
- Árnéykolni a másik masinálval fogsz. Addig ezt a témát hagyjuk. – zárja rövidre Pikk a kérdést.
- Folytasd a kontúrokat, körbe mindenhol meglegyen. Ha elfárad a kezed tarts pihenőt nyugodtan. Ne szégyeld, mert úgyis el fog fáradni. – vigyorog rád, ismerve a „mit nekem” stíledet.
- Jobb ha bevallod mintha elbaltázod az első műved mindjárt. – kacsint majd elmegy mögüled.
- Folytasd, mert még sok van hátra.

2010 december 18. szombat Este 21:20
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Leülök kényelmesen, naná, hogy nem hajolgatok. Kesztyű fel.
- Jó ez a kesztyű, nem lesz a srácon ujjlenyomat, letagadhatom, ha szar lesz. Azt mondjuk majd, hogy bebasztál.
Az ötletelés mellé szélesen vigyorgok persze.

Végighallgatom az instrukciókat és engedelmesen hagyom, hogy az elején vezesse a kezem, de azért amikor felzümmög a gép, akkor nem csak Michael ugrik, én is rögtön emelem kicsit a kezem, persze ezt Pikk könnyedén ellensúlyozhatja.
- Mierda! Haver! Hogyan fessek remegő kézzel? Ez 80 évesen lehet a legtutibb, amikor a kezed remegését már pont kiüti. Nyújtsd csak ki a kezed, had nézzem...

Fújok egyet, igyekszem megnyugodni és mivel a leckék véget értek, megpróbálom magamtól. A kockák oldalával kezdek, azok egyszerű és egyenes vonalak. Egy vonal, egy törlés. A rezgés az agyamra megy, de bizonyára meg lehet szokni, mivel Pikk már csinálja egy ideje.
- Gondolom neked már az a fura, ha nem rezeg a kezed... Na jó, meg van négy vonal, vagyis az kocka egy oldala. Feketék. Király. Jönnének a pöttyök, hány szürkénk van? Vagy tudsz egy színnel több árnyalatot csinálni? Mittomén csavarsz egyet a gépen, máshogy rezeg és ritkábban szúr, vagy valami hasonló...

2010 december 18. szombat Este 21:20
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Pikk rádvigyorog mókád hallatán, majd pakolgat tovább.
Lehúzod borotvával, de egy szál szőr annyi sem marad a borotvában. Lefújod, törlöd, majd újrafújsz. Megszárad és felpakolod az indigót, és a mintát. Michael moccanatlan fekszik. Aztán elkészülsz vele, és átnézve szólsz újra Pikknek. Az feléd fordul és melléd lép.
- Lássuk! – mondja és ha leveszed a mintát és az indigót alaposan megszemléli a felrajzolt segédvonalakat. Végül bólint
- Szuper – mondja elégedetten. Aztán az ágyhoz lép és pedállal lejjebb engedi az egészet, és kicsit visszintes sikban oldalra dönti az egész ágyat. Így Michael egy ferde ágyon fekszik gyakorlatilag, a bal fele (ami közelebb van hozzád) az ami lejjebb van. Odagurítja hozzád a háttámla nélküli pedállal állítható magasságú puha ülőkés kerek széket.
- Ezen ülsz, mert ha hajolsz elfáradsz. – néz rád. Másik oldaladra odatolja a kis gurulós asztalkát.
- Itt van a tinta. Fekete és szürke. – magyarázza. Majd egy kesztyűt nyújt feléd.
- Vedd fel. – s ha megteszed a kezedbe adja masinát, lábad közelébe készíti a pedált.
Aztán meléd, föléd áll és rajtad átnyúlva kezedre fog a géppel együtt és az első vonalra illeszti.
- Így tartsd. Rezegni fog tehát oda kell figyelned az erőre. Nem vészes, csak elsőre kell ráérezned. – magyarázza. Majd felemeli a kezeddel együtt és belemártja a tűt a fekete festékbe.
- Másik kezedbe végy egy gézt. Azzal törölsz mindig. – s végül újra a hátra illeszti a kezeddel együtt fogott gépet.
- Most lépj óvatosan a pedálra. – s ha megteszed a masina halkan felzümmög, és kicsit rezegni kezd a kezedben. Michael összerándul, és felnyög. – Nyugi kölyök! – szól rá Pikk és az csak bólint egyet. A vonalon tartva a gépet Pikk vezeti odébb. A bőr a felrajzolt minta felett apró lyukakból vérezni kezd, de csak tűfejnyi cseppecskéket látsz.
- Amikor nyomod azaz zümmög akkor varr. Ha nem nyomod megáll. – magyaráz újra.
- Mindig egy szakaszt varrsz, majd törölsz. És mindig balról haladsz jobbra vagy fentről lefelé, hogy ne maszatolj az öklöddel. - Hangzik az újabb magyarázás. – Engedd fel a pedált.
Ha elhallgat a gép elengedi a kezed.
- Nem kell kapkodni, mára már nem várok senkit. Csináld. – bólint engedékenyen és feletted állva csak figyel.

2010 december 18. szombat Este 20:57
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Figyelmesen hallgatom, de kifelé persze laza vagyok.
- Aha, aha. De sok szarozás van ezzel az elején. A falat legfeljebb alapozom, ha nem az igazi, na de borotválni, epilálni... Hé Mikey, pedikűr nem kéne? No jó, nem lesz itt gond.
Szépen nekiesek az elmondottaknak megfelelően. A kezem ügyes, a mozdulatok finomak és mindent háromszor átgondolok, mielőtt meghúznék egy vonalat. És persze az első vonalak még nem tűvel készülnek. Hát itt nem lehet hibázni, csak ha bemozdul.
"Művész lennék, vagy mi a f... nem igaz? Készül az életmű Mikey! Holnap kilógatunk a falra, hogy hirdesd a Vörös kéz dicsőségét!"

Szóval akkor kezdésnek lemosom, mint egy lovat.
- Nincs itt egy asszisztens, mint a filmekben műtét közben? Törlést, szikét, egy kólát... Na mindegy, megoldom, ne fáradj Pikk.
"Jó lenne valamit epilálni is poénból, de sajna a háta nem szőrös. Na azért végigmegyünk rajta egyszer, hátha csak rosszul látom!"
Szóval kis epilálás, miért is ne, fújás, törlés. Kész. Szárad. Addig magamat törlöm a pólóm ujjával. Kész.
Jön az indigó, na eközben már nem pofázom, mert bár nagyon laza vagyok, ezt biza nem akarom elpacsálni. Háromszor átnézem, mielőtt feltekintenék Pikkre.
- Nővérke, szikét!

2010 december 18. szombat Este 20:57
Detroit – a városban – Pikk szalonjában

Michael rádsandít a szavaid hallva. Arcán egy afféle „na persze, te ezt biztosan tudod a tű túloldalán” tekintettel, de nem szól semmit.

A papírok közt kutatva jártatod az agyad, és megleled a neked tetszőt. A fiú elé villantod, aki szinte unottan pillant rá, és aztán látványosan vállat von.
Pikk ránéz a kiválasztott mintára és jókedvűen felnevet.
- Király választás haver! – mondja vidáman.
Az asztalt megekrülve a srác másik oldalára áll. Elrendezi a fiú két kezét nyujott tartásban.
- Lehetőleg ne mozogj. Ha nem bírod szólsz, de nincs ugrálás, sem mocorgás. Értem? – kérdi tőle mire a srác rekedten csak ennyit mond.
- Értem.
Pikk rádnéz.
- Előszőr lecsutakolod a területet. - mutat a kellékes asztalon egy spricnis fejű flakonra. - Zsírmentes és fertőtlenített területre dolgozunk. Ha lábra, vagy szőrös területre varrsz, akkor előtte epillálsz. Van gyanta, és borotva is - int a felsorolt dolgok felé. - Puha törlőt ott találsz - mutat egy felnyitot tetejű dobozkára.
- Befújod, áttörlöd. Ha retkes, mégegyszer. Aztán befújod és nem törölsz többet. - sorolja
. Aztán ha megszáradt, indigó, és a minta. – dirigál a srác hátára a lapocka fölé téve a tenyerét, ezzel meg is határozva a helyet. – Aztán átrajzolod. Precízen és egyenletesen.
- Ha készen vagy megnézem. – mondja.
- Az indigó speciális, nem oldja le semmi, csak lekopik egy idő után. - mondja még.
- Addig kipakolom a tintákat neked. – és elfordul az asztaltól. A gurulós kiskocsira kezd el pakolgatni mindenfélét.
A kellékes asztalon találsz nagy ív indigót, és több ceruzát, tollat is amivel átrajzolhatod a motívumot.

2010 december 18. szombat Este 20:47
Detroit – a városban

A bizonytalanságom csak egy pillanatig tart. Ha valaki rajzpapírként éli le az életét önként, az aztán nem az én bajom. Egyébként mindegy, hogy tű van-e a végén, a festékszórók koronázatlan királya vagyok, szóval bárki legyen ez a marha, velem jól jár.

A gyors útmutatót figyelmesen hallgatom.
"Hát ez pite, én erre születtem."
- Black hand? Black hand... Pedig ez jó! Miért is ne? - vigyorgok rá vissza.

Michaelhöz már teljes magabiztossággal lépek ki.
- Ciao Mikey! Ne izgulj, imádni fogod!
A fenti mondatot nem csak lelkesítésként mondom, már én is elhiszem. Hány falat kentem már össze, azokhoz képest ez a Mikey srác már tényleg csak egy kis gyakorlópapír... Közben pedig már szórakozottan nézem a mintákat. Tetkókat főként csak megrendelés célzattal rajzoltam, persze volt, hogy a barma maga se tudta, hogy mit akar, így aztán néhány maradt néhány talonban.
"Mi is legyen... szöszi fehér srác... hófehér bőr... vámpír kéne ide, vagy csontváz... Olyanból nem lehet valami sok... Ó de volt egy pacák... itt is van!"
- Amigo, te aztán rohadt egy mázlista vagy! Na ehhez mit szólsz?
Na nem mintha érdekelne a véleménye. Csak egy pillanatra villantom fel neki, aztán el is kezdem a munkát, szépen lelkiismeretesen. Festésben nem ismerek viccet!
"Na de hova is kerüljön? Hát a karja túl nyamvadt... A hátára lesz az igazi!"

2010 december 18. szombat Este 20:47
Detroit – a városban

Pikk is felettébb vigyorog rád, látva a tanácstalanságoddal keveredő felajzottságot.
- No para haver! – áll fel az asztaltól.
- Van néhány önként jelenkező, hogy megtanuld használni – bólint aprót, és kivéve a kontúrozó gépet melléd áll vele. – ez a kontúrozó – mutatja be neked a ketyerét.
- Ezzel húzod meg az alap vonalakat, a motívumok körvonalait. – magyarázza majd egy tűt vesz ki és azt is megmutatja – Azt hogy milyen vastag tűt teszel bele a vonal milyensége határozza meg. Ha csak jelölő varrást csinálsz, mert később kitöltöd az egészet festékkel, akkor a vékonyabbjából választasz. Ha a kontúr egyben maradandó minta akkor egy vastagabbat. De ezt majd kitapasztalod.
Mindeközben a tűt berakja a gépbe, méghozzá úgy hogy jól lássad a hogyant.
- A tintát ezekbe a kis tartókba adagolod ki – mutogat megint a táskánál – persze olyan színt amivel varrni akarsz.
- Aztán a gépet összecsatlakoztatod a táppal és a pedállal. – és ezt is megteszi mutatva hogyan kell.
- És kész is – nyomja a kezedbe a masinát.
- Ha varrsz valakit mindig végy fel kesztyút. A vér az fertőzhet mindenféle nyavalyával. HIV, vagy Hepa, ésatöbbi. Ja és persze az sem baj ha nem leszel Black Hand egy kontúrozás végére – nevet rád.
- Gyere próbáld is ki mindjárt – int és kifelé indul. A másik helységbe viszaérve egy véznának tűnő fiatal srác ül a széken. Arca némileg sápadt, ajkainak pirossága ezért szembetűnő. Haja szőke, bőre fehérebb az átlagnál. Mint aki már évek óta nem volt napon. Ingje felett pulóver van, élére vasalt nadrágja alól fekete bőr cipő kandikál ki.
- Ő Michael – teszi a srác vállára a kezét Pikk. – Önként vállalta hogy rajta elkezdheted megtanulni a varrást.
A srác szótlanul bólint ám ajka megfeszül kissé, és tekintetében inkább beletörődés semmint lelkesültség látható.
- Szia! – szólal meg kissé színtelen hangon mosolyt erőltetve ajkára, rád nézve.
- Vedd le a pulcsit és az inget. – utasítja Pikk Michaelt, aki feláll és vetkőzni kezd.
- Mielőtt varrni kezdesz, egy indigóval felrajzolod a mintát a testrészre, lehetőleg pontosan. – magyaráz feléd fordulva újra Pikk.
- Itt van néhány általad rajzolt minta – tol eléd néhány ív papírt. – Válaszd ki melyiket kezdjük el. – kéri.
A srác levéve a felsőit egyik lábáról a másikra áll.
- Hasalj fel. – int neki az asztal felé, és az felfekszik, bár érzed rajta a vonakodást.

2010 december 18. szombat Este 20:45
Detroit – a városban

Felhúzott szemöldökkel nézegetem az "izéket" és érdeklődve matatok közöttük.
"Hú ez valami tápos festékszóró készlet lehet. De mi ez a mutatós izé? Nyomásmérő? Ki rohangálna egy ilyen téglával az oldalán? Mondjuk ölni lehet vele, az biztos."
Aztán leesik. Lassan, de csak leesik. Tűk vannak hozzá!
- Te figyu, ha én egy ilyennel megszúrok valakit, az meghal. A fal nem szokott sírni, ha kemény vagyok, de ezek tűk, haver! Én ezzel nem tudok bánni. Nagyon királyos cucc, tényleg, de szerintem nincs a földön olyan marha, aki vállalná önként, hogy a kezem alá fekszik. Na persze leüthetünk valakit... de érted a problémámat...
Közben persze fel vagyok dobva és végig vigyorgok, mintha begörcsölt volna a képem, de egyúttal valóban nem is tudom, hogy mit kellene kezdenem vele. Még soha nem használtam ilyet és nem tudom hogy is kéne megtanulni. Na persze az életemet el tudnám képzelni Pikk segédjeként, de ahhoz sem szerkentyű kell elsősorban... Szóval teljes a tanácstalanság, így aztán csak kérdőn pislogok a haverra.

2010 december 18. szombat Este 20:45
Detroit – a városban

Pikk csak vigyorog a poénjaid hallva.
- Nem gondolod hogy nem ülnék itt mellette ilyen békésen ha robbanna?! – kérdi kuncogva. Majd felnevet mikor nem bírva a kiváncsiságoddal felnyitod és riadságot színlelve lebuksz. Ám tekintete folyamatosan téged fürkész amikor végre felegyenesedsz és megnézed a bőrönd tartalmát.

2010 december 18. szombat Este 20:40
Detroit – a városban

"A busz jól jött, de jól esne egy kocsi végre. Persze lé az nincs rá, ha meg lenyúlok egyet, akkor állandóan csak a baj lesz vele. Na de majd a balhékból csak csurran-cseppen idővel egyre... Addig meg marad a bandatragacs, vagyis Cupák járgánya."

Legyaloglom a távot összehúzva magamat picire, de persze az ajtó előtt kicsomagolom magam és emelt fővel lépek be. Dobok egy csókot a cicababának és megyek is tovább. A nagydarab fickóval nem törődöm, ha ő sem velem. Épp csak annyira, hogy azért ne taposson el kifelé menet.
- Ciao Pikk! Látom nálad mindig pezseg az élet. De imádok itt lógni...
A szívélyességet viszonzom és természetesen őszintén. Ha rajtam múlna a fél életemet itt tölteném, sőt az egészet, mert akkor már miért menjek el máshova aludni, nemde? Most meg hogy kinn lefagy a tököm, még jobb itt lenni. És akkor még nem is beszéltünk a pénzről és ajándékról, amiért igazából jöttem. Amikor hív követem, persze egy kis óvatossággal.
- Nem szívatsz, ugye? Nekem? Ajándék? Ugyan már, ez bűzlik, komolyan... ne kamuzz tovább, ki vele!
Azért persze besétálok, de még mindig nem vágom az egészet. És benn ott trónol az a táska. Körbejárom amennyire lehet és végigfuttatom rajta a kezem.
- Hát ez meg mi a halál? Te Pikk, ez olyan bőrönd, ami nyitás után 10 másodperccel megsemmisíti önmagát, ugye? Csak az a gáz haver, hogy nem én vagyok a 000-ás ügynök.
Persze nem bírom sokáig visszafogni a kíváncsiságomat, egy hirtelen mozdulattal odanyúlok, kinyitom, majd - pusztán poénból - lebukok, mint aki azt várja, hogy berobban. De persze ez a marhaság csak Pikknek szól, vissza is egyenesedek és megtekintem, hogy mi lehet az.

2010 december 18. szombat Este 20:40
Detroit – a városban

Esteban nem is lepődik meg az üdvözlési szertartáson, sőt utánozza is a vállveregetésed.

A férfi felnevet, ami torokköszörülésbe fullad, elköszönésed hallva.
- Rendben öcsi! – bólint egyet, és elindul visszamászni az állványzatra.

Elhagyod a telepet. A hó szakadatlanul esik, nagy sürü pelyhekben. A szél sem épp kellemes. Mivel Pikk műhelye nincs közel úgy döntesz buszra szállsz. A megállóban sokan vannak, a sofőr pedig nem bajmolódik azzal hogy ellenőrizze mindenkinek van-e bárlete, vagy jegye, így felsurransz gond nélkül. Egy átszállással fél órát buszozol mire leszállsz Pikk műhelyétől egy saroknyira. Az utad gyalog folytatod, és végre valahára odaérsz. Bent világosság, szinte fényár uralkodik.

Belépsz, a zene ami szól nem túl hangos. A pultnál a szétvarrt csinibaba csak fejével int a belső szoba felé. Pikk éppen már elköszönőben van egy kopasz nagydarab fickótól, aki távozik is.
- Hejj Red Hand! – vigyorog rád aztán és üdvözlitek egymást a megszokott módon.
- Jó látni cimbora! – szavaiból szeretetteljesség árad.
- Na gyere! – válik rejtélyessé a mosolya és a „Privát” feliratú ajtót nyitja ki neked. Utánad lép be és csukja be az ajtót. A célszerűen berendezett szobácskában egy íróasztal székkel, egy szerényke, és egy kanapé van csupán. Az asztalon egy fekete táska. Pikk az asztalra fél fenékkel ül fel, a táska mellé és kezét ráteszi a táskára.
- Ez a tied barátom! – lapogatja meg azt dobogó hang kiséretében. Tekintete szinte csillogni látszik ahogy téged figyel. A táskát nem nyitja ki, elveszi róla a kezét.

2010 december 18. szombat Este 20:07
Detroit – a városban

A kézfogás már egy évszázada is elavult volt. A haverokkal megszokott procedúrán vezetem át szegény öreget, kézfogásként indul, szkander fogásba vált, majd ezzel a mozdulattal együtt egy kicsit rántok is rajta, hogy kettőnk között csak a karjaink és ökleink legyenek és akkor vállon veregetem. Az egész egy szempillantás alatt lezajlik, aztán el is engedem a prédát nagylelkűen, de ha már köszönés, akkor adjuk meg a módját.

- Egy-kettő? - egy pillanatra elréved a tekintetem. - Nagyszerű!
"Pikket simán lerendezem, éjfél körül találka Cupákékkal és akkor ide már gurulok. Király!"

Nem tervezem tovább feltartani, hisz nekem is van jobb dolgom, mint hogy szívjam a festéket egész éjjel. Terminátorosan vigyorogva elköszönök, mert hát visszatérek:
- Visszatérek! Hasta la vista...
Nem. A baby nem hiányzik a végéről, hát buzi vagyok én?

Irány Pikk. Ha megtehetem, akkor valami busszal, vagy bármivel, amiben Hawaii van, ha nem, hát akkor kemény leszek, mint Cupák két hétig érlelt burgere és legyaloglom.

2010 december 18. szombat Este 20:07
Detroit – a városban

A csaj akit kiszemelsz meghökkenten mered rád a kis mókázásod hallva. Komolyra vette, ez a hirtelen kélt sápadtságában is megmutatkozik. Ajkait nyikanásnyi méltatlankodás, és sóhaj hagyja el, s lopva körbepillant, azt mérve fel tán van-e valami esélye hogy valaki a segítségére siet ha bedurvul a történet. A kezében tartott szatyrokat szinte magához szorítja féltve, akárha az élete lenne benne. A köröttetek lévő emberek nem igen foglalkoznak veletek, aki mégis rátok pillant, az is inkább sietősre veszi a figurát. A nő aztán hogy felröhögsz, és odébbálász megkönnyebbül, ám érzed – s akár látod is – hogy hátrafordul utánad, biztos akar lenni benne hogy nem csak ugratod azzal hogy elengeded. Aztán sietősen indul tovább, s beleveszik a tömegbe.
…

Esteban meg sem rezzen a hangos köszönésedre. Torkából morranós hang tör fel, tán torkot köszörül. Abbahagyja a munkát és letéve a pisztolyt fordul feléd. Egy rongyba töröl kezet. Ajkai közt az elmaradhatatlan fogpiszkáló. Ő is leszokott dohányos (drogos is). Akkor kezdett rákapni a művészesebb festésekre is mikor lejött a szerekről. Akad nemegy kamionos aki hozzá hordja a gépet csicsásítani. Lemászik a létrán, és hozzád lépeget.
- Szevassz Öcsi! – vigyorodik el csak fél ajkával, és kezet nyújt neked üdvözölni szán. Aztán a konténer felé fordul, s megnézi szakértő szemmel. Hallgat egy fél percet, majd bólint egy aprót. Aztán visszafordul feléd.
- Hajnalra megleszek vele. Egy-kettő tájt biztosan. – néz a szemedbe, miközben a rágott fogpiszkálóval kicsit megpiszkálja a gyöngy fogait is. Ami persze korona, mert az eredetiből már igencsak sokat öklök kényszerítettek távozásra. Majd megszívja az orrát-torkát, és köp egyet.
- Miben segítehetek még fiam? – kérdi aztán segítőkészen, nyugodt hangon. Fekete hajában szinte felfénylenek a belevegyülő őszes hajszálak halánték tájon, a sátor lámpáinak fényében. Fekete szeme arcod fürkészi, de azt is látod menne vissza csinálni a rábízott melót.

2010 december 18. szombat Este 20:02
Detroit – a városban

A hideg hatására kicsit összébb húzom magam, ez egy keveset csorbít a büszke járásomon, de se baj. Ellenőrzöm a kabátomon harmadszorra is, hogy felhúztam-e a nyakamig a cipzárt. Persze hogy igen. Már otthon. Végül gyorsítok, úgy talán kevésbé fogok fázni. Na de azért a karácsonyi forgatagot nem bírom megállni. Egyszerűen idegesít! Na persze nem vallanám be magamnak, hogy irigykedek. Ezt viszont levezetjük egy kis jóleső szívatással. Elállom egy szimpi, természetesen magányosan sétáló csaj útját és kinyújtom a kezemet széles vigyorral:
- Tényleg nekem vetted, madrecita? De kedves! Nem kellett volna. Igazán...
Persze eszem ágában nincs elvenni. A meglepődő, esetleg ijedt képen röhögök egyet, majd továbbállok. Legalább az alaphangulatot megadja, bár ez nem tart ki a sokáig.

"Karácsony. A sok köcsög nem tudja milyen mázlista. Ajándékok mindenkinek! Persze a siralom mellékelve, hogy idén csak ennyire tellett... Puszi-puszi, ma a szeretet ünnepe van, ezért lenyelem, hogy utállak és mosolygok a pofádba. Ahh... Képmutatás. De legalább van mit letenni a fa alá. Nekünk gondolom lesz egy döglött águnk és anyu elkölti valami felesleges marhaságra az egész évben kuporgatott pénzét. Pedig már felnőttünk, a család a fontos és az összetartás. Hát igen, mifelénk nem tart sokáig a gyerekkor. És milyen ironikus, hogy pont a szülők réme, a banda veri az emberbe, hogy a család számít csak igazán. Na de várjunk csak. Én holnapra nagyon vastag leszek! Akkor pedig rendezhetek egy igazzy karácsonyi zabálást! Amíg a fater hűsöl, vagyis jelen időjárási viszonyok mellett inkább melegszik a sitten, addig Vicente fogja a családot eltartani. Nem is akárhogy!"

Mire végre megérkezem, már nagyon átkozom magamban a mocskos hideget. Izomagyú őrökkel viszont mindig királyság haverkodni. Ettől érzi az ember, hogy jó társaságban van, hogy nem érheti semmi baj. Ha meg még ők sem lennének elegek, akkor elég csak rágondolni a fegyverre ami az úton hozzáfagyott a seggemhez és máris teljes biztonságban érzem magam.

"Megérkezett a környék királya, hogy csekkolja az árut!"
Szépen körbejárom a művet és szakértő szemmel bólogatok. Azért mondjuk lehetne kicsit kurvásabb, dögösebb és persze színesebb is. De itt sajnos a tökéletes másolat számít, az pedig megvan. Viszont utálom, ha levegőnek néznek. Mármint amikor öt Crips buzi loholt utánunk fegyverrel, akkor kurva jó lett volna felszívódni, de az ehhez hasonló speciális helyzetektől eltekintve én szeretek a köztudatban létezni, úgyhogy teszek is érte.
- Chao amigo! - Köszöntöm szépen hangosan, hogy biztos meghallja. És persze rögtön olvasztom is a feszültséget, mint pisa a havat. - Nagyon szexi, Esteban! Szerinted mikor lesz kész?

Az, hogy jól halad még nem bizonyosság, én pedig ha megbíztak egy melóval, akkor bizonyosságot akarok, tehát látni akarom, hogy minden fasza. Szóval a tervem az, hogy még ma készen akarom látni akkor is, ha ezért vissza kell jöjjek. Tehát eldzsalok Pikkhez, felmarkolom a zsét és ha belefér az időbe, akkor összefutok Cupákékkal is. Akárhogy is alakuljon az éjszaka, horpasztás előtt még lecsekkolom, hogy minden készen áll-e holnapra. A legjobb lenne persze már járgánnyal visszatérni, nem Királynak való dolog a hóban menetelés.

2010 december 18. szombat Este 20:02
Detroit – a városban

A srácok a kis csapatban bátoratalnul pislognak rád. Mindenki tudja hova való vagy. Néhány elharapott „Helló” elhangzik, mikor megállsz és körbepillantasz. Persze az ebállat nem foglalkozik azzal ki hova való. Őt csak az érdekli kell-e valakitől félni. Tőled pedig nem, legalábbis ezt mondja neki az ösztöne. Mikor felegyenesedve otthagyod, néhány lépést utánad megy. Aztán hogy nem állsz meg tanácstalan lehuppana fenekére. Vakarózni kezd, majd végül visszatér a kis csapathoz.

Talán meg egy pulcsit vagy polót fel kellett volna venned. Több mint fél órát kutyagoltál a hóesésben, és ráadásul az utcák sem üresek. Mindenfelé a karácsonyi hajcihőre készülődő emberek. Mindenki tasakokkal, dobozokkal, csomagokkal közlekedik. Akár gyalog, vagy autóval. Mire elérted a telepet, átfáztál és morcos vagy. A kapunál két markánsan izomagyú srác, már ismernek. Lepacsizol velük, és mész befelé. Esteban csinálja festést. Hátul talalod meg a ponyvasátorban, amit erre a melóra állítottak fel a valaha volt gyárudvaron. A konténer egyik oldala már kész, és a másik oldal konturja is már megalkotódott. Esteban eredetileg fehér, mostanra már igencsak festékes overállban, maszkban és védőszemüvegben az állványon áll, és alkot. A festékszóró pisztoly szisszenésetől kisérve jelenik meg egyre több és több a mintából. Ahogy elnézed időben készen lesz a melóval. A férfi észre sem veszi hogy ott vagy, felelőssége teljes tudatában leköti a rábízott feladat. Bár a bandátoknak dolgozik sokat, és kiegyensúlyozott a viszony, mégis valahogy érezhető felőle a feszültség.

2010 december 18. szombat Este 19:35
Detroit – a városban

Sűrű egy nap volt! Mit nap, éjjel is! Elnyomok egy hangos ásítást még kinn a lakás előtt. Aztán váltok surranó üzemmódba és beveszem magam a szobámba. Aggodalomra és siránkozásra semmi szükség. Azzal van tele az egész ház és kitörölheti vele mindenki. Mi Vida Loca.
"Ó igen és micsoda élet! Az a járgány... A mi járgányunk! Csupa csicsa, de egy olyannal hasítani a telepen... Az összes gachí csak csorgatná a nyálát utánunk..."
Az agyam egész máshol jár az esti készülődés közben és csak azt veszem észre, hogy bedőltem az ágyba. Nem baj, a képzeletbeli film pörög tovább.
"Fain lehet azt a szörnyet vezetni. Micsoda hangja lehet, amikor felbúg a motor... Persze nem száguldanék vele, csak szépen lassan hússzal döcögnék végig az utcán és marihuánás vigyorral bámulnám a sok lúzer képét..."

Aztán, mintha tényleg egy filmben lennék, egy szempillantás alatt reggel lesz és a reggellel némi józanság is pofán vág. Azt a kocsit nem hogy nem fogom vezetni, de a konténerből se fog kikerülni amíg nem érkezik meg valami mocskosul undorítóan gazdag pöcshöz, aki bebassza egy garázsba száz másik kocsi mellé. Ilyen szánalmas sorsot egy ilyen különleges járgánynak...
"Szégyen! Én úgy bánnék vele, mint egy luxuskurvával. Nálam sokkal jobb helye lenne..."

Gondolataimból Pikk telefonja ébreszt. És micsoda jó hírrel!
- Király vagy Pikk! Este a műhelyben!
"És persze én is az vagyok! Pénz áll a házhoz! Imádom a gazdag fószerokat! Mármint azokat, akik nem nyúlják le a baró kocsimat..."
Megcsóválom a fejem, mert megint visszakanyarodtam a kocsira. De ezen már túl sokat rágódtam és most majdnem ugyanannyira izgat az is, hogy miféle ajándék várhat rám Pikknél. Gondolom nem ingyen tetkó, el se fogadnám. Dehogynem fogadnám el! De most komolyan, mi a fene lehet? Az indulás előtti készülődés megint úgy telt el, hogy észre se vettem. Kérem fontosabb dolgaim is vannak annál. De azért egy dolgot ellenőrzök. A legfontosabbat. A fegyver nálam van és töltve. És nincs kibiztosítva. Szar dolog, ha az ember véletlenül seggbe lövi magát. Annál már csak az a cikibb, ha tökön lövi magát. Persze sokan beszólnának, ha tudnák, hogy "nem vagyok harcra kész". De nem kell mindent tudnia a sok nagypofájúnak.

Szóval csekkoltam, minden rendben, indulás. Rohadt hideg. Rohadt hó. Rohadt meló.
"Konténer ellenőrzés. Fú micsoda izgalom, mindjárt össze is pisálom magam a mai napi harci feladattól. De hát a meló az meló, akkor is, ha szar. Még ha nekem kéne megfújni a kocsit! Na az lenne az igazi feladat!"

Kilépek a házból, kihúzom magam, a királyok büszkeségével sétálok el a rongyosok mellett. Oké, ebben benne van az is, hogy homályosan megint előttem van ahogy a kocsival furikázom. Azért ha valaki köszönne, akkor biccentek felé. Ennyit és nem többet mindenki megérdemel. No de a kutya megjelenésére megtorpanok. Egy pillanatig hezitálok, hogy lealacsonyodjak-e idáig, de annyira jópofa blöki, és hát az "alattvalókkal törődni kell". Így hát lopva körbenézek szigorú tekintettel, de aztán csak leguggolok egy kicsit megdögönyözni. Aztán vissza a melóhoz. Rohadt hideg. Rohadt hó. Rohadt meló.

2010 december 18. szombat Este 19:35
Detroit – a városban

Már pirkadt mikor hazaértél. Anyád és kisöcséd szerencsére nem ébredtek fel a megérkezésedre. Ennek örültél, mert most semmi kedved nem volt hogy válaszolgass a kérdéseire amivel mindig zaklat. Aggódik, persze ezt te is tudod, mióta apád börtönben ül méginkább. Hulla fáradt vagy. Kimerítő napod volt. Egész nap azon mesterkedtetek Cupákkal, és NB-vel, hogy a megrendelt kocsit figyeltétek, amit majd el kell lopnotok. Mint ahogy már napok óta. A kocsi egy kiállításon van jelenleg és mivel meglehetősen különc csoda, roppant sok látogatót vonz. De nektek az volt a feladatotok, hogy kiderítsétek mikor tudnátok megoldani az elemelését, lehetőleg a legkevesebb feltűnéssel.

Végül megtaláltátok a legjobbnak tűnő megoldást. A kiállítás vasárnap este bezár és elindulnak New Yorkba. A kocsit kamionra pakolják azt pedig vonatra rakják. A terv elkészült. A kocsit a konténerrel együtt fogjátok elemelni, a teherpályaudvaron a darus segítségével. Az ember már megkapta érte a pénzt, s nektek is sikerült megoldani, hogy egy ugyanolyan konténert a helyére pakoltattok, így míg azt fel nem nyitják a célállomáson, addig nyugtotok lehet. Sőt, talán utána is, hiszen nem ez az első hogy ilyen megbízásokat teljesítetek. Kamionnal nincs gondoltok, hiszen a banda rendelkezik néhány kapcsolattal, ahol ezt megoldhatjátok.

Gyors tisztálkodás után az ágyba dőltél, s kimerültségednek hála el is aludtál. Családod nem is azvart meg. Mikor késő délután felébredtél arra hogy a természet szólít, már üres volt a lakás. A „reggeli” rutin elvégzése után épp kajáltál mikor Pikk hívott fel. Jókedvűen számolt be róla, hogy amit a múltkor az egyik ügyfele kérésére rajzoltál teljes hátas tetkót tegnap éjjel befejezte, és a csóka igencsak elégedett lett. Nevetve tette hozzá, hogy egy alig lapos borítékot hagyott nála a fickó a te részedre. Megbeszéltétek hogy este bemész érte. Rejtélyesen még annyit mondott, hogy egy meglepetése is van a számodra. Ám hiába faggattad nem árulta el mi az.

Fél nyolc körül lettél útra kész. Egy dolgod van ma este ami fontos, leellenőrizni a konténert, ami az eredeti helyére kerül majd. A dolgot az bonyolítja hogy reklámmal megfestett konténerről van szó. A műhely ahol ezt készítik gyakran végez a bandádnak megrendelésre festést, amikor autókat tűntettek el. Nincs is túl messze autóval, de ma kénytelen vagy gyalogolni. NB és Cupák ma este egy szállítmány lebonyolításában vesz részt, és csak éjfél után érnek rá.

Kimész a hétemeletes házból, ahol az ötödiken laktok egy nem túl nagy, egy plussz két félszobás kecóban. A ház előtt a szokásos kép fogad. Fiatalok egy csapata magnóból zenét nyomat, és múlatják az időt. Füves cigi jellegzetes illatát érzed meg, sörösüvegeket is látsz a kezekben. A hozzájuk tartozó süldő kutyus szökdécsel oda hozzád barátságos farokcsóválással, hogy kierőszakoljon egy kis simogatást. Mélybarna szemeiben visszacsillan a lámpák fénye. Az úttest mentén rozzant autók sorakoznak, de a helyi lakók sem épp a gazdag rétegből kerülnek ki, hogy teljen nekik új autóra. Na és persze rizikó is lenne erre a környékre behozni egy csillogó autót. Néhány óra alatt lába kelne.

A kabátod alá beszüremlik a párás hideg. A csillagok szikrázását eltakarja a nehéz, fehérnek tűnő felhő, mi a város felett teljesen befedi az eget. Bár azt érzed a hideg enyhült valmelyest az előző napokéhoz képest. Alig mész el a sarokig mikor esni kezd a hó. Előbb csak aprócska daraféle, majd egyre nagyobb hópelyhek szálingóznak lustán, amik egyelőre el is olvadnak megnedvesítve a járdát, és az úttestet.

Illúzió
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


Az illúzió az érzékcsalódás egy olyan formájának tekinthető, amikor egy valódi külvilágból jövő ingert tévesen értelmezünk. Az illúzió latin eredetű szó. A valóság helytelen értelmezésén, hamis látszaton, vagy önámításon alapuló érzéki csalódás. Az érzékleti csalódásoknak több foka, illetve szintje ismeretes. Az illúzió enyhébb szintje, amikor az agy torzulva észlel bizonyos külvilági ingereket. Az emberek ’fejében’ akkor keletkezik illúzió, amikor a tükrözött tárgy nem azonos az agyi tükörképpel.