Kutya-bőr - Marion Byrd meséje

2010 december 20. hétfő délután 19:14
Detroit – A vadonban.

Egyre idegesebb és izgatottabb vagyok, ahogy közeledünk úticélunk felé... hogy a macska útja-e, vagy az enyém, vagy Övé, Aki Álmaimban vagyok, azt nem tudnám megmondani, bár a macskának egész biztos, hogy köze van hozzá. Óvatosan manőverezek az esetlegesen jeges vagy latyaktól sikamlós úton, hiába hajt a vágy...
"Rohanni! Száguldani! Erdőben, szabadon, vadak közt, vadként!"
... Annyi józan belátó képességem még maradt, hogy igyekezzek nem összetörni magam (és Curt bácsi kocsiját). Majd lassítok, leállok, bár a motort még jártatom és csak bámulom a sorompó hűlt helyét...

A terv az lett volna, hogy a sorompónál megnyomom a kürtöt, hogy idehívjam a tulajt, és valami szöveget lenyomjak neki, de a jelek szerint... már nincs lezárva az út. A kocsival mindenesetre félrehúzódok, kissé töprengve, hogyan tovább, néha a macskára sandítva...
- Látom nem bírsz már magaddal. Hát... legyen.
A motort leállítom, a fényszórót is lekapcsolom, a macskát egyik karomba veszem - továbbra is igyekszem tartani, nehogy most szökjön el tőlem - majd lezárom a kocsit, elemlámpát kattintok és mindennemű kürtölés nélkül nekivágok az erdei útnak...
"Nincs sorompó, nincs tábla, tán már lakó sincsen? Nagy mázli lenne!"

2010 december 20. hétfő este 19:14
Detroit – A vadonban.

A szerződés nem tartalmaz semmi mást, mint az előző szerződés. Pontosabban szólva persze más összegek szerepelnek benne de ezen kívül ugyanaz mint a régi. Kilencven napos felmondási időt jelöl meg ha el akarnál költözni, és a fizetés határideje minden hónap ötödike.

Morana érzi rajtad hogy valamiben sántikálsz, és nem tágít mellőled míg készülődsz. A kajára oda se tolja az orrát. Magadhoz veszed a „túlélő” felszerelésed, majd Moranát lerázva – mert megnyugtatni nem tudtad – a macskát felkapva kilépsz a lakásból. A cicus nem ellenkezik a kézben hordozás ellen, sőt kényelmesen elhever rajtad szinte.

A kocsiba is minden gond nélkül berakod, halla nyugisan ül át Morana helyére, és kezd el mosakodni. Elindulsz. Az utcákon még nagy a forgalom, de mivel már szárazak és hómentesek túlképp fennakadás nélkül elérsz a város feletti dombra, ahol éles határvonal szinte a város elhanyagoltabb része. Itt ár kevésbé tiszták az utak, locspocs és ráfagyás váltakozik. Óvatosan vezetsz de gond nélkül eljutsz az erdőhöz. Itt már teljesen tiszítás mentes az út. Ám a sorompót nem találod a helyén. A fényszórók csak az erdőbe vezető utat világítják meg. S ahogy nézelődsz észreveszed hogy a sorompót leszerelték, csak két mély gödör és bucka van a helyükön illetve egy csonk a másik oldalon…


A macska továbbra is stoikusan viselkedik, majd fogja magát és az öledbe mászik ám mellső tappancsaival a felőled lévő ajtó ablakának párkányára támaszkodik és kifelé nyávog, avagy inkább kurrog, ahogy a kölyköket hívják az anyamacskák, és pillog rád, majd újra kifelé...

2010 december 20. hétfő délután 16:00 – 17:30
Detroit – Otthon, édes otthon.

Curtis bécsit valahol borzalmasan sajnálom; emlékszem még, amikor kiskölyökként a régi melóhelyéről még Grand Rapidsban egyszerű autószerelőként aztán kereskedőként mennyit gürizett, hogy összejöjjön neki egy saját kereskedés, és hogy ne dőljön be, Detroit egész autóiparával együtt - és tudom, hogy mennyire gáz lehet neki, hogy a fiai nem folytatják az utat, amit kikövezett... sem semmilyen törvényes, normális utat. Próbálok képességeimhez mérten vigasztaló lenni, pontosabban jobb kedvre deríteni... valóban szeretem a kereskedését - pontosabban a látogatóktól zártabb műhelyt és szervizt.

...

Távozásuk után jön a rámolás, a kutyaséta... a macska... aztán Feldmannal is letudjuk végre a hivatalos részt. A pótkulcsokat átadom neki, szerződést (valószínűleg kissé idegesítő módon) átolvasom, mielőtt aláírnám - na persze az esetleges apróbetűk ellenére is alá fogom firkálni sanszosan. Végül aztán fáradtan dőlök el a kanapén, a tévét bekapcsolom, oda sem figyelve, inkább korholva magam, hogy egy "nyugisabb" nap után voltaképp miért is elégedetlenkedek, kimozdulásnak épp elég volt Moranával rohangászni... aztán megint a macska. Megint a kép.
"Igen... az lenne a nekem való otthon, nem ez a lakás... saját erdő... állatok közt...."

Végül már azon kapom magam, hogy olyan idegesen markolom a kanapé karfáját, hogy a kezem is belesajdul, és tán még a bútor is felnyög, ahogy bútorok szoktak...
"Mi a fene ütött beléd, Marion? Csak nem fogsz egy macska telepatikus üzeneteinek engedelmeskedni...?!"
- De.
Felelek magamnak, végül elhatározva magam, igencsak komoran. Mélyen a macska szemébe nézek, és megszólalok - újra mint valami dilinyós, de tartok tőle, joggal...
- Rendben, Boszorkánymester. Oda megyek. Csak a... közelbe... csak megnézni a környéket. És te velem jössz. Végig.

Lepakolom magamról a macskát, Moranát keresem, próbálom megnyugtatni... de a legutóbbi után a lehető legrosszabb az lenne, ha magammal vinném, így kénytelen leszek itthon hagyni... a macskát viszont eszem ágában sincs.

Feltöltöm Morana táljait, rendbe szedem magam, elrámolom a kést, tézert, gázsprét, na meg persze a szokásos cuccokat... kis gondolkozás után a fejszét végül is itthon hagyom. Nyomaszt persze az is, hogy a Valaki mit fog szólni, ha zárva találja a lakást...
"Mégis mi a francot vár? Tegyek neki kulcsot a lábtörlő alá? Nonszensz."

Aztán felkapom a macskát, a kutyustól pedig fájó szívvel veszek búcsút, de nem vihetem magammal; egyrészt egy kocsiba zárva a macskával garantáltan karambolt okozna a feszültség, másrészt annak a birtoknak a közelébe se merem vinni többé.
A cicát eszem ágában sincs letenni vagy elereszteni, mindenképpen be akarom - sőt, be fogom - pakolni a kocsiba.
- Te szuggerálsz, hát akkor velem is jössz.
Ha ez megvan, akkor... és csak akkor... egy mély szusszanás, a GPS memóriájában ellenőrzőm, majd újra beállítom az útvonalat, bár van egy sanda gyanúm, hogy bekötözött szemmel vezetve is odatalálnék. Ellenőrzöm azért, hogy tankolnom nem kell-e, ha igen, akkor egy kutat útba ejtek, ügyelve, hogy a macska ne szökjön el... aztán ha minden összejön, odahajtok az erdőhöz újra, újra a sorompó előtt letéve a kocsit...
"Mi a francot fogok mondani a tulajnak?!"

2010 december 20. hétfő délután 16:00 – 17:30
Detroit – Otthon, édes otthon.

Brendáék elhárítják a kínálásod, mint mondják ők már bőségesen beebédeltek odahaza.

Tájékoztatod őket a lakásról, és az új munkalehetőségről is. Brenda és Curtis gyakran egymásra néz, de csak mosolyognak és bólogatnak.
Curtis aztán elkomolyodik
- Reméltem is hogy nálam nem akarsz felmondani! – mondja kicsit szigorúan, de a tekintete mosolyog
- Nem tudlak nélkülözni a műhelyben Marion! – ingat fejet s pillantásában valamiféle szomorúságot vélsz felfedezni. Azt tudod hogy Curtisnak nagy fájdalom hogy a két fia, olyan amilyen.. s nem igen tud rájuk számítani sem a műhely kapcsán, sem semmi másban.

A riasztót ellenző szavaid komolyan hallgatják, majd Brenda szólal meg.
- Igazad lehet – mondja Curtisra pillantva azt meggyőzni próbálván.
- Reméljük itt már nyugodtabb lesz az életed, és biztosnságosabb. – sóhajt fel. Curtis láthatóan ennek a döntésednek nem örül, de csak fejet csóvál nem erősködik többet.

A fegyvers témát elfogadva úgy tűnik valamelyest megnyugszanak.
- Tudod Marion, csak aggódunk – mosolyog rád Brenda viszont ölelve szeretettel.

Végül rövid búcsúzkodással elmennek.
A kutyát vissza kiteszed a lábtörlőre. A macska nem mutatkozik.

A telefonodod elővigyázatosan beálítod, és újra a pakolásba temetkezel. Odakint besötétedett időközben, de a hó nem esik. Az erkélyt vastagon borítja az érintetlen hóréteg.

Moranát aztán leviszed, újabb sántikálás persze, de a kedve ettől függetlenül jó. Felfelé menet a lépcsőház bejáratánál a macska csatlakozik hozzátok, Morana ellenkezését kivívva ezzel. Tartja a távolságot, így Morana nem ugatja végig a felfelé vezető utat. Ajtót nyitsz, és a macska titeket megelőzve fut be…

Fél hatkor csörren meg az ébresztőd, és pár perc múlva megérkezik Feldmann is. Kedvesen érdeklődik hogy sikerült-e berendezkedned, és hogy nem gondoltad-e meg magad.
A szerződést odaadja hogy átolvashasd, ő addig türelmesen várakozik. Megmutatja hol kell aláírnod, és utánad ő is megteszi. Végül az egyik példányt nálad hagyva és a pótkulcsokat visszakérve távozik is, miközben újra biztosít hogy neki nyugodtan szólhatsz ha bármi problémád adódna.

Újra egyedül maradsz. Fáradt vagy, kimerült. Kicsit kedvetlen is, és valahogy kezded nem jól érezni magad. Nem tudod hogy ez az egésznapos bezárság miatt van-e vagy az elmúlt napok zaklatottsága bosszulja-e meg így magát. Lehuppansz a kanapéra és hátradőlve behunyod a szemed, hogy kifújd magad kicsit. Aztán puha érintést érzel, alig súlyt a combodon. A macska ült az öledbe, és néz rád nagy szemekkel. S mintha a tekintete szippantana magába az erdőt látod magad körül, feketén, mégis hótól világosan. Sóvárgásod fájdalmassá lesz. Úgy érzed ha nem mehetsz ki… ha nem mehetsz oda… itt fogsz megbolondulni…

2010 december 20. hétfő délután 14:40 - 16:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

A minden állatkát hazahurcolok kérdésre csak elmosolyodok.
- Általában nem. Csak ez a macska... szép jószág, és úgy tűnik, kiszemelt magának és a "gazdim" akar lenni... tudjátok, a macskák milyenek...
Igyekszem oldani a hangulatot, amennyire lehet, próbálok mosolyogni, lazán viselkedni - na nem természetellenesen lazán, mert az gyanús lenne.
A kulcs-cserebere után aztán előkerülnek az elemózsiák is, és hangosan megkordul a gyomrom.
- Huhh, tényleg agyonkényeztetsz, Brenda, de igazad van, úgy elszaladt az idő... el is feledkeztem róla.
Hálásan rámolom el a kajákat, illetve a levesnek, ha nem bánják, neki is esek... meg talán a halnak is, persze biztatva őket is, hogy egyenek. Morana esetleges "éhező koldus" tekintetére - néha megpróbálkozik vele - persze nem reagálok; traumák ide vagy oda, nem akarom elrontani a kutyust.

Mesélek a lakás részleteiről, de megemlítem a jó hírt, hogy januártól Cheryl állatrendelőjében is lesz munkám, így több bevételre számíthatok, és persze a menhelyen is maradok, meg Curtis kereskedésében is, ha nem gond...
-... azt hiszem már hiányozna a benzingőz illata és az abroncsok látványa, és hát mindig tanul az ember újat nálatok. A végén még igazi autószerelő lesz belőlem, olajos overállal, meg minden...
Közlöm mosolyogva, persze vicceskedve inkább.

A riasztó ötletét viszont határozott fejcsóválással elhárítom, igyekezve nem túl hevesen - ne legyen túl feltűnő, hogy egy rendőrségi riasztó konkrétan az életembe kerülhet - és csak észérvekkel alátámasztani a dolgot...
"Oké, csigavér, millió egyéb ok van, amiért hülyeség ez a riasztó..."
- De tényleg felesleges ez a riasztó-dolog, több bajjal járna, mint előnnyel. Itt nincs tűzlépcső, és haragosom sincs, a vandálok ide meg nem jutnak be. No meg még több szerelési munkálat, és a szomszédság, meg a rendőrség aztán örülne, valahányszor Morana, vagy a leendő macskám beindítaná a riasztót... és kényelmetlenül is érezném magam, folyton azon aggódnék, nem felejtem-e el ki- vagy bekapcsolni... csak teher lenne...
Igyekszem nyugodtan, észérvekkel meggyőzni őket, már-már legyintve, hogy azért egy dolog az óvatosság, és más a paranoia, amely gondolatsor valahol ott belül szinte kínos röhögésre sarkallna...

A fegyveres felvetésen és az ajándék klubtagságon viszont elgondolkozom... egyrészt sose rajongtam a lőfegyverekért - fene tudja, talán az álmaim "állatos" mivolta miatt - ráadásul kínosan érzem magam az ajándék miatt, másrészt eszembe jut, hogy az elmúlt napokban, pláne tegnap mennyire baromira örültem volna, ha van nálam fegyver...
"Na meg a franc se tudja, hova akar küldözgetni a Valaki... ha egy bandaterület közelében kell ööö... "nyomoznom", akkor a gázspé meg a tézer semmire sem jók... és a Valaki ellen is hatékonyabb lenne egy lőfegyver, ha úgy adódik... hajjaj, Marion, mi lesz belőled? Következőnek már SWAT-kiképzést fogsz fontolgatni?"
- Hát, ezt... azt hiszem, megfogadom, és.... elfogadom, nagyon szépen köszönöm!
Egy puszit nyomok Curtis bácsi arcára, és Brendát is átölelem...
- Ha már "paranoia", ez tényleg sokkal jobb ötlet, mint a riasztó... ha itthon tényleg zűr lenne, akkor egy fegyverrel könnyebb elhárítani, mint megvárni, hogy kiérjen a rendőrség. Na meg magammal is lehet vinni, és hát sokat mászkálok...igen, igen, ez azt hiszem, jó ötlet lenne. Talán az önbizalmamon is dobna egy kicsit...
Bekúszik lassan egy újabb komikus - inkább tragikomikus - kép, ahogy én, Marion Byrd, őrző-védő ebek gyűrűjében, fejszével, késsel, Glock-kal, M-16ossal meg lehetőleg egy mini-uzival felszerelve terepruhában rohangászok Detroit utcáin... és majdnem kipukkad belőlem a nevetés, de természetesen visszatartom.

Elteszem biztos helyre a papírokat, csak azon rágódok, hogy lassan három hivatalos és egy kiszámíthatatlan "nem hivatalos"... "munka" mellett hogy jut nekem idő a klubra, de majd csak megoldom valahogy... próbálok aztán kellemesebb témák felé orientálódni, és tényleg borzalmasan hálás vagyok nekik, csak ez a túlzott féltés...
"Na nem mintha nem lenne jogos, de ami igazán vészes, attól nem tudtok megmenteni, és jobb, ha a közelébe se keveredtek ezeknek a dolgoknak...."

Ha elmentek, akkor - miután eltűntek látótávolságból - visszateszem az origami-kutyát a lábtörlőre... ha a macska netán megint a közelben sündörög, akkor kénytelen-kelletlen (és kissé már tompán) beeresztem, eszek még a finomságokból - a cézársaláta és a muffin például remekül hangzanak - aztán folytatom a pakolászást, az ébresztőt ezúttal beállítva, hogy időben csipogjon, ha Feldmannal le kell tudni a szerződést.
... És ha addig nem jön közbe semmi, akkor neki is vágok, először a házmesterrel intézni a dolgokat, aztán az újabb kutyafuttatásnak... vagy ha úgy jön ki az idő, akkor fordítva.

2010 december 20. hétfő délután 14:40 - 16:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

Moranát azért szerencsére nem kell ölbevenned, annyira nem vészes a helyzet.

A zeneadó most épp számodra is fogyasztható zenéket sugároz, így nem kell elkapcsolnod. A pakoláshoz és a hangulatodhoz illő kissé melankólikus de egyben megnyugtató dallamok nem zavarnak meg.

Brenda elmosolyodik és a kutyát a konyha és a nappali közt húzódó félpultra teszi. A kabátjukat leveszik.A karmolás magyarázatára csak fejet csóválnak.
- Minden mentendő állatkát hazahurcolsz? - cukkol kedvesen Brenda, de soha nem szólnak bele igazán a dolgaidba ezt jól tudod.
Körbejárják a lakást kiváncsian, és elégedettnek tűnnek.

Brenda elveszi a pótkulcsokat (merthogy két zár van az ajtón) és visszaadja a régi lakáshoz tartózókat. A kávét köszönettel elfogadják és ameddig készíted Brenda a Curtis által hozott sporttáskából kezd el kipakolni.
- Hoztunk egy kis elemózsiát neked Kicsim.- Lép ki jópár dobozzal felpakolva a konyhába hozzád.
- Még meleg.
Lepakolja a pultra.
- Becsinált leves csirkéből, sok zöldséggel, Cézár saláta, kirántott tengeri hal, citromos rizzsel, és gesztenyés muffin. - Sorolja és nyitogatja ki a dobozkákat. Ahogy elnézed egyikben sem egy adag van.
- Gondolom még nem ebédeltél? - kérdezi ismerve már az össze-vissza evési szokásodat.

Aztán elkészül a kávé és beviszed nekik.
- Mennyibe kerül ez a lakás kicsim? - kérdi Curtis belekortyolva a kávéba. Brenda is érdeklődve néz rád

Az elmesélésed egyáltalán nem nyugtatja meg őket.
- Mit szólnál, ha beszereltetnénk neked egy a rendőrségen jelző riasztót? - kérdi nagybátyád, miközben összenéznek Brendával, aki bólogat.
- Arra is gondoltunk – folytatja komolyan – hogy beszerezhetnél egy fegyvert Marion.
A táskába nyúlva egy borítékot vesz elő Curtis.
- Befizettem neked egy havi díjat a közeli lőklubba. - nyújtja feléd a borítékot.
Ha elveszd, abban egy tagsági van a te nevedre és egy másik papír hogy mikor kell menj az igazolványt megcsináltatni és mi kell hozzá.Sszemélyi vagy jogosítvány, és lakcímkártya, munkahelyi igazolás, és két fénykép) Curtistől már benne egy munkahelyi igazolás.

Végül úgy másfél óra múlva szedelődzködni kezdenek, majd elköszönnek és távoznak.
Egyedül maradtok Moranával és a nagy halom kajával.

2010 december 20. hétfő reggel 7:00 – 14:40
Detroit – Otthon, édes otthon.

Felvésem az emlékeztetőnek kinevezett papírlapra - ahová a Feldmannal megbeszélt szerződéses időpontot is felírtam - a Cheryllel megdumált időpontot.

A rohadt ócska minőségű utcasó miatt (amit már rég le kellett volna cserélni valami környezetbarátabbra, de persze ezt a várost már régóta hagyják elrohadni) eléggé nyűgös vagyok, pár szakaszon megkísért a gondolat, hogy ne vegyem-e ölbe Moranát - ami mondjuk eléggé megterhelő hosszútávon, de amennyire lehet, kímélni akarom, amíg a kutyalábnak barátibb egyszerű latyakig el nem érünk...

Otthon kis megnyugvással konstatálom, hogy a macska "csak" a párnámat foglalta el; amíg nappal van, addig Morana is ugathat, bár a jelek szerint kénytelen lesz megbarátkozni a társbérlő gondolatával, mert van egy sanda gyanúm, hogy "Boszorkánymester" még kísérteni fog minket egy ideig... de valahogy könnyebb egyszerű macskaként gondolni rá, még ha valami ott mélyen kiabál is tudatom mélyén, hogy ez a dög minden, csak nem természetes.

A zene kellemes, így ott is felejtem a zenecsatornán a tévét - persze ha irritálóbb slágerözön jön, valószínűleg átkapcsolom amikor épp arra teszek-veszek. A kopogtatásra felkapom a fejem - kissé lehangoltan, hisz épp kajálni készültem, de kutyám reakciója hamar elárulja, hogy jó ismerős közeledik... Brendáék, persze.

Beengedem őket - a macska persze lelép, mielőtt odaajándékozhatnám nekik...
"Tudod te mi a dörgés. Van egy olyan érzésem, hogy a menhelyre se jutok el veled. Félted a golyóidat, mi? Már ha vannak, voltaképp..."

- Brenda, Curt bácsi, sziasztok, gyertek be... kicsit még nagy a kupi...
Szólok, majd a "levelezős" megjegyzésre eléggé elkomorodok.
"Az a legszörnyűbb, hogy igen..."
- Házörző. Új lakás. Új babonák.
Közlöm egy vállrándítással és beeregetem őket, és persze ölelés, puszi... A karmolásra csak újabb vállvonás a válasz... de az aggodalom a tekintetükben valami magyarázatfélét is követel.
- Van egy új nyervákoló kispajtásom. Aki épp a lábatok közt cikkant ki.
"Kérlek, hagyjátok ezt a karmolás-témát, ha harmadfokú égést túléltem, akkor egy rohadt karcolás már igazán nem kéne, hogy téma legyen...."
Kíváncsian nézem Curtis bácsi sporttáskáját - nemigen tudom mire vélni. Mielőtt elfelejteném, elő is kapok egy pótkulcsot, és Brenda kezébe nyomom, majd megmutogatom hogy milyen szép új kéróm van, és hogy alig drágább... majd a nappaliba terelem őket... és persze felajánlok egy kávét is... amennyiben az instant megteszi, persze... sosem a gondos háziasságomról voltam híres, ezt jól tudják...

Igazából a formalitásokat akarom velük letudni, na meg megnyugtatni őket - valahol borzalmasan hülye szitunak érzem, hogy én pont én próbálok nyugtatni másokat; Morana lábát és az eseményeket elmesélem, nagyjából olyasmi részletességgel, mint Feldmannak tettem, csak már sokkal higgadtabban. Az ajándékozásnak nincs még itt az ideje, hisz akkor mindenképp én látogatom meg majd őket, addig csomagjaim új szekrényem mélyén hevernek. Túl sokáig nem marasztalnám őket; hiába rémesebbek a gondolataim, ha szabadjára eresztem őket, mégis jobb szeretnék egyedül lenni. Emlékszem még a terápiámat kiegészítő agykurkász aggodalmára, és pár laikusoknak szóló könyvre is, miszerint rossz előjel, ha az ember még inkább izolálódni próbál a környezetétől, de egyre jobban tartok tőle, hogy valami őrültséget mondok, hogy önkéntelenül kibukik belőlem, vagy arcomra ül valamely sötét titok elmém zűrzavarosabb zugaiból. Hiába szeretem a nagybácsim és feleségét, hiába tekintem őket egyedül igazán a családomnak, valahol csak szenvedést okoznak azzal, hogy folyamatosan elő kell adnom a "nincs semmi probléma" színjátékot, miközben nyakig ülök a problémákban...

2010 december 20. hétfő reggel 7:00 – 14:40
Detroit – Otthon, édes otthon.

Chery egy „Majd meglátjuk hogyan osztlak be” felkiáltással rövidre zárja a témát az ünnepeket illetően. Megbeszélitek hogy csütörtök táján mész be, az 23.-a.

Brenda megígéri hogy a pótkulcsot nem felejti el átvinni.

Morana mancsait bizony a sós járda irritálja. A futtatón nincs sózás, azért vidámabb, mint rájössz. Hazafelé megint előadja a hattyú halálát, ám tudod ennek fele sem tréfa. Odafent alaposan letörölgeted a lábát, amit hálás pofával tűr.

A macska természetesen a párnádon heverészik. Morana tartja tőle a távolságot, bár néhány vakkantással azért elmondja a „véleményét” a helyzetről. Az önkényes párnafoglaló méltatlannak tartja hogy bármivel is lereagálja eme inzultust.

A tévét benyomod hogy szóljon a háttérzaj, és épp egy zeneadón áll a csatorna. Egészen hallgatható a zene.

Pakolászol, és rendezkedsz. Az idő telésére nem is igen figyelsz annyira belemélyedsz a pakolás közepette a gondolataidba. A macska lustán nyújtózkodva egyszercsak megjelenik. Tanácstalanul lehuppan a közlekedőfolyosón, persze a lában elé, hogy majdnem felbuksz benne. Méltatlankodva nyervog egyet, de odébb nem menne. Mancsát kezdi el mosni, halál nyugalommal…

Nagyjából elpakolászol, bár tudod még úgyis hatvanszor fogod átrámolni a cuccaid, mire mindennek meglesz a megfelelő helye. Gyomrod kordul meg jelezve tán az ebédidőt. A konyhába indulsz, de alig lépsz be mikor kopognak az ajtónál. Morana morranón vakkant néhányat és az ajtóhoz fut. Ám ahogy odaér el is hallgat, csak farka csóválódik barátságosan. A macska is felneszel, és kiváncsian tipeg elő.

Az ajtóban Brendáék állnak. A macska kihasználja az alkalmat és kisurran a sok láb közt észrevétlen. Brenda felmutatja a felvett origami kutyát halkan felnevetve.
- Így leveleztek valakivel? – kérdi jókedvűen és hozzád lépve átölel, és megcsókolja arcod két felől.
- Szia Marion! Örülök hogy nincs semmi bajod! – mondja őszinte megkönnyebbüléssel. Aztán észreveszi az arcodon a karmolást.
- Vadmacskával aludtál? - kérdi kiváncsi, de aggódó tekintettel
- Szia Kicsim!- köszön Curtis is, és nem marad el a puszi sem. Nagybátyád kezében egy nagyobbacska sporttáska.

2010 december 20. hétfő reggel 7:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

Cherylnek megköszönöm a türelmét, de biztosítom róla, hogy még a héten bemegyek, sőt, akár ünnepekkor is vállalhatok több ügyeletet - elvileg. Tudom jól -ahogy ő is - hogy a pórul járt kutyáknak és macskáknak nincs ünnepnap... viszont egészen felderülök, hogy úgy néz ki, januártól biztos lesz az állatrendelői állás is - hálásan, őszinte vidámsággal a hangomban köszönöm meg neki, és persze megígérem, hogy nem okozok majd csalódást neki.
"No, egész más lesz majd megmenekített, kidobott és bántalmazott állatok helyett elkényeztetett házikedvenceket ápolni... leginkább azt hiszem a tolakodó gazdik miatt."

Aztán Curtis bácsit is igyekszem "lerendezni", vagy százszor elmondom neki, hogy nincs vész, és hogy milyen rendes volt a házmester, már új lakásban is lakok, hogy tényleg jó lesz itt... Brendát, amikor átveszi a kagylót, megkérem, hogy hozza el a régi pótkulcsokat, mert hogy vissza kell adnom a házmesternek, és cserébe odadnám az újat, na meg persze megkérem őket, hogy csörögjenek, mielőtt jönnek, mert Morana miatt így is sűrűn el kell mászkálnom itthonról...
Ez a családi beszélgetés viszont egészen lefáraszt, pedig még csak most kezdődött a nap.

Reggelire pirítós (egyúttal a kenyérpirítómat ki is pakolom), felvágottal, sajttal, Brenda immár sajna húsmentes kosztját majd ebédre tartogatom. Aztán Moranával indulok, amikor a lábát újra bebugyoláltam, és kissé megtorpanok, amikor a macska - már megint az a levakarhatatlan macska - beiramodik a lakásba. Végül egy lemondó morranással hagyom; csak remélni tudom, hogy a puha ágyon kíván újra heverészni, és nem csinál romhalmazt a lakásból. Az origami kutyát újra felállítom... aztán ideje az igazival foglalkozni.

Lassítok, amikor panaszkodik, ellenőrzöm a többi mancsát is... de a futtatón úgy tűnik, visszatér a jó kedve, és a csupa latyak és hólé ellenére játszom is vele, amíg kellőképp ki nem fárad, aztán irány újra a lakás.

Odafönn még az előszobában megállítanám, hogy letöröljem a tappancsait - egyelőre még tiszta és felújított a lakás... és megnézem a macska mit csinál. Aztán - amennyiben nem galibát - nekiesek annak a bizonyos kipakolásnak és rámolásnak is. A lapostévét bekapcsolom, hogy legyen valami háttérzaj, és ne szakadjak el annyira a valóság talajától...
"Nem mintha a tévében közölt híreknek olyan marha sok köze lenne a valósághoz"
... de ha nagyon lehangoló a műsor, akkor inkább valami ismeretterjesztőre kapcsolok. A kutyusnak is ismerkednie kell még az új hellyel, ahogy nekem is.

Sok egyéb tervem egyelőre azonban nincs mára - amíg nem muszáj - na nem mintha a pakolás nem rabolná el időm nagyját. Felkészülök Curtis és Brenda látogatására...
"Vajon nem kell nekik egy szép, hosszúszőrű macska...? Aligha"
... és az esti szerződés és az anyagiak lerendezésére is. Az agyam persze újra meg újra visszatér az elmúlt napok, főleg a tegnap este zűrzavaros eseményeihez, kifejezetten nyugtalanítva, de sajnos egyelőre képtelen vagyok bármi értelmes képet kirakni a zűrzavaros kirakós darabkáiból...

2010 december 20. hétfő reggel 7:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

Elküldöd az SMS-eket, s visszadőlsz az ágyra. Nem telik bele két perc csörög a telefonod. Cheryl az, s mire felveszed a telefont, halk pittyegés jelzi a másik befutó hívást is – igen Curtis bárcsikád hív.
Cheryl aggodalmasan kifaggat mi is történt, és hogy nincs-e tényleg bajod, illetőleg hogy nem kell-e segítség.. Majd kedvesen biztosít róla, hogy a szabadnapot kiírja, sőt felajánlja hogy ezt a hetet is megkaphatod, három nap múlva úgyis ünnep, és ti is csak ügyeletet tartotok. Előjegyzett műtét ilyenkor nagyon kevés van, inkább csak az akut, sürgős esetekkel foglalkoznak. Aztn majd karácsony után felhívn mikorra osztott be. Azt viszont megsúgta, hogy úgy tűnik januártól más beosztásban – hivatalos nővérkeként – fogsz náluk dolgozni.

Curtis bácsi türelmetlenül hív újra és újra mindezek alatt, s mikor végre felveszed izgatottan fog vallatóra a történteket illetően. Felajánlja hogy költözz vissza hozzájuk, méghozzá – a tőle nem megszokott módon – kissé erőszakosabban. Alig birod leszerelni. Aztán végül Brenda átveszi tőle a kagylót és megnyugtat, hogy Curtist majd lehiggasztja. Mindenesetre délután átugranak, s ebbe kénytelen vagy beleegyezni, hogy megnyugtasd őket.

Mire végzel a telefonnal kellőképpen éhes vagy. Morana veled együtt reggelizik, úgy látszik az étvágya visszatért. Aztán jelzi hogy neki biza már sürgős lenne kimennni. Így pakolás helyett csak Morana lábát sikerül átkötöznöd – mert azt szükségesnek véled – és aztán összekapod magad és irány a kutyafuttató.

Az ajtót kinyitod. Odakint a lábtörlődön az oldalára dőlt origamni kutya mellett a fekete macska fekszik. Nagyot nyújtózik, és a lábadnak dörgölőzve a lakásba surran mielőtt még kívülről becsukhatnád azt…

Odakint nincs olyan hideg, a hó is elállt. Hótól olvadó vízpatakok keresztezik a jádákat. Az emberek szinte nem is foglalkoznak veletek. A futtató felé félúton Morana sántikálni kezd, és panaszos nyüsszenéssel emelgeti a lábait. Nem csak azt ami be van kötözve…

A futtatón – ahol szerencsére nicns senki - dolgát végzi majd a hóban futkorászva játszani hív….

2010 december 19. vasárnap éjjel 23: 30 – december 20. hétfő reggel 6:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

Kicsit furcsállom, hogy ezúttal nem kell erőnek erejével kiparancsolni a macskát - de leginkább megkönnyebbüléssel tölt el. Végre kialhatom ezt a borzalmas, hosszú napot...

...

Újra az álom. Újra rohanás az erdőben... az én erdőmben. Újra Marionként. Vagy... Marion vagyok egyáltalán?

Heves szívveréssel ébredek az éles zajra, majd a hosszúra nyúlt pillanatok alatt, amíg helyrezökken még félig az álom leplébe burkolózó elmém, lenyomom az ébresztőt... zuhannék is vissza, de a fejem hasogat, és.... hív természet. Most kényelmetlenül banálisabb értelemben véve... Kissé kótyagosan simítok végig szundító kutyám oldalán, majd csatakosan, kissé dideregve tántorgok ki az új fürdőm felé, kerülgetve a káoszt...
"Te jó ég... ezt el kell rendezni..."

Majd a tükörképem fogad, ahogy a fürdő neonja felvibrál. És a friss karcolások... megérintem arcom, és zavarodottan nézem szokottnál is nyúzottabb és csúfabb képem.
"Nem lehetett a macska... nem párnaránc. Nem Morana. Az... ágak... az álmomból...? És ha legközelebb... meghalok álmomban, akkor..."

Elvégzem a szokásos reggeli fürdőbeli teendőket, kezeim bekrémezését is beleértve, miközben újra és újra átfutnak elmémben az álom képei...
"Az ÉN birtokom.... az ÉN házam... és ki az a... akin kívül senkim sincs? Morana... nem. Ez nem Morana, de akkor ki? Ki voltam én ebben az álomban... vagy mi? Miért kísért folyton az a tisztás...?!"

Kifelé indulva igyekszek nem orra esni a felhalmozott cuccrengetegben, és ösztönösen naplóm keresném... amikor eszembe jut, hogy nincs naplóm. Újra kissé fájdalom hasít belém... de aztán megrázom a fejem. Nincs szükségem rá többé. Nincs... ott a fejem, amiben senki sem olvashat.
"Valóban senki sem olvashat?"

Ideges vagyok... előszedem Morana tálkáit, megtöltöm az egyiket vízzel, a másikat kutyatáppal... majd újra végignézek a kaotikus látképen. Mobilomat kaparom elő... és nekiállok SMS-t pötyögni...

Ne haragudj, de muszáj kivennem a mai napot. Tegnap este betörték az ablakom, éjszaka költöztem új lakásba, kész káosz minden. Nem történt baj, nem raboltak ki, de szükségem van időre, hogy berendezkedjek. Remélem nem gond, ígérem, bepótolok mindent! Marion

Az egyszerűség kedvéért ugyanezt az üzenetet küldöm Cherylnek és Curtis bácsinak is... majd visszarogyok az ágyra ejtőzni még egy keveset, míg továbbra is az álom, és a tegnapi nap megannyi furcsasága cikázik elmémben...
"Erdő, tisztás, kunyhó. A birtok tulaja a farkasaival. Aki megtalált, pedig nyomot nem hagytam, mégis visszahozta a gázsprét - amit a hóban hogy talált meg egyáltalán? Épp azután, hogy egész nap egy bizonyos macska követett - több mérföldnyi kanyargós kocsikázás után is - hogy újra és újra a birtokot vetítse elmémbe. Ami az én erdőm, az én birtokom, az én házam... az álmomban. Ahol van valakim, de másom nincs, és nem Morana... És... ott a Valaki, aki nem fantom, de nem is 'egyszerű' pszichopata, hacsak az őrület nem sokszorozta meg erejét és gyorsaságát... azzal zsarol, hogy legyek a szeme és a füle..."

Akárhogy összesítem, egyre inkább úgy érzem, hogy valami Lynch film főszereplőjévé váltam, és már rég elvesztettem a fonalat. Mindenesetre nagy sóhajjal reggelizek valamit, ha már a vacsi kimaradt, és amíg Morana nem követelőzik, hogy ki kell mennie, neki is állok kipakolni a cuccokat és elrámolni... a friss ruhák a gardróbba... edények a konyhába...

Aztán ha Morana készen áll, még egyszer megvizsgálom a lábát - ha szükséges, átkötözöm, majd felöltözök (zsebkés, tézer és gázspé...) és nekiindulok vele a legközelebbi kutyafuttató felé...

2010 december 19. vasárnap éjjel 23: 30 – december 20. hétfő reggel 6:00
Detroit – Otthon, édes otthon.

Fényt kapcsolsz, ami hunyorgásra késztet. Kinyitod a háló ajtaját, és furcsa mód a macsek nem lóg be a hálóba. Ellenben hangos nyávogással az ajtó felé indul, és arra felágaskodik két lábbal. Ha kinyitod neki az ajtót, akkor sietősen kiszalad rajta. A papírkutyád érintetlenül hever a küszöbön.

Visszafekszel aludni, Moranát átölelve. Pillanatok alatt süllyedsz bele a jótékony álomvilágba.

…..A hideg hó örvénylőn sordródik arcodba, s mely pelyhek bőrödhöz érnek nedves nyomokat hagynak rajta. A szél kapucnid alá is besodorja a fagyott csapadékot. Minden lépésed ropog ahogy a fehér hótakarót a göröngyökhöz lapítod. Az út nem egyenletes amin lépkedsz, de már oda sem kell figyelned. Minden bucka és aljas gyökér helyét pontosan tudod. A fák csontújjakra emlékeztető kopár ágai hideg kopogással verődnek egymáshoz ahogy a szél táncot jár köztük. Vaskos törzsük repedezett felületén is megülnek a hószemcsék, filmnegatív érzetet keltve rajzolódik ki előtted az erdő. Az éjszakai ég sem fekete. A hótól duzzadó felhőt a város fényei vonják szürreálisan „világító” szürkébe. Vágyakozásod, sóvárgásod hozott ide újra. Jó itt. Érzéseid, érzeteid itt teljesedhetnek csak ki igazán. Béke van és nyugalom. Egyedül vagy, és bár tudod a téged körülvevő erdőségben megannyi lény tengeti létét, egyik sem jelent számodra veszélyt. Egyek vagytok. S ahogyan te tiszteletben tartod őket, ők sem keresztezik utadat.

Az ösvény előtted élesen elkanyarodik, de csukott szemmel is hazatalálnál. Számtalanszor megtetted már ezt az utat. Az embermagas bokrok, így lombjuk vesztve átlátást engednek magukon. Így tűnik fel, még mielőtt megkerülnéd a termetes növényt hogy az ösvényen nem szűz a hó.Megörizte az erre járó lábnyomát. Ki merészel betörni a birtokra, hívatlanul, a járatlan ösvényt használva? Nyugtalanság lesz rajtad úrrá. Ösztönöd veszélyt jelez. Rohanni kezdesz. Az ágak kíméletlenül csapódnak hozzád, akaszkodnak bele ruhádba. Hajadba, arcodba marnak az agresszív tövisek. Mintha a behatolóval szövetkezve akadályoznák meg hogy utolérhesd. Pedig az ösztönöd űz, hajt előre. Nehogy késő legyen. Ha valami baja esik egyedül maradsz végképp. Senkid nincs már rajta kívül. Senkid.

Végre feltűnik a kis ház a tisztáson. Messziről látod hogy az ajtó tárva nyitva áll. Sosem szokott tárva nyitva állni. Vad morranás kél ajkadról, ahogy a dühöd felfortyan benned. A nyomok a házhoz vezetnek. Közeledve az idegen szag egyre töményebben szüremlik érzékeny orrodba. Már csak néhány méter választ el az ajtótól, mikor éles hang vágja ketté a csendet, mibe a szived-leked is belerémül….

…az ébresztőd kegyetlen inzultálja mindösszes érzékeid, fejed azonnal megfájdul. Lenyomod elhallgattatva az észvesztő hangorgiát. Morana nyugodtan fekszik melletted. Hálóruhád nedvesen tapad rád, hajad csatakosnak érzed, kezed nyirkos és hideg, reszkető. Érzed hogy szólít a szükség. Elgyötörtnek és fáradtnak érzed magad, mintha semmit nem aludtál volna. Álmodból hozott nyomasztó rémületed nem múlik mikor fénynel oszlatod a sötétet sem. Feltápászkodsz az ágyból. A szobában szanaszét heverő szatyrok, dobozok, táskák fokozzzák a zűrzavart mi benned is zsong. Kitámolyogsz a fürdőszobába, kezeddel kitapogatod a kapcsolót. Felkattintod. A tökörképeddel találod szemközt magad. Szemeid alatt vaskos fekete sáv, hajad borzas és nedves. Más is feltűnik ahogy beljebb lépsz.

Arcodon frissnek tűnő "karmolások" nyomai.

2010 december 19. vasárnap éjjel 23: 30
Detroit – Otthon, édes otthon.

Kissé tompán nézem - üveg által homályosan - a macska próbálkozásait, de kimerültségem hamar úrrá lesz rajtam... Morana közelsége megnyugtat....

... Aztán totális zavar lesz úrrá rajtam, amikor felriadok...
"Mi... hol...?!"

Riadtan nézek körbe a sötét szobában, aztán lassan leesik, hogy az idegen ágy... az én új ágyam. A zaj viszont halálra rémít, ahogy kutyám nyugtalansága is áttelepszik rám... aztán ahogy kótyagos fejem kitisztítja a riadalom, úgy eszembe villan...
-... a macska...

Sóhajtok egyet, kitapogatom a villanykapcsolót - hiába, új a hely, majd kifejezetten mogorván indulok kifelé; ha a macska be akar lógni a hálómba, akkor egy ideig el kell szenvednem vele, de mindenképp ki akarom toloncolni, persze nem durván. Újra kinyitom a lépcsőházajtót, és szétcincált idegeim hatására morogva nézek a "Boszorkánymesterre" és megmutatom neki, merre van a kijárat... persze ha nem akar kimenni, akkor állatápolói hivatástudat ide vagy oda, kiteszem...
- Imádni fognak ezért a szomszédok, de a fenébe is, nem vagy az én macskám, én meg nem vagyok a te Marionod, és ALUDNI AKAROK.
... és kicsukom.

Aztán észbe kapok - remélem nem morrantam hangosabban a kelleténél. Ha sikerült immár a lakáson kívül tudni a macskabőrbe bújt fekete lidércet, akkor visszatelepszek... reményeim szerint végre-valahára aludni... nyugodtan.

2010 december 19. vasárnap éjjel 23: 30
Detroit – Otthon, édes otthon.

Morana megnyugszik nagyjából, de szemmel tartja a fekete „rémet”. Az mintha mi sem történt volna visszatelepedik a párnádra. Félighúnyt pillái alól leskelve hallgatja a szöveged, mert biztos vagy benne hogy figyelme a tied, ám nem moccan. Felemeled és hagyja magát. Az ajtónál nem mutat hajlandóságot hogy kimenjen. Ha kiteszed, azonnal ugrik is vissza a lakásba, és a válla felett hátra nézve rád méltatlankodva nyávog egyet. Majd lehuppan a fenekére. Rájössz nem fogod tudni kitenni, maximum erőszakosan.

Befelé indulsz és a hálódba siet előtted rohanva. Morana csaholva húzódik el az útjából, és siet melléd. Végül nagy nehezen többedszeri próbálkozással megoldod hogy a macska a hálódon kívül legyen. Az üvegezett ajtón látod amint kintről felágaskodik rá, hangosan panaszosan nyávogva. Ezt többször is megismétli mikor villanyt oltasz is. Aztán csend lesz. Morana mellédfészkeli magát, és pillanatok alatt elalszol.

Hangos zaj ébreszt fel. Hirtelen nem is tudod hol vagy. Olyan idegen a környezet, idegen az ágy, a falak, az ablak. És ez a zaj. Valaki be akar menni a szobába. A kilincset piszkálja kintről ütemesen meg-meg rángatva(?) azt majd csend, és megint, majd újra csend és megint…. Morana nyugtalanul az ajtó felé tekinget…

2010 december 19. vasárnap este 22:50
Detroit – Otthon, édes otthon.

Lemondó sóhajjal veszem tudomásul, hogy a... paranormális macska, vagy az önjelölt familiárisom nem tágít... és továbbra is a csodálatos érzések és képek áradatát közvetíti az elmémbe...
"Másokkal az Idegenek csinálják ezt. Vagy inkább a skizofrénia..."

De testileg, lelkileg és szellemileg is túlságosan kimerült vagyok már bármiféle agyaláshoz, így csak élvezem a sóvárgást... és hiába a misztikum és megmagyarázhatatlan iránti vonzódásom, mára jóval több jutott belőle a kelleténél. Megpróbálom eszembe vésni, hogy a szerződésnél megbeszélt időpontot véletlenül se felejtsem el - még egy cetlit is írok magamnak.

Az új lakásban már hagyom, hogy Morana a nyomban legyen, társasága fürdés közben is megnyugtat - de legfőképp, hogy a fő problémája az idegesség, és nem a szilánk... de remélem ki tudja valaha heverni a mait... ahogy azt is, hogy én ki tudom valaha heverni.

A leheverés persze újabb problémával szembesít... igyekszem a balhézó jószágokat szétválasztani, és az ingerlékeny Moranát nyugtatgatni.
- Na Boszorkánymester, veled meg mit csináljak? Nem tarthatlak meg... azaz persze, te macska vagy - nem tarthatsz meg. Lelécelsz és elmész erdőjárni és... összehaverodni a farkasos pacákkal, ha már folyton az ő magánterületének képeivel bombázol, vagy jó cica leszel, és megpróbálod reggelig nem összeszarni a lakást és nem cseszegetni Moranát, amíg be tudlak vinni a menhelyre... vagy valami?

Ha már ennyire bizarr egy jelenség ez a macsek, úgy érzem, érdemes vele emberként kommunikálni... jelen idegállapotomban már azon se lepődnék meg, ha Humphery Bogart hangján megszólalna és válaszolna. Egy ideig a szemébe bámulok, majd kiviszem - vagy kiterelgetem - kinyitom neki a bejárati ajtót, és megvárom, ha esetleg ki óhajt menni - ha nem, akkor lemondó sóhajjal hagyom a lakásban... de a hálószobából kicsuknám jótékony kómába zuhanásom előtt; engem nem zavar, pláne a mai nap után, de szeretném, ha a hátralevő éjszaka nyugisan telne Moranának...

2010 december 19. vasárnap este 22:50
Detroit – Otthon, édes otthon.

Feldmann segít a maga módján. Főleg miután Moranát kelletlen ugyan de bezártad az új lakás fürdöjébe. Bár ezzel csak azt érted el hogy ugatni és vonyítani kezdett, és többször ie be kellet menned hozzá megnyugtatni őt, mire – tán a fáradtságtól is – de csendben maradt.

A macska hagyja hogy ölbe vedd. Sárga tekintetével a szemedbe néz, s fura érzés tör rád megint. Az erdő a havas tisztás és a kis ház a tisztáson.... Sóvárgás... Aztán csak a macska szeme mi szinte világítani látszik a feketeséges bundájában. Leteszed a földre, s elsomfordál, s csak azt veszed észre hogy az egyik táska tetejére heveredett fel.
S a következő körben mikor a táskát felkapva felfelé indulsz, ő leugrik a csomagról és a nyomodba szegődik. Odafent a lábad mellett siet be a lakásba, és rohanja körbe. Majd a nappali egyik foteljébe heveredik el lustán.

Feldmannal megbeszéled hogy holnap este keresni fogod a munka után hogy aláírjátok az új szerződést, majd elköszöntök. A papírkutyát elhelyezed a küszöbre, és bevonulsz a lakásba. Morana valóban ideges de ő is kimerült. Körbefutja a lakást többször is persze és a macskával is kekecel egy keveset, de aztán végül ismét a nyomodba szegődik pincsit játszani. Az ágyat megcsinálod, majd fürdeni vonulsz. Morana levarkarhatatlan.
Mire kijössz a fürdőből a macska a párnádra telepedve kényelembe helyezte magát. Eddigi egyedüli jószágodnak ez nagyon nincs ínyére és az ágyra ugorva nemtetszését fejezi ki morgások és vicsorgás közepette. A macska rájön ennek már fele sem tréfa, ám nem szalad el. Ehelyett feláll, felpuposítja magát, és egy pofonnal jutalmazza Moranát, aki meglepődve nyikkan egyet és leugrik az ágyról. Melléd hátrál vissza és onnan rendez vircsaftot ismét, méltatlankodva a helyzeten.

2010 december 19. vasárnap este 20:55 – 22:40
Detroit – Otthon, édes otthon.

- Rendben, nagyon szépen köszönöm!

Szólok Feldmannak hálásan, és visszatérek a lakásba... a "bizonyíték" elrejtésére épp elég idő jut... a kulcsokat újabb hálás köszönöm kíséretében átveszem, és biztosítom róla, hogy én is leadom majd a régi lakás kulcsait ha végeztem a pakolással, megemlítve, hogy egy rokonomnál van pótkulcsom. Amikor a segítségét ajánlja fel, kissé elbizonytalanodok...
- Igazán nem akarok terhére lenni... de azt hiszem, hálás lennék... ha minél hamarabb sikerülne kijutni ebből a jégveremből...

Morana reakciója kissé meglep, pláne, hogy mintha még mindig félne a macskától... viszont az még jobban aggaszt, hogy nagyon nem jó a lábának, sem a kötésnek, hogyha végig ölebként üget utánam (és a pakolászást sem könnyíti meg) pláne, hogy azért én ragaszkodok a lépcsőhöz - hamarabb megleszek így, mintha a liftet kéne hívogatni, és a többi esetleges közlekedő lakót sem akadályozom - így az új lakás fürdőjébe hamar, nagyjából a második kör után beterelgetem, megpróbálom lenyugtatni, és hiszti ide-vagy oda, egyelőre kénytelen vagyok bezárni...
"Kicsim, kicsim, hamarabb túl leszünk rajta, ha nyugton maradsz..."

A rámolás során egyre értetlenebbül nézek újra meg újra a macskára, végül amikor a saját ágyneműhuzatomat leszedem, akkor kénytelen vagyok lepakolni az ágyról - óvatosan ölbe venném, és a földre tenném, ha hagyja - ha nem, akkor valószínűleg magától is elhessen.
"Na most biztos megsértődsz rám... és miféle furcsa macska vagy te, mégis...?"

De aligha kapok választ kérdésemre. Nincs ugyan túl sok holmim, de így is megszenvedek, mire mindent áthurcolok. A maradék deszkáimat és léceimet otthagyom, szólok is a házmesternek, hogy hátha jól jön az ablakosoknak... na meg a megmaradt ablakom reteszét és lakatjait sem állok neki leszerelni, és a lakat kulcsait is hátrahagyom. Valamelyik fordulónál még a kiragasztott papírmadarat is lekapom az ajtóról...
"Nem mondhatni, hogy megvédett a bajtól..."

Végül már teljesen hulla vagyok, mire befejezem a pakolást... ha valami lenn felejtődött volna, hát majd lesz még alkalmam összekaparni. Ha végre végeztem, még egy utolsó körbenézés a romlakásban... szekrények, hűtő, ágy és asztal alatti placcok, egyebek ellenőrzése, biztos, ami biztos... majd elköszönök Feldermanntól, újra megköszönve a segítségét, köszönök az ablakosnak is, kissé fájdalmas képpel, és a macska... ha még mindig itt van... nos, még neki is jut egy köszönés... de hát én már csak ilyen állatokkal csevegős fajta vagyok. Velük valahogy mindig oldottabban megy...
- Jó éjt és további jó lustulást, boszorkánymester. Aztán bent ne rekedj...
"Vagy boszorkány? Lehetsz szép nagy lánycica is, végül is..."

Mire minden elrendeződik, Morana valószínűleg már szörnyen ideges, én meg szörnyen kimerült vagyok. Még egy apróságot akarok még... a kilapított papírkutyámat kicsit kiegyengetem, és az új lakás lábtörlőjére teszem...
"Nem mintha gondod lenne, hogy megtalálj egy emelettel feljebb, te rohadék, de legalább nem panaszkodhatsz, hogy "szökni" próbálok..."
Majd ha végre nyugi van, Moranát csitítgatom, hagyom, hogy megismerkedjen új otthonunkkal, és az egyelőre csak összehalmozott cuccok közül kihalászom a tisztálkodó-felszerelésem és alaposan lecsutakolom magam... aztán felhúzom az új ágyat, az ébresztőt beállítom... és - valószínűleg - kómába esek...

2010 december 19. vasárnap este 20:55 – 22:40
Detroit – Otthon, édes otthon.

- Az ilyenek mindig megússzák – van azonos véleményen veled Feldmann.

Feldmann elmosolyodik
- Ahogy mondtam a másik lakásért letett százasa elég lesz a kauciónak. – hárít.
- A különbözetet pedig majd holnap kifizeti, mikor hozom ennek a lakásnak a bérleti szerződését. Rendben?

- Persze, azonnal költözhet. – bólint aztán, s elgondolkozik kicsit.
- Odaadom a kulcsot – s le is veszi a nagy karikáról mindkét zár kulcsát, és a kezedbe nyomja őket.
- Mindegyikhez van öt kulcs. Négyet odaadok, egy marad nálam, tudja a szabályok. Le is megyek a pótkulcsokért Kisasszony, és felhozom. – ajánlja kedvesen.

Elhagyjátok a lakást, és Feldmann továbbmegy lefelé a lépcsőn. A lakásodban semmi nem változott. A macska lustán hever a párnádon. Te nekiállsz pakolni. Eltünteted a szöggel kivert deszkát elsősorban. Épp időben mert kopognak.
- Én vagyok Feldmann – szól odakintről a mély hang, s ha kinyitod valóban ő az.
- A kulcsok – nyújtja feléd két karikán külön a három-három kulcsot.
- Ha gondolja és nem zavarok itt maradok hogy ne kelljen zárnia a lakást míg felhurcolkodik. Segíthetek is, bár nem akarom megsérteni. – ajánlkozik kedvesen egy halvány mosollyal.
Pakolászni kezdesz, és Morana ideges lesz. Ha a fürdőbe zártad vagy hagytad, akkor hisztit csap, míg ki nem engeded. Odakint pedig a kelleténél agresszívabban indul meg Feldmann felé, de nem támadja meg. Pincsiként sántikál utánad nem tévesztve szemelől és néha bizony igencsak utadban van. A macskát mikor észreveszi igencsak furán reagál rá. A szőre tarajként megemelkedik a gerince mentén és hangos, dühös ugatással inzultálja, ám valamiért csak tisztes távolból. A macska lustán felül, és mosakodni kezd.
Morana csak nehezen nyugszik meg, és tér vissza a nyomonkövetésedhez. A macsek érdeklődve figyeli a nagy készülődésed.
A házmestert kissé leveri a víz Morana viselkedése következtében, de aztán megnyugszik mikor biztosítod róla hogy nem bántja a kutya.

Mire összepakolsz befut az üveges, akivel Feldmann röviden egyezkedik és az öreg méricskélés után hamar el is távozik. Már nem a te problémád az ablak úgysem.

A költözködésed kimerít mégjobban. Ha igénybe veszed a házmester felajánlását, ő is segít felhurcolkodni, s megpróbál rábeszélni a lifttel vidd a cuccokat, ne gyalog.

2010 december 19. vasárnap este 20: 35
Detroit – Otthon, édes otthon.

Bólogatok komoran a zsarus megállapítására, meg persze arról is, hogy hivatalból jelenteni kell... hát, a biztosítótársaság aligha fogja azt feltételezni, hogy a tulaj verte szét a saját ablakát karácsony előtt a biztosítási lóvéért... vagy hogy a lakó, akinek pláne nem biznisz.

- Megértem, persze... az a baj, hogy a felelősök - ezt a szörnyűséget elnézve szerintem egy egész banda lehetett.... - persze megússzák... de ilyen az élet.

Az új lakásba követem - Moranát újra a fürdőbe csukva... majd kissé elképedten nézek körbe...
"Huhh, nem is gondoltam volna hogy ez a gyászos tömb ilyen gyöngyszemeket rejteget..."

Kicsit eltöprengek a látottakon és hallottakon... fejemben osztok-szorzok...
"Lehet, hogy jobb melóm lesz, lehet, hogy a Valaki se ingyen akar... "dolgoztatni", vagy minek nevezzem a zsarolását, Karácsonyra valószínűleg a családtól is kapok egy keveset, és itt van még háromszáz a borítékból... és egész minőségi változás lenne. Ránk férne... ohh, csak pótkulcs kell persze Mr. Kibaszott Valakinek, mert még a végén személyes sértésnek venné, hogy nincs tűzlépcső, és az ajtót törné pozdorjává..."

- Azt hiszem ez... tökéletes lenne, Mr. Feldmann... nagyon szépen köszönöm... Van... van egy kis megtakarított pénzem, abból ki tudom fizetni a különbözetet, a kauciót is... áthozhatnám akkor a holmimat? Félek, hogy valaki besurran azon a betört ablakon és befejezi, amit a vandálok elkezdtek...

Természetesen ha kell, akár most ki is fizetem a különbözetet, és amint lehet, át is hurcolkodnék - amíg nincs szemtanú, addig a szöges deszkát is bebugyolálnám valami rongyba és sporttáskába gyömöszölném, az ugyanis kínos kérdéseket vethetne fel... utána jöhet minden más...
"Hosszú éjszaka lesz..."

2010 december 19. vasárnap este 20: 35
Detroit – Otthon, édes otthon.

Feldmann veled egyetértően bólint
- Igaza van. Ha nem vittek el semmit tulajdonképpen tök felesleges a zsarukat idezargatni. – mondja
- Nekem ettől függetlenül a bejelentést meg kell tennem, hogy a biztosító fizessen. Tudja hogy van ez, a tulaj nem szereti ha az ő zsebéből húzzák ki a pénzt. – fintorodik el.

Feldmann együttértően néz rád.
- Rendben. Jöjjön megmutatom a lakást – s indul kifelé a folyosóra. Megvárja míg bezársz és csak egyet mentek felfelé a lépcsőn valóban. Felérve a lépcsőtől jobbra indul, és ott az első jobbra lévő ajtóhoz lép. A nagy kulcscsomót elővéve kiválasztja a megfelelőt és kinyitja a lakást.
- Nézzen körbe – invitál befelé.
- Ez egy berendezett lakás. Teljesen felújított, és még csak most lesz meghirdetve. – s emlékszel is hogy heteken át kopácsoltak idefent nemrégiben. – Erkély is van – teszi még hozzá.

Belépve kövezett térbe juttok. Innen közvetlen jobbra a picinyke konyha, aminek ajtaja sincs. A nappalitól fal és félpult választja el. Egy hűtő, egy mosogató és egy tűzhely van benne, és természetesen szekrények a konyhai edényeknek. Ezzel szemben a bejárattól balra rövidke folyosó húzódik, tényleg csak pár lépésnyi, aminek a végén nyílik a wc-vel egyben lévő fürdőszoba. A konyha és a fürdő közötti helyen egy gardrób található.

A fürdő mellett nyílik a hálószoba. Puha szőnyegpadlóval takart ajzat, benne franciaágy, két éjjeli szekrény, és egy dupla ajtaju gardrobszekrény. Szemben ablak. A konyhával szemközt pedig a nappali. Kanapé és két fotel áll a szónyegen. Sík képernyős tévé egy kisasztalon, és egy könyves (polcos) szekrény. A kanapé két oldalán aprócska szekrények, mint a hálóban a két éjjeli és előtte pedig egy dohányzóasztal. Lámpák is a megfelelő helyeken. Szemben nagy ablak, mi a földig ér, és innen van a kijárat az erkélyre is. S még egy aprócska ablak ezek mellett.

Feldmann megvárja míg körbenézel.
- Nem akar átköltözni ide? – kérdi
- Nem sokkal drágább mint az a romhalmaz. Csak öt-hatvan egy hónapra. – s persze tudod hogy ötszáz hatvanról van szó. Majd elgondolkozón néz rád.
- A kaució kettő hatvan lenne, de mivel a másikra itt a százasa nálam és már itt lakik jó ideje és eddig soha nem volt probléma vele, eltekintek tőle. – tesz előnyös ajánlatot.
- A másik lakás ügye négy húsz. A különbözet a tíz napra – s csak egy percig töpreng – legyen egy huszas, és máris nem csak pár napra költözhet. – néz rád kérdőn várva hogy megemészd amit felkínált.

2010 december 19. vasárnap este 20: 25
Detroit – Otthon, édes otthon.

A szívem belesajdul, hogy Morana ennyire rossz helyzetben van - de sajnos most nincs idő vele többet foglalkozni. A macska is több időt rabolt el a kelleténél...
"Egyeseknek de kényelmes..."

...

Toporogva várom, hogy Feldmann elkészüljön, majd amikor a rendőrséget említi felfelé rohanvást... felé vetek egy komoran cinikus pillantást...
- Nem hívtam... Felesleges... ön is jól tudja, hogy francot se csinálnának, csak körbejárnának, irkálnának valamit, esetleg a hülye sárga szalagjaikkal rámolnák tele az ablakom. A tulajt szerintem még jobban kiborítaná... és nem akarom, hogy kivágjon, mert rossz hírét keltem a háztömbnek... a rohadékok szemét vandálok, miért pont én?

Remélem, hogy eléggé meggyőzik a mondottak, pláne, hogy egy szemernyi hazugság sincs benne.

- Ez itt a nagy büdös Detroit... valószínűleg ma éjjel is valahol embereket rabolnak ki, lőnek agyon és erőszakolnak meg... majd pont a betört ablakom miatt fognak nyomozni...
Teszem hozzá keserűen...

Fenn aztán nem lep meg a házmester döbbenete... csak leülök az ágyra a macska mellé, orromat lógatva, és hallgatom az intézkedéseit, végül a vész- javaslatát, bólogatva...

- Az... nagyszerű lenne... én csak... végre egy kis békességet, nyugalmat szeretnék... és rendesen ellátni a kutyámat... még az se érdekel, ha az én megtakarításomból kell kinyögni a költségek egy részét, csak legyen már végre békém...

Persze nyomaszt a dolog, hogy mennyi bürokratikus szörnyűség vár rám, de hálásan pillantok fel a házmesterre - végül is becsülettel végzi a dolgát... a fürdő ajtaját kinyitom, és Moranát ellenőrzöm... a véres fürdő valószínűleg pláne rátesz a házmesternek egy lapáttal... de nem is bánom... Morana együttérzést és támogatást érdemel. Jobban, mint én.

2010 december 19. vasárnap este 20: 25
Detroit – Otthon, édes otthon.

Moranát a húsdarabkák sem derítik jókedvre. Láthatóan jobban megviselték a történtek, minthogy most enni legyen kedve. Duruzsoló szavaidra bánatosan pillog fel rád, bár a farkát meglegyinti egyszer-kétszer.

A macska egykedvű nyugalommal bevárja hogy az ágyhoz menj és nem ellenkezik simogatásod ellen sem. Bár a faka vége fel-le hajladozik lustán. Nem kezd el dorombolni, de tűri a simogatásod. Szavaidra fülét hegyezi, s továbbra is félighunyt tekintettel figyelget. A tálkák egyelőre nem keltik fel a figyelmét. Nem tűnik úgy mintha épp éhenhalás fenyegetné. Kifelé mentedbe még látod hogy mancsát behajtva kiengedi a karmait és azokat kezdi el tisztogatni érdes felületű rózsaszín nyelvével.

Feldmann arca komorrá válik ahogy meghallja a panaszáradatod. Mikor sírni kezdesz fejet ingat és baráságosan a válladra fogva beljebb tessékel.
- Várjon felveszek egy cipőt! – s nem terel csak az előszobáig. Az ajtót is nyitva hagyja. Cipőt vesz sietősen és egy melegítőfelsőt. Telefont és egy nagy kulcscsomót vesz magához.
- Menjünk fel. – mondja és utánad kilépve ajtót zár.
Elindulsz felfelé. A férfi komoran siet a nyomodba.
- A rendőrséget kihívta? – kérdi felfelé menet.

Odafent minden változatlan. Hideg van, az ablakon hópelyhek kóborolnak be, s lehullva a földre-szőnyegve csillogó cseppé vállnak. A macska az ágyon hever. Morana vakkant egyet a fürdőben.
Feldmann körbenéz.
- Te jó isten! – buknak ki belőle dühösen a szavak. Az ablakhoz megy és kinéz rajta a tűzlépcsőre.
- Beszélek a tulajjal, hogy tegyen valamit! – hallod a kifelé mondott szavait, majd visszafordul hozzád.
- A háznak van biztosítása, és szerződéses szerelői is. Üveges, víz és gázszerelő, fűtés és szellőzőszerelő. – sorolja és máris a kezében a mobil.
- Intézkedem Kisasszony! – aztán elfordulva tőled telefonálgatni kezd.
A beszédjéből kitalálod hogy előbb az üvegest hívja, akinek a redőnyt is megemlíti. Aztán vélhetően a tulajjal beszél, beszámolva neki a dologról röviden, kurtán de tiszteletteljesen. Eztuán fordul vissza hozzád.
- Az üveges fél órán belül itt van, de hogy mikorra lesz kész azt nem tudta megmondani. – mondja. Majd elgondolkozik kicsit.
- Az ötödiken épp van egy üres lakás. Néhány éjszakára átköltözhet oda. – veti fel a lehetőséget.
- Az másfél szobás, és a másik oldalra vannak csak ablakai, ahol nincsen tűzlépcső.

2010 december 19. vasárnap este 20:15
Detroit – Otthon, édes otthon.


"Dönteni... hát persze..."
Fut át még az agyamon, de jobbnak látom, ha nem szólok semmit. A helyzet sokkal kevésbé vészes, mint eleinte gondoltam volna, ez a lényeg...

...

Moranát dédelgetem egy ideig, de látom, hogy pihenésre van szüksége - és lehetőleg rendes vörös húsra, főleg májra, hogy a vérveszteség enyhüljön... jobb híján a Brendától kapott kajacsomagból kipecázom a husit, lemosom róla a fűszereket, és azt is beviszem, tálkájába hullajtva... nem nagy segítség, de jobb, mint a sima kutyatáp, legalább kiegészítőnek.
- Bírd ki, kicsim, legyél erős... túléltük... túléltük... és túl fogunk élni...

A takarítás során egyre komorabbá válok - végül az üres borítékot is a szemetesbe vágom. A fürdőbe visszatérve a tükörképem sem nyugtat meg...
"Eddig se voltál valami szép látvány, de lassan ideje leplekkel letakarni a tükröket... na nem, mintha friss halott lenne a lakásban - egyelőre - de a tükörképem rosszabb, mint ez a szemétdomb-jégverem hibrid, amivé a lakás lett..."

A macska visszatér... én meg csak kissé értetlenül nézem. Hogy a szék szaga nem tetszik neki, azt meg tudom érteni, de hogy mit keres itt... úgy érzem, a "megmagyarázhatatlan" dolgok túllépték a kritikus tömeget, ha csak a mai nap összes furcsaságát megpróbálnám szépen számba venni, a józan ész maradéka is kifolyna a fülemen. Az önkéntes lakás- és ágyfoglaló macskához lépek, óvatos, nem megfélemlítő mozdulatokkal közeledek hozzá, és ha hagyja, szelíden megsimogatom...
"Nem tűnik kóbornak, ahhoz túl ápolt..."
- Hát, cicus, maradj, ha akarsz - Morana ugyan nem fog örülni a konkurenciának...

De ha úgy dönt, hogy itt tanyázik, hát előszedek valami tálkafélét, és öntök bele tejet, a tálka mellé pedig egy felvágott-darabkát is hullajtok...
- Tessék, szolgáld ki magad... holnap úgyse jutok el a menhelyre - úgy tűnik az állatmenhely jön ide hozzám. Aztán őrizd a kécót, amíg elleszek...

Majd fásultan lebattyogok, kétségbeesésem növekvőben... persze az első, nem a földszint. Zavarodott vagyok... amikor nyílik az ajtó, hagyom felszabadulni a kétségbeesésem, és hadarva beszélni kezdek...
- Mr Feldmann, kérem, segítsen, nagy a baj... valami vandálok beverték a tűzlépcsőről az ablakom, amíg nem voltam itthon! Nem értem miért, nem vittek el semmit, de... most én mit csináljak? Nem hagyhatom így a lakást, hogy akárki bemehet, odabenn meg meg fogok fagyni, és... és pont tegnap újítottam, erre ma...

Kiserkenő, keserű könnyeim őszinték - nagyon ritkán sírok, de most szabadjára engedem...

- A kutyám meg bele is lépett egy szilánkba... borzalmas nap volt... miért csinálják ezt? És egy szomszéd se szólt semmit, senki se hall, senki se lát... Mi a fene baj van az emberekkel? És hogy kerítek én ablakost vasárnap este?

Ha jön, persze iramodok is felfelé, nyilván látni akarja a kárt...

2010 december 19. vasárnap este 20:15
Detroit – Otthon, édes otthon.


A figura igenlő szavaid hallatán felkuncog
- Látom tudsz okosan is dönteni.
Hangja elégedettnek tűnik.
....

Morana mozdulatlan kushad még mindig mikor belépsz a fürdőbe. Farkát ugyan megcsóválja de nem akaródzik neki felállni. Nyüsszengetve mászik feléd egy kicsit. A lábán a kötés nem vérzett át, úgy látod. Jó munkát végeztél, és a seb sem volt olyan mély ezek szerint. A behordott tálkáit meglátva végül csak feláll bár kötözött lábára nem áll rá, és a vizestájához sántikál. Majd lefetyelni kezd. Az ételhez nem nyúl. Aztán visszafekszik bánatos képpel. Rácsukod az ajtót és valahogy nem ellenkezik, pedig tudod hogy gyűlöli ha nem lehet veled, illetve a bezártságot.

Odakint iszonyat a rumli. A lámpafánynél látod csak meg igazán. Takarítani kezdesz. A szemetesed megtelik a törmelékekkel, és romokkal. A levelet a zsbedbe gyűröd. A borítékot kinyitva háromszáz dollárt találsz benne, apróban. Nagyjából rendet teszel, majd dolgod végzed. Kézmosás közben a tükörbe pillantva látod meg mennyire sápadt vagy. Hiába a stressz nem pirosító. Átgondolod mit kell tenned. Moranát jobbnak látod a fürdőbe csukni. S bizony a lakás igencsak huzatos. Homless érzés lenne így itt aludni. Ahogy morfondírozol a szoba romjai fölött, mit is mondjál Feldmannak macskanyávogást hallasz meg, az ablak felől.

A fekete macska az ablakpárkányra ágaskodik kintről, majd egy laza de határozott ugrással a szobában terem. A jószág lélegzetelállítóan szép, így a fényárban. Fekete - néhol barnásnak tűnő - bundája mi hosszú és puhán selymes, gondozott és fénylik. Tekintete csillogó. Farkát felemelve lépked a székig ahol Valaki ült, és felugrik rá. Megszaglássza, majd hangosan fúj egyet. Végül leugrik onnan és az ágyadhoz megy. Felugrik rá, és természetesnek tűnő mozdulattal hever el a párnádon. Lusta modulatokkal kezdi el nyalogatni a bundáját, s félighunyt tekintettel néha-néha rádnéz.

Az elsőre éve – merthogy itt lakik a házmester – bekopogsz hozzá.
- Jövök! – hangzik bentről a mély hang, majd léptek közelednek. Lánc csörren meg, kulcs fordul a zárban majd az ajtó kitárul. Feldmann fekete pólóban és szabadidőnadrágban van. Lábán kényelmes papucs. Felszaladó szemöldökkel néz rád.
- Jó estét! Miben segíthetek? – kérdezi

2010 december 19. vasárnap este 19:50
Detroit – Otthon, édes otthon.

A figura röhögése egyre inkább haraggal vegyes szégyenérzettel tölt el. Ha kiröhögnek, azt legalább olyan rosszul viselem, mint az állatkínzást... aztán jön a szentbeszéd a türelemről...
"Tényleg túl sok időd lehet, ha velem szarakodsz. Komolyan nincs jobb dolgod?!"

... És arról, hogy a halált "ki kell érdemelni"...
"Remek... ja, én még csendben megdöglés kegyére se vagyok érdemes. Akkor mi a francért vagy itt?"

Elmém újra lidérces képeket vetít elém...
"Vajon mennyi kínzás kell valakinek, hogy ténylegesen könyörögjön a halálért, és kegyként tekintsen rá? Egyénfüggő, bizonyára, de szerintem nem túl sok. Élvenyúzás. Csonkítás. Alvásmegvonás hosszú napokig. Égés..."

Aztán ahogy rátér a "lényegre", sikerül igazán meglepnie... tökéletesen értetlenül bámulok rá - pontosabban a sziluett felé.
"Ez most... komoly? Na ilyen fajta elmebetegről még nem hallottam."

- Igent... mondani? Nincs választásom. Hát legyen.
Azon igyekszek, hogy a megkönnyebbülés, ami eláraszt, ne hallatszódjon ki a hangomból. Egy külön "meló"... nyomozgatás... és még boríték is, nyilván "kártérítés". Totálisan döbbent vagyok, és az elképzelt gyötrelmes, lassú kínhalálhoz képest akármilyen bizarr is az utasítása, jelen helyzetben maga a megváltás. A zsarus megállapítására csak bólogatok tompán... tisztában vagyok vele, hogy milyen töketlen bagázs - bár az állatrendőrség tényleg keményen dolgozik - és hogy pont annyira dilinyósnak néznének, ha ezt a sztorit - már az egészet - előadnám, mint ha azzal állítanék oda, hogy az ufók elraboltak és a fejembe ültetett chippel irányítanak.

Miután elviharzik, egy ideig még mozdulatlanul ülök, próbálom emészteni a hallottakat - de akárhogy is jár a fejem, ezt se lenyelni, se kiköpni nem tudom. De további rágódás helyett a fürdőbe indulok inkább, Moranát ellenőrizni... majd a vizes és kajás tálkáját is behordom hozzá, és inkább rácsukom az ajtót, nem akarom, hogy újra belelépjen valami szilánkba vagy szögbe. A villanyt felkattintom, és körbenézek a romokon... gépiesen felsöpröm a szilánkokat és szögeket - addig sem kell gondolkoznom - a "levelemet" összegyűröm és zsebre vágom, a borítékot is kinyitom... és ha pénz van benne, azt is elteszem, és persze összekaparom a kést és a tézert is, na meg a fejszét és a szöges deszkát - utóbbiakat elsuvasztom egy szekrénybe. Végül iszok egy pohár vizet, mert már baromira ki vagyok száradva, és még tart a sokkhatás is... aztán beveszem magam a fürdőbe, és ha van elintéznivalóm, akkor elintézem... és még aztán jön csak a neheze...

... Vasárnap este nyolckor, Karácsony közelében nincs az az isten, hogy ablakost kerítsek, de így nem alhatok itt, és bizony a házmesternek jelentenem kell a dolgot. Ha Morana járóképes állapotban van bebugyolált lábával, akkor viszem magammal, ha úgy látom, hogy nem kéne járkálnia, akkor a fürdőbe csukom... de mindenesetre megindulok, hogy túlessek először Feldmannon.
"Valaki betörte az ablakomat. Nem, nem tűnt el semmi. Vandálok lehettek. Egyre rosszabb ez a környék... a rendőrség? Felesleges, ön is tudja, hogy semmit sem csinálnának."

Fogalmazom magamban a szövegem, és persze útközben egyre fokozódik a gyűlöletem - most már önmagam iránt is, hogy kényszerűen belemegyek ebbe a játékba, de így, hogy lazult a nyakam körül a hurok, a túlélési ösztön újra előtüremkedett. A földszintre vonulok és kopogok a házmester ajtaján...